Képes Sport, 1989. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 1. szám

Ficzus Tivadar felajánlása 2015.01.07. miben bízik? KISS LENKE, kosárlabdázó: — Tavaly jöttem haza Bel­giumból, itthon szültem meg a kislányom, aki most héthóna­pos. Úgy gondoltam, hogy ab­bahagyom a kosárlabdát és edző leszek, most vagyok má­sodéves a szakedzői tanfolya­mon. Aztán olyan elképesztő mértékben elkezdett hiányozni a sportág, a mozgás, hogy tudtam, folytatnom kell.­­ Most döntés előtt állok, hogy a Tungsramban folytassam-e vagy vidéken, Sopronban, il­letve Nagykanizsán. A kisfiam szerint, ha folytatom, akkor egyedül a Tungsramban foly­tathatom, s ez ugye súlyos érv. Annyi bizonyos,­­ hogy csak akkor lépek pályára, ha meg tudok felelni annak a színvonalnak, amire a múltam kötelez. Egyelőre pokoli izom­lázam van az edzésektől... A női kosárlabdára nehéz év vár. Az Eb-selejtezőkön egy csoportba sorsoltak minket a házigazda bolgárokkal és Ju­goszláviával. Hatalmas bravúr lenne a válogatottól, ha dön­tőbe kerülne. A bajnokság pe­­dig? Mivel egyik csapatban sincs kiemelkedő egyéniség, az a csapat fut be, amelyik, mint csapat a legjobb lesz. Az MTK, a BSE, vagy a Tungs­ram. RADNÓTI LÁSZLÓ rádióriporter: — Még jó, hogy az emberi szívnek két kamrája van. A 89-es évre már mindkettőt ki­adtam kedves sportágaim­nak: a vívásnak és az öttusá­nak. (Többi szívügyeim a pit­varokba szorulnak. Egyelőre.) Két világversenyre készülő­döm. Éjjelente álmomban vé­gigfutom a pályát a Farkas­­völgyben, ahol a hajdani vb-n olyan csodálatosan és örökre emlékezetesen szinte repült a futófenomén Balczó. Most új­ra itt lesz a világ legjobbjai­nak randevúja, öttusázóinkkal — lélekben — együtt darálok a budai lejtőkön, és csodálko­zom, hogy reggelente fáradtan ébredek. Mindenképpen kell még valami állóképességet sze­reznem, hiszen ezen a hazai eseményen biztosan ott leszek (ha élek), és ezen aztán dom­borítani kell: szusszal és szó­val is győzni az öt napot. Nincs mese! Én nem hivat­­kozhatom arra, hogy mély volt a talaj, s hogy zavart a lab­da... Most szeretném, ha in­nentől gazdasági elöljáróim nem olvasnák tovább vallomá­somat. Nem akarom, hogy presszionálás gyanújába keve­redjem. A legközelebbi vívó vi­lágbajnokság most­ nyáron lesz, mégpedig az Egyesült Álla­mokban. Namármost, házi sza­bályaink szerint — az olimpiát kivéve — nem létezik olyan sport-világesemény, amely töb­bet érne (napidíjban és szál­lásköltségben) öt­ napnál. El­mehetnék persze — mert vol­tam is már így — a vb tíz napjára félpénzzel. Mivel szak­mailag elképzelhetetlen, hogy a négy fegyvernem egyéni és csapatversenyeiből öt napot ki­válasszak az elejéről, esetleg a közepéről, netán a végéről, ezért nyilván valami mostaná­ban divatos megoldást kell ta­lálnom. Stílszerűen „huszárvá­gásra” készülök. (A ló már megvan a részletekben.) S hogy miben bízom? Abban, hogy érdemes lesz elutazni a Nagy Víz túlsó partjára. Le­­geslegjobban pedig abban re­ménykedem, hogy szótáram­ból a zsűrikre vonatkozó „pi­szok, szerényen bútorozott el­méjű, hülye, csaló” és egyéb fordulatokat végképp törölhe­tem, s hogy a magyar vívók tudásuknak megfelelő helyen végeznek majd. — A magyar labdarúgó-vá­logatott idén döntő fontosságú vb-selejtezőket vív, 1989 leg­fontosabb kérdésének mégsem azt tartom, hogy versenyben marad-e a nemzeti tizenegy. Akárcsak a magyar társada­lomban, a labdarúgásban is ha­laszthatatlanná vált az oly régóta elodázott reformok kö­vetkezetes megvalósítása. A je­lenlegi viszonyok konzerválása mellett elképzelhetetlen az előbbrelépés. Végre világosan megfogalmazott szerződéseken alapuló, valós érdekeltségi vi­szonyokat kell kialakítani a sportban is, a futball ügyeinek irányítását pedig olyan veze­tőik kezébe adni, akik a fo­ciért, és nem a fociból akar­nak élni. Meglehet, a reformok nem párosulnak rögvest ered­ményekkel, de most­ nagy szük­ség van a türelemre. Én bíz­va bízom a magyar foci meg­újhodásában! S persze remé­lem, hogy Péter öcsémet, aki a Rába ETO játékosa, elkerü­lik a tavaly annyi bajt okozó sérülések. Minden egyéb annak a függvénye, hogy pályára tud-e lépni.. . a pofonok mögött lírára talál­hat a hozzáértő. Ez nem vicc, s ha mind többen jönnek erre rá, akkor alapjaiban változhat meg az emberek hozzáállása a sportághoz. Ebben az esetben pedig­­a magyar bunyó........új­ra szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, s ódákat zengenek majd róla. RUBOLD ÖDÖN, színművész: SAS JÓZSEF színész-igazgató: — Nem illik erről beszélni, de valljuk be férfiasan, sajnos a hazai ökölvívósport gödörben van. Fiatalon öt évig magam is bunyóztam, Papp Laci szin­te valamennyi mérkőzését lát­tam. A „Görbét” már csak a fantasztikus emlékek miatt is tisztelem, szeretem. De nem szeretnék a helyében lenni, nem túl jó év elébe néz. Egyet azonban meg kell jegyeznem: hiszek abban, hogy a magyar bunyó újjáéled. Örülök, hogy már mások is rájöttek arra: a boksznak költészete van. Hogy SZALAY PÉTER, az MTI sport­szerkesztőségének vezetője, a fedettpályás atlétikai vb sajtófőnöke: — A Világ legnagyobb sport­­szövetsége, a Nemzetközi Ama­tőr (valóban csak az amatőrö­ké?) Atlétikai Szövetség eddig még csak három világbajnok­ságot írt ki, úgy hogy a most következő, a március 3—5-i bu­dapesti lesz sorrendben a ne­gyedik, ötszáz versenyző ■ biz­tosan eljön a „téli” vb-re, kí­séretükben pedig hatszáz tu­dósító. Szóval megint a kom­mentátorok lesznek többség­ben, akárcsak Szöulban. Az újságírók, tévések és rádió­sok persze „olimpiai” színvo­nalú kiszolgálásra számítana­k, vagy valami hasonlóra. Akár­hogy is, a dél-koreaiak az egész világnak feladták a lec­két. Ami engem illet, hiszem, legalábbis merem remélni, hogy ezúttal sem sülünk fel, stílszerűen fogalmazva: átvisz­­szük a magasságot. A világ­csúcs persze nem kötelező ... TALPASSY ZSOMBOR, a Hélia­­ Társaság reklámfőnöke: — Sikereket várok az úszó-, vízilabda- és műugró Eb-n sze­replő sportolóinktól. Úszásban sok esélyesünk van, nemcsak az olimpiai bajnokokra, helye­zettekre gondolok, hanem akár az új generációra is. Hogy a másik két sportágban mire le­szünk képesek, arra nem me­rek tippelni, de a sikert nem­csak az aranyérmekre értem, ők hanem minden olyan erede­tt .

Next