Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
1980-07-01 / 27. szám
Ifjú kosarasok nagy napja Pénteken Szombathelyen ünnepélyes eredményhirdetéssel befejeződött a középfokú oktatási intézmények kosárlabdázóinak országos döntője. Háromszázharminchat ifjú kosárlabdázó vetélkedett a bajnokságban (az elsősök és másodikosok), illetve a kupában (a harmadikosak és negyedikesek). Hoszszú versenysorozat előzte meg a döntőt, ment a leány- és fiúegyüttesek először a megyei, majd a területi bajnokságban mérkőztek meg egymással. Szombathelyre tehát a legjobb csapatok jutottak el, versenyzőik közül kerülnek ki a jövő nagy játékosegyéniségei. Nagyszerű hangulata volt a döntőnek. Valamennyi játékos tudása és felkészültsége legjavát adta, őszinte szívvel örültek a sikernek, és mélységesen bántotta őket a vereség, a kudarc. Egyik szakvezető ezt úgy fogalmazta meg: „Ezek az emberkék még csak a kosárlabdázással törődnek, mindaddig, amíg egy-egy tehetséget az egyesületek körül nem zsongnak, és nem halmoznak el ajánlatokkal. Ettől kezdve megváltozik a szemléletük.” Nagyszerű volt az is, hogy milyen sok lelkes testnevelő, edző igyekszik megtanítani a játék tudományát. Természetesen különböző felkészültségi fokon. Találkoztunk országos hírű szakemberekkel, akiknek a kosárlabdázás a kisujjukban van, és olyanokkal, akik ma még maguk is ismerkednek a játék alapjaival. Jó lett volna, ha a kosárlabda-szövetség szervezett formában nyújt szakmai segítséget ezeknek a lelkes embereknek. Ennek hiányában így néhány baráti beszélgetésen próbálták tudásukat gyarapítani. Ezen a vetélkedésen is feltűnt néhány dolog. Például a fiúk mezőnyében (elsősorban a kupában) nem láttunk igazán magas játékost. „Kezdem azt hinni, hogy Magyarországon nincs magas növésű fiatal” — mondta Patonay, aki a körmendiek NB I-es kosárlabdázója és a Kölcsey Ferenc gimnázium fiúcsapatának szakmai irányítója. — Vas megyében a férfi kosárlabdázás bázisa Körmend, ide irányítják a tehetségeket. Évek óta nincs közöttük magas testalkatú. „Százkilencven centiméter magas középjátékosokkal nem lehet eredményt elérni a nemzetközi mezőnyben — jegyezte meg Zsíros Tibor. — Márpedig mi kényszerűségből ilyenekkel próbálkozunk.” A bökkenő az, hogy hosszú évek óta nem sikerült kosaras mércével mért magas játékost találni, és ez egy kicsit gyanús. Talán inkább az égbe nyúló legények képzése körül lehet a hiba. Talán rosszul készítik fel őket, hiszen testalkatuknál fogva nehezebben tanulnak, mert a mozgásuk rendezetlen, épp ezért az edzők türelmetlenek irántuk. Tapasztalhatjuk a felnőttek mezőnyében is, hogy inkább játszatják a középmagas, ügyesebb, mozgékonyabb kosarasokat, mert a hazai vetélkedéseken velük is sikert érhetnek el. Nemzetközi porondon pedig pont fordított a helyzet. Az viszont mindenesetre biztató, hogy a fiúk bajnokságában (az elsősök és másodikosok) néhány kifejezetten égbe nyúló fiatal is szerepelt. Az eddiginél gondosabb képzés mellett közülük talán néhányan megmaradnak a sportágban. Sokszor megcsodáltuk már, hogy a világversenyeken milyen parádés biztonsággal célozzák meg a versenyzők a kosarat közelről és távolról, s azt, hogy minden helyzetben mennyire urai a labdának. Ezen a téren is lemaradás mutatkozott, elsősorban az alacsonyabb korosztályban. „Nagyon egyszerű mindennek az oka. A gyerekek többsége csak a gimnáziumban ismerkedik meg a kosárlabdázással — magyarázta Bild Katalin, a KSI edzőnője, aki ezúttal a Teleki Blanka gimnázium csapatát vezette. — Az általános iskolában a nagy osztálylétszám, valamint az, hogy ez a labdajáték oktatásigényes, a tanítását lehetetlenné teszi. Viszont a lemaradás óriási és nagyon nehezen behozható.” A bajnokság keresztmetszetét adta az utánpótlás területi elhelyezkedésének is. Kimagasló eredményt értek el a szegediek (a fiú és leány bajnokságban megszerezték a győzelmet). A kecskeméti Bányai gimnázium volt a fiú kupagyőztes, a leányoknál pedig a Teleki Blanka gimnázium. Remekül szerepelt a bajai III. Béla, a miskolci Földes és Kossuth, valamint a szombathelyi Kanizsai Dorottya gimnázium. A tizenkét érmes együttes közül három volt csak fővárosi. Tehát a sportág nevelő bázisa továbbra is a vidék. A leánybajnokságot a szegedi Radnóti gimnázium együttese nyerte. A felvétel a Bányai gimnázium csapatával vívott találkozón készült A körmendi Kölcsey gimnázium egy ponttal győzte le a budapesti Vörösmarty gimnázium gárdáját A leánykupában a Teleki gimnázium végzett az első helyen Czika László felvétele