Képes Sport, 2004. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
2004-08-10 / 32. szám
Egyetértek. Barcelonában és Atlantában a megnyitó másnapján versenyeztünk, ezért csak a tévé előtt ülve csodáltuk meg a felvonulást, de Sydneyben ott voltam, és életem egyik legnagyobb élménye volt, nem lehet szavakba foglalni. Mindig úgy érzem, hogy ha nem sikerült volna nyernem, akkor is maradéktalanul boldog lennék attól, hogy egy olimpiára eljutottam. De így, hogy jön a negyedik, ezzel nem lehet betelni. Amúgy is olyan vagyok, hogy alapvetően elégedett vagyok a sorsommal, bármit is kapok pluszban az élettől, azt ajándéknak tekintem. Mindenki azt mondja: e két hét légköre semmihez sem hasonlít, egyedi, csodálatos. Rutinos olimpikonként mi jut eszébe először minderről? Sydneyben egy nagy téren húszezer emberrel néztük az úszódöntőket. Nyert egy holland, a helyi szpíker felszólította a jelenlévő honfitársait, álljanak fel, és mindenki tapsolt. Jött a következő finálé, nyert mondjuk egy orosz, felálltak az orosz drukkerek, és ők kaptak vastapsot. Mondom, tán csak drukkerek voltak, még az uszodába sem jutottak el, a győztest legfeljebb névről ismerték, meglehet, soha nem is Milyen nehéz a zászló? Fogalmam sincs. Gyanítom, nem fél attól, hogy elejti. Szép lenne... Lehet, hogy három kiló, de ha másfél mázsa, akkor is végigcipelem. Ez a dolgom, és nem púder, hogy óriási megtiszteltetés ez, szóval nem érdekel, nehéz-e tartani. Kódján Rita erős csaj, de azt hiszem, nem sértődik meg, ha azt mondom, ha ő elbírta, nekem is sikerül. Hogy tudta meg, hogy ön a jelölt? A válogatott keret egyik edzése előtt hívtak a MOB-tól, különböző adatokat kértek rólam, mondom, ezek megvannak az olimpiai bizottságnak, miért kell ez? Nem mondhatnak semmit, de örülni fogok neki. Akkor azért beugrott: talán a legidősebb olimpiai bajnok vagyok a mezőnyben, a kenus Kolonics Gyuri, a kajakos Horváth Gábor az én korosztályom, de az biztos, hogy én nyertem legrégebben, így tudat alatt bennem volt, hátha én leszek. De higygye el, ha nem engem jelölnek, a legcsekélyebb mértékben sem lettem volna sértődött. Rengetegen sportolnak, de a játékokra kevesen jutnak el. Aki csak néző marad, laikusként azt hiszi, hogy már olimpikonnak lenni is felemelő érzés lehet. Nyerni ott, zászlót vinni - sportoltak, mégis őket ünnepelték. Takülönösen nagy kegy a sorstól... tán átgérhető, milyen volt ott a han KOVÁCS: Mi a zászlóvivő Tizenkét éve már, hogy Kovács Antal, szinte a teljes ismeretlenségből ÉRKEZVE, OLIMPIAI BAJNOK LETT Barcelonában. Atlantában is indult, DE A MEGNYITÓT CSAK 200D-BEN, Sydneyben látta. Athénban □ megy MAJD LEGELÖL, A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG élén, ugyanis a cselgáncsozó viszi A MAGYAR ZÁSZLÓT. gálát. A női rúdugrásban az ausztrál színekben versenyző Grigorjeva vezetett, csak az amerikai Stacey Dragila volt hátra, utolsó ugrás, ha átviszi, ő nyer, ha nem, a hazai versenyző. Az amerikai a nekifutás előtt kérte a közönség segítségét, és mindenki tapssal biztatta: a léc fenn maradt, az ausztrál kikapott, mégis mindenki ünnepelte Dragilát. Ide nem kell negyvenezer rendőr, hogy... nem, nem akarom bántani a futballt, de ez tényleg más világ, még ha most a terrorveszély miatt sokat is hallunk a biztonsági kérdésekről. De nekem elhiheti, a faluban iraki és amerikai, arab és izraeli a legnagyobb békében él majd egymás mellett. A politikusok évtizedeken át nem tudták összehozni az ellenségeskedő feleket, az olimpián a két Korea kéz a kézben vonult fel. Azért, mivel fiatalok élnek a faluban, nyilván megy a zrikó, az ugratás... Amikor Atlantában Farkas Péter kiesett, szóltak, jön a tévétől Gulyás László interjút készíteni vele, Péter meg bepólyálta magát, mint egy múmia, csak a szeme látszott, és azt nyilatkozta, megsérült, talán le is bénul. Utána szóltak, ne adják a felvételt, csak vicc volt. Más kor- 4rr Sir 16 KÉPES SPORT