Képes Sport, 2004. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

2004-08-10 / 32. szám

Egyetértek. Barcelonában és Atlantában a megnyitó másnapján versenyeztünk, ezért csak a tévé előtt ülve csodáltuk meg a felvonulást, de Sydneyben ott voltam, és életem egyik legnagyobb él­ménye volt, nem lehet szavakba foglal­ni. Mindig úgy érzem, hogy ha nem si­került volna nyernem, akkor is mara­déktalanul boldog lennék attól, hogy egy olimpiára eljutottam. De így, hogy jön a negyedik, ezzel nem lehet betelni. Amúgy is olyan vagyok, hogy alapve­tően elégedett vagyok a sorsommal, bármit is kapok pluszban az élettől, azt ajándéknak tekintem. Mindenki azt mondja: e két hét légköre sem­mihez sem hasonlít, egyedi, csodálatos. Ruti­nos olimpikonként mi jut eszébe először minderről? Sydneyben egy nagy téren húszezer emberrel néztük az úszódöntőket. Nyert egy holland, a helyi szpíker fel­szólította a jelenlévő honfitársait, állja­nak fel, és mindenki tapsolt. Jött a kö­vetkező finálé, nyert mondjuk egy orosz, felálltak az orosz drukkerek, és ők kaptak vastapsot. Mondom, tán csak drukkerek voltak, még az uszodá­ba sem jutottak el, a győztest legfeljebb névről ismerték, meglehet, soha nem is Milyen nehéz a zászló? Fogalmam sincs. Gyanítom, nem fél attól, hogy elejti. Szép lenne... Lehet, hogy három kiló, de ha másfél mázsa, akkor is végigcipe­lem. Ez a dolgom, és nem púder, hogy óriási megtiszteltetés ez, szóval nem ér­dekel, nehéz-e tartani. Kódján Rita erős csaj, de azt hiszem, nem sértődik meg, ha azt mondom, ha ő elbírta, nekem is sikerül. Hogy tudta meg, hogy ön a jelölt? A válogatott keret egyik edzése előtt hívtak a MOB-tól, különböző adatokat kértek rólam, mondom, ezek megvan­nak az olimpiai bizottságnak, miért kell ez? Nem mondhatnak semmit, de örül­ni fogok neki. Akkor azért beugrott: ta­lán a legidősebb olimpiai bajnok va­gyok a mezőnyben, a kenus Kolonics Gyuri, a kajakos Horváth Gábor az én korosztályom, de az biztos, hogy én nyertem legrégebben, így tudat alatt bennem volt, hátha én leszek. De higy­­gye el, ha nem engem jelölnek, a legcse­kélyebb mértékben sem lettem volna sértődött. Rengetegen sportolnak, de a játékokra keve­sen jutnak el. Aki csak néző marad, laikusként azt hiszi, hogy már olimpikonnak lenni is fel­emelő érzés lehet. Nyerni ott, zászlót vinni - sportoltak, mégis őket ünnepelték. Ta­­különösen nagy kegy a sorstól... tán átgérhető, milyen volt ott a han­ KOVÁCS: Mi a zászlóvivő Tizenkét éve már, hogy Kovács Antal, szinte a teljes ismeretlen­ségből ÉRKEZVE, OLIMPIAI BAJNOK LETT Barcelonában. Atlantában is indult, DE A MEGNYITÓT CSAK 200D-BEN, Sydneyben látta. Athénban □ megy MAJD LEGELÖL, A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG élén, ugyanis a cselgáncsozó viszi A MAGYAR ZÁSZLÓT. gálát. A női rúdugrásban az ausztrál színekben versenyző Grigorjeva veze­tett, csak az amerikai Stacey Dragila volt hátra, utolsó ugrás, ha átviszi, ő nyer, ha nem, a hazai versenyző. Az amerikai a nekifutás előtt kérte a kö­zönség segítségét, és mindenki tapssal biztatta: a léc fenn maradt, az ausztrál kikapott, mégis mindenki ünnepelte Dragilát. Ide nem kell negyvenezer rendőr, hogy... nem, nem akarom bántani a futballt, de ez tényleg más vi­lág, még ha most a terrorveszély miatt sokat is hallunk a biztonsági kérdések­ről. De nekem elhiheti, a faluban iraki és amerikai, arab és izraeli a legna­gyobb békében él majd egymás mellett. A politikusok évtizedeken át nem tud­ták összehozni az ellenségeskedő fele­ket, az olimpián a két Korea kéz a kéz­ben vonult fel. Azért, mivel fiatalok élnek a faluban, nyilván megy a zrikó, az ugratás... Amikor Atlantában Farkas Péter kiesett, szóltak, jön a tévétől Gulyás László in­terjút készíteni vele, Péter meg bepólyál­­ta magát, mint egy múmia, csak a sze­me látszott, és azt nyilatkozta, megsé­rült, talán le is bénul. Utána szóltak, ne adják a felvételt, csak vicc volt. Más kor- 4rr Sir 16 KÉPES SPORT

Next