Keresztény Élet, 1994 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-25 / 38. szám

4. oldal Papi arcélek A Hétkápolna papja Stella Leontin püspöki szertartó Déli irányból megközelítve Vácot, szinte alig észrevehetően bújik meg a fák között a Mária védelmébe ajánlott - és Migazzi püspök által fölszentelt - Vác- Hétkápolna. A kápolna melletti épületben egykor kolostor műkö­dött, és még egy remeteség is tar­tozott hozzá. Stella Leontin püs­pöki szertartó, a kápolna igazga­tója egy éve tölti be tisztét. Ezen­kívül ő a lelkivezetője a Szent Jó­zsef Kollégiumnak, a karitász­­nak és a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetének, valamint prézese a Kolping-családnak. Az elmúlt tanévben a hitoktatói le­velező tagozaton oktatott esztéti­kát és misztikát. Budapesten született 1954-ben. Világi gimnáziumba járt. Az érettsé­gi után az orvosi egyetemre jelent­kezett, de nem vették föl. Jelentke­zését többször megismételte, de vagy helyhiány miatt utasították el, vagy nem érte el a megfelelő pont­számot. Közben - három évig - az egyik kórházban betegápolóként dolgozott és EGK-vizsgálatokat végzett. - Nagyon szép évei voltak az éle­temnek! Ekkor találkoztam először emberi szenvedésekkel, családi problémákkal, az élettel és a halállal. Egy idő után úgy éreztem, hogy nem testi, hanem lelki orvosnak kell len­nem. Az orvosi egyetem helyett a papi szemináriumba kértem a felvé­telemet. Az édesapja azt mondta: „Mi ak­kor vagyunk boldogok, ha te is bol­dog vagy. Amit elkezdték csináld vé­gig”­- ő osztályvezető-kutatómérnök volt. Amikor elkezdtem a szeminári­umot, elbocsátották az állásából. Át­szervezésre hivatkoztak. Más mun­kát kapott. Leontin atya 14 évvel ezelőtt fe­jezte be a szemináriumot. Kerepes­­tarcsán, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten volt káplán. Szeretett volna továbbtanulni, bővíteni az is­mereteit. Mivel a spiritualitást érzi közel magához, ilyen tanul­mányokat folytatott a bécsi egyetem katolikus fakultásán. A Pázmáne­­umban lakott és egy, Bécstől 20 kilo­méternyire lévő faluban látott el plé­­bánosi szolgálatot. - A nyüzsgő egyetemi élet mellett megnyugtató volt a falu csendje. Az egyetemről tavaly tért vissza, magiszteri fokozattal. Azóta igaz­gatja a kápolnát. - Nálunk hétköznapokon is van istentisztelet. Egyre többen jönnek. Olyannyira, hogy már új székeket is kellett vennünk! - mondja az atya. - Hogyan tölti el a szabadidejét? - Ilyenkor szokták mondani: a foglalkozásom a hobbim. Nagyon szeretem az embereket és szeretek foglalkozni velük. Szeretek közöttük lenni. Szabadidőmben családokat lá­togatok. Ha időm engedi, olvasok vagy klasszikus zenét hallgatok. Bee­thoven a kedvenc zeneszerzőm. Mondom, azt csinálom a hivatásom gyakorlása közben is, amit a szabad­időmben­­ az újmisés jelmondatom szerint: „Hittel, mely a szeretet által tevékeny”. El Nándor Fertőszéplakiak felhívása!* A magyar évszázadok végtelen sok szomorú hétköznapja után, két év múlva ünnepelhetjük a honfoglalás 1100. évfordulóját. István, első királyunk már akkor felismerte, hogy a nomád, po­gány ősmagyarokat nem fogadja be a keresztény Európa! Napja­inkban már csak a történelemből tudhatná meg a civilizált világ, hogy itt, a Kárpát-medencében, a kihalt népek zajló tengerében va­laha hunok, avarok és magyarok is éltek. Államalapító bölcs királyunk küzdelmei és törvényei nyomán gyö­keret verhetett a magyarság itt, a Kárpátoktól átölelt Duna-Tisza tá­jon. István királyunk akkor úgy ren­delkezett, hogy legalább minden tíz falu egy templomot építsen Isten di­csőségére. Ezek a sok vérrel és verej­tékkel felépített templomok hitet és reménységet adtak a magyar népnek a későbbi viharos évszázadokban. Ide menekülhettek az üldözöttek, megalázottak, kifosztottak a tatár, török, orosz veszedelmek elől. A templomok és tornyaik minden kor­ban kijelölték az utat az Istenhez megtérőknek, a messzi tájakról ha­zaérkezőknek. Az Isten házára emelte könnyes tekintetét a mező­kön megfáradt földművelő is, aki hi­tében és magyarságában megerősö­dött, amikor a nándorfehérvári ma­gyar győzelem emlékére megkon­­dult a déli harangszó. 1456-ban még nem tudhatta, de ma már elismeri a vitág, hogy mi magyarok akkor Eu­rópát védelmeztük, „s elhulljanak legjobbjaink a hosszú harc alatt!” 1996-ban ismét ránk figyel Euró­pa, a viág közeli és távoli nemzetei. A millecentenárium rendezvényei, talán a világkiállítás is, milliókat hoz el eddig még ismeretlen kis orszá­gunkba. Nekünk, itt élőknek most kell megmutatnunk, hogy oly sok vi­szály után, még mindig magyarok, istenfélő, segítőkész, békeszerető nép vagyunk! Nagy királyunk, István uralkodása alatt minden tizedik ma­gyar falu templomot épített. Ettől indíttatva mi, Fertőszéplak 1178 la­kója - előre elkészítvén és ezzel jó példát mutatván - falunk Pokker Já­nos Alapítványának közvetítésével, azzal a felhívással fordulunk a ma­gyarsághoz, hogy közös erőfeszítés­sel minden tizedik legszebb templo­munk kapjon méltó külső díszvilágí­tást! Jelen felhívásunkkal szólítunk fel minden vallási közösséget arra, hogy 1996. augusztus 20-ra öltöz­tesse ünnepi fényárba legszebb templomait, zsinagógáit, imaházait, kápolnáit és katedrálisait! A nyo­masztó, sötét évszázadok után de­rüljön már végre fényre szeretett magyar hazánk ege! Kelt Fertőszéplakon, 1994. au­gusztus 20-án, István király ünnepén. *A felhívás teljes szövege elhangzott a Ma­gyar Elektrotechnikai Egyesület XLI. orszá­gos vándorgyűlésén, a Miskolci Egyetemen, 1994. augusztus 29-én, a plenáris ülés 300 résztvevője előtt. A szegénység nem lemondási hanem öröm. Öröm, szerelem. „Ilyen csúnya ruhában járjak?!” Dohoghatok, panaszkodhatom és kritizálhatok is, de láthatom mindebben azt az ajándékot, melyet Jé­zus készít épp nekem. Ebben van a szegénység öröme, (Teréz anya) KERESZTÉNY ÉLET DICSŐSÉG JÉZUS KRISZTUSNAK! Világkép és templomépítészet Világképi válsággal kell szembenéznünk, illetve ez az állapot fáj­dalmasan hosszú idő óta tart. Az ókorban és a középkorban hatalmas elmék zseniális világképeket alkottak, amelyekbe belenyugodott a kor gondolkodó embere. Az igazi világkép stabil, szerkezeti jellegű, olyan, mint az építészet. Áttekinthető és hihető. Az az indiai, aki azt állította, hogy a világmindenség korong ala­kú, és azt négy elefánt tartja a hátán, megnyugtatta az egész akkori társa­dalmat. A görögség szférikus világ­képe csodálatos alkotás volt, hiszen ők „látták”, hogy úgy van. A VI. szá­zadi bizánci földrajztudós, Kozmasz Indikopleusztész sem hiába állította azt, hogy a vitágmindenség frigyláda alakú. Ez azt jelentette, hogy a vitág­mindenség szent, amely szentségre a bizánci társadalom mindig is töreke­dett. A vitágkép, a társadalmi moz­gás és törekvés megfelelt egymás­nak. A reneszánsztól, vagy még inkább a felvitágosodástól számítva, a világ­képet felváltotta a vitágnézet, amely inkább tudományos volt, mint ideo­logikus, és inkább személyes, mint kollektív. De a keresztény világké­pen belül még mindig működött egy­fajta szerkezetiség, amely tudta, hogy mi van fent (a menny), mi van középen (az evilág), és mi van lent (a pokol). Elképzelése volt a világ alak­járól és formájáról. Meggyőződését meg akarta és meg is tudta építeni. A természettudományos vlágné­zet nagy érdeme, hogy feltárta a ter­mészeti törvények egyetemességét, megalkotta a szaktudományok rendszerét, de egyúttal pozitivista túlzásokba esett. Sajnos nem vált be az a nézet, hogy a tudomány az em­beriség minden szenvedését és prob­lémáját megoldja. A jelenlegi kiáb­rándultság előidézője ezeken kívül még a világháborúk sora, a környe­zetszennyezés stb. A tudomány nem tudott eddig választ adni arra, hogy valójában mi az anyag, milyen alak­ja, formája van a vlágmindenség­­nek. Hogyan és mikor keletkezett? És miért? Mivel az ész választ nem tud adni, és azt is tudjuk, hogy a koz­mosz nem frigyláda alakú, a világké­pi és világnézeti válság nyilvánvaló. A bizonytalanságot nem lehet meg­építeni. Talán megoldáshoz vezethet egy másfajta megközelítés: a „szent” és a „profán” újrafelfedezése. A szent, az valami egészen más, mondja Mir­­cea Eliade. Ezt az egészen mást kel­lene láthatóvá tenni, leképezni, meg­építeni. Csak az a kérdés, hogy a „szent” lefordítható-e az anyag nyelvére? A „szent” évvági megnyitvánulá­­sa a megtestesülés. Az építésnek is Krisztus-központúvá kellene válnia. Damaszkuszi Szent János ezt írja: „A régi időkben Istent, akinek se teste, se formája nem volt, lehetet­len volt ábrázolni. Most azonban, amikor Isten láthatóvá vált, embe­rekkel érintkezett, lehetséges látha­tó képet alkotni róla. Én nem imá­dom az anyagot, hanem az anyag te­remtőjét, aki énmiattam anyaggá változott, magához felemelve az anyagban élt, s az anyag által meg­szabadított, és nem szűnök meg az anyagot tisztelni.” Ha az egyház Krisztus titokzatos teste - amint a tan állítja -, akkor a templom az egyház ikonja, egy olyan kép, amely alaprajzban, tömegkialakításban és térszervezésben ábrázolja azt az egészen mást, a szentet. Hogy a Bib­lia tanításában miyen fontos szere­pe van a látványnak, arról külön ta­nulmánysorozatot lehetne írni. A te­remtsünk embert képünkre és ha­sonlatosságunkra kijelentés Krisz­tusban éri el csúcspontját: „Ő a lát­hatatlan Isten képmása, minden te­remtmény elsőszülöttje.” (Kol 1,15) Maga Krisztus is így nyilatkozik ma­gáról: ,Aki engem lát, látja az Atyát is.”(Jn 14,9) Máskor meg ezt mond­ja: ,Atyámnak akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút, és hisz ben­ne, örökké éljen.” (Jn 6,40) A végső cél is valamilyen látvány: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” (1 Kor 13,12) Krisztus szent haragját, ami­kor kötelekből korbácsot font, úgy is lehet értelmezni, hogy kiverte a pro­­faneumot a templomból. Annak a ténynek a feltételezésé­vel, hogy a szent helynek ma is van létjogosultsága, és a szent igenis épí­tészetileg ábrázolható, néhány kér­dést meg kellene vizsgálni. Biztosan helyes felfogás az, hogy a templom egy a középületek sorá­ban, és hogy a középületek építészeti általánosságait kell hordoznia ma­gán? Helyes az a gyakorlat, hogy prak­tikus okokból egybeépítik a templo­mot a plébániával, a hittanteremmel vagy más építménnyel? A szent hely elkülönítése ősi hagyomány, önma­gában is jelentése van. Bele kell törődnünk abba, hogy átgondolt jelképi és képi rendszer nélkül csak a praktikum uralkodjon? A kérdéseket hosszú ideig lehet­ne folytatni, de közben templomo­kat kell építeni, ahol a hithirdetés­ben, a liturgiában, az eucharisztiá­­ban és az egész keresztény kultúrá­ban a szentnek meg kell nyilvánul­nia. Nagymihályi Géza A rovatot szerkeszti: Juhász Géza g. k. lelkész. Levélcíme: 3526 Miskolc, Szeles u. 43. Telefon: (46) 327-169. 1994. szeptember 25. (­­ Görög katolikus liturgikus naptár Szeptember 25. Pünkösd utáni 18. vasárnap 2Kor 9,6-11 Lk5,i­ll Fruzsina anya Szeptember 26. ÍJn 4,12-19 Jn 19,25-27; 21,24-25 János apostol és evangélista Szeptember 27. Fu 1,8-14 Lk5,12-16 Kallisztrát és társai vértanúk Szeptember 28. Fu­ 1,12-20a Lk5,33-39 2Kor4,6-15 Lk 6,17-23 Kariton hitvalló atya Szeptember 29. Fii 1,20b-27a Lk6,12-19 Cirjék remete Szeptember 30. Fii 1,27-2,4 Lk 6,17-23 Világosító Gergely főpap Október 1. Az Istenszülő oltalma Zsid 9,1-7 Lk 10,38-42, 11,27-28 * A hithez merészség kell A meghívás a célja ennek az eseménynek. Az Isten azokban a napokban is és ma is úgy hívja meg az embereket az ő követésére, hogy ajándé­kokat osztogat. Annak meg­választása, hogy kit és ho­gyan ajándékoz, az ajándé­kozó joga. Bizonyára nagyon sok más halász is dolgozott azokban a napokban a Gene­­záreti tavon, talán jobbak is, tanultabbak is, de senki sem szólhat bele az ajándékozás­ba Az ajándékok azonban nem hullanak egyszerűen az emberek ölébe, valamit - leg­alább a befogadásra való al­kalmasságot - fel kell tudni mutatni, mint ahogy Péter is fel tudta mutatni az engedel­mességet. Bizonyára sok más halász megmosolyogta Péte­­réket, akármilyen dőreségnek tűnik is, mégis kivetik a hálót. A logikátlannak tűnő enge­delmesség azonban a többi halász még nagyobb bámula­tára meghozza az eredményt. A hit a világnak még egyetlen korszakában sem volt kockázatmentes, ma sem az. Az Isten az ilyen engedel­mességből, és nem érdekből fakadó kockázatokat gazdag eredménnyel szokta igazolni. A gazdag zsákmány, mint az Isten kegyelmének túláradó bizonysága, Pétert teljesen lesújtja. A félreérthetetlenül Istentől származó ajándék viharos bűnbánóiba sodorja az egyszerű halászt. A most meghívott tanítvá­nyok hite azonban nem töret­len. Csak azért vannak közöt­tünk is hívők, mert az Isten kitartóan hív, megismétli az eltékozolt ajándékokat. Pé­ternek a vízbe kell merülnie újra, a megismétlődő bűnbá­natban. De Krisztus ismét fölemelte, s megint így szólt: Kövess engem! Minket is így emel föl újra és újra, míg egyszer elérjük a végső magasságot. Kruppa Levente V__________________/

Next