Kelet Magyarország, 2019. június (76. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-01 / 126. szám

Röviden Először lett nő AUSZTRIA: Brigitte Bierleint nevezte ki Ausztria kancel­lárjának a hivatalából ked­den felmentett Sebastian Kurz helyére Alexander van der Bellen osztrák államfő. A 69 esztendős Brigitte Bier­lein az első női kancellár lesz az országban, a kormányfői feladatokat a szeptemberre várható előre hozott válasz­tásokig látja el. Bierlein 2003- ban lett az osztrák szövetségi alkotmánybíróság alelnöke, 2018-tól pedig az elnöke, azt a tisztséget is ő töltötte be először nőként az országban. Az új kancellár feladata lesz a szakértőkből álló ügyvivő kormány megalakítása, mw Azonnali átutalás a jövő tavasztól MAGYARORSZÁG­ Tovább ha­lasztja az azonnali fizetési rendszer bevezetését a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB). Amikor életbe lép, az év min­den napján 24 órában, legfel­jebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni. Ez azonban a hazai bankszek­tor informatikai rendszerei­nek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzfor­galmi szolgáltatók felkészü­lését. Ennek fényében úgy döntött, hogy 2019. július 1- jétől csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig 2020. március 2- ától lesz elérhető az azon­nali átutalás. mw KELET osztrák kancellárMegnőtt a V4-ek ereje Tiszteletet parancsoló győzelemként jelle­mezte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási ered­ményét Orbán Viktor miniszterelnök pénte­ken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Budapest. Orbán Viktor kor­mányfő a Kossuth rádióban ki­jelentette: a magyar emberek az EP-választáson kikövetel­ték maguknak a tiszteletet, és ezt meg is kapták. Érdekesnek, tanulságosnak nevezte továb­bá, hogy „a Soros-féle alapít­ványi rendszer, civil szerve­zetek, liberális médiahálózat” által támadott országok vezető pártjai - a Fidesz-KDNP mel­lett a lengyel kormánypárt, az olasz Liga és az osztrákok - szerepeltek a legsikeresebben az EP-választáson. Az európai uniós tisztújí­tásról szólva Orbán Viktor megismételte, hogy csak be­vándorlásellenes, az európai nemzeteket tisztelő, a keresz­tény kultúrát védelmező jelöl­tet támogat az Európai Bizott­ság élére. Hozzátette: „van is ilyen jelölt a tarsolyunkban, nem is egy”, de nevekről még korai beszélni. Szerinte a visegrádi négyek (V4) egy­ségesek lesznek a személyi döntések során. Véget ért az a korszak, amikor a németek és a franciák eldöntötték a fon­tos európai kérdéseket, mert ma már a V4-et ugyanolyan súllyal kell figyelembe venni, mint őket - emelte ki. Megje­gyezte, a személyi és a straté­giai kérdések után jöhetnek a pártkérdések. Utóbbiról úgy nyilatkozott: a két nagy párt, a néppárt és a szocialisták erejének gyengülése folyta­tódott, összeállva sincs több­ségük, így egy bonyolultabb egyezkedési, működési rend­szerre lesz szükség a jövőben. Ebben az „átrendeződő boly­górendszerben” kell kijelölni a Fidesz helyét. A szerdai kormányülésen el­fogadott gazdaságvédelmi ak­ciótervre rátérve a kormányfő kifejtette, két okból volt szük­ség az intézkedésre: egyrészt mert a magyar gazdasági gyor­sulás egy lassuló európai gaz­dasági térben történik, és ez utóbbi biztosan hatni fog Ma­gyarországra, ezért a magyar növekedési potenciál fenntar­tásához szükséges néhány vál­toztatás. Másrészt Brüsszel­ben rendre születnek olyan gazdasági döntések, amelyek kifejezetten előnytelenek a magyar gazdaságnak. mw Meghiúsult a dunai mentési kísérlet Nehézségekbe ütközik a szerda este elsüllyedt Hableány városnéző hajó kiemelése, a bú­várok egyelőre megkö­zelíteni sem tudták a roncsot. Egyedi megol­dást keresnek. BUDAPEST. A 26 dél-koreai turista életét követelő hajó­baleset miatt tegnap Buda­pestre érkezett Kang Kjung Vha koreai külügyminiszter. Köszönetet mondott a ma­gyar kormány és hatóságok munkájáért, és közölte, min­den segítséget megadnak az áldozatok azonosításához. Szijjártó Péter külügymi­niszter tájékoztatta az eddigi mentésről. Elmondta: nagy­szabású műszaki előkészüle­tek zajlanak, hogy a roncsot mielőbb kiemeljék a Duná­ból, de a folyóban uralkodó körülmények ezt gátolják. A vízben nulla a látótávolság, és bár a magas vízállás miatt tilos lenne a merülés, csütör­tökön egy búvár megpróbál­ta megközelíteni a roncsot - de nem járt sikerrel. A még mindig emelkedő vízszint miatt speciális módszerekre és szaktudásra van szükség - közölte Szijjártó. A Belügyminisztérium teg­nap délután közleményben tette közzé, hogy egyedi meg­oldást kell találni az elsül­­­lyedt hajótest kiemeléséhez, mert egyik hagyományos eljárás sem működik. A lehe­tőségeket „elvi modellkísér­letekkel és gyakorlati teszt­merülésekkel is vizsgálják”. A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Margitszigeten veze­tési pontot állított fel, ahol mérnökök, hídépítők, víz­ügyi szakértők, illetve a ma­gyar és a tegnap Budapestre érkezett dél-koreai és osztrák búvárok hatvanfős csapata keresi azt a biztonságos meg­oldást, amivel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult személyeket a felszín­re lehet emelni. Tegnap kis híján újabb tra­gédia történt, amikor egy bú­vár leereszkedett a mélybe, de a folyó erős sodrásában nem tudta megközelíteni a ron­csot. Amikor megpróbálták a felszínre húzni, a légzőcsöve beleakadt a létrába, a búvár lent rekedt. Egy másik mentő­búvár sietett a segítségére, és szabadította ki. Közben elhagyta Budapes­tet egy új kapitánnyal Passa­­uba a Viking Sigyn szálloda­hajó, amely szerda este a Margit hídnál összeütközött a városnéző hajóval. Kapitá­nyát, a 64 éves ukrán Jurij C.-t halálos tömegszerencsétlen­séget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítja és csütörtök este őrizetbe vet­te a rendőrség. A balesetről készült kamerafelvételeket elemezve Bencsik Attila, a Magyar Bel­vízi Fuvarozók Szövetségé­nek elnöke az M1-en tegnap azt mondta: a Hableány nem fordult be a Viking szálloda­hajó elé, hanem az ütközött neki. Emiatt fordult keresztbe a városnéző hajó, majd a nagy sebességgel haladó Viking fel­borította és maga alá gyűrte. A szakértő szerint a két hajó túl közel került egymáshoz, a szállodahajónak meg kellett volna várnia, amíg a Hableány elhalad a híd alatt. A tragédia miatt több kér­dés és a vízi közlekedési sza­bályok szigorításának ötlete is felvetődött. Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára ennek kapcsán elmondta, a hajóve­zető felelőssége eldönteni, biztonságos-e az időjárási helyzet a vízre szállásra, de a baleset nem a zuhogó eső miatt történt. A budapesti Duna-szakaszon az idegenfor­galmi utazások miatt jóval na­gyobb a forgalom, mint más szabad vizeken, ennek keze­lésére tavaly újraírták a ha­tósági szabályozást. Sólymos András hajómérnök szerint sem szigorítani, hanem betar­tani kell a több ezer éve bevált hajózási szabályokat. ma Életveszélybe került a vízbe merészkedő mentőbúvár­­Fotó: MTI 2019. JÚNIUSI., SZOMBAT Tarolt a Fidesz a levélben szavazók körében is A levélben szavazók többsége is a kormány­pártokra voksolt. Budapest. Megállapította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az európai parlamenti (EP-) választáson a magyaror­szági lakcímmel nem rendel­kező választópolgárok levél­szavazatainak eredményét. A testület ülésén Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke ismertette: a Fidesz-KD­NP 55 287 érvényes szavazatot kapott, a Momentum Mozga­lom 553-at, a Mi Hazánk moz­galom 365-öt, a Demokrati­kus Koalíció 343-at, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 336-ot, az MSZP-Párbeszéd 258-at, az LMP 208-at, a Jobbik 187-et, a Magyar Munkáspárt 71-et. Az EP-választáson a lakóhel­­­lyel sem Magyarországon, sem más uniós országban nem ren­delkező választópolgárok levél­ben adhatták le szavazatukat, ha felvetették magukat a levél­ben szavazók névjegyzékére. Ebben 115 325 választópolgár szerepelt. Pálffy Ilona elmond­ta: az NVI-hez 63 762 szava­zási irat érkezett vissza, ebből 57 777 volt érvényes, ami a be­érkezett iratok 90,61 százaléka. Az NVB a levélben szava­zás eredményét megállapító jegyzőkönyv, a külképviseleti voksolás eredménye és a ma­gyarországi szavazóköri jegy­zőkönyvek alapján állapítja majd meg az EP-választás vég­leges eredményét. mw Csíksomlyón tart ma szentmisét a pápa Megkezdte háromna­pos romániai látogatá­sát tegnap Ferenc pápa, aki ma Erdélybe érkezik. ROMÁNIA: A katolikus egy­házfőt Klaus Iohannis román államfő és neje fogadta a bu­karesti repülőtéren. Ferenc pápa az elnöki hivatalban ta­lálkozott Dániel ortodox pát­riárkával, közösen felkeresték a tavaly decemberben már felszentelt bukaresti Nemzet Megváltása-katedrálist. A szentatya ma reggel ellá­togat Csíksomlyóra, a magyar katolikusok legjelentősebb zarándokhelyére. A pápa ma délelőtt magyar és latin szer­­tartású szentmisét mutat be a csíksomlyói hegynyeregben. Ferenc pápa a Szűzanya iránti tisztelet kifejezéséül arany ró­zsát hoz a székelyföldi kegy­helynek. Őszentsége egy erre az alka­lomra felállított óriási székely kapun át érkezik a szertartásra. Az oltár felé vezető útra állított jellegzetes kapura ez a felirat került: „Őseidnek szent hité­hez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!” Az eseményre nagy töme­get várnak Magyarországról is. Állami részről Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes is jelen lesz. Egy különleges virágkocsi is érkezik Ferenc pápa székelyföldi látogatásá­ra: a Szent László királyunkat ábrázoló alkotás a történelmi egyházak áldásával készült el. A látványosság egészen a pünkösdi búcsúig marad Szé­kelyföldön. A pápa Csíksomlyó után a moldvai Jászvásárra látogat, majd Nagyszebenből repül vissza Rómába. ma Ferenc pápa Bukarestben kezdte meg romániai körútjátFotó: MTI

Next