Képes Magyarország, 1962 (3. évfolyam, 1-5. szám)
1962-01-01 / 1. szám
Tízmillió ifjink Ki ne szeretett volna gyermekkorában valóságos vártulajdonos lenni? Nemcsak favárakkal játszani, nemcsak homokvárakat építeni, hanem igazi tornyos, lőréses, felvonóhidas vár urának lenni? Később aztán, ahogy öregszünk, fokozatosan elhalványulnak ezek a gyermekkori álmok. Még a háború előtt történt, hogy egyszerre ismét régi csillogásukban felszínre törtek bennem ezek a vágyak. Az akkori lapok egyikében olvastam egy hirdetést. Megvételre kínálták a simontornyai vár maradványait. A feltüntetett összeg körülbelül annyi volt, mint abban az időben egy Fiat Topolino ára. Emlékszem, napokig foglalkoztatott a gondolat, milyen jó lenne megszerezni a Laczkfiak és a dölyfös Garák egykori fészkét A felszabadulás után Tolnában járva, elmondották, hogy Ozora község eladja Ozorai Pipo XV. században épült erődkastélyát. Az ár nevetségesen alacsony volt, s azonnal ki is számították, hogy a benne levő tégla legalább a dupláját éri. Nemrégen egy bükki kirándulás alkalmával a hegység déli vonulatai között eldugott kis falucskába, Noszvajba érkeztünk. Itt bukkant fel ismét a várkastély-probléma. A vár létezéséről korábban még a Bükköt jól ismerő turisták sem nagyon tudtak. Az Egerből érkezett autóbusz vasrácsos kertkapu előtt állt meg. A kopár fák hátteréből a kapurácsokon át finomművű, kőbe álmodott ékszer ragyogott elő: egy hamisítatlan kis francia nyári kastély, olyan, mintha valamelyik XVIII. századvégi francia festő tájképéről másolták volna. A gyönyörű kis kastélyt egy hamisítatlan francia márki, de la Motte építtette 1774 és 1776 között. Az olvasó e név hallatára egy pillanatra talán ölébe ejti lapunkat, s eltűnődik azon, hol is hallotta, látta ezt a nevet. Talán Dumas valamelyik könyvében? Így is van: „A nyakláncper” című regényben. Nem arról a szép és feslett életű de la Motte Jeanne grófnőről van szó, aki a hírhedt nyaklánc segítségével oly csalárd módon hozta hírbe — az egyébként is kéteshírű — Mária Antoinette-t, hanem egyik rokonáról. Ez a de la Motte az osztrák császári ármádiában vállalt szolgálatot és később ide, Noszvajban vásárolt birtokára vonult vissza. A kastély most a kisiparosok üdülője. A vitrinekben nyilvántartott nagyértékű porcelánok sorakoznak... Rózsalugas vezet a nyolcholdas park végébe épített, sziklába vájt eszpreszszóhoz. Noszvaj nyomán érthetően megnőtt az érdeklődésem a többi bükki kastély iránt is. Következő utam Egertől északra, Szilvásváradra vezetett. A község 1945-ig gyönyörű fekvése ellenére sem válhatott nyaraló és idegenforgalmi központtá, mert a földesúr, őrgróf Pallavicini Alfonz Károly drótkerítéssel zárta körül a Bükke legvadregényesebb vidékét. Az őrgróf egykori kastélya ma az Ózdi Kohászati Művek üdülője. A szilvásvárad völgy fölött büszkén uralkodik a dombtetőn épült szépséges kastély — az ország egyik legszebb üdülőháza. Hatalmas, ápolt parkjában, értékes ritka fákból telepített ligetei között nyáron mesterséges tó zöldeskék vize és úszómedence, télen síelésre alkalmas havas hegyoldal várja a kohászokat. Innen Magyarország legszebb útja vezet Jávorkútra. Az egymást követő szerpentinek acélszürke szalagja szinte abroncsként szorítja össze az Istállóskő tömbjét. A hatalmas szálerdők között, amelyekbe csak derengő fénnyel szűrődik be a tűző nap is, magasztos csend, rejtelmes homály uralkodik, akárcsak valami gótikus katedrálisban. A pillérkötegeket harminc-negyven méter magasra nőtt sima palaszürke bükkök helyettesítik, a színes üvegfestményeket pedig az ágak között átsejlő, a hókristályokon ezer színre törő napsugár, amely szeszélyes, kimeríthetetlen gazdagságú, csipkés arabeszkeket rajzol a természet alkotta katedrális mennyezetére. Aztán egyszerre elmaradnak a fák, s nyolcszáz méter magasságban kitárul a Bükk-fennsík, amelynek közepén tipikus alpesi tanyát találunk. Alig néhány ház az egész település, s ez a két-három épület, amely megbúvik a mélyzöld fenyőerdő alatt, oly harmonikusan illeszkedik a tájba, mintha Szinyei Merse festette volna ide palettájának legszebb, legélőbb színeivel. A felszabadulás előtt Jávorkút is zárt terület volt. A fenyveserdő aljában épült település és a fennsík tekintélyes darabja gróf Bethlen Istvánnak, a Horthy-féle „konszolidáció” miniszterelnökének vadászterülete volt. Ma az erdészeti dolgozók üdülőháza. Ha a kastélyokról beszélünk, ide kívánkozik Lillafüred is. Nem volt ugyan főúri várkastély, de legalább annyira jellemzi a múlt és a jelen közti különbséget A Palota Szálló Miskolctól nem messze, a Hámori tó tengerszem simaságú vize mellett, egymással farkasszemet néző szürke hegyek ölén áll Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország legszebb fekvésű és legnagyobb luxussal berendezett üdülőszállója. Látványnak is gyönyörű. A meredek hegyek karéjában úgy áll magányosan, szinte színpadias tálalásban, mint valami cukorhabból készült mesepalota. Harminc éve emelték, a két háború közötti időszak közepén, sokmilliós külföldi kölcsönökből, panamákból, gőgből malterozták össze ezt a magányos szépségű luxusintézményt. Ma üdülőház. Szobáiban, exkluzivitásra épített függőkertjeiben dolgozók pihennek. Olyanok, akik annak idején legfeljebb gyalogszerrel járva, kívülről vethettek egy-egy pillantást a méregdrága Palota Szállóra. A gyermekkori álmok így váltak valóra. Mégis csak várkastély-tulajdonosokká, várurakká váltunk mindnyájan. Pethő Tibor A noszvaji kastély Az ózdi vasasok üdülője Szilvásváradon .