Képes 7, 1987. július-szeptember (2. évfolyam, 30-39. szám)

1987-09-12 / 37. szám

Szlávik András, az Athenaeum Nyomda vezérigazgatója 1982-ben lett a futballbírók főnöke, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke. Zivataros időben, a totóbotrány kirobbanása előtt vállalta el ezt az amúgy is hálátlan tisztséget. Jó néhányon a bírói karban is „besározódtak”, így aztán, akarva-akaratlanul, neki kellett vállalnia a leghálátlanabb feladatot: a tisztogatást. Igaz, a neheze — a bírói testület tekintélyének helyreállítása — csak ezután következett. Szlávik Andrásnak — ez általános vélemény a futballszakmában — sikerült elérnie: a játékvezetőkkel szembeni népharag elcsitult. Manapság csak „ügyek” vannak, olyanok, amelyek mindig is voltak, s úgy véljük, lesznek is . .. így fogalmazhatnánk: a bírókat ma sem utálják jobban, mint korábban bármikor. Öt évvel a totóbotrányban történt komoly „bírói szerepvállalás" után ez akár futballtörténeti tettként is értékelhető. A futballbírók főnökével ezúttal mégsem erről, hanem arról beszélgettünk: miért áll a közönség, a sajtó és részben a futballszakma is a játékvezetőkkel szemben? — övnek nyilván voltak álmatlan éjszakái az olykor-olykor kirobbanó bíróügyek miatt. Nem érzi néha tehetetlennek magát a sajtóval, a közönséggel, a klubokkal, s azok „hatalmasságaival” szemben? — Ez akérdés tulajdonképpen kétkérdés, de ha akarom, három. Vegyük először a közönséget. Európa nagyon sok országában láttam már futballmérkőzést, de sehol sem tapasztaltam olyan játékvezetőellenes megnyilvánulásokat, mint idehaza. Nálunk a közönség sokszor nem is a teljesítmény, hanem a játékvezető funkciója ellen tiltakozik. A bíró még nem hozott semmilyen döntést, sem jót, sem rosszat, s már fütyülnek, illetve azt skandálják: „Három hülye”. Ez így megy 25-30 éve, függetlenül attól, milyen színvonalon áll éppen a labdarúgás. Amiből — nézetem szerint — az következik, hogy a labdarúgáson kívüli okok miatt van hazánkban játékvezető-ellenesség. Sok-sok tépelődés után arra az álláspontra jutottam, hogy az okok között a tolerancia hiánya a leglényegesebb. A másként gondolkodókat, másként ítélkezőket nehezen fogadja be a társadalom, a közösség. A bíró pedig éppenséggel másként gondolkodik, mint a szurkoló, hiszen ő elvben mindig az igazságosságot, a pártatlanságot testesíti meg a pályán, a szurkoló pedig valakiért szorít, s ebből a nézőpontból látja és ítéli meg az eseményeket. — És ezért intoleráns a bíróval szemben? — Az intolerancia nem a futballpályán fejlődik ki, ott csak jól érzékelhetően megnyilvánul. Akárcsak az utakon. Hogy úgy mondjam, a vezetési morál sem az utakon alakul ki, ez csak a felszínen látszik így De hogy ne csak a közönséget bántsam, amelyet leváltani úgysem lehet, vegyünk egy más példát. A szabály kimondja, hogy a játékidő mérése kizárólagosan a bíró dolga, az ő órája a hivatalos. Ennek ellenére mindenki is saját óráját nézi, még a riporter is azt mondja, hogy a bíró előbb vagy később fújta le a meccset, mint kellett volna. Ez nem a tolerancia hiányának jele? — Már megbocsásson, de ez csöppet sem magyar sajátosság. A sajtó, mindenütta világon, kivesézi a játékvezetőket . . . — Ez igaz, de olyat csak ritkán írnak le, hogy a bíró sorsdöntő hibát követett el. Nagyon veszélyesnek tartom, ha a sajtóban a szakmai hiányosságok helyett a játékvezetés ügyét tolják előre. A Kőrös kontra Verebes ügyre mindenki emlékszik. Erről öt héten át szakadatlanul cikkeztek, miközben arról a tényről egy sor sem jelent meg, hogy ezalatt 40 mérkőzésből 38-an a bírók kifogástalanul, illetve jól vezették a találkozókat. Érdekes, arról sem jelent meg semmi, hogy az ominózus mérkőzést, amelyen a vita kipattant, az MLSZ- ben videóról levetítettük, s kiderült: Kőrös lényegében jelentősebb hiba nélkül dirigált a pályán. A következő héten az MTK—Pécs mérkőzés után az öltözői folyosón Blumi (Bakos Antal, az MTK-VM intézője — A szerk.) odajött hozzám, s a fülembe súgta: „Szlávikkám, nem volt ám igaza a Verebesnek ..ön szerint ez megfelelő elégtétel Kőrösnek és a bírói testületnek ? — Attól tartok, hogy nem engem kell erről meggyőznie ... Arról viszont szeretném, ha meggyőzne, miért más az, ha, mondjuk, az angol sajtó vesézi ki a játékvezetést, mint amikor a magyar teszi ezt. Mi a különbség? — A különbség az, hogy a játékvezetés alapja a bizalom a játékvezetőben. A feltétlen bizalom! És a tolerancia! Mert a bírói hiba „benne van” a játékban. Ezt sok országban elismerik, nálunk is mondják, de a bírói tévedések általában sorsdöntővé lépnek elő. Azt is idehaza írták le: „Meg kell gátolni, hogy a játékvezető sorsdöntő hibát vétsen ...” Ha történetesen a bíró elenged egy lest, s berúgják, akkor eza hiba sorsdöntő, ha nem rúgják be, s akkor nem sorsdöntő? Nem érzi, hogy ez abszurdum!? — Magam is úgy gondoltam eddig, hogy a hiba attól válik sorsdöntővé, berúgják-e az elengedett lest vagy sem. Ezek szerint másként kell ezt gondolni? — Ön kiforgatja a szavaimat. Én pusztán azt volna érzékeltet Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI