Képes Krónika, 1928. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1928-02-26 / 9. szám

derül csak ki, hogy a goromba külszín érzékeny szívet takar s a házsártosság csak lettelés. Bizony vékony kis mese s igazán remek előadás kell hozzá, hogy érdekeljen és mulattasson. No meg aolf- Ferrari zenéje. Huszonkét éve, hogy a kiváló zeneszerzőnek ezt a művét Münchenben bemutatták, de szépségeiegy cseppet sem halványultak el, jóllehet sok más alkotás rövidebb idő alatt is megkopott már a zeneművészet mai forrongó, erjedő fejlődésében. Az igazi értéknek azonban nem árt az idős Wolf-Ferrari muzsikáján sem fogtak az évek, mert tiszta, őszinte költészet. Zenéjében az olasz dallam gazdagság s a napsugaras Dél színdús képzetek a német idealizmussal, alapossággal és érzelmességgel egyesül. Dallamai választékosságuk ellenére is közvetlen hatásúak s édes csengésűek. Még a laikus füle is mindjárt megtalálja ebben a muzsikában a melódiái, noha ez soha sem téved még a köztiapiság határába sem. Zenei gondolatai már önmagukban véve festők és jellemzők. Minden téma a helyén álló, amivel már azt is megmondtuk, hogy kifejező erővel teljes. Harmonikus kötései a régi alapokon nyugosznak s csak a színezés és jellemzés kedvéért kever bele néha erősebben disszonáló hangzatokat. Ritmikája páratlan ötletiessége és gazdagságú, de mind a mellett természetesen és nem kieszelten haló. Zár számokra építi fel művét s a rövidebb-hosszabb lélekzetű kerekded formákat, amelyek később nem egy strófikus jellegű is akad, a régi recitativókból kialakított társalgási zene kapcsolja egybe. Ilyenkor a zenei rész súlypontját a zenekarba helyezi, ahol káprázatos szellemességgel ecseteli a színpadi történést, míg a szereplők szájába kitűnő prozódiájú, könnyen énekelhető és érthetően mondható parlando szólamokat ad. Zenéjét laikus és muzsikus egyaránt nagyon élvezheti. Az Operaház kitűnő előadással járult hozzá a mű sikeréhez. Ifj. Oláh Gusztáv díszletei megteremtik a Goldoni-hangulatot. Szemere Árpád nagyszerű rendezése pedig nemcsak a szöveg előnyös részeit domborítja ki, de hiányosságait is sikerrel leplezi. Aki az ő rendezésében látja A négy házsor lesz, el sem hinné, hogy a mű cselekvénye bizony vajmi vékony. A zene szépségeit Fleischer Antal karmesteri kiválósága juttatja érvényre, a szereplők pedig egytől-egyig művészetük teljességével gyönyörködtetnek. Irta: Síajáry István, Medek Anna és Halász Gitta. (Vajda M. Pál felvétele.) LILLA Csalin Kálmán színjátéka a Nemzeti Színházban Csokonai Vitéz Mihály halhal,alanná tett Lillájának, Vajda Juliannának állított szép emlékei legújabb darabjában Csathó Kálmán. Mesteri kézzel formálja át az irodalomtörténetből , és különösen Ferenczy Zoltán Csokonai - életrajzából jól ismeri alakot ismét húsból és vérből való nővé. A romantika szemüvegén át nézi és fállalja meg vetülik a nagy költő imádatának a tárgyát s mert maga is szereti darabjának a főhősét, a nézővel is meg tudja szerettetni. Lillája ideális nő, aki a hibáival együtt úgy szeretünk, amilyen. A másik főhős, Csokonai Vitéz Mihály, már mintegy elhomályosul Lilla mellett. Nem az a szenvedélyes, csapongó, kirobbanó egyéniség, mint ahogyan a köztudatban él, hanem többnyire olyan kissé szeszélyes, állhatatlan és kapkodó irodalmár, mint amilyennek a középiskolai irodalomtörténeti könyvek némelyike festi. Sőt nem egyszer igen jelentéktelenné válik. Elakad a szava, amikor Lillát megpillantja és hebeg, mint valami kis diák felnőtt ideálja előtt. Hol van itt a költő, a szavaik művésze? S legfőbb törekvése, hogy lapot alapítson. Ez érthető, mert a költő módot keres arra, hogy szava a közönséghez jusson. Az a körülmény, hogy amikor Széchényi Ferenc gróf megküldi a lapalapításhoz szükséges összeget, a költő, mint valami hiú arszlán, piros dolmányt csináltat rajta s csizmára, süvegre és más aprólékosságokra fecséreli el, már nagyim lerontja azt a hálást, amelyet a színpadra vitt Csokonainak a néző lelkében keltenie kell. Lehet, hogy mindezt Lilla kedvéért lelte Csathó, így akarván jobban megmagyarázni s elfogadhatóbbá és rokonszenvesebbé tenni hősnőjét, aki szerelme ellenére is elfordul a költőtől, hogy a jómódú gabonakereskedő Lévai István oldalán találja meg a nyugodt, gondtalan, biztos életet. Amilyen elhibázott Csokonai alakja Csathó színjátékában, éppen annyira tökéletes a mellékalakok ábrázolása és a történet színpadi keretének korhű rajza. Mesteri kézzel mintázza meg személyeit és teremti meg a tizennyolcadik század utolsó éveinek Komároméban élő kisvárosi nyárspolgárok társadalmának a levegőjét. Különösen Bédiné és Lévai István alakjait formálta meg ragyogó művészettel Csathó, de a többiek sem igen maradnak el mögöttük. Vajda Julianna és Csokonai romantikusan egyszerű történetét, amelyet mindenki ismer, színes és tarka epizódokkal veszi körül Csathó. Ezek az epizódok azonban szervesen illeszkednek bele a darabba és sehol sem késleltetik a cselekményt, amely érdekesen és folyamatosan gördül mind a három felvonáson át, alkalmat adva a közönségnek a nevetésre és az elérzékenyülésre egyaránt. Külön értéke. Csathó darabjának a szép nyelvezet archaizált stilizáltsága. Mindent összegezve. Csokonai alakjának az elhibázottsága ellenére is szép és értékes színpadi alkotás Csathó Lillája. Hangulatot teremt és megfogja a nézőt. Történelmi levegője tökéletes korkéntl rajzol s elénk varázsolja a múltat. Költői elgondolása, igaz érzésű és finom lélekrajza a szivekig hatnak. Feltétlenül megérdemelte a nagy sikert, amelyben azonban jelentős része volt a Nemzeti Színház kitűnő előadásának is. (Y), Bajni Gizi és Kiss Irén. att. ■Pál felvétele,. A TEGNAP ÉS A MA Lelkemnek tüze kialvóba' már. Szárnyalt . . . kifáradt. .. pihenésre vár. Kísért a rrinit . . . újai a szenvedés, .1 küzdés sok volt . . . jutalmam kevés. Nem is oly rég: szívem sok dali tudótt; Keménnyel teli meséket suttogott. Ölelni vágyott minden porszemet. S repült Icüi arjva nagyvilág jeleli. Ma márt... Kacagni, sírni: egyre megy! Lelkem kifáradt... Vágyam mindig egy. Hogy mais évekre feledés-port öntsek. . . . A szellezetbe lopva beszökik egy könycsepp. Komjáthy E Erzsébet.