Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)
1985-01-05 / 1. szám
!— A közértben sorbaállásközben azt mondja nekem , hogy idős nő: tudja, aki manapság gyereket szül, az bűnt követ el. Megkérdeztem, önnek van gyereke? Dehogy van!! Hát akkor tessék elhinni, hogy nincs szebb dolog a világon, mint gyerekeket nevelni. Nekem öt is van. Nevetve meséli az esetet Gélei Imréné, Giziké, miközben fürgén jár a keze a gyúródeszkán. Kókuszos süteményt készít. — Nem terveztünk mi ennyi gyereket, legfeljebb kettőt. A harmadikat azért vállaltuk, hogy hátha lány lesz végre a két fiam mellé. Zűrös szülés volt! Attila megszületésekor nagyon keserűen vettem tudomásul, hogy megint fiú. Az orvos, mint aki jól végezte a dolgát, kiment a szülőszobából, Attilát bepólyázták, elvitték mellőlem, nekem meg csak nem akartak szűnni a fájdalmaim. A nővér odanézett rám: magának meg hullámzik a hasa! Doktor úr!!! Negyedóra múlva megszületett Tündi, az egyetlen lányunk. — Néhány év múlva mégis szült még egy gyereket! — Semmi sem jelezte, hogy terhes vagyok. Elmentem az orvoshoz, hogy hízok, az meg négyhónapos terhességet állapított meg. Elvenni már nem lehetett . . . Tibikém, gyere csak ide, ismerkedj meg a nénivel! Nem jön, elbújik valamelyik félkész szobába, ahol nincs még parketta, sötét van . .. — öt éve kezdtük építeni a házat. Szoba, konyha, kamra volt ennek a helyén. Mindent magunk csináltunk, együtt a gyerekekkel. Földmunkát, kőművesmunkát, a kerítést is. Milyen szorgalmas gyerekek ezek ! És nem ártott meg nekik a munka! Erősebbek lettek és még összefogóbb a család, hiszen egymásért dolgoztunk. Négy szoba lesz a házban. Fönt egy már elkészült, az a nagyfiamé, Jánosé. Tizenkilenc éves, tavaly érettségizett, most a Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozik. November hetedikén már jutalmat kapott. Péter érkezett haza elsőnek. Magas, szőke, tizenöt éves fiú, az elektronikai szakközépiskolába jár, elsős. Régi álma az elektromos szakma. Kitűnő tanuló. — Jó, hogy ilyen nagy a családod? —Ha nem lenne ennyi testvérem, több zsebpénzem lenne, az biztos. Venném én is a süteményeket, ahogyan a többiek, venném a hobbimhoz az elektronikai kellékeket, mint a többiek, így kevesebb jut. De ha nem lenne ennyi testvérem, az örömöm is kevesebb lenne. Szeretem a testvéreimet. A múltkor Tibinek fájt a füle, annyira sajnáltam, hogy már az enyém is majdnem fájt, úgy szerettem volna osztozni az ő bajában! — Jó házasság a szüleidé? — Elmegy. A szüleim megfontolt emberek. Százszor is meggondolják, hova tegyék a pénzt, talán csak ezen vitatkoznak. De megvan mindenünk. Most vettünk színes tévét is. — Jól kell ám gazdálkodnom — folytatja Geleiné. — Képzelje csak el! Naponta száz forint megy el csak tejre, kenyérre meg vajra Havonta tízezer forintot költünk kosztra, egy télen csak a tüzelő tizenkétezer forintba kerül, kéthavonta kétezer a Villany. A kertben ugyan sok minden megterem: zöldség, saláta, krumpli, de hétvégén mindig kell vennem két kiló húst. Ezenkívül van negyven tyúkunk, abból is levágok egyet-egyet, de sajnálom, mert a tojás is kellene. Sok galambot is eszünk, a férjem háromszáz galambbal foglalatoskodik szabad idejében. Ez a hobbija. Nem iszik, nem dohányzik, csak galambászkodik. Versenyekre is jár a galambjaival, elad belőlük ötszázért, ezerért, néha ezerötszázért . . . — Postagalambok ezek? — Én nem tudom, nem értek hozzá! A postás viszont én vagyok, bár nekem még nem mondta soha, hogy: galambom. Tényleg a postán dolgozom, hatórás munkaidőben. Éjszakai munkát sokszor vállalok, meg hajnali újságkihordást, ezekkel lehet keresni, és nappal ellátom a családot. De dolgoztam én már villanyszerelő kisiparosnál is. Amikor gyesen voltam, így egészítettem ki a pénzünket. Képzelje csak el, milyen terhet jelentett a családnak, amikor ki kellett fizetni az ácsnak huszonkétezer Egy nagy cs Tibike nem akarta, hogy lefényképezzük Kép a múltból. Akkor még két gyereket terveztek . ..