Kelet Magyarország, 2019. november (76. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-26 / 274. szám
IK NAPLÓ LXXVI. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT Krisztik Csaba a Valanban nyomoz. 12. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2019. NOVEMBER 26. Szűrtebb napsütés, foltokban tartós ködfelhőzet Méltó helyen a hősi halottak nyíregyháza, Budaörs. Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy egy egykori szemtanú segítségével a megyei hadisírgondozók megtalálták azoknak a német és magyar katonáknak a holttestét, akiket 1944 őszén Nyíregyházán a Hősök temetője melletti területen temettek el. A német és a magyar szakemberek végül 26 német és 13 magyar hősi halott katonát exhumáltak. A német katonákat november 7-én Budaörsön a Német-Magyar Katonai temetőben helyezték végső nyugalomra. Az újratemetésen részt vettek megyénk hadisírgondozói is.5. km ■ A jó kormányzás Dr. Sárközy Tamás jogász, egyetemi tanár tartott előadást hétfőn Nyíregyházán./®. FOTÓ:DODÓ FERENC Devizaárfolyam^ 0* (2019.11.25.) Díjözön Nyíregyháza legjobb sportolóit és edzőit köszöntötték, valamint a támogatók munkáját is elismerték hétfőn a városi sportgálán. Díjat vehetett át többek között a hosszútávfutó Szabó Hunor Benedek, a hármasugró Nyisztor Petra és az olimpikon gyalogló, Helebrandt Máté. /II. fotó: pusztai Sándor Testi és lelki terror alatt A bántalmazottak egy része nem mer segítséget kérni. nyíregyháza: A családon belüli erőszak zárt ajtók mögött történik, mégsem magánügy: össztársadalmi probléma, amelynek megoldásához az erre hivatott szervezetek erőfeszítései mellett arra is szükség van, hogy megszűnjön a közöny, és hogy figyeljünk egymásra - hangzott el hétfőn a megyei könyvtárban. Az intézmény konferenciatermét ügyészek, bírák, rendőrök és családsegítő szervezetek képviselői töltötték meg, többségük fehér szalagot viselt, a nők elleni erőszak jelképét. A Csend a leghangosabb sikoly elnevezésű kampány keretében a megyei rendőr-főkapitányság szervezte a világnaphoz kapcsolódó programot, ahol elhangzott: a kapcsolati erőszakot mint bűncselekményt hat éve foglalták törvénybe, ám az alkalmazása még nem kiforrott, nem egyformán ítélik meg. Az adatok viszont egyértelműek: a megyében az elmúlt három évben folyamatosan nő az esetek száma, éves szinten százas nagyságrendben fordul elő, ám ennél jóval többen szenvednek erőszaktól, a fizikailag és pszichésen is megnyomorított áldozatok közül ugyanis sokan nem mernek segítséget kérni. A cikk a 3. oldalon folytatódik Csomag érkezik az idősekhez NYÍREGYHÁZA. Több mint 85 millió forint értékben kapnak karácsonyi csomagot a nyíregyházi nyugdíjasok. A 2500 forintos, főleg édességekből álló, teát, kakaót, kávét is tartalmazó csomagot az idősügyi tanács zsűrizte, és 24 ezer 100 idős otthonába érkezik meg az ajándék. Emellett advent idején olyan programokat támogat az önkormányzat, amelyek közel hozzák egymáshoz a generációkat.3. km Kelet-Magyarország www.szon.hu 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 999-111 Gazdaság______________________6. oldal Egészség_______________________7. oldal Sport 9., 10., 11. oldal Kiskert 14. oldal Egy sikeres vállalkozás újratervezni is képes nyíregyháza. Nyíregyházára érkezett az Informatika Fejlődéséért Alapítvány Webshop Roadshow 2019 rendezvénysorozata hétfőn. Az eseményre azokat várták, akiket érdekel az online kereskedelem, szeretnének online vállalkozóvá válni, s meg szeretnék tudni, milyen gyakorlati lépések szükségesek egy sikeres vállalkozás felépítéséhez a digitális térben. Dr. Juhász Péter Gergő, a Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület elnöke előadásában kiemelte: fontos a precíz tervezés és a szakmai háttér, s egy vállalkozásba bele kell kalkulálni az újratervezést is, hiszen a valóság mindig átírja a elképzeléseinket, s ilyenkor egy jó vállalkozó úgy működik, mint a modern GPS: mindig számol az újratervezés lehetőségével. /5. KM Kőszállítmányba rejtett csempészett cigaretta szabolcs-szatmár-bereg Huszonnégyezer doboz cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a hétvégén, az illegális dohányárura kamionröntgen segítségével bukkantak rá - adta hírül Dávid Zoltán, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága Rendészeti Főosztályának sajtóreferense. A pénzügyőrök egy Ukrajnából érkező szlovák kamiont ellenőriztek, a járdakővel teli 12 zsákot gyanúsnak találták, ezért alaposabban átvizsgálták. A zsákokban összesen 24 ezer doboz zárjegy nélküli dohányárut találtak, a pénzügyőrök a mintegy 30 millió forint értékű adózatlan füstölnivalót lefoglalták, a sofőr ellen költségvetési csalás miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - áll a közleményben. km Tornával a fájdalom ellen nyíregyháza. Mit tegyél és mit hagyj abba, ha el akarod kerülni a gerincsérvműtétet? A kérdésre válaszolt a Jósa András kórházban tartott, bemutatókkal fűszerezett előadásán dr. Nyéki Gabriella autodekompressziós terapeuta. Okkal használtam a fűszerezni szót, ugyanis a népbetegségként számontartott mozgásszervi panaszokra megoldókulcsot nyújtó prezentációban a vasárnapi tyúkhúsleves és a sült csirke is terítékre került... n. rlapolvasó. Tarkó Petra Domaszék Tudjon meg többet Petráról a oldalon Mesét kapnak ajándékba Kisvárda. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként Mesemondás és történetmesélés élőszóval a pedagógiában címmel pedagógusoknak tart képzéseket Bumberák Maja. A hároméves programban a részt vevő intézmények mesemondást kapnak ajándékba a népművészet mesterétől november 27-én a Várday István Városi Könyvtárban, Kisvárdán. /8. km Bumberák Maja FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Fokozatos lehűlés jön Budapest, nyíregyháza. Párás, néhol tartósan ködös, lesz a kedd reggel, csapadék nem valószínű, de a ködös helyeken kialakulhat szitálás. Napközben mérsékelt marad a légmozgás, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 7 és 12 fok között alakul. km n Ezeregyéjszaka olvasópróbája Hétfőn tartották az Ezeregyéjszaka című nagyszínpadi gyermekelőadás első olvasópróbáját. Az Ezeregyéjszaka meséi egy csodálatosan gazdag mesegyűjtemény, az arab kultúra évszázadokon át érlelt gyöngyszeme. A darabot Papp Dániel rendezi, bemutatóját jövő január 17-én, pénteken tartják. FOTÓ: DODÓ FERENC