Keresztény Élet, 1994 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1994-09-25 / 38. szám
4. oldal Papi arcélek A Hétkápolna papja Stella Leontin püspöki szertartó Déli irányból megközelítve Vácot, szinte alig észrevehetően bújik meg a fák között a Mária védelmébe ajánlott - és Migazzi püspök által fölszentelt - Vác- Hétkápolna. A kápolna melletti épületben egykor kolostor működött, és még egy remeteség is tartozott hozzá. Stella Leontin püspöki szertartó, a kápolna igazgatója egy éve tölti be tisztét. Ezenkívül ő a lelkivezetője a Szent József Kollégiumnak, a karitásznak és a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetének, valamint prézese a Kolping-családnak. Az elmúlt tanévben a hitoktatói levelező tagozaton oktatott esztétikát és misztikát. Budapesten született 1954-ben. Világi gimnáziumba járt. Az érettségi után az orvosi egyetemre jelentkezett, de nem vették föl. Jelentkezését többször megismételte, de vagy helyhiány miatt utasították el, vagy nem érte el a megfelelő pontszámot. Közben - három évig - az egyik kórházban betegápolóként dolgozott és EGK-vizsgálatokat végzett. - Nagyon szép évei voltak az életemnek! Ekkor találkoztam először emberi szenvedésekkel, családi problémákkal, az élettel és a halállal. Egy idő után úgy éreztem, hogy nem testi, hanem lelki orvosnak kell lennem. Az orvosi egyetem helyett a papi szemináriumba kértem a felvételemet. Az édesapja azt mondta: „Mi akkor vagyunk boldogok, ha te is boldog vagy. Amit elkezdték csináld végig”- ő osztályvezető-kutatómérnök volt. Amikor elkezdtem a szemináriumot, elbocsátották az állásából. Átszervezésre hivatkoztak. Más munkát kapott. Leontin atya 14 évvel ezelőtt fejezte be a szemináriumot. Kerepestarcsán, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten volt káplán. Szeretett volna továbbtanulni, bővíteni az ismereteit. Mivel a spiritualitást érzi közel magához, ilyen tanulmányokat folytatott a bécsi egyetem katolikus fakultásán. A Pázmáneumban lakott és egy, Bécstől 20 kilométernyire lévő faluban látott el plébánosi szolgálatot. - A nyüzsgő egyetemi élet mellett megnyugtató volt a falu csendje. Az egyetemről tavaly tért vissza, magiszteri fokozattal. Azóta igazgatja a kápolnát. - Nálunk hétköznapokon is van istentisztelet. Egyre többen jönnek. Olyannyira, hogy már új székeket is kellett vennünk! - mondja az atya. - Hogyan tölti el a szabadidejét? - Ilyenkor szokták mondani: a foglalkozásom a hobbim. Nagyon szeretem az embereket és szeretek foglalkozni velük. Szeretek közöttük lenni. Szabadidőmben családokat látogatok. Ha időm engedi, olvasok vagy klasszikus zenét hallgatok. Beethoven a kedvenc zeneszerzőm. Mondom, azt csinálom a hivatásom gyakorlása közben is, amit a szabadidőmben az újmisés jelmondatom szerint: „Hittel, mely a szeretet által tevékeny”. El Nándor Fertőszéplakiak felhívása!* A magyar évszázadok végtelen sok szomorú hétköznapja után, két év múlva ünnepelhetjük a honfoglalás 1100. évfordulóját. István, első királyunk már akkor felismerte, hogy a nomád, pogány ősmagyarokat nem fogadja be a keresztény Európa! Napjainkban már csak a történelemből tudhatná meg a civilizált világ, hogy itt, a Kárpát-medencében, a kihalt népek zajló tengerében valaha hunok, avarok és magyarok is éltek. Államalapító bölcs királyunk küzdelmei és törvényei nyomán gyökeret verhetett a magyarság itt, a Kárpátoktól átölelt Duna-Tisza tájon. István királyunk akkor úgy rendelkezett, hogy legalább minden tíz falu egy templomot építsen Isten dicsőségére. Ezek a sok vérrel és verejtékkel felépített templomok hitet és reménységet adtak a magyar népnek a későbbi viharos évszázadokban. Ide menekülhettek az üldözöttek, megalázottak, kifosztottak a tatár, török, orosz veszedelmek elől. A templomok és tornyaik minden korban kijelölték az utat az Istenhez megtérőknek, a messzi tájakról hazaérkezőknek. Az Isten házára emelte könnyes tekintetét a mezőkön megfáradt földművelő is, aki hitében és magyarságában megerősödött, amikor a nándorfehérvári magyar győzelem emlékére megkondult a déli harangszó. 1456-ban még nem tudhatta, de ma már elismeri a vitág, hogy mi magyarok akkor Európát védelmeztük, „s elhulljanak legjobbjaink a hosszú harc alatt!” 1996-ban ismét ránk figyel Európa, a viág közeli és távoli nemzetei. A millecentenárium rendezvényei, talán a világkiállítás is, milliókat hoz el eddig még ismeretlen kis országunkba. Nekünk, itt élőknek most kell megmutatnunk, hogy oly sok viszály után, még mindig magyarok, istenfélő, segítőkész, békeszerető nép vagyunk! Nagy királyunk, István uralkodása alatt minden tizedik magyar falu templomot épített. Ettől indíttatva mi, Fertőszéplak 1178 lakója - előre elkészítvén és ezzel jó példát mutatván - falunk Pokker János Alapítványának közvetítésével, azzal a felhívással fordulunk a magyarsághoz, hogy közös erőfeszítéssel minden tizedik legszebb templomunk kapjon méltó külső díszvilágítást! Jelen felhívásunkkal szólítunk fel minden vallási közösséget arra, hogy 1996. augusztus 20-ra öltöztesse ünnepi fényárba legszebb templomait, zsinagógáit, imaházait, kápolnáit és katedrálisait! A nyomasztó, sötét évszázadok után derüljön már végre fényre szeretett magyar hazánk ege! Kelt Fertőszéplakon, 1994. augusztus 20-án, István király ünnepén. *A felhívás teljes szövege elhangzott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület XLI. országos vándorgyűlésén, a Miskolci Egyetemen, 1994. augusztus 29-én, a plenáris ülés 300 résztvevője előtt. A szegénység nem lemondási hanem öröm. Öröm, szerelem. „Ilyen csúnya ruhában járjak?!” Dohoghatok, panaszkodhatom és kritizálhatok is, de láthatom mindebben azt az ajándékot, melyet Jézus készít épp nekem. Ebben van a szegénység öröme, (Teréz anya) KERESZTÉNY ÉLET DICSŐSÉG JÉZUS KRISZTUSNAK! Világkép és templomépítészet Világképi válsággal kell szembenéznünk, illetve ez az állapot fájdalmasan hosszú idő óta tart. Az ókorban és a középkorban hatalmas elmék zseniális világképeket alkottak, amelyekbe belenyugodott a kor gondolkodó embere. Az igazi világkép stabil, szerkezeti jellegű, olyan, mint az építészet. Áttekinthető és hihető. Az az indiai, aki azt állította, hogy a világmindenség korong alakú, és azt négy elefánt tartja a hátán, megnyugtatta az egész akkori társadalmat. A görögség szférikus világképe csodálatos alkotás volt, hiszen ők „látták”, hogy úgy van. A VI. századi bizánci földrajztudós, Kozmasz Indikopleusztész sem hiába állította azt, hogy a vitágmindenség frigyláda alakú. Ez azt jelentette, hogy a vitágmindenség szent, amely szentségre a bizánci társadalom mindig is törekedett. A vitágkép, a társadalmi mozgás és törekvés megfelelt egymásnak. A reneszánsztól, vagy még inkább a felvitágosodástól számítva, a világképet felváltotta a vitágnézet, amely inkább tudományos volt, mint ideologikus, és inkább személyes, mint kollektív. De a keresztény világképen belül még mindig működött egyfajta szerkezetiség, amely tudta, hogy mi van fent (a menny), mi van középen (az evilág), és mi van lent (a pokol). Elképzelése volt a világ alakjáról és formájáról. Meggyőződését meg akarta és meg is tudta építeni. A természettudományos vlágnézet nagy érdeme, hogy feltárta a természeti törvények egyetemességét, megalkotta a szaktudományok rendszerét, de egyúttal pozitivista túlzásokba esett. Sajnos nem vált be az a nézet, hogy a tudomány az emberiség minden szenvedését és problémáját megoldja. A jelenlegi kiábrándultság előidézője ezeken kívül még a világháborúk sora, a környezetszennyezés stb. A tudomány nem tudott eddig választ adni arra, hogy valójában mi az anyag, milyen alakja, formája van a vlágmindenségnek. Hogyan és mikor keletkezett? És miért? Mivel az ész választ nem tud adni, és azt is tudjuk, hogy a kozmosz nem frigyláda alakú, a világképi és világnézeti válság nyilvánvaló. A bizonytalanságot nem lehet megépíteni. Talán megoldáshoz vezethet egy másfajta megközelítés: a „szent” és a „profán” újrafelfedezése. A szent, az valami egészen más, mondja Mircea Eliade. Ezt az egészen mást kellene láthatóvá tenni, leképezni, megépíteni. Csak az a kérdés, hogy a „szent” lefordítható-e az anyag nyelvére? A „szent” évvági megnyitvánulása a megtestesülés. Az építésnek is Krisztus-központúvá kellene válnia. Damaszkuszi Szent János ezt írja: „A régi időkben Istent, akinek se teste, se formája nem volt, lehetetlen volt ábrázolni. Most azonban, amikor Isten láthatóvá vált, emberekkel érintkezett, lehetséges látható képet alkotni róla. Én nem imádom az anyagot, hanem az anyag teremtőjét, aki énmiattam anyaggá változott, magához felemelve az anyagban élt, s az anyag által megszabadított, és nem szűnök meg az anyagot tisztelni.” Ha az egyház Krisztus titokzatos teste - amint a tan állítja -, akkor a templom az egyház ikonja, egy olyan kép, amely alaprajzban, tömegkialakításban és térszervezésben ábrázolja azt az egészen mást, a szentet. Hogy a Biblia tanításában miyen fontos szerepe van a látványnak, arról külön tanulmánysorozatot lehetne írni. A teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra kijelentés Krisztusban éri el csúcspontját: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje.” (Kol 1,15) Maga Krisztus is így nyilatkozik magáról: ,Aki engem lát, látja az Atyát is.”(Jn 14,9) Máskor meg ezt mondja: ,Atyámnak akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút, és hisz benne, örökké éljen.” (Jn 6,40) A végső cél is valamilyen látvány: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” (1 Kor 13,12) Krisztus szent haragját, amikor kötelekből korbácsot font, úgy is lehet értelmezni, hogy kiverte a profaneumot a templomból. Annak a ténynek a feltételezésével, hogy a szent helynek ma is van létjogosultsága, és a szent igenis építészetileg ábrázolható, néhány kérdést meg kellene vizsgálni. Biztosan helyes felfogás az, hogy a templom egy a középületek sorában, és hogy a középületek építészeti általánosságait kell hordoznia magán? Helyes az a gyakorlat, hogy praktikus okokból egybeépítik a templomot a plébániával, a hittanteremmel vagy más építménnyel? A szent hely elkülönítése ősi hagyomány, önmagában is jelentése van. Bele kell törődnünk abba, hogy átgondolt jelképi és képi rendszer nélkül csak a praktikum uralkodjon? A kérdéseket hosszú ideig lehetne folytatni, de közben templomokat kell építeni, ahol a hithirdetésben, a liturgiában, az eucharisztiában és az egész keresztény kultúrában a szentnek meg kell nyilvánulnia. Nagymihályi Géza A rovatot szerkeszti: Juhász Géza g. k. lelkész. Levélcíme: 3526 Miskolc, Szeles u. 43. Telefon: (46) 327-169. 1994. szeptember 25. ( Görög katolikus liturgikus naptár Szeptember 25. Pünkösd utáni 18. vasárnap 2Kor 9,6-11 Lk5,ill Fruzsina anya Szeptember 26. ÍJn 4,12-19 Jn 19,25-27; 21,24-25 János apostol és evangélista Szeptember 27. Fu 1,8-14 Lk5,12-16 Kallisztrát és társai vértanúk Szeptember 28. Fu 1,12-20a Lk5,33-39 2Kor4,6-15 Lk 6,17-23 Kariton hitvalló atya Szeptember 29. Fii 1,20b-27a Lk6,12-19 Cirjék remete Szeptember 30. Fii 1,27-2,4 Lk 6,17-23 Világosító Gergely főpap Október 1. Az Istenszülő oltalma Zsid 9,1-7 Lk 10,38-42, 11,27-28 * A hithez merészség kell A meghívás a célja ennek az eseménynek. Az Isten azokban a napokban is és ma is úgy hívja meg az embereket az ő követésére, hogy ajándékokat osztogat. Annak megválasztása, hogy kit és hogyan ajándékoz, az ajándékozó joga. Bizonyára nagyon sok más halász is dolgozott azokban a napokban a Genezáreti tavon, talán jobbak is, tanultabbak is, de senki sem szólhat bele az ajándékozásba Az ajándékok azonban nem hullanak egyszerűen az emberek ölébe, valamit - legalább a befogadásra való alkalmasságot - fel kell tudni mutatni, mint ahogy Péter is fel tudta mutatni az engedelmességet. Bizonyára sok más halász megmosolyogta Péteréket, akármilyen dőreségnek tűnik is, mégis kivetik a hálót. A logikátlannak tűnő engedelmesség azonban a többi halász még nagyobb bámulatára meghozza az eredményt. A hit a világnak még egyetlen korszakában sem volt kockázatmentes, ma sem az. Az Isten az ilyen engedelmességből, és nem érdekből fakadó kockázatokat gazdag eredménnyel szokta igazolni. A gazdag zsákmány, mint az Isten kegyelmének túláradó bizonysága, Pétert teljesen lesújtja. A félreérthetetlenül Istentől származó ajándék viharos bűnbánóiba sodorja az egyszerű halászt. A most meghívott tanítványok hite azonban nem töretlen. Csak azért vannak közöttünk is hívők, mert az Isten kitartóan hív, megismétli az eltékozolt ajándékokat. Péternek a vízbe kell merülnie újra, a megismétlődő bűnbánatban. De Krisztus ismét fölemelte, s megint így szólt: Kövess engem! Minket is így emel föl újra és újra, míg egyszer elérjük a végső magasságot. Kruppa Levente V__________________/