Képes 7, 1989. május-augusztus (4. évfolyam, 18-34. szám)

1989-07-01 / 26. szám

MÁSODKÉZBŐL A SZER nem engedte... (Június 19-ón a rádió Első kézből műsorában Krassó Györggyel elhangzott beszélgetés) Vendégünk a stúdióban 1956-ban részt vett a fegyveres harcokban, tagja volt egy forradalmi bizottságnak, november 4-e után röpcédulázott és illegális újságot terjesztett, 10 évi börtönre ítélték, ’63-ban szabadult amnesztiával, és azóta az úgynevezett demokratikus ellenzék egyik legismertebb személyisége. 1981-ben, a felkelés 26. évfordulóján, ’83-ban pedig Nagy Imre ki­végzésének napján illegális megemlékezéseket szervezett Budapesten, ezért rendőri felügyelet alá helyezték. Jelenleg a BBC és a Szabad Euró­pa Rádió külső munkatársa.-A közelmúltban Havas Henrik kollégám­mal a Szabad Európa Rádiónál jártunk, és in­nét tudjuk, hogy Krassó György tudósítóként számba jött a Nagy Imre-temetésre. Itt volt, itt van Pesten, viszont nem tudósította a Szabad Európa Rádiót. Mi ennek az oka?-A Szabad Európa Rádió vezetősége elém tett egy papírt, amelyben köteleznem kellett volna magam arra, hogy amíg itt vagyok, leg­alábbis amíg a Szabad Európának tudósítok, addig semmüyen közéleti szereplést nem vállal­hatok. Kötelezem magam arra, hogy nem szóla­lok fel, sőt, inteijút se adok senkinek. Úgy érez­tem, nem azért jövök Budapestre, hogy itt be­fogjam a számat, elég sokálig fogtam^ be, úgy hogy nem, nem írtam alá ezt a papírt. így aztán nem lett semmi a tudósításból.- Nem lehet arról szó, hogy egy kompromisz­­szum érdekében akarták önnel ezt aláíratni? Tehát, hogy a Szabad Európa Rádió normáli­san tudjon közvetíteni Budapestről - ezzel szemben állt a magyar hatalomnak egy ilyen kérése?- Nem hiszem, hogy kifejezett kérésük volt, inkább öncenzúrára gondolok - és itt nemcsak a magyar hatalomról van szó. Hiszen a Szabad Európának fenn kell maradnia, és semmiféle olyan vonalat vagy olyan szemléletet nem akar sérteni, amelytől a léte függ.-Már kitől függ a Szabad Európa léte? Ugyanis két dolog van, az amerikaiak és a ma­gyar kormányzat, a mindenkori magyar hata­lom.- Mind a kettőtől. Az amerikai kongresszustól kapja a finanszírozást, és a magyar kormány jó­indulatától függ, hogy mennyire tudnak ide el­jutni, irodát nyithatnak-e és így tovább...- Azt hiszem, hogy ön elégedetlen azzal, aho­gyan lezajlott, megtörtént Nagy Imrének és társainak temetése. Miért?-Egyrészt, nagyon fontosnak tartom, hogy három évtized után végre sor kerülhetett Nagy Imre és társai és rajtuk keresztül lényegében 1956 politikai rehabilitálására, ha ezt így nem is mondták ki, vagy csak részlegesen. Ugyanak­kor a temetés ellentmondásos volt, nem volt iga­zán őszinte. Már maga az a felgyorsított tempó, ahogyan néhány hónap alatt egy országot, ame­lyet arra neveltek, hogy ellenforradalom volt, átállítottak egy másik vágányra, már az is kísér­teties volt. De az is, hogy létrejött egy olyan bi­zottság - tagjai között gyerekkori barátaim is vannak -, amelyről, ha a kivégzettek tudnák, hogy ez képviseli őket, akkor forognának a sír­jukban. Főleg azért, mert a bizottság teljhata­lommal, hatóságként vette kezébe a temetés rendezését, ez az én érzésem szerint elfogadha­tatlan. A temetésen - egyáltalán nem méltóan a forradalom szelleméhez - az elitet elválasztották a néptől. Nekem volt belépőm a temetőbe, de nem mentem be, csak azután, amikor már been­gedték az egyszerű embereket. És végignéztem, hogy az „elitek” az autóbuszokon eltávoztak. Még azon belül is szétválasztották a hierarchiát T betűs és K betűs buszokra. Az utóbbiaknak aztán benn a temetőben külön ülőhelyeken le­hetett elhelyezkedniük. Arra volt hely, hogy há­romszáz katona díszőrséget álljon, arra nem, hogy az a nyolcvan ember - megszámoltam őket -, aki a temető kapuján kívül rekedt, és aki valóban ott szeretett volna lenni, hogy azokat beengedjék. Még azután sem, hogy az első fél­óra után gördültek vissza az autóbuszok, teli azokkal, akiknek meghívójuk volt, de úgy lát­szik nem érdekelte őket az egész, vagy csak fél­óra hosszat. Ennek ellenére a demokratikus el­lenzék rendezőgárdája nem engedte be azt a nyolcvan embert, akiknek a nagy része egyéb­ként nem erre a temetésre akart menni, hanem saját halottját szerette volna meglátogatni.- Ezért használta a BBC-nek adott interjújá­ban azt a jelzőt, hogy „különös temetés” volt?-Csak részben ezért. Meg azért is, mert itt két különböző irányzat keveredett. Az egyiknek az a célja, hogy ’56-ot Nagy Imre személyén ke­resztül a reformkommunista politikai irányzat számára sajátítsa ki. Szerintem az egész Uyen céllal kezdődött. A másik pedig a volt elítélteké és ők 1956-ot ma is a magyar történelem legdi­csőségesebb eseményének tartják. Nyilvánvaló, hogy nem volt előre tervezve Orbán Viktor vagy Rácz Sándor beszéde, és az, ami végül tör­tént. Amit én a temetés fontos, igaz, és legmeg­­hatóbb részének tartok, és amiről úgy láttam, sehol nem számoltak be: a hivatalos temetés után a 301-es parcellában egyes sírok körül ki­sebb csoportok gyűltek össze és beszélgettek azokról, akiket kivégeztek annak idején.- Ön sejtetni engedi, hogy itt egy politikai manipulációról van szó.- Pontosan így gondolom.-Miért hamis ez a helyzet? Szóval, merre kellett volna elmozdulni ön szerint?- Van egy olyan, talán ki nem mondott beállí­tás, mintha a mai állapotok az 1956-os állapotok alatt kialakultak folytatásai lennének. Mintha mindaz többé-kevésbé megvalósult volna vagy megvalósulóban lenne, amit a forradalom kép­visel. Ez az állítás hazugság és manipuláció. 1956-ban a hatalom a nép kezében volt, a fegy­ver a nép kezében volt, most pedig a hatalom a párt és nemsokára egy reformista párt vagy elit csoportok kezében lesz, a nép kezében semmi­lyen hatalom nincsen. Arról már nem is beszé­lek, hogy a függetlenséget nem vívtuk ki annak ellenére, hogy néhány T 54-est kivontak az or­szágból, amit amúgy is ki kellett volna vonni, mert használhatatlanok és a politikai szabadság csak részlegesen valósult meg.- Már megbocsásson, de úgy érzékelem, hogy ön tulajdonképpen maximalista alapon kriti­zálja a jelenlegi realitásokat, és egyfajta szél­sőséget képvisel. Olyan, számomra nem reális igényeket emlegetett most, mint a szovjet csa­patok teljes és azonnali kivonása - feltétele­zem, hogy erről van szó - ami egyszerűen a je­lenlegi európai katonapolitikai helyzetben nem reális cél.- Én nem azt mondtam, hogy ezt reális cél­ként ki lehet tűzni, én csak azt mondtam, hogy ez a helyzet nem azonos azzal, ami ’56-ban ki­alakult, és nem is megyünk efelé. Az hogy ez re­álisan elérhető-e vagy nem, ebben lehet, hogy önnek van igaza, de az is lehet, hogy nem. Ép­pen a forradalom mutatta meg, hogy a reálisan elérhető dolgoknak van egy szuggesztív elemük is. Ha valamit nem is akarunk elérni, ha eleve belemegyünk olyan megegyezésbe - mindezt az emberek feje fölött, nekik nem megmondva -. amelyek ettől a céltól távolabb visznek, abban az esetben soha nem fogjuk elérni a célt.- Gondolom, ön nem azt akarja mondani, hogy most is forradalmi helyzet volna?- Forradalmi helyzet nincs Magyarországon. Forradalmi helyzet lehet még Magyarországon, de ha lesz, akkor pontosan azért lesz, mert az elit csoportok - és nemcsak a pártra gondolok ­­cserbenhagyják a népet. ... Az én kifogásom, hogy az, ami most folya­matban van, az nem abba az irányba megy. amelybe megítélésem szerint menni kéne, vagy­is a néphatalom irányába például, mert az nem­csak forradalom útján alakulhat ki. Pillanatnyi­lag elit szervezetek tárgyalnak egymással, és nem népképviseleti szervezetek, nem a nép ál­tal alapított szervezetek, tehát nem azok, amik­ről Nagy Imre azt mondta 1956. október végén, hogy azokra kívánja a kormány munkáját építe­ni.- Nem idealista ön egy kicsit? Hiszen a nyu­gati polgári demokráciák, amelyek számunkra vonzó szimbólumok, azok ugyancsak elitista csoportok uralmát jelentik, de ezek az elitista csoportok formális választásokon kapnak legi­timációt. Miért nem elég ez önnek?- Úgy gondolom, hogy Kelet-Európábán régi etatista államhatalmat középpontba állító ha­gyományok vannak, és félő, hogy az evolúció, a kommunizmus egy harmadik manipulativ kor­szakába, tehát az akasztófák sztálinista, a felvi­lágosult despotizmus kádárista korszaka után egy manipulativ, korrupt, áldemokrácia korsza­kába vezet el, és ez az, amit nem kívánok. Ha idealizmus az, hogy Kelet-Európábán is egy iga­zi demokráciát kívánjak, akkor én realista va­gyok. Forró Tamás-Havas Henrik * Az interjú rövidített, szerkesztett változatát adjuk közre. (A szerk.) 3i— o

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék