Képes Ifjúság, 1971 (27. évfolyam, 1196-1233. szám)

1971-04-28 / 1211. szám

képen ifjúsíív A jugoszláviai magyar fiatalok hetilapja Megjelenik minden szerdán • A lap első száma 1945. március 7-én jelent meg. Alapító: az Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya. • Szerkeszti a szerkesztő bizottság • Felelős főszerkesztő: HORNYIK MIKLÓS Főszerkesztő-helyettes: KOVÁCS JÁNOS Tördelő szerkesztő: CSERNIK ATTILA­­ A Kiadói Tanács tagjai: Beder István, Csubela Ferenc, Fejes Szilveszter, Galambos László, dr. Győré Kornél, Hornyik Miklós, Kajári László, Kiss László, Kovács János, Martinek Antal (elnök), Podolszki József, Rózsa Béla, Soltész József, Szőke József és Tóth András. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Novi Sad, Vojvode MiSica 1/111. Telefon: 56-693 Előfizetési díj: negyedévre 9, fél évre 18, egy évre 36 dinár, külföldön kétszerese. Folyószámla: 657-1-255 Kéziratot,­ rajzot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. « Kiadja a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Igazgató: Farkas Nándor IDÁIG JUTOTTUNK?! A Zombori Veljko Petrovic Gim­náziumban járva megtudtuk, hogy a szerbhorvát osztályokban minden évben egy jó tagozatnyi magyar di­ák tanul. Utánajártunk a dolognak, s kiderült, hogy a tanárokat is fog­lalkoztatja a probléma: egyikük ki is kérte erről a szülők véleményét. Íme néhány magyar szülő szerb­horvát nyelven megírt válasza arra a kérdésre, miért nem hajlandó gyermekét magyarul taníttatni, s miért idegenkedik az anyanyelv­­ápolási óráktól: „A fiam az általános iskolát szerbhorvát tagozaton fejezte be, így egyáltalán nem tartom szükséges­nek, hogy a gimnáziumban fogjon neki a magyar nyelv tanulásának.” „Úgy vélem, hogy magyar nyelv­tudása teljes mértékben kielégíti saját szükségleteit, s hogy a fontos tantárgyakra is alig van ideje; a magyar nyelv tanulása gátolná a kötelező tantárgyak elsajátítását.” „Nem akarom, hogy magyar nyel­vet tanuljon, a többi nyelv is elég­gé megterheli, elveszi idejét. Kérem, hogy mentsék föl az anyanyelv ta­nulása alól, úgy vélem, ezt a nyel­vet elsajátította már az általános iskolában.” „A gyerekem anyanyelve szerb­horvát, itthon is csak ezen a nyel­ven beszélünk. A magyar nyelv egy újabb, a többi nyelv rovására menő tantárgy lenne a számára.” A legnagyobb mértékben lesújtó, elítélendő és elgondolkodtató ezek­nek a szülőknek a véleménye. Lesújtó, mert most látjuk csak tisztán, hogy az elvek és a tenniva­lók állandó ismételgetése ellenére néhol milyen mélyre süllyedtünk: sokaknak anyanyelvük nem élet­­szükséglet többé, ellenkezőleg: tel­jesen mellékes, könnyen nélkülöz­hető járulék. Elítélendő, mert tudjuk, hogy ezeknek a szülőknek semmilyen szempontból nincs igazuk: számta­lanszor beigazolódott már, hogy ki­zárólag anyanyelvünkön szerezhe­tünk tudást, bőséges útravalót ma­gunknak. Ezek az emberek azonban karriervágyból, gyávaságból s ki tudja, milyen okból még anyanyel­vüket is hajlandók elfeledni, s ami még sokkal fájdalmasabb: elfeled­tetni utódaikkal. Azt állítják, mind­ez a gyerek érdekében történik. Elgondolkodtató, mert önkéntele­nül is fölvetődik bennünk a kérdés: nem lehetett volna-e ennek a káros, elítélendő, súlyos következmények­kel járó gyakorlatnak még időben gátat vetni. Valaki, valakik felelő­sek azért, hogy az anyanyelv, a nemzeti kultúra és hagyomány ha­szontalan, feledésbe merülő járulék lett fiataljaink egy részének életé­ben. ________________­ ­_JJUDAS KÁROLY

Next