Képes Újság, 1974. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-17 / 33. szám
A KÉPERNYŐN: AZ ALKOHOL Ismét izgalmas produkcióval rukkolt ki a televízió. Az Alkohol című dokumentumfilm-sorozat augusztus hónapban pereg a képernyőn. A televízió egyik stábja pontosan egy esztendővel ezelőtt látott hozzá, hogy lehántsa a kérget erről a sokszor feldolgozott témáról. Hogyan kezdődött? Beszélgető partnerünk Regős István szerkesztő-riporter és Radevszki Teodor rendező. Regős István: — Minden új film izgalommal tölti el az alkotókat, de különösen egy ilyen, jelentőségében és méreteiben óriási téma, mint az alkoholizmus. Ha valamennyi tv-produkcióra illik, hogy közösségi munka, akkor erre igazán. Rögtön a kezdetén, amikor összedugtuk fejünket Kovács József osztályvezetővel, Radevszki Teodor rendezővel, és Illés János operatőrrel, már akkor tudtuk, hogy nehéz fába vágtuk a fejszénket. Ezernyi szál vezet a probléma lényegéhez, száz és százféleképpen lehet megközelíteni. Melyik úton induljunk? Valamikor a kétszázadik megbeszélés után született meg a döntés, hogy a végén kezdjük. Az újságíró abban a szerencsés helyzetben van, hogy amikor e sorokat írja, módja volt többször is megtekinteni a teljes dokumentumsorozatot. Ennek ismeretében jelentheti ki, hogy ha talán nem is az egyedüli üdvözítő megoldást választották az alkotók, de mindenesetre végig feszültséget teremtő módon oldották meg feladatukat. Az első rész, melynek címe Törvény, elkalauzolta a nézőket az alkoholizmus végállomására, ahová a mérhetetlen italozás vezet a büntetésvégrehajtási intézetekbe, mindenki azonnal rádöbben az alkohol pokoli veszélyességére. Döbbenetes képsorok, megrázó sorstragédiák, üres tekintetű elítéltek, filmszerű, feszült szituációk bontakoztak ki az adás során. Hát nem megdöbbentő volt például az az „anya”, akit csak idézőjelben tudunk anyának nevezni, hiszen az ember névre is alig-alig méltó, akit az iszákosság a gyermekgyilkosságig vitt, de folytathatnánk a sorozat többi részéből is kiragadott példákkal. A második folytatás, melynek címe Detonáció, a családok robbanásáig vezet, a feleségét, gyermekét kínzó apához, vagy az alkoholizmus teremtette prostituált anyához. Szinte hihetetlen, amikor a filmben feltűnnek a tizenéves lányok, akik már többször megjárták az elvonókúra osztályokat, akik úgy beszélnek néhány éves múltjukról, mint a hetvenéves öregek. Sorsukban főszereplő az alkohol. Vagy említsük az Apokalipszis című részt, amikor az utcáról földön fekvő részegeket szállítanak a kijózanító állomásokra? Talán a befejező IV. rész, a Kálvária, mely kemény portrékat rajzolva, de mégis felvillantja az alkoholizmus rabságából való szabadulás reményét. Radevszki Teodor: — Lényegében egyetlen szempont vezérelt: felfedezni és megörökíteni az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokat, ezt nem lehetett máshogy megoldani, mint úgy, ahogy a vadászok teszik a magaslesen. Várni türelmesen és feszülten figyelni. Azt hiszem, hogy e filmet semmiképpen sem tudtuk volna megvalósítani a teljesen összeszokott, együtt dolgozó stáb nélkül. Az augusztus végén befejeződő sorozat láttán sokaknak rá kell döbbennie, hogy az alkoholizmus elleni harcot nemcsak a képernyőn, de a mindennapi életben is folytatni kell. (zentai) Jelenet az I. részből: interjú a kalocsai börtönben BESZÉLGETÉS SZTANKAYVAL SZTANKAYRÓL A Városmajori Színpad kétszer háromméteres öltözőjében testvérek között is van 35—40 fok. Sztankay István és Bodrogi Gyula békés társbérletben füstölik tele az aprócska szobácskát. Készülnek a néhány perc múlva kezdődő előadásra. Bodrogi szembetűnően vidámabb, frissebb, pihentebb. Sztankay fáradtan cigarettázik a sarokban. Vajon miért? Hamarosan kiderül. — Gyulám, úgy érzem magam, mint egy többször kifacsart citrom. — Miért, mit csináltál már megint? — érdeklődik Bodrogi. — Egész nap fúrtam, faragtam. Építem a faházamat, anynyit gyalultam és fűrészeltem, hogy így még keszonmunkás koromban sem fáradtam el. — Ne feledd el, hogy akkor csak tizennyolc voltál, most pedig hússzal több. — Azt akarod mondani, hogy öreg vagyok? — replikázik mosolyogva Sztankay. — Nem, de vedd már tudomásul, hogy benne vagy a korban — vág vissza Bodrogi. A kollégák estéről estére tanúi ennek a tréfás cukkolódásnak, amelynek csak az ügyelő hangja vet véget. Bodrogi Gyulát színpadra szólítja, de Sztankay Istvánnal még néhány percet beszélgethetünk. Ott folytassuk, ahol abbamaradt ez a jókedvű csipkelődés. — Valóban dolgozott keszonmunkásként? — Igen, az érettségi után azonnal felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, de eltanácsoltak. Évről évre újból és újból megpróbáltam, de csak harmadszorra vettek fel. Ezalatt nemcsak a metróépítők iszonyúan nehéz munkáját ismertem meg, de a kifutófiútól a tisztviselőig sok mindent megpróbáltam. — Érezte-e valaha is hasznát ennek a hároméves kitérőnek? — Először is, sok embert megismertem, némi élettapasztalatot gyűjtöttem. Arról nem beszélve, hogy most, amikor Piliscsaba mellett Klotild-ligeten vásároltam egy kis telket, sok mindent meg tudok csinálni magamnak. A hegyek közé menekült a fővárosból és nem vízparthoz, miért? — Imádom a csendet. Azért építkezem oda, mert negyvenöt éves korom után egyetlen nyáron sem akarok dolgozni, csak a családommal leszek. Remélem, addigra sikerül kipofozni ezt a vityilót... Felesége, Kun Magda is színésznő volt. A nézők például a Nehéz kesztyűk című Papp Laci-film főszerepében láthatták. Azóta egyáltalán nem hallani róla. — A főiskola után, 1961-ben Miskolcra szerződtem, ott ismerkedtünk meg. Nem sokkal később összeházasodtunk, majd 1964-ben, amikor megszületett Ádám, úgy érezte, hogy a gyermeknevelés számára mindennél fontosabb ... Miskolcról a Nemzetibe, a most induló szezonban pedig a Madách Színházhoz szerződött. Tizenhárom éve színész. Ebből tizenegy esztendeig a Nemzeti Színház tagja volt. — Mi az oka ennek a minden bizonnyal jól megfontolt szakításnak? — Az új környezet utáni vágy. Nem sértődés, vagy harag. Az igazsághoz hozzá tartozik, s ez számomra nagyon hízelgő, hogy a színház vezetősége megpróbált visszatartani. Egyszerűen olyan társulatra vágytam, amelyben az egyik este tragédiát játszhatok, a következő napon pedig könnyed, zenés vígjátékot. Pályám olyan rejtett zugaival szeretnék megismerkedni, amelyre eddig még nem volt lehetőségem. Aldobolyi Nagy György fergeteges muzsikája színpadra szólítja Sztankay Istvánt. Katajev remek bohózatában, a Bolond vasárnapban nemcsak énekel, hanem nagyszerűen táncol is. Nézem a színpadon komédiázó színészt, nyoma sincs rajta a fáradtságnak. Miért is lenne? Az magánügy. Elvégre színész . .. Gyenes András Egy kedves emlék a nemzeti színházi évekből. Zorin: „Varsói melódia" című drámájában Sztankay István, partnere Törőcsik Mari volt (MTI Fotó) II