Képes-Ujság, 1866 (2. évfolyam, 7-24. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1866-01-15 / 8. szám

Második évi folyam.—8-ik szám. Pest, 1866. évi januárius 15-én. A magyar nép mulatva oktató barátja. A „Képes Újság“ t. olvasóközönségéhez. A „Képes Újság“ szerkesztését ezen szám­mal részemről befejeztem. A jövő számot már az uj szerkesztőség fogja összeállítani Midőn ekkép e laptól, melyet 16 hónapon át vezettem, ezennel visszalépek: nem mulaszt­hatom el — köszönetemet nyilvánítani ügy­­barátaimnak , különösen tisztelt irótársaimnak, kik működésemben támogattak, és a­z olvasó közönségnek, mely a lap pártolása által az én igénytele­n munkálkodásom irányában is — ha szabad mondanom — némileg elismerést tanúsított. Megjegyzem, hogy örvendeni fogok, ha az új szerkesztőség nálamnál sokkal nagyobb si­kerrel fog működhetni; ezzel csak nyerhet a tisztelt közönség. T. írótársaimat értesítem, hogy a nálam, mint e lap volt szerkesztőjénél levő munkái­kat átadom az új szerkesztőségnek, kivéve azon dolgozatokat, melyeket mint nem közöl­hetőket időnkint megsemmisítettem. A hátra­levő pályamunkákat is átszolgáltatom az új szerkesztőségnek. Ez természetesen jogosítva van a maga szempontjából külön megbírálni azon s ezen munkákat; a többi nem tartozik hozzám. Ezek kijelentése után e laptól ezennel bú­csút veszek. Isten velünk! Pest, 1866. évi jan. 14-én. KISS (ILMÉRI) ISTVÁN, jogtudor. Mire vezet a czifrálkodás? — Népies elbeszélés. — (Vége.) Csak ott lessük el még szegény Gyöngy Katicza történetét, midőn az idén épen Víz­­kereszt napján, apja tovább ki nem állhatván a sok gúnyoló megjegyzést­ ,addig jár a korsó a kútra, míg végre eltörik; na, most el­törött, ne neked, szegény Gyöngy Katicza, ki­tudandó a házasság mibenlétét, melyet még mindig megtörténendőnek hitt, elment az is­pánhoz, ki már egy hónap óta tökéletesen bú­csút vett házától és a leányt sem akará többé magánál látni. Gőgösi ispán ir értesülvén Gyöngy Pista mibenjárásáról, szörnyű haragra lobbant és szinte fenyegetve válaszolt a meghökkent atyának. — Hát azt gondolja kegyelmed — hadará szaporán — hogy én egy koldus leányt asz­­szonysággá teszek? Nem ettem bolond gom­bát. Igen, ha kegyelmeddel nem történt volna az a bolond szerencsétlenség, akkor talán még! — — Itt persze azt gondolta a felkötni való, hogy ha máskép le nem törhette volna azt a szép virágot, talán ürügyül még lökötöt is bi­­gyesztett volna fejére, hiszen ily jellemű em­ber feleségét is kidobálhatja házából. — Úgy hát mért bolondította ispán uram! azt a szegény leányt, és miért pazarolt reá annyi szép ruhát, ha nem volt őszinte szán­déka feleségül venni? vagy — vagy hát miért?

Next