Képes Sport, 1989. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 1. szám
Ficzus Tivadar felajánlása 2015.01.07. miben bízik? KISS LENKE, kosárlabdázó: — Tavaly jöttem haza Belgiumból, itthon szültem meg a kislányom, aki most héthónapos. Úgy gondoltam, hogy abbahagyom a kosárlabdát és edző leszek, most vagyok másodéves a szakedzői tanfolyamon. Aztán olyan elképesztő mértékben elkezdett hiányozni a sportág, a mozgás, hogy tudtam, folytatnom kell. Most döntés előtt állok, hogy a Tungsramban folytassam-e vagy vidéken, Sopronban, illetve Nagykanizsán. A kisfiam szerint, ha folytatom, akkor egyedül a Tungsramban folytathatom, s ez ugye súlyos érv. Annyi bizonyos, hogy csak akkor lépek pályára, ha meg tudok felelni annak a színvonalnak, amire a múltam kötelez. Egyelőre pokoli izomlázam van az edzésektől... A női kosárlabdára nehéz év vár. Az Eb-selejtezőkön egy csoportba sorsoltak minket a házigazda bolgárokkal és Jugoszláviával. Hatalmas bravúr lenne a válogatottól, ha döntőbe kerülne. A bajnokság pedig? Mivel egyik csapatban sincs kiemelkedő egyéniség, az a csapat fut be, amelyik, mint csapat a legjobb lesz. Az MTK, a BSE, vagy a Tungsram. RADNÓTI LÁSZLÓ rádióriporter: — Még jó, hogy az emberi szívnek két kamrája van. A 89-es évre már mindkettőt kiadtam kedves sportágaimnak: a vívásnak és az öttusának. (Többi szívügyeim a pitvarokba szorulnak. Egyelőre.) Két világversenyre készülődöm. Éjjelente álmomban végigfutom a pályát a Farkasvölgyben, ahol a hajdani vb-n olyan csodálatosan és örökre emlékezetesen szinte repült a futófenomén Balczó. Most újra itt lesz a világ legjobbjainak randevúja, öttusázóinkkal — lélekben — együtt darálok a budai lejtőkön, és csodálkozom, hogy reggelente fáradtan ébredek. Mindenképpen kell még valami állóképességet szereznem, hiszen ezen a hazai eseményen biztosan ott leszek (ha élek), és ezen aztán domborítani kell: szusszal és szóval is győzni az öt napot. Nincs mese! Én nem hivatkozhatom arra, hogy mély volt a talaj, s hogy zavart a labda... Most szeretném, ha innentől gazdasági elöljáróim nem olvasnák tovább vallomásomat. Nem akarom, hogy presszionálás gyanújába keveredjem. A legközelebbi vívó világbajnokság most nyáron lesz, mégpedig az Egyesült Államokban. Namármost, házi szabályaink szerint — az olimpiát kivéve — nem létezik olyan sport-világesemény, amely többet érne (napidíjban és szállásköltségben) öt napnál. Elmehetnék persze — mert voltam is már így — a vb tíz napjára félpénzzel. Mivel szakmailag elképzelhetetlen, hogy a négy fegyvernem egyéni és csapatversenyeiből öt napot kiválasszak az elejéről, esetleg a közepéről, netán a végéről, ezért nyilván valami mostanában divatos megoldást kell találnom. Stílszerűen „huszárvágásra” készülök. (A ló már megvan a részletekben.) S hogy miben bízom? Abban, hogy érdemes lesz elutazni a Nagy Víz túlsó partjára. Legeslegjobban pedig abban reménykedem, hogy szótáramból a zsűrikre vonatkozó „piszok, szerényen bútorozott elméjű, hülye, csaló” és egyéb fordulatokat végképp törölhetem, s hogy a magyar vívók tudásuknak megfelelő helyen végeznek majd. — A magyar labdarúgó-válogatott idén döntő fontosságú vb-selejtezőket vív, 1989 legfontosabb kérdésének mégsem azt tartom, hogy versenyben marad-e a nemzeti tizenegy. Akárcsak a magyar társadalomban, a labdarúgásban is halaszthatatlanná vált az oly régóta elodázott reformok következetes megvalósítása. A jelenlegi viszonyok konzerválása mellett elképzelhetetlen az előbbrelépés. Végre világosan megfogalmazott szerződéseken alapuló, valós érdekeltségi viszonyokat kell kialakítani a sportban is, a futball ügyeinek irányítását pedig olyan vezetőik kezébe adni, akik a fociért, és nem a fociból akarnak élni. Meglehet, a reformok nem párosulnak rögvest eredményekkel, de most nagy szükség van a türelemre. Én bízva bízom a magyar foci megújhodásában! S persze remélem, hogy Péter öcsémet, aki a Rába ETO játékosa, elkerülik a tavaly annyi bajt okozó sérülések. Minden egyéb annak a függvénye, hogy pályára tud-e lépni.. . a pofonok mögött lírára találhat a hozzáértő. Ez nem vicc, s ha mind többen jönnek erre rá, akkor alapjaiban változhat meg az emberek hozzáállása a sportághoz. Ebben az esetben pediga magyar bunyó........újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, s ódákat zengenek majd róla. RUBOLD ÖDÖN, színművész: SAS JÓZSEF színész-igazgató: — Nem illik erről beszélni, de valljuk be férfiasan, sajnos a hazai ökölvívósport gödörben van. Fiatalon öt évig magam is bunyóztam, Papp Laci szinte valamennyi mérkőzését láttam. A „Görbét” már csak a fantasztikus emlékek miatt is tisztelem, szeretem. De nem szeretnék a helyében lenni, nem túl jó év elébe néz. Egyet azonban meg kell jegyeznem: hiszek abban, hogy a magyar bunyó újjáéled. Örülök, hogy már mások is rájöttek arra: a boksznak költészete van. Hogy SZALAY PÉTER, az MTI sportszerkesztőségének vezetője, a fedettpályás atlétikai vb sajtófőnöke: — A Világ legnagyobb sportszövetsége, a Nemzetközi Amatőr (valóban csak az amatőröké?) Atlétikai Szövetség eddig még csak három világbajnokságot írt ki, úgy hogy a most következő, a március 3—5-i budapesti lesz sorrendben a negyedik, ötszáz versenyző ■ biztosan eljön a „téli” vb-re, kíséretükben pedig hatszáz tudósító. Szóval megint a kommentátorok lesznek többségben, akárcsak Szöulban. Az újságírók, tévések és rádiósok persze „olimpiai” színvonalú kiszolgálásra számítanak, vagy valami hasonlóra. Akárhogy is, a dél-koreaiak az egész világnak feladták a leckét. Ami engem illet, hiszem, legalábbis merem remélni, hogy ezúttal sem sülünk fel, stílszerűen fogalmazva: átviszszük a magasságot. A világcsúcs persze nem kötelező ... TALPASSY ZSOMBOR, a Hélia Társaság reklámfőnöke: — Sikereket várok az úszó-, vízilabda- és műugró Eb-n szereplő sportolóinktól. Úszásban sok esélyesünk van, nemcsak az olimpiai bajnokokra, helyezettekre gondolok, hanem akár az új generációra is. Hogy a másik két sportágban mire leszünk képesek, arra nem merek tippelni, de a sikert nemcsak az aranyérmekre értem, ők hanem minden olyan eredett .