Képes Sport, 1976. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-06 / 27. szám

Falus István és Farkas József felvételei Páder János, a MOB titkára tesz jelentést az olimpiára utazó sportküldöttség nevében állásfoglalás hivatott a két legnagyobb mérhető sportágban megalapozni a jövőt, mert e két sportágban való szereplés je­lentős az egész magyar csapat eredmé­nyessége szempontjából. A­z elemzés alapján állapítottuk meg célkitűzéseinket is. Alapvetően az volt és ma is az a célunk, hogy­­ Montrealban érjünk el a münche­nihez hasonló eredményt, tartsuk meg a nemzetek nem hivatalos pontversenyében elfoglalt helyünket, érmek számában is ismételjük meg müncheni eredményünket. A különböző sportágak, a sportegyesü­letek ennek a célkitűzésnek a szellemében készítették el négyéves felkészülési tervei­ket. A négyéves ciklus kezdetén a külön­böző válogatott keretekben több mint hat­száz versenyző tevékenykedett. Ez a kör folyamatosan szűkült, illetve kiegészült, ez év elején 274 versenyző tett olimpiai foga­dalmat, s mint ahogy már ismeretes, 187 versenyzőnk vesz részt Montrealban az olimpián.­agyon körültekintő, gondos munkát igényelt az olimpiai felkészülés, össze kellett hangolni a sportegye­sületekben folyó tevékenységet a válogatottak munkájával. Éppen ezért a felkészülés nagyon részletes és alapos terv alapján történt. Az olimpiai felkészülést azonban nem szabad úgy tekinteni, hogy annak van egy kezdete és van egy vége. Vége ugyan van, mert az olimpiai ered­ményességgel mindig lezárul egy szakasz és akkor a tanulságok, tapasztalatok ösz­­szegezésre kerülnek. A tényleges felké­szülés egy-egy olimpiára azonban lénye­gesen több mint egy olimpiai ciklus. Egy ilyen négyéves időszakban az elvégezhető feladatokat jelentősen befolyásolja, hogy milyen a helyzetünk a ciklus kezdetén. Azt mondhatom, hogy a müncheni olimpia után kedvező alapokról indulhattunk. A fiatal, tehetséges versenyzőktől várható volt a fejlődés, a müncheni csapatban is még sok fiatal versenyző szerepelt, akik­től várni lehetett, hogy Montrealban is ott lesznek. A mostani csapatban 22%-ban olyan versenyzők vannak, akik korábban már szerepeltek olimpián. A csapat jelen­tős részét azok alkotják, akik a két olim­pia közötti időszakban világ- és Európa­­bajnokságokon vettek részt, s mindössze 12% nem szerepelt korábban világverse­nyen. Az egész olimpiai felkészülést jelentős méretek­ben befolyásolta és meghatározta a Magyar Olimpiai Bizottság által kidol­gozott és kiadott felkészülési irányelv és az irányelvben összegezett válogatási elv. Válogatási módszerünk az volt, hogy a versenyzők folyamatosan bekerülhetnek az olimpiai csapatba, tehát már az olimpiát megelőző években biztosíthatják verseny­zőink az indulási jogosultságot. Természe­tesen a személyi kérdések végső soron csak a szakszövetségek által megállapí­tott követelmények alapján dőltek el. Na­gyon körültekintően végeztük el a válo­gatást, mindenben követtük az alapelve­ket, a MOB elveit, illetve a szövetségek által kidolgozott elveket. A válogatás de­mokratizmusát híven tükrözi a válogatás menete. Szakvezetőink javaslatot tettek a kiutazó csapat összetételére, ezeket meg­tárgyalták az edzőbizottságok, a szakszö­vetségek. Az így elkészült javaslatokat megküldték az érintett egyesületeknek, azok észrevételeket tehettek, s az egyesü­leti véleményezéssel a szövetségek elnök­sége elé került a javaslat. A szövetségek elnökségei kiegészítették, felülbírálták az észrevételeket, és így terjesztették javas­latukat a MOB elnöksége majd a MOB teljes ülése elé. Amennyiben a válogatás­sal kapcsolatban felvetődött bárminemű probléma , mindössze négy panasszal kellett a MOB elnökségének foglalkoz­nia —, a MOB elnöksége ezekkel külön, az érdekeltek bevonásával foglalkozott. Így alakult ki az olimpiai csapat, misze­rint tizenhét sportágban veszünk részt a montreali versenyeken. Kilenc sportágban valamennyi versenyszámban, a szabály­zat szerint maximális létszámmal veszünk részt. További hat sportágban indulunk nem teljes csapattal, míg két sportágban egy-egy versenyző képviseli hazánk szí­neit. A­z elmúlt négyéves időszakban nem­csak a tervek, hanem a végzett munka is igen körültekintő, ala­­­­pos volt. A szakvezetők, a ver­senyzők igyekeztek tudásuk legjavát adni, s minden reményünk­ meglehet ahhoz, hogy az az elemzés, vizsgálódás, amelyet négy évvel ezelőtt végeztünk, a montreali eredményes szereplésben valósul majd meg. " A magyar küldöttség felvonul az ünnepségre: elöl a lányok, legelöl a röplabdáslányok

Next