KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1986
2. szám - KÖNYVSZEMLE
Barabás hagyatékában kevés az olyan kompozíciós remekmű, mint a Vásárba induló román család, A Lánchíd alapkőletétele (1842-es változat). A menyasszony érkezése, tájképei közül is keveset őriz a köztudat, annál többet említik, nyomtatják újra és újra a magyar művelődéstörténet leghíresebb alakjairól készített arcképeit. Ezeket többször is megfestette, valóságos hagyományt alakítva ki. Deák Ferencet, Eötvös Józsefet, Aranyt, Széchenyit, Kossuthot, Mikó Imrét, Vörösmartyt, Petőfit, Jósika Miklóst, Liszt Ferencet, Kisfaludy Károlyt, Jókai Mórt többször lerajzolta, lefestette. Arcvonásaikat már mind Barabás tollvonásai nyomán tartja számon emlékezetünk. Közel háromezer arcképe egy albumba gyűjtve művelődéstörténetünk fél évszázadának egyedülálló panoptikumát adná, amelyben a hírességek mellett megjelennének az egyszerű polgárok, földművesek, munkások és vándorcigányok is. Magától értetődő, hogy Barabás festészetének több kolozsvári és unitárius vonatkozása is van. 1828 őszén első hosszabb kolozsvári tartózkodása során a Magyar utcában lakott a Kun grófok házában együtt Székely Dániel guberniumi kancellistával. Kun Gergelyt és Székely Dánielt, a festőművész Székely Bertalan apját is utóbb lerajzolta. Még fiatalabb korában örökítette meg dr. Engel József orvos és nyelvész arcvonásait. Első kolozsvári tartózkodása során köthetett Barabás ismeretséget a Gyergyai családdal. Legkorábban Gyergyai László kolozsvári szenátor, unitárius konzisztóriumi tag neve bukkan fel festményei között, rövidesen fiát, Lászlót is miniatűrön örökítette meg, másik fiával, Ferenccel, a későbbi nyelvésszel, muzsikussal, kolozsvári királybíróval közeli barátságba került, többször említi, hogy írt neki, pénzt kölcsönzött tőle. Gyergyai Ferencről 1837-ben készített olajképe egyike ismertebb portréinak. Gyergyai Borbálát, vagy ahogy ő, feljegyezte: Birit, tizennyolc évesen örökítette meg, mit sem sejtve arról, hogy modellje később Gyergyai Sámuelné majd Árkosy Lajosné néven lép az unitárius alapítványtevő nagyasszonyok közé, s a XX. század első évtizedének végéig él. Az e családdal rokoni kapcsolatban álló dersi Bartha István guberniumi titkár és Rozália leánya arcvonásait is rögzítette. Az unitárius egyház történetében jelentős szerepet játszó Petrichevich Horváthok közül Lázárt és édesapját, Dániel főstrázsamestert, színműírót említi, az utóbbit le is festette. A Pákeiek sorából az építész édesapja, Lajos guberniumi titkár szerepel a képek jegyzékében. S a névsorban megtaláljuk az angol Paget Jánost és ,,Brassai Samu"-t, akinek a tudományról írott szavait is idézi, mikor akadémiai taggá választásáról elmélkedik. Barabás késő öreg korában, feltehetően festményeiről 1830-tól elég pontosan vezetett jegyzőkönyvét lapozgatva írta meg önéletrajzát. Jó fogalmazási készsége főleg a kötet első felében nyilvánul meg, számos anekdotával fűszerezi feljegyzéseit. Alig törekszik azonban érzelmei rögzítésére, művészi hatásra. Inkább azt tárja elénk, ami festői fejlődéséhez hozzájárult, s pályája megértéséhez, helyes értékeléséhez szükséges lehet. Erre utal közbeszúrt megjegyzése: „Sok érdekeset mondhatnék még Londonról, de máris túlmentem az életrajz keretén, hanem az elmondottakat, ami a művészetet érinti, érdekesnek találtam felemlíteni". Ez az önfegyelem festészetére is jellemző, s főleg idősebb korában gátolta művészi megújulását. Az önéletrajz két hiteles kéziratban maradt fenn. Az egyik a művész eredeti kézirata, a másik még annak életében leányától készített s közösen összeolvasott másolat. Először Kézdi Kovács László rendezte saj