Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)
1981-03-21 / 12. szám
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS A lapát kitől kapja ... Azt nem tudunk vételezni, bátyám. — Ne tudom én azt — bólintott az öreg —, de azért jöjjön csak az a lapát. A többi meg már az én dolgom. — Csak tréfált a Béla — szólalt most meg a másik, komolyabb, kicsit talán morcosabb is a társánál. — Ne szívja már mellre, öreg. Megbirkózunk mi itt ezzel, maga meg csak nézze, ha jólesik. — Hiszen éppen ez az — lökte fejtetőre a kucsmáját az öregember —, hogy csak nézhetem ... Pedig nem szeretem én ezt nézni... nem szoktam én az ilyesmihez... Nem voltam én soha olyan ember, nekem elhihetik ... Na, hol van már az a lapát! Az utolsó szavakat szinte követelően mondta. A két ember egymásra nézett. Faluról való volt mind a kettő. Megértették. — Ott jöjjön be azon a résen — mondta neki a Béla nevezetű, aztán amikor az öreg átbújt a két oszlop közötti nyíláson, vigyázva maga mellé segítette a gödörbe. Kezébe nyomott egy lapátot. — No ilyenre gondolt? Az öreg csak bólintott. Végigsimogatta vagy kétszer a lapát nyelét, majd megfogta jó erősen és beleszalajtotta a földbe. — Jó szaga van ennek — mondta és nagy ívben dobta fel oldalra. — Tavaszi szaga. Meg jó is ez a föld. Zsíros, jól táplált. Megteremne ebben akármi. — Papa! — Egy asszony kiáltott ki a negyedik emeleti erkélyről. — Hol a csudában van már? Hallja! Jöjjön fel ebédelni! Bosszúsan csóválta meg a fejét az öregember és hányta tovább a földet. Csak miután már harmadszor kiabált le neki az asszony, állt meg a munkában és erélyes hangon viszszaszólt: — Ne kiabálj, te! Van szemed, láthatod, hogy dolgom van! Majd megyek, ha fájront lesz! Ne nézzék már — fordult megbotránkozva a többiekhez —, amenyem képes lenne hazaráncigálni a munkából. Hát, ki hallott már ilyent...! Az emberek nevettek és ahogy az öreget figyelték, azt vették észre, mintha könnyebb lenne kezükben a lapát. Könynyebb, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Ő erre azt mondja, hogy úgyis régen figyel engem titokban és mondani akar valamit. Ha majd jövünk visszafelé, akkor majd megmondja. Boldog mámoromban engedtem, hogy átkaroljon, kaptam sok apró-cseprő vásárfiát, bazári gyűrűt, mézes szívet. Vége lett a vásárnak, mi is elindultunk hazafelé. Útközben azt mondja, ideje, hogy meghalljam, amit előzőleg említett. Hogy ő nagyon szeret, és feleségül vesz, csak előbb felpróbál, mivel tudom, hogy csizmát se cipőt se vesznek próba nélkül. Nem tudtam mire értelmezni a felpróbálást, hát rávágtam, hogy persze, hiszen én is felpróbálok cipőt, ruhát, mielőtt megveszem! Erre egyre szorosabban húz magához, észre sem veszem, hogy a nővérem jön velünk szemben, értem, mivel nem értem haza a mondott időre. Ott a legény előtt vert meg, hogy nem sül ki a szemem, fényes nappal ölelkezve jönni a legénynyel mindenki szeme láttára! Otthon bevágott az ajtón, a nagy kiabálásra bejött az Édesapám, nővéremet kiküldte, és kérdezte, kivel jöttem és hogyan? Elmondtam, hogy a fiú el akar venni, csak előbb felpróbál. Szegény apám elsápadt, és kiment a fiatalemberhez. Megkérdezte tőle, kit akarsz te szép fiam felpróbálni? És csatt, két nagy pofont adott neki. És még mondta neki, ha feleségül akar venni, idővel, katonaság után, semmi kifogás k ellene. De addig meg ne lássa! Aztán visszajött hozzám a szobába, és nagy kínlódva kezdi, hogy tudom-e, mi az, hogy szűz? Meg, hogy érintetlen? És akkor, szenvedve a szavakkal elmondta nekem a nő és férfi dolgait, és hogy miért kell magamra vigyáznom. Nemsokára nővé váltam és meggyűlöltem a férfi nemet. A fiút is, aki közben elment katonának. Így ért véget első szerelmem. Azazhogy, hazudok, mert van még folytatása, de előbb történt egy másik szomorúság. Következő nyáron a szolnoki kórházban meghalt Édesapám. Már másik helyen szolgáltam, nem is tudom hányadik helyen, nagyon komisz volt mindenki. Volt olyan nagysága, aki fehér kesztyűvel törölte le utánam a képrámát, az ágy végét, maradt-e rajta por? Volt aztán olyan is, aki fillért gurított az ágy alá, és ha nem adtam kezébe takarítás után veszekedett velem, hogy vagy eldugtam a pénzt vagy nem takarítok becsületesen. És olyan is volt, aki a szőnyegből kivert port mérlegen dekázta, grammozta és ha nem volt meg a súly, tovább kellett porolni. De én mégis sokszor dalolva végeztem a munkám. Egyszer is látom kora hajnali nagymosáskor, hogy nyílik a kapu, nővéremék jönnek be rajta. Éppen danolós kedvem volt, mikor odaérnek, szólnak, ne dalolj most már, meghalt édesapád! Novemberi ködös, őszi idő volt. Mentünk a hullaházba, ott volt Édesapám koporsó nélkül, odala felvágva, mellette egy üvegben veséje vagy mája, és sok orvosi műszer. Szája egy kissé nyitva volt, látszott az egy foga híja, magot roppantott vele, úgy tört ki. Apám temetése után az anyámat is elsiratni elmentem a sírjához. Ráborultam nagy árvaságomban, ott zokogtam, ki tudja, meddig. Mikor feleszméltem, egész testem rázkódott, és tüzelt. Tüdőgyulladást kaptam. Szerettem volna meghalni, de a megváltás másképpen jött. Unokatestvéremék találtak rám, kivittek hozzájuk, ott lábadoztam pár hónapig. Utána vissza, szolgálatba. Mosáshoz hordtam a vizet az ártézi kútról, amikor valaki a sötétben odafogja a kezem a kanna füléhez. Megrémültem! Az első szerelmem volt. Még derekabb, férfiasabb lett. És még büszkébb. Azt mondta, hogy ő még szeret és sokat gondol rám. Azt kérdezte, szeretem-e ötöt igazán? Ha igen, hadd csókoljon meg, és én is, hiszen a szerelmesek csókkal búcsúznak el és azzal is köszöntik egymást. Én csak hallgattam és azt latolgattam, hogy Édesapám a csókról nem szólt, bizonyára azt szabad. És így történt az első csók valahol az arcomon, mert kapkodtam a fejem, és utána beszaladtam gyorsan. (Folytatjuk) — 18 — Tavaszi Szél Először szerepel a szó eredeti értelmében vett költő ebben a képzőművészeti sorozatban. Másképpen, úgymond, átvitt értelemben persze, már szerepeltek mások is — festők, szobrászok, grafikusok — költőkként, mivel valamennyi művészet felfogható költőinek, egyegy sajátos poézisnek. De nem igaz-e ez fordítva is egyben? A vers lehet festői, zenei. Lehet plasztikus, mint a szobor. Statikus, mint az építészet. Lehet egyszerű és bonyolult, és a kettő együtt is, mint minden művészetben: minden. A legegyszerűbb és legbonyolultabb: a vonal. A legegyszerűbb és a legbonyolultabb kép: a vonalakból, de néhány fonalból felépített, megmintázott, megkomponált, a síkban plasztikus, az önmaga csendjében zenélő, a sajátosan építetten strukturált rajz. Üzenet. Üzenet a palackban? Lehet egyszerű és bonyolult híradás egy levelezőlapon is, mint ez, amit Takáts Gyulától kaptam Becehegyről, ahol tavasztól őszig él. Ahonnan — tudósít róla — ilyennek látja a végtelen ló, a Balaton egy hegy szegett szögletét, a hegyektől és végtelenségtől határolt tündöklő önmagunk tengerét. s GYF TAKÁTS GYULA: Bécéről