KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1986
2. szám - KÖNYVSZEMLE
tó alá öt folytatásban (a folytatások az összefüggő szöveg tagolását is jelentették) a Budapesti Szemle 1902-es évfolyamának 301—305. számában. Ugyanezt a pontatlan, néhol stilizált szöveget nyomtatták ki az Olcsó Könyvtár az évben megjelent 1255—1258. sz. kötetében. Az eredeti kéziratra alapozó valóban szöveghű, a művészhez méltó kiadás 1944-ig váratott magára. Akkor Bíró Béla az Erdélyi Szépmíves Céhnél megjelent kötethez bevezetőt, jegyzeteket készített, s az önéletrajz függelékeként első alkalommal nyomtatta ki Barabásnak a képeiről 1830 óta vezetett 2473 tételt tartalmazó jegyzőkönyvét, valamint a leszármazottaktól készített kiegészítő képjegyzéket, mely 3146-ra emeli a cím szerint ismert művek számát. Ezeket még a család 1619-ig visszamenő leszármazási táblája, s húsz képmelléklet egészíti ki. A jelenlegi kiadás a Bíró Béla gondozta kötetre alapul, átveszi az önéletírás tizenkét részre tagolását, a képjegyzékeket, s a jegyzetekből is bőven merít, kiegészítve azokat az idegen kifejezések, mondatok fordításával. Sajnos, a jegyzetelés így is sok kívánnivalót hagy maga után. A lendületes előszó jól betájolja a művészt és emlékírót. A kötetet négy színes és tizenkét fehér-fekete kép, valamint a védőborítókra illesztett üvegkori önarckép és a Vásárba induló román család reprodukciója teszi élvezetesebbé. GAAL GYÖRGY Székely Oklevéltár, új sorozat II. kötet. Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József. Kriterion, Bukarest 1985. 440. 1. A székelység gazdaság- és társadalomtörténetére adatokat szolgáltató forráskiadvány, a Székely Oklevéltár új sorozatának második kötetét veheti kezébe az olvasó. Változatlan köntösben, a Deák Ferenc ízlését dicsérő borítólappal jelent meg az új kötet, már külsejével is jelezni kívánva, hogy ugyanazt a tudományos irányvonalat követi, mely az első kötettel méltán aratott széles, az ilyen szakkiadványoknál szokatlan közönségsikert. A szakkritika és az olvasóközönség egyaránt tett a szövegközlés javítását célzó észrevételeket és javaslatokat az első kötettel kapcsolatban. Új kötetükben a kiadók, Demény Lajos és Pataki József e javaslatok egy részét gyakorlatba is ültették. Így például a jegyzőkönyvek közlésének sorrendjét az eredeti protocollumok levéltári rendje szabta meg, de az egyazon perfolyamhoz tartozó, különböző időkben kelt és a kötetben is más-más helyen olvasható bejegyzéseket lábjegyzetbe tett utalásokkal kötötték össze. A lábjegyzetek lapszámát a tartalomjegyzék is feltünteti, s mindez nagyban elősegíti a kötet használhatóságát. A Székely Oklevéltár új sorozatának második kötete az udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek kiadását folytatja, az 1591—1597 közötti évek fennmaradt peres anyagát bocsátva az olvasók rendelkezésére. 350 lapon sorakoznak egymás után a legkülönfélébb ügyekben indított perek: birtokfoglalás, hatalmaskodás, tolvajlás, örökösödés, házasságtörés, becsületsértés stb. Némelyik perben 10—20 tanút is kihallgattak, s 5 — Keresztény Magvető 1986/2.