Képes 7, 1988. január-április (3. évfolyam, 1-18. szám)

1988-02-06 / 6. szám

Páratlan sikertelenségi soro­zat kísérte a tavalyi szezonban a szovjet jégkorongozókat és a fér­fi kosárlabdázókat. A­ szokatlan kudarcokra még azok is felkapták a fejüket, akik nem lelkesednek ezekért a sportágakért, hiszen az utóbbi években azt szokták meg, hogy — főleg jégkorongban — a szovjet csapat nevével kezdődött az eredménylista. Erre vrrt tesznek például a „szemtelen’­ görögök? Az Athénban rendezett 1­5. kosár­labda Európa-bajnokságot egysze­rűen nem hiszik el, hogy ők az esélytelenek, s noha csupán két­pontos győzelemmel, hosszabbítás után, de letaszítják a trónról a szovjet bajnokot. A hokisok még ennél is nagyobb pofont kaptak. Először a bécsi vb-n borította fel a papírformát a svédek elszánt gárdája, ami a piros mezesek vi­lágbajnoki címébe került, majd a moszkvai Izvesztyija Kupán tört sorsot a Tyihonov-legénység orra rá a kanadaiak „kölyökcsapata”: s profikat nélkülöző ismeretlenek í­yülekezete a kupa történetében e­lször nyerte meg a mérkőzésso­­rozatot. S mindez történt az olimpiák éve előtt! Soha rosszabb főpróbát, noha az okosok alaptalanul azt ál­lítják, hogy az ilyen csapnivaló be­mutatkozást csak sikeres előadás követheti. Majd meglátjuk! Min­denesetre Calgary és Szöul előtt a szovjet (és a világ-) sportközvéle­mény csak kapkodja a fejét. Vajon véget érnek-e a megpróbáltatások, avagy folytatódik a vesszőfutás? És azért azt se feledjük, hogy a Szovjetunióban lassan elfogy a szurkolók türelme. Éppen abban az országban, ahol négymillióan hódolnak a kosárlabdázás szenve­délyének, vagy ahol telenként a városok-falvak átalakulnak kor­csolyapályákká, amelyeken a jövő reménységei milliószám kergetik a pakkot. Megannyi tehetség, meg­annyi új csillag, csak éppen fel k­llene őket fedezni. Nos, ez megy is napság a legnehezebben. Azért, hogy igazságos legyek, hadd te­gy ma hozzá azt is, hogy a legna­­gyobbak vállát mindig óriási teher nyom­a, a felelősségé, a felfokozott elvárásé. Hiszen mindenki a baj­nok ellen akar bizonyítani, foggal­­körömmel kapaszkodva a vissza nem térő alkalomba. Ettől függet­lenül az utóbbi években valami megroppant az óriási gépezetben és a sport-glasznoszty e téren is működésbe lépett. Keresik a hibá­kat, igyekeznek kijavítani őket, s néha már arra is rájöttek, hogy ez egyedül nem megy. Csak épp az elveszett bizalmat pokoli nehéz visszaszerezni, de meg kell pró­bálni. Mert térdet hajtva nem megy! S ezt tudják jól a Szovjet­unióban is. A idei bajnokság előtt reformot kiáltottak a szovjet hoki szakértői is. Ám valaki megpróbálta megvé­tózni ezt, csak nem sikerült neki. A „valaki” egyébként tényleg Va­laki, aki rengeteget tett már le ed­dig is az asztalra. Viktor Tyiho­­novnak hívják, a válogatott szak­vezetője és a CSZKA Moszkva edzője hosszú évek óta. És hosszú ideje semmi nem akadályozza meg abban, hogy sikeresen lássa el a kettős munkát. De milyen refor­mokról van szó, amelyek nem nyerték meg Tyihonov tetszését? Idén új lebonyolítási rendszerben találkoznak a legjobbak. A 14 csa­pat mérkőzéseit három szakaszra osztották: az első körben oda-visz­­sza alapon játszanak majd a leg­jobb tíz folytatja a négyes döntő­ije jutásért. Aztán az elődöntő pá­rosításában két gy­őztes meccsig küzdenek , döntőben meg már három győzelem után hirdetik ki a bajnokot. Az alsóházban ezalatt a második vonal hat legjobbjával döntik el a bennmaradás, illetve a kiesés kérdéseit. A­ szakvezetők egyértelműen úgy ítélik meg, hogy ezzel a rendszerre, az unol­­só pillanatokig izgalmassá lehet tenni a bajnokságot, nem úgy, mint eddig, amikor jóval a befe­jezés előtt már behozhatatlan volt a CSZKA előnye. Hát ezért nem tetszik az új módi a moszkvai ka­tonacsapat edzőjének? Hallgassuk meg az ő véleményét is. Tyihonov nemrégiben a Szovjetszkij Szport­­nak nyilatkozva arr­a panaszko­dott, hogy a bajnoki meccsek mellett, a válogatott kötelezettsé­geinek eleget téve, valamint a BEK-ben szerepelve csapatának gyakorlatilag kétnaponta kellett pályára lépnie. Ez a fokozott ide­gi és fizikai megterhelés rengeteg sérüléshez vezetett, emiatt a CSZKA még nem játszhatott leg­jobb összeállításában. Tyihonov fe­leslegesnek tartja az első kört, hi­szen jó néhány együttes ebben is korán biztosítja helyét az első tíz­ben, s utána már csak alibimecs­­cseket játszik. Erre ad lehetőséget az is, hogy a második körbe nem viszik magukkal a csapatok a ko­rábban megszerzett pontokat, a jégkorongszövetség azonban me­reven ragaszkodik reformjához, a jövő majd eldönti, hogy helyesen cselekszik-e. Tyihonov mester kesergése ak­kor különösen érthető, ha a baj­noki tabellára pillantunk. Noha ezt toronymagasan a CSZKA ve­zeti, de a legnehezebb időszakot ők sem tudták átvészelni. Volt négy olyan, egymást követő mér­kőzésük, amelyből hármat elvesz­tettek, s ilyenre a legöregebbek sem igen emlékeznek. Persze, ez csak a bajnokságnak tett jót, leg­alább egy picit izgalmasabbá fált, s végre, hosszú idő után új­ra tíz­ezres telt házat vonzott a katonák összecsapása a Szpartak Moszkva ellen, amelyből az utóbbiak kerül­tek ki győztesen. Bizony, a mér­kőzések látogatottságával nagy baj van. Gyakran még fél házat sem vonzanak a találkozók, a CSZKA meccsei sem túl érdekfe­­szítőel,füszen ők „mindig nyer­nek”. Egyvalamit azonban elfelejtet­tek a hoki irányítói, mikor útnak indították a bajnokság új lebonyo­lítási rendszerét. Tavaly áprilisban, a bécsi világbajnokságon éppen ők háborogtak a leghangosabban, mekkora igazságtalanság hogy az első kör után a csapatok nem vi­szik magukkal a megszerzett pon­tokat. A második körig pontvesz­teség nélkül álló szovjetek később meginogtak,­­s ez egyenlő volt a vb-vereséggel. Vagy talán éppen emiatt választották a Szovjetunió­ban is az új szisztémát? Hadd szökjék a világversenyek rendjét a hazai legjobbak is? Meglehet, bár a hoki visszaesése nem ebben keresendő. Nem fogják elhinni, de a Szov­jetunióban is pályahiányra pa­naszkodnak! Az Oroszországi Fö­derációban, amely a legtöbb csa­patot adja, csupán 35 fedett és 12 nyitott pálya van. Igaz, van továb­bi 21 500 létesítmény, de ezeket csak télen használhatják. A 220 hokisuk­ komoly anyagi gondokkal küzd, krónikus a hiány a különbö­ző felszerelésekből, csupán a leg­jobbaknak jut márkás korcsolya és bot, a sportiskolások többsége saját tréningruhájában vesz részt az edzéseken, Így aztán valóban nem csoda, hogy a gyerekek több­sége marad az utcai rangadók mel­lett, a klubok ráadásul rengeteg fiatalt utasítanak el hely és lehe­tőségek hiánya miatt. Csoda hát, hogy rohamosan csökken a jég­korong népszerűsége? Sokan nem felejtik el a tavalyi prágai junior vb-t sem, amely­nek során a szovjet jégkorongozás történetében először diszkvalifi­kálták a csapatot. A botrány a Kanada elleni meccsen tört ki, a sorozatos provokációk után a szov­jet fiatalok elvesztették a fejüket és olyan pankráció tört ki a jégen, amilyet még az öreg rókák sem produkálnak. Szóval, röpködtek a fogak, recsegtek az állkapcsok, a bírók meg sem próbáltak rendet teremteni, menekültek a pályáról. A nemzetközi szövetség döntése ismert: mind a két verekedő tár­saságot kizárták a további küzde­lemből, a fegyelmi kiszabását az országok szövetségeire bízták. A verekedés nagy felháborodást vál­tott ki a szurkolók között, de a szövetség enyhe ítéleteket hozott. A decemberi Izvesztyija Kupán újabb csalódás érte a házigazdá­kat, hiszen, nem kis meglepetésre Kanadát hirdették ki győztesnek. A szovjeteknek eddig 16-szor ke­rült a neve a kupára, négyszer a csehszlovákok végeztek az első helyen. De ami szembetűnő, hogy az utóbbi öt évben kétszer nem sikerült a vörös mezeseknek ott­hon tartani a trófeát. A kupa ide­jén a ligaválogatott néven sze­replő CSZKA Moszkva—SZKA Leningrád vegyes csapat sem járt szerencsésebben. Az Egyesült Ál­lamokban portyázva a hat vere­ség mellé mindössze sovány két győzelmet tudott begyűjteni. Ide­je hát, hogy az egyszer már lekö­rözött tanítómesterektől újra ta­nuljon a Tyihonov-gárda. A kana­dai profikkal már meg is kezdőd­tek a tárgyalások, a jövőben köl­csönösek lesznek a szovjet és ka­nadai klubok szereplései, szó van a Stanley Kupa és a szovjet baj­nok szupertalálkozójáról, s arról is, hogy több szovjet hokis enge­délyt kap a kanadai bajnokságban való szereplésre. „Természetesen” a legjobbak nem utazhatnak, mert a jégkorongszövetség véleménye szerint rájuk az otthoni bajnok­ságban nagy szükség van . . . Min­denesetre biztató, hogy a Szovjet­unióban ismét felismerték az együttműködés szükségességét és a soha nem késő tanulás lehetősé­gét, így vannak ezzel mostanában a férfi kosarasok háza táján is. Az apropót nemcsak az athéni Eb­bukás szolgáltatta, hanem egy újabb erőpróba, amelyet nem is A­Z ÓRIÁSOK MEGADTÁK MAGUKA­T? Quebec, Kanada, Randevú ’87 jégkorongmérkőzés Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség 58

Next