Képes 7, 1987. július-szeptember (2. évfolyam, 30-39. szám)
1987-08-01 / 31. szám
É *5!1 C 6 JIMMY VILÁGSZTÁR IS LEHET Amikor a televízióban meg- JL^- hallottam Zámbó Imrét, nem hittem a fülemnek: négy oktávot énekelt egy dalon belül. Létezik ilyen magyar fiú a popszakmában? Menynyit panaszkodunk, hogy nincs extraképességű magyar énekesünk. S erre a semmiből feltűnik egy új arc, új hang, akiből — adottságai révén — világsztár is lehet. Vad telefonálgatásba kezdtem. Sikerült kinyomoznom, hogy Jimmy a beceneve és már tárgyalásban áll Wilpert Imrével — az MHV szerkesztőjével — egy kislemez ügyében. Azt is megtudtam, hogy Novai Gábor zeneszerző és Horváth Attila szövegíró patronálja az „aranytorkú” énekest. Először tehát náluk érdeklődtem Zámbó Jimmy után. — Egy lokálműsorban láttam meg őt — kezdi a történetet Horváth Attila, a hajdan volt Piramis együttes szövegírója. — Tátva maradt a szám, és a műsor után rögtön felajánlottam, dolgozzunk együtt. — Én Horváth Attilánál találkoztam vele — folytatja Novai Gábor, aki köztudottan támogatja a kezdő tehetségeket. — A zenei producere lettem, mert azt hiszem, olyan lehetőség van Jimmy kezében — pontosabban a torkában —, amit nem szabad kihagyni. Bízom benne, hogy első kislemezével nemcsak a hazai, de a külföldi sikerek felé is elindul. Ezek után felfokozott érdeklődéssel vártam a találkozást. Jimmy kisfiús arcával, göndör hajfürtjeivel, élénken vibráló tekintetével jobban hasonlít egy nemrég érettségizett, vakációs diákra — pedig már elmúlt 28 éves —, mint a jövő sztárjára. — Miért hívnak a zenészek Jimmynek? — Egy évig Amerikában zenéltem egy nagyon jó zenekarral, a Black Steellel. Ők neveztek el — mert az Imrét nem tudták kimondani — Jimmynek. — És hogy jöttél rá, hogy tudsz négy oktávot énekelni? — Néha négy és felet is tudok, de ezzel nem szoktam kérkedni, mert akkor mindig elvárnák tőlem. Tizenegy évig zongoráztam, és először csak a magam szórakoztatására énekelgettem, egy dalon belül hol magas, hol mély hangon. Azután egyre növeltem a hangok közötti távolságot, míg végül kijött a négy oktáv. — Találkoztál már hasonló adottságú énekessel? — Nem, de erről nem szívesen beszélek. Különleges adottságomról én nem tehetek. Inkább zeneszerző vagyok, aki szeret énekelni. A kettőt akarom összehozni, és így megpróbálok betörni az élvonalba. — Miért nem próbáltál szerencsét Amerikában? — Soha nem akartam sztár lenni. Engem csak a zene érdekelt. Boldog voltam, hogy vendéglátó-zenekarokban játszhattam idehaza és külföldön. Ez az iskola a legjobb annak, aki „csak” zenélni akar. Naponta nyolc-tíz órát játszhattam. Ebből nagyon sokat tanul az ember. Amerikában szerettek is, jó is volt, és még lehetőség is kínálkozott. De a szívem hazahúzott. Hiába, én mindig pesti srác voltam, és az is maradok. — Hogyan kerültél az Újhullám című televíziós műsorba, ahol először láthatott-hallhatott az ország? — Valóban ez volt az első televíziós szereplésem. Amikor hazajöttem, egy lokálban dolgoztam, és hamar elterjedt a híre, hogy van egy új hang. Egyre többen érdeklődtek utánam, és a legnagyobb örömömre, esténként több neves zenészt fedeztem fel a nézők között. Az egyik este bejött hozzám Feyér Zoltán és felkért, hogy szerepeljek a műsorában. — Feyér, Wilpert, Novai, Horváth — mindahányan jó érzékkel rendelkeznek ahhoz, hogy elindítsanak egy fiatalt a pályán. De bízol-e te is magadban? Mert a teljes sikerhez kevés a vendéglátós ambíció. — Rajtam semmi nem múlik. Én mindent megteszek, de szeretném, ha nemcsak arról szólna a dolog, hogy ez a fiú négy oktávon tud énekelni. Olyan énekes akarok lenni, aki a szívhez szól. Azért vonzódom annyira a blueszenéhez, mert szerintem ebbe a muzsikába fér a legtöbb érzelem. — Az első kislemezed a boltokban van. Mit vársz ettől? — Nagyon sokat. A világon minden valamirevaló énekes kislemezzel indult a pályán, itthon pedig mindenki fél tőle. Ha valaki két dalban képes megmutatni, hogy mit tud, milyen zenész, s akkora lesz a sikere, hogy egyből elfogy a lemez, akkor minden jöhet. Nagylemez, koncert és esetleg külföldi siker. Az adottságaim? ... Jól beszélek angolul, kollégáim szerint nem vagyok rossz zeneszerző. Én feltettem az életemet a zenére. — És semmi más nem érdekel a világon? — Jaj, dehogynem! Élekhalok acsaládomért, a két fiamért. — És milyen dalokat hallhatunk a kislemezeden? — A lemez A oldalán az Ugye nem adod fel című dal hallható, amelyben megpróbálok hitet tenni a jó zene mellett. A másik oldalon a Füstös éjszakai bluesban négy és fél oktávon énekelek. — Ha sikeres lesz a lemezed, mi a legnagyobb szakmai vágyad? — Közös zenélés, közös éneklés. Úgy szeretném, hogy a zenészek legtöbbje ismét ne csak játssza, hanem szeresse is a zenét. Szívesen énekelnék Deák Billél, Varga Miklóssal vagy Demjénnel egy-egy közös dalt. Érdekes vállalkozás lenne, és valamilyen új úton indulhatnánk el, amely nemcsak a színpadot mozgatná meg, hanem a nézőteret is. Szerintem most az a legfontosabb, hogy ismét hitele legyen a hazai pop-rock zenének. Mit lehet még mondani? A jelek szerint, azt hiszem, tényleg nem rajta múlik a várható siker. Jó lenne, ha egy magyar énekes felkerülne a nemzetközi listákra. Biztos, hogy az egész hazai élmezőnyre ösztönző hatással lenne. D. T.