Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-01 / 275. szám

a Januárban megnyílik az új tüdőbeteggondozó Kolozsváron Torda­szentlászló­n az állata 200 ágyas us szanatóriusna l­épi. Egyesületi bélyegeket bocsátanak ki . Intenzív harc kez­dődik a tuberkulózis ellen (Kolozsvár, november 29.) A még megol­dásra váró problémák között első helyen áll a tüdővés­z elleni küzdelem megszervezése. Romániában egy évben átlag félszázezer em­bert ragad el áldozatul a Koch-féle kórokozó és az ország védelmi felszerelése; a klinikák, szanatóriumok megközelítőleg sem elégsége­sek, hogy a veszedelmesen terjedő betegséget méreteiben redukálhassák. — A helyzet megfontolása arra vezetett, — mondotta Hatieganu professzor munkatár­sunknak, — hogy külön egészségügyi szerve­zet megteremtése útján igyekezzünk gyakor­latilag komolyan szembenézni a tuberkuló­zis problémájával. Így alakult meg Bukarest­ben az elmúlt évben a „Tuberkulózis elleni Védő­egyesület.“ Ez az új egészségügyi és egyben társadalmi szervezet, — m­eynem élén Cantacuzino professzor, a világhírű patholó­­gus áll, — kettős uton törekszik eredménye­sen szembeszállani a tüdővész terjedő rombo­lásával: egyfelől új egészségügyi intézménye­ket, tüdőbeteg-gondozókat, diszpenzereket lé­tesít az ország minden jelentősebb városában,­­ másfelől pedig magát a társadalmat szervezi meg A Védő­egyesület eddigi, alig egy évi munká­ját az ókirályságban (nyolc új tüdőszanató­rium és 15—20 diszpenzer) jelzi. A helyzet megérett, hogy Erdélyben és a Bánságban is megkezdhesse a maga propagandáját. Az új tüdőbeteg-gondozó már a jövő évben megnyílik . Az erdélyi tüdőbeteg-védelmi szerve­zet megalkotására történt felkéreté­sem­ után rövidesen sikerült is a legteljesebb mértékben megnyernem orvostársaim támogatását. Ter­mészetes, nem kell külön hangsúlyoznom, kisebbségi orvostársaimat is, akik ugyancsak a legmesszebbmenő módon jöttek segítségemre. Az erdélyi végrehajtóbi­zottság megalakulása után, a­melynek tag­jai dr. Filep, dr. Szigeti, dr. Gane és dr. T­a­­nielo kívülem, — összeállítottuk azt a negy­­ventagú nagy bizottságot is, amelynek tagjai sorában valamennyi szociális célú, jótékony­­ egyesület képviselve van, hiszen csakis ezen az úton tudunk a társada­lom legszélesebb rétegei között is eredményes munkát kifejteni.­­ Elsősorban is a gyakorlati szükségle­tek megvalósításához láttunk tehát, minde­nekelőtt egy kolozsvári diszpenzer felállítá­sához. Az állam 100­000, Kolozsvár városa 600000 lejjel járult hozzá, hogy meg­vásárolhassuk a Trefort-ucca 6. szám alatti telket, a rajtalevő épülettel együtt, melynek átalakítási munkálatai most vannak folyamatban. Itt lesz a tüdőbeteg-gondozó, melyet 1930. év januárjában már át is adha­tunk rendeltetésének. Úgy a város, mint az állam és az egyesület bukaresti központja biztosítottak, hogy támogatásukra a jöv­ő költ­ségvetési évben is számíthatunk. Mindazon­által számítunk annak a társadalomnak a támogatására is, melynek érdekében tulaj­­donkép az egész akció folyik és ennek érdeké­ben, — a külföldön jól bevált mintára, — az Egyesület ízléses kis bélyegeket bocsájt ki, a tuberkulózis elleni liga bélyegét, amelynek ára két lej■ E bélyegek árából re­­méljük megszerezni a még szükséges össze­­geket. Fel kell ébresztenünk a társadal­mi öntudatot! — Erdély társadalmának bizonyságot kell szolgáltatnia arról, hogy teljes tudatában van az akció nagy egészségügyi jelentőségének. Nagy szükség van arra, hogy a társadalom lelkiismerete a legfőbb idején felébredjen: minden állampolgárnak egyformán lelkiis­mereti kötelessége ily módon venni ki aktívi részét közös érdeket szolgáló munkánkból. Meg vagyok győződve róla, — mondotta elgondolkozva a professzor, — hogy a társa­dalmi öntudat felébredésének ez a kollektív megnyilatkozása olyan példa lesz, mely jelen­tőségében, ha csak pszichológiailag is, társa­dalmi életünk közös területein minden bi­­zonnyal továbra is éreztetni fogja hatását... Az új intézmény tehát januárban meg­kezdi működését. Tevékenysége tulajdonké­pen hármas lesz- Egyfelől megvizsgálja a je­lentkező betegeket és azokat a klinikán, vagy szanatóriumokban elhelyezi, megszült­etvén a szerencsétlen tüdőbetegek jelenlegi, szánal­mat keltő, reménytelen vándorlásait az elég hely­­lyel nem rendelkező klinikák és szana­tóriumok között. Másodsorban az egészségügyi szervei révén ankétokat rendez és missziós nővérei által, — melyeket az állam fizet, — gyakorlati mó­don a társadalom szegényebb rétegeiben felvilágosító propagandát vezet, mely egyben preventív intézkedéseket is pro­gramaiba vesz. Harmadsorban pedig minden rendelkezésére álló módon megkezdi nevelő tevékenységét, melynek célja az, hogy már előre meggátolja a tuberkulózis terjedési le­hetőségeinek további kialakulását a társada­lom területein. Működése, — melyet párhuzamosan egy román és egy ki­sebbségi (magyar) vezető­ orvos fog gyakorlatilag irányítani, — szoros kapcsolatban lesz tehát nemcsak a szanatóriumokkal, az egyetemi tüdőbeteg­­klinikával, hanem azzal az új, kétszáz ágyat magába foglaló, nagyarányú tüdőszanató­­riummal is, melynek építkezési munkálatait Tordaszentlászlón már a tavasszal megkezdi az állam. Jakab Géza: A Savon Cadum a leg­eményebb szappan, ezért a legkisebb darabja is használható. Francia gyártmány ?á£lya gyúl az éjceti (4) írta: Sebesi Samu Wesselényi kitárta karjait, mintha valamennyit a szívére akarná ölelni. Az­tán esküre emelte ke­zét, amikor mondta­­ — Veletek leszek! Mindenütt elől ha kell. Nem kímélem sem az életem, sem a vagyonom a szent ügy érdekében. Isten engem úgy segéljen! Szent volt a kimondott szó. Wesselényi ettől kezdve mind sűrűbben érintkezett a hazafias fő­urakkal. De az elemnségei is résen voltak. Tudták, hogy vasakaratu ember és ezt a vasat akarták meg­törni. Besúgták Bécsben az udvari kancelláriának, hogy a báró fütyöl a házifogságra. Szabadon jár kel és agitál a magyar nyelv és magyar színészet érdekében. Azt sem átallották híresztelni, hogy a császár ellen is lázzadoz. Erre jött a parancs, hogy el kell fogni és bör­tönbe kell zárni mindaddig, míg sorsa felett hatá­roznak. Zsibón volt, amikor a katonai főparancs­nok rendeletével egy szakasz katonaság élén a ve­­zetőtisz­t meglepetésszerűen a szobájába lépett és fogolynak nyilvánította. A felesége akkor Kolozs­várt tartózkodott és Wesselényi hálát adott a Gond­viselésnek, amely az ő férfias erejét is próbára tevő f­elszakadásitól megkímélte. Annyit megen­gedett a német tiszt, hogy Sas Mihálynak megbí­zásokat adjon, de aztán — bár nem ellenkezett, — mégis megkötözték és saját fogatán vitték Maros­­vásárhelyre. A rövid szóváltás Wesselényi és a tiszt között németül folyt s bár a szuronyos szakasz készenlét­ben állt az ajtó elő­tt, Sas Mihály mégis halkan megkérdezte az urától: — Kapitány urnák alá van jelentem, nekik men­jünk ! ! — Was sagt ért! — kérdezte a tiszt Wesselé­nyitől. A báró nem felelt a kérdésre. Mihály vitézre emelte szemeit és lemondólag intett: — Úgyse használtok vele! Mikor a szomorú menet megindult, Sas Mihály addig nézett utánuk, amig csak látta és aztán sí­ráshoz nem szokott szemeiből megeredtek a köny­­nyek... Vásárhelyről Kolozsváron keresztül vitték Bécs felé, hogy onnan Kufstein várába szállítsák. Itt ta­lálkozott a feleségével és vett búcsút tőle. — Hanám, drága hitvesem! Nézz rám és tanulj meg erősnek lenni. Nem lehetsz többé gyönge asz­­szony, a te erőd meg fogja tartani az én erőmet is, a te bátorságod megszilárdítja az én akaratomat. Nem tör meg a börtön, ha szerelmed velem lesz és gondoskodásod el nem feled. Wesselényiné, ki ezalatt a férjét ölelte, ki­egyenesedett, könnyeit letörölte. Arca halvány volt és szavai kissé remegtek, de kiérzett belőlük a szi­lárd elhatározás, amikor mondta: — Megfogadom minden szavát édes uram. Egy pillanatra meg nem feledkezem Akármit gondolok, mondok, vagy teszek, mindazt az én uramért, az én férjemért gondolom, mondom, és­­teszem. Erős le­szek Miklós és erőm börtöne ajtajáig visz, melyről letépem a lakatot, vagy meghalok. III. Wesselényi erős lelkét, tettekre kész energiáját kiszakították Erdély közéle­téből. Tevékenysége elé egy időre, gátat emeltek Kufstein falai, de a töb­biek, akiknek szívén feküdt Erdély magyarságának megerősítése, nyelve és kulturális életének fejlő­dése,­­ buzgón folytatták a nagy munkát. Aranka György fáradhatatlanul dolgozott az „Erdélyi nyelv­­mivelő társulat“ megalakításán. A „Magyar Hír­mondó“ szerkesztőségében, ahol Aranka üres idejé­ben tartózkodott, — gyakran összetalálkozott Beth­len Elekkel, Teleki Ádámmal, Kemény Sámuellel és Bánffy Lászlóval, akikkel hosszas tanácskozásokat folytatnak. — Nagy baj van érdemes uraim — mondta Aranka. Az udvari kancellária a császár akaratáé­ból, nemcsak vagyonát prevalizálja nemzetünknek, de nyelvétől is fosztogatja. De ehez csak akkor van joga, ha Erdélyt Ausztriához csatolta. Ha ez többé nem Erdélyország, hanem osztrák tartomány, Ausz­tria nekünk idegen. A császár közös ugyan, de ez nem elég jogcím arra, hogy idegen állam létével belső ügyeinkbe avatkozzék és institúcióinkat fel­forgassa. Éppen ezért legalább a kulturális fóru­mokon fel kell vennünk a harcot. Az Erdélyi nyelv­­mivelő társulat megalakítása után, meg kell terem­tenünk a Magyar színjátszó társaságok­ is, mint a nyelvmivelés legfontosabb eszközét. Nyelvünket már legelőkelőbb köreinkben is szégyelik beszélni ami annyit tesz, hogy magyar mivoltukat is szé­gyelli. — Gyalázatos dolognak tartom, — kiáltotta Bethlen Elek. — Már pedig — mondta Bánffy László, — egyik eszköze nyelvünk megmaradásának az lenne ha az a legbecsesebb nyelv lenne az úri gyülekezz­tek­ben és társaságokban! Aranka folytatta. (Folytatjuk.). XII. XVI. 275. SZÁM. ■

Next