Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)

1990-07-07 / 27. szám

38 Egy modor modortalanságai. Vallai Péter, Petri György és Esterházy Péter szö­vegeit mondja. Ujjai közt lebegő cigaretta. Ma­gyarázó, izgatott, lázadó, megelevenülő kéz füst­csíkot húz maga után. Egy JELENLÉT eltéveszthetetlen (és megté­­veszthetetlen) füstjeiét. Van Vallaink. MI A VAL­LAI? Egy Lucifer inkognitóban. Egy drabális re­­zonőr. Egy „monologue exterieur”. Egy színi kényúr. Szellemi párbajhős, aki fütyül a Gothai Almanachra. Állapothatározó és határozott ÁL­LAPOT. Kilencven kiló morál. Táncos-tragikus, valamint karakter. Egy erkölcsi transzvesztita. Szóimitátor és bősz dirigens. Önjáró szöveg. VÁNDORSZÍNÉSZ. Mindazonáltal és óhatatla­nul. Harag ellenfényben. FŐIRONIKUS. Érzel­mes cirkuszigazgató. Szigora ártatlan és derűs. Értünk ELLEN-gondolkozik. Ellenünk van ÉR­TÜNK. S ez látszik rajta. (Rajtunk bezzeg nem!) Amikor még mi nem valljuk be, Ő már bevallotta. Egy akasztott ember, aki VALAHOGY megmene­kült, és akkor kezdődött el. Mert végignézte, a SA­JÁT, és ... elmeséli. Szóról szóra. (Lánc, lánc, Es­terházy cérna.) Petri kiválasztottsága. Savanyú sza­gú kelet-közép-európai izzadtságaink. Már nem és még igen. Ő egy MÉDIUM. Ő egy közeg. AZ IGAZSÁG SPIONJA (és ez nem játék!). Kibírja. Ő is kibírta. Ki bírta, aki bírta? A vidéki színészbüféket, hajnali fél háromkor. A büfészíné­szeket (akárhol) délelőtt tizenegykor. Ez mind mi voltunk egykor. (Hogy szó ne ÉRJE a ...) Lehetett volna főorvos. De ő csak egy Fő­­­orvos. Lehetett volna Szomszédok. Ám O csupán egy Szom­­­széd - OK. Egyrészt bejön, mint „két egyforma". Melyik kettő egyFORMA? Ettől tartózkodik. Mert egy színész­ Villon. (Hol van már a tavalyi Vallai?) Goromba és érzelmes. Megbízható válság­­ágazat. Minden dühe kitakarva. Néha ránkvörösö­­dik. Mint pecsenye. Egy FUHAROS. Egy kaland a viharban. Egy bolygó magyari. Vallai vállai sokat bírnak. Kibírja, amit megírtak. Kivárja, amit meg­írnak. Megvan a véleménye: rólunk. Magáról. Egy pistipistipisti... Beiktathatatlan és kiiktathatatlan. VALAKI FIGYEL. Vallai figyel, meg-megállva. Füstölgő izével, a kezében, és ÚGY MARAD. Úgy marad, ahogy van, ahogy általában lehet. (Nem le­het.) Egy szájhős szabadságharca. Lassan megértjük Őt. Szorongva, kicsit félve. Respekttel. Pirulva (miért engedtük át neki a kér­déseket?) Petri­vel szólva: fölkelünk önmagunk el­len. Hiszünk neki és kiröhögjük. Odaröhögünk neki. Falra hányja a borsót, áll a borsózáporban fájdalmasan gúnyos mosollyal, körülhordott te­kintettel. Személy szerint vagyunk. Borsószemen­­ként vagyunk. Egy késői Hamlet s egy idétlen sí­rásó a kor kanavásza előtt. Mi a Vallai? „Rémönuralom” és önföljelentő. A 2 x 2 józan­ságának paradox őrülete. Ingben, gatyában. Aki­ben több a római. Áll és nem tehet másképp. Ott várja ki a VÉGED. (Na, most HÁRAMOLJUNK EL­ „ MIHALICZA TAMÁS Pár hétig egy élénk-fekete szemű, komoly fiatal­ember sétálgatott gondterhelten a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a színészház között: Anatolij Kancedajlo. A herszoni Mikola Kulis Színház ukrán nemzetiségű főrendezőjének hirte­len magyarul kellett gondolkodnia. Bulgakov Ku­tyaszívét rendezte. Ez az első külhoni rendezése. - 1949. március nyolcadikán egy Harkov mel­letti kis faluban születtem. Gyermekkorom a sztyeppékhez, a Dnyeperhez köt. Ezen a vidéken a hajnali páradús levegőben, ahogy gőzölgött a föld, a folyó, úgy éreztem, mintha a lélek szállna föl. Hasonló érzés fog el ma, ha sikerül valami szívemhez szólót megvalósítani színpadon. Szí­nészként kezdtem, de nem találtam ízlésem, gon­dolkodásmódom szerinti rendezőre, ezért végez­tem el a rendezői szakot is. - Mit jelent az ön számára ma ukránnak lenni a Szovjetunióban? - Erőszakkal illesztették össze a különböző nemzeteket. A legfontosabb most minden nemzet számára: kialakítani saját identitástudatát, meg­őrizni hagyományait, nem kihalni. - Szereti Bulgakovot? - Nem ő a kedvenc drámaíróm, de nagyon be­csülöm. Sajnos ebben az előadásban csak félig si­került elképzeléseimet megvalósítanom. Egy­részt, mert ez egy regény dramatizált változata, másrészt ez a környezet teljesen más, mások a szí­nészek, és nagyon sok időt kellett arra fordíta­nom, hogy megértsem őket és megértessem ma­gam velük. Úgy vélem, a minimális programomat teljesítettem, de igazán újat nem tudtam nyújtani. Pedig ez a legfontosabb. Az örök megújulás. - A magyar közönségről mi a véleménye? - Kulturáltabb, mint az otthoni. Európa köze­pén élnek, kevésbé deformálta őket a párthatalom. Érzékenyebben reagálnak a művészetre. - Miben hisz? - Abban, hogy az életnek értelme van, és nem élünk hiába. Ha az én közreműködésem harmoni­­kusabbá teszi az emberek életét, elégedettnek mondhatom magam. Ezért vagyok ezen a pályán. A legjobban akkor érzem magam, amikor a néző­téren ülve elfelejtem, hogy én rendeztem a dara­bot, és szabadon tudom élvezni. Szeretem azt, amit csinálok; számomra öröm, de szenvedés is dolgozni. Azt hiszem, ez így természetes. Hiszek abban, hogy kettéhasadtunk, és bennünk harcol a sötétség a fény ellen, a jó a rosszal, s a mezsgye a szívünkön vezet keresztül. - Mennyire tartja fontosnak a színész mun­káját? - Az elsőrangú tényező ebben a munkafolya­matban - legalábbis az elején - a rendező. De a színész viszi sikerre a darabot, a nézőre ő hat köz­vetlenül. - Az elkövetkező tíz évben miket rendezne a leg­szívesebben? - Shakespeare-t, Schillert, Vinyiscsenkót. - Lehet-e arról szó, hogy a herszoni színház el­jöjjön ide vendégszerepelni? - Jó lenne egy ilyen turné, tervezzük is a bemu­tatkozást, de hogy lesz-e belőle valami, az a jövő zenéje. NÁSZTA KATALIN MOTTÓ: „Főnök, ez melyik Mancika?" (ESTERHÁZY PÉTER) A kisfiú nem tudta, mi az, hogy balett-táncos. Édesanyja azonban felfigyelt a televízió képernyő­jén elhangzott közleményre: az Állami Balett In­tézet felvételt hirdet, 1961-ben született ...lányok, fiúk számára... Az édesanya, miközben kézenfogta a gyereket, hogy a felvételire kísérje, arról ábrándozott, hogy fia egyszer majd nagy táncos lesz. Eichner Tibor 1980-ban, 19 évesen lett a Ma­gyar Állami Operaház tagja. Az elmúlt évtized alatt tucatnyinál több szerepet táncolt, s a külföl­dön megjelent magasztaló írások után immáron próféta a saját hazájában is. Az elmúlt évad végén a Táncművészek Szövetségének választása alapján az Év balett-táncosa lett, 1990. március 15-e óta pedig a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. „Demi-caractere” táncos. A klasszikus balett elemeire alapozva alkot egyéni, csak vele azono­sítható jellemeket. Édes kis kobold, akinek neve­tő, huncut, méla vagy éppenséggel mélabús arcán egy rezdülés sem jelzi, hogy abban a pillanatban milyen pokolian nehéz, hallatlan virtuozitást igénylő bravúrszámot táncol. Technikája csakúgy tökéletes, mint szerepformáló képessége. Ennek köszönhető, hogy egyaránt kiemelkedőt alkot minden darabban, függetlenül attól, hogy mely században, mely országban keletkezett a mű, amelyben színpadra lép. Alain groteszk, bamba figuráját A rosszul őr­zött lány című, a francia forradalom előtt bemu­tatott Z­achamw­-balettben úgy táncolta végig, hogy a közönségnek a könnye potyogott a kaca­gástól, Delibes Sylviájának Amoraként lenge bá­ja, könnyedsége ragadott meg mindenkit. És a Hattyúk tavában, Csajkovszkij művében az Udvari bolond! Eichner Tibor - a gravitáció tör­vényeit semmibe véve - szinte megáll a levegő­ben, azt hisszük, elszáll, fölrepül, s nem tér vissza a színpadra, a földre. Prokofjev Rómeó és Júliájá­nak Bohócaként - ez már a huszadik század - el­sősorban akrobatikus tánc készsége érvényesül. És sorolhatjuk tovább: Bartók A fából faragott király­fijának címszerepe, és egy valóban mai mű, Vu­­kán Derbyje, az amerikai Katona figurája, mely­ben bravúros technikáján kívül nem csak komiku­­si képességeit, hanem drámai erejét is megismer­hetjük. Nagyratörő művész, roppant szerény ember. Kíméletlenül őszinte, elsősorban saját magához. A munkában semmiféle kompromisszumot nem ismer. Magánéletében csendes és kedves, a jelen­ségekről véleményt formál, de mások megbántása vagy a rosszindulat távol áll tőle. Nem hiszem, hogy van ellensége. Táncol, tanít, különleges gonddal neveli­­nyesegeti különleges szobanövényeit. Harangozó Gyula legméltóbb utódjának tartják. A Magyar Állami Operaházban a Szentivánéji álom című balettben, melyet Mendelssohn zenéjére Seregi László koreografált, a Puck szerepében bemutat­kozó Eichner Tibor az est legnagyobb sikerét aratta. GERVAI ANIKÓ

Next