Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-15 / 36. szám

1944. FEBRUÁR 15. Bornemisza iparügyi miniszter a kormány messzemenő támogatását ígérte meg Erdély ipari életének Vasárnap véget ért a miniszter háromnapos erdélyi seregszemléje Kolozsvár, febr. 14. Bornemisza Géza dr. Iparügyi miniszter három napos látogatását befejezte s vasárnap délután kíséretének tagjaival a „Hargita" expresszel elutazott Kolozsvárról. A miniszter háromnapos ko­lozsvári látogatása alatt közvetlen meggyő­ződést szerzett Erdély gazdasági életében olyan fontos szerepet játszó rétegek helyze­téről és gondjairól s azoknak ismeretében intézkedhetik az orvoslásról. Ezen túlme­nően azonban a miniszter tapasztalatai alap­ján könnyebben megvalósíthatja Erdély iparfejlesztésére vonatkozó elgondolásait A Kereskedelmi és Iparkamara díszülésén A miniszter kolozsvári látogatásának utol­só napján, vasárnap délelőtt 9 órakor Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán társasá­gában misét hallgatott az egyetemi templom­ban, majd délelőtt 10 órakor a Kereskedelmi és Iparkamara véleményező bizottságának díszülésén vett részt. Az ünnepi ülésen meg­jelentek a katonai, egyházi és polgári ható­ságok vezetői is. A Kereskedelmi és Iparkamara dísztermé­ben nagy tapssal és lelkes éljenzéssel fogad­ta a diszülés közönsége a minisztert. A Hi­szekegy elmondása után Bereczky Ernő dr. miniszteri biztos, a Kereskedelmi és Iparka­mara főtitkára meleg szavakkal üdvözölte a diszülésre egybegyűlt előkelőségeket, első­sorban Bornemisza Géza dr. iparügyi mi­nisztert, valamint munkatársait, akik nagy elfoglaltságok közepett is időt szakítottak arra, hogy közelről megismerjék Kolozsvár és általában Erdély ipari és gazdasági kér­déseit. Hitelellátást kér a gyáripar A miniszteri biztos üdvözlőszavai után Rimanóczy Kálmán dr., az Erdélyi Gyár­iparosok Szövetségének elnöke ismertette az erdélyi gyáripar időszerű kérdéseit. Hangoz­tatta az ipari decentralizáció szükségességét. A meglévő ipari üzemeket erősíteni és fej­leszteni kell, ezt kívánja Erdély gazdasági érdeke. Kérte a minisztert, szorgalmazza a decentralizáció kérdését olyan módon, hogy legalább a már meglévő helyi iparközigaz­gatási szerveknek nagyobb hatáskört bizto­sítson. Rimanóczy dr. ezután hosszasan foglalko­zott a gyáripar hitelellátásának kérdésével. Hangoztatta, hogy Erdély iparosodása a legfontosabb megoldásra váró kérdés. Amíg a hitelellátás kérdését nem oldják meg, nem lehet szó Erdélyben ipari fejlődésről. Kolozsváron 1940 ősze óta csak néhány üzem mutat nagyarányú fejlődést. Ezek közül is csak azok, amelyek a fővárosi pénzintézetek érdekköréhez tartoznak s így a beruházáso­kat ezeknek támogatásával tudták végrehaj­tani. A középvállalatok közül 1940 óta csak azok tudták termelési kapacitásuk kereteit jobban kihasználni, amelyeknek a háborús konjunktúra segítségére jött. A többi válla­­latok hitel hiányában nem tudtak beruházá­sokat végezni. Éppen ennek érdekében kérte a minisztert, a legmesszebbmenően támogas­sa a gyáripar hitelellátásának kérdését. Rimanóczy dr. végül a nyersanyagok szét­osztásának nehézségeiről tájékoztatta a mi­nisztert, mellett szükség nincsen és ezt a szervezetet jobban összevonva egyes ipari és gazdasági centrumokban erősebben kiépítve az ipari, elsősorban az iparfejlesztési és ipari szo­ciálpolitikának szolgálatába állítsam.­­ Ami a decentralizációt illeti, itt nem bizonyos iparvállalatoknak más vidékekre való áthelyezéséről, hanem inkább új üze­mek létesítéséről van szó. Ma már az ipar letelepítése szempontjából ugyanolyan ran­gú tényező a nyersanyag mellett a rendel­kezésre álló munkaerő, a rendelkezésre álló piac, s azonkívül az általános gazdasági szempontokat is szem előtt tartó iparpoli­tika hathatósan tudja szolgálni a népese­dési és foglalkoztatási érdekeket is.­­ A háború után távoli országokban is, de közeli szomszédságunkban is hatalmas területek fognak feltárulni a világgazdaság számára, ahol a földárak, a munkabérek lényegesen alacsonyabb nívón állanak, ame­lyek majd garmadával fogják a piacra dobni azokat az élelmicikkeket, amelyekből Magyarország éveken keresztül, mint ex­portőr állam be tudta szerezni az ipari nyersanyagokat. Ebben az esetben írta csak a mezőgazdaság észszerű racionalizálásával, gépesítésével, s az ipar hatalmas fejleszté­sével tudjuk magunkat fenntartani. A me­zőgazdaság racionalizálása bizonyos mér­tékig birtokminimumot is jelent. Ha euró­pai kulturnivón élő nemzet akarunk marad­ni, akkor meg kell akadályoznunk a termő­föld tökéletes elaprózódását, de egyben a mezőgazdaságból élők száma is kell, hogy csökkenjen, hogy az abból élők nívóját megfelelően emelhessük. A népesedési poli­tika és az életnívó biztosítása szempontjából is elkerülhetetlenül szükséges az ipar fej­lesztése. Az iparfejlődés iránya a nagy centrumokból kifelé vezet. Nem is olyan fontos egy vidéki városnak, mint Kolozsvár, hogy tele legyen gyárral. Az a fontos, hogy Kolozsvár környékén — ha a földgázt bev­­etjük — a községekben létesüljenek ipari üzemek, amelyeknek a munkássága ide gravitál. Ez a város lesz ennek a környék­nek a szellemi, kereskedelmi középpontja és ezen keresztül még hatalmasabb fejlődés­­ben lesz része. tenidszerre van szük­ség a kizm­i­ipar anyatfefo­sztásáb­an A gyáripar nagyfontosságú kérdéseinek ismertetése után Bereczky Ernő dr. minisz­teri biztos tárta fel a miniszter előtt a kéz­műipar időszerű problémáit. Elsősorban a kézműiparosok helyzetéről és az utánpótlás kérdéséről adott tájékoztatást. A kézműiparosság helyzetét az anyagellá­tás szabja meg. Az anyaghivatal a mesterek, illetőleg a segédek és tanoncok számaránya alapján osztja ki a nyersanyagokat. Ez a rendszer nem helyes, mert nem igazodik a lakosság számarányához. A kolozsvári Ke­reskedelmi és Iparkamara területén például egy mesterre 114 lélek jut s ez az arány azt bizonyítja, hogy a mesterek és segédek száma utáni igazodás nem helytálló. Az anyagelosztásnál feltétlenül figyelembe kell venni a lakosság lélek­számát is, mert csak akkor lehet a fogy­asztók igényeit kielégíteni. Bereczky dr. a továbbiakban az ipartes­­tü­letek nehéz helyzetét ismertette. Kérte a minisztert, terjessze ki az ipartestületekre vonatkozó jogszabályokat a hazatért terüle­tekre is és azokon a helyeken, ahol kevés az iparos, engedélyezze a vegyes társulati rendszer bevezetését, amely a felvidéken nagyszerűen bevált. A közszállításokról szólva a miniszteri biztos kiemelte, hogy az erdélyi kézmű­pá­rosság nagy kedvvel és becsületes munkával vállalkozik a közszá­llít­ásokra, szükséges azonban a kiutalások leegyszerűsítése, hogy a kisiparosoknak ne kelljen várakozniuk a munkák ellenértékének kifizetésére. A 22 éves megszállás alatt a magyar kisiparosok minden tőkéjüket elvesztették és emiatt nincsenek abban a helyzetben, hogy tőkéjük egy részét közmunkákba fektessék. A miniszteri biztos ezután részletesen fog­lalkozott az erdélyi kis- és középipar hitel­­ellátásának, kérdésével. Nemcsak a nagy vállalatokat, hanem a kis- és középipari vál­lalatoknak is megfelelő hiteleket kell nyúj­tani, hogy fejlődésüket biztosítani lehessen. Szükséges egy erdélyi iparfejlesztési alap megteremtése, amelyből az arra érdemes kis- és középipari vállalatokat részesítenék juttatásokban. Bereczky dr. végül hangoztatta, hogy Ko­lozsvár városát ipari központtá kell fejlesz­­teni. Faipari, agyagipari, bányászati és er­dészeti közép- és alsó fokú iskolák felállítá­sára van szükség, hogy Kolozsvár ipari jel­lege ezzel is kidomborodjék. Kolozsvár ipari központtá való fejlesztése kihatással lehetne Erdély iparosodására is. A miniszteri biztos előterjesztései után nagy érdeklődés és általános figyelem köz­ben emelkedett szólásra Bornemisza Géza iparügyi miniszter és egyórás beszédben vá­laszolt az előterjesztésekre és körvonalazta Erdélyre vonatkozó iparpolitikájának elgon­dolásait. borneimsta miniszter nag­y beszéde . Immár harmadik napja járom Kolozs­vár város üzemeit, ipari vállalatait, egyes gazdasági érdekképviseleteit és ez alatt a három nap alatt alkalmam volt behatóan, a helyszínen tanul­­ányozni mindazokat a problémákat, amelyek ennek a városnak és általában a visszacsatolt Erdélynek ipari kérdései. Minden egyes alkalommal a kí­vánságoknak, kéréseknek, észrevételeknek egész tömegével álltak elő az illetékes érdekképviseleti vezetők, vállalati igazgatók. Azért jöttem, ide, hogy meghallgassam eze­ket a kívánságokat és meghallgassam a panaszokat, mert mindnyájan tisztában va­gyunk azzal, hogy a háború ötödik évében gazdasági helyzetünkben nagyon­­sok jogos és igazságos kívánság és panasz merülhet fel. De bevallom őszintén, nem volt nehéz a helyzetem, mert minden egyes alkalom­mal, amikor valami kívánság, panasz me­rült fel, egyúttal az előterjesztésben azok a mentőkörü­lmények is benne foglaltattak, amelyek a panasznak indokoltságát bizo­nyos mértékig enyhítették. Hálás vagyok az erdélyi gazdasági élet vezetőinek, hogy mindazokat a kérdéseket, amelyeket elém­­tártak, megértéssel, a viszonyok tökéletes áttekintésével és mell­ény­lás­ával adták elő és legyenek meggyőződve arról, hogy az ilyen módon előadott kívánságokat, ameny­­nyiben csak lehet, igyekszünk orvosolni. Az ipar decentralizálása a munka decentralizálását jelenti — Röviden reflektálni kívánok azokra a témákra, amelyeket a jelen közgyűlésen méltóztattak előadni. — Erdély gyáriparának kívánsága tulaj­donképpen három pontban csúcsosodott ki. Az egyik az ipari közigazgatás decentrali­zációja, a másik a hitelellátás, a harmadik az anyagellátás biztosítása. A két utóbbi általános probléma, vonatkozik a kisiparra, a kézműves iparra. Az első probléma is ál­talános, az egész országot érintő probléma. Meggyőződésem szerint az ország jövő gaz­dasági fejlődése feltétlenül megkívánja az ipar decentralizációját. A decentralizáció nem a közigazgatás decentralizációját, ha­nem a munka decentralizálását kell, hogy jelentse. A leghatározottabban foglalkozom az ipari közigazgatásnak komoly reformjá­val, mégpedig olyan értelemben, hogy meg­szabadítsam az iparfelügyeleti hatóságokat azoktól a tennivalóktól, amelyek idejét múl­ták, amelyeikre a mai ipari berendezések 3 Ki­mUism Deutsches Wissenschaftliches Institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, iókai-utca 2. I. em. Telefon: 27-48 DALEST febr. 16-án este 7-kor. Közreműködnek: Erich Jörgensen (bariton) és Werner Dommes (zon­goraművész , mindketten a müncheni állami zenei főiskola tanár'''. BBWff HSflSBfl BUBMSHDNHRHPffl PPH Egyéni kezdeményezésből indulhat ki az egészséges iparfejlesztés A miniszter ezután a hitelellátás kérdésé­vel foglalkozott. Ipart fejleszteni csak tő­kével lehet. Az ipari üzemek létesítése tőke­ellátást kíván. Ma az a helyzet, hogy pénz­ből van elég, talán több is, mint kellene, annál kevesebb azonban a tőke. Mert tő­kén tulajdonképpen nem pénzt értünk, ha­nem, mint jelen esetben, termelő eszközöket. (Taps.) Az ipari decentralizációhoz is tőke kell. A gazdasági életet segélyakciókra felépíteni nem szabad. Szükség van ugya­n a nemzeti, népesedési, szociális szempontból "bizonyos segélyakciókra, de egészséges ipar­­fejlesztés csak az egyéni kezdeményezésből indulhat ki. Semmiféle­ állami támogatás nem pótolhatja és nem is fogja pótolni az egyéni kezdeményezést, az egyéni kockázat­vállalást. Ez legyen a jövő gazdasági élet alapja, mert ezáltal erősödik a nemzetnek produktív ereje és teherbíró képessége.­­ Az erdélyi iparvállalatok hitelellátá­sára több intézmény áll rendelkezésre. Meg kell említenem itt az Erdélyi Ipari Munka­szervező Intézetet, amely éppen azért ala­kult külön Intézménnyé, hogy Itt, a hitel­nyújtás tekintetében ne szigorúan a ma­gyarországi ipari munkaszervező intézetnek a szabályait tartsuk be, amely csak invesz­tíciós kölcsönöket folyósít. Itt megadtuk a lehetőséget, hogy minden egészsége­sen dol­gozó erdélyi iparvállalat megszer­zhesse a működéshez szükséges hitelt. A beruházá­­sokra való hitelszükséglet nyújtásának nem ez az akadálya, hanem az, hogy ma a tőke csak pénztőke, és a mai gazdasági viszo­nyok mellett e mögé nem tudjuk felsora­­koztatni azoknak az építőanyagoknak, vagy­­különleges áruknak a sokaságát, amelyek a beruházások megvalósításához szükségesek. Javulást várunk az ipar anyagellátásában . A harmadik kérdés az anyagellátás kérdése. Ma, amikor a hadsereg szükség­lete hatalmas méretekben megnövekedett, mindkét magyar embernek természetes köte­lessége, hogy elsősorban érte küzdi fiait ruházza fel és adja kezükbe azokat a fegy­vereket, amelyek képessé teszk őket hazánk megvédésére. Ennek következtében termé­szetes, hogy a polgári fogyasztás rendelke­zésére álló anyag napról-napra csökken . Mégis merem állítani, hogy javulást várunk a termelés fenntartásához minden szükséges anyagok ellátása terén. A had­sereg szempontjából sem lenne célszerű, ha a termelés folytatásához és fenntartásához szükséges anyagokat nem adnánk meg a mezőgazdaságnak és az iparnak. Sok jogos panasz ellenére is meg kell állapítanunk, hogy mind mezőgazdasági, mind ipari ter­melésünk, hála Istennek, beváltotta, a hozzá fűzött reményeket. Az anyagellátás kérdése természetesen a kézműi­parosságot is érinti. Ezután a miniszter ismertette az anyag­elosztás jelenlegi rendszerét, majd az ipa­rosutánpótlás kérdésével foglalkozott, ami a magyar kézműiparosság egyik legégetőbb problémája. A kézműipar és az utánpótlás kérdései — Az iparosnevelés és utánpótlás kérdése elsősorban szakkérdés — mondotta a mi­niszter. — Az iparospálya ma azért nem vonzó, mert az iparosság egyrészt az el­avult szervezési módszereivel, elavult gyár­tási módszereivel nem tudott versenyt tar­tani a nagyipar fejlődésével, másrészt az ipartestületi hálózat nem volt valóságos ér­dekképviseleti testület. Nem is lehetett, mert olyan ipartestületek is voltak, ahol az évi tagdíj 2—3 pengő volt. Azon az állás­ponton vagyok, hogy a kézműiparosság érdekképviseleteit ki kell fejlesztenünk. Nem mellékfoglalkozásként kell űzni az ipartes­tületi szolgálat ellátását. Szükséges­ azon­ban ehhez, hogy az ipartestületi hálózat olyan módon épüljön ki, hogy az képes le­gyen elviselni a reá háruló terheket. Meg vagyok győződve, — mondotta a miniszter — hogy az iparosság ezeket a terheket szí­vesen fogja vállalni, ha ebben saját érdekei­nek támogatását látja. Szükséges az ipar­testületi vezetők rendszeres iskolázása, ne­velése, amely már tanfolyamokon folyama­tosan történik, szükséges az ipartestületi alkalmazottak megélhetésének biztosítása, a nyugdíjkérdés megoldása. E célból meg kell alapítani az iparos nyugdíjintézetet. Mindez azonban csak előfeltétele annak, hogy az iparos pálya megint vonzó legyen. Gondolni kell azután a■ ipar különleges problémáira is. Szükség tem arra, hogy egyrészt a ta­noncképzést fokozzuk. Több jól vezetett tanonciskolákra, mintaiskolákra, mintamű­­helyekre van szükség, de szükség van ta­­noncotthonokra is. Nemcsak azért van szük­ség tanoncotthonokra, hogy a vidékről a városba beköltöző gyermekeknek megfelelő otthont adjunk, hanem nézetem szerint szükség van a tanoncok nevelése szempont­jából is. Elgondolásom az, hogy ne legyen kézműiparos tanonc az, aki legalább pár hónapot egy ilyen mintatanonciskolával kapcsolatos tanoncotthonban nem töltött el, hogy ezáltal a gyermeket legfogékonyabb korában tudjuk nemzeti és erkölcsi szem­pontból nevelni. E téren elsősorban azoknak az intézményeknek, testületeknek, egyhá­zaknak a működését igyekezzünk alátá­masztani, amelyek már eredményeket mu­tattak fel. Örömmel jelenthetem, hogy a kormány a legnagyobb készséggel hajlandó ennek a programnak a megvalósítsához hozzájárulni. Ebben az évben és a jövő évben is számottevő összeg áll a tanoncott­­honok fejlesztésére rendelkezésre. Ezután a közszállítási panaszokkal fog­lalkozott a miniszter s kérte, hogy a fel­merülő panaszokkal forduljanak miniszté­­riuma közszállítási osztályához. Részletesen foglalkozott az iparügyi mi­niszter a nem zárolt áruk elosztásának kér­désével, s az ez irányú panaszok terén pr­­aooktat fitt.

Next