A kert 1897
1897-10-01 / 19. szám - Tárcza - Dr. Jókai Mór: A gellérthegyi paradicsom
A gellérthegyi paradicsom, írta: Jókai Mór. A budai m. kir. kertészeti tanintézet legközelebb új igazgatót kapott. Hazánk kiválóan ismert kertészeti szaktekintélyét nevezték ki a szép állásra, napjainkban történik a növendékek beiratása is a következő tanévre, helyén levő tehát, hogy ez alkalommal reprodukáljuk a kertészkedő Jókai Mórnak, svábhegyi kerttulajdonosnak az intézet felől táplált véleményét: «Ego vero Carthaginem construendam esse censeo». Újból és újból visszatérek arra az állításomra, hogy Magyarországon az agrárkérdést ( feleletet inkább : mizériát) csak úgy lehet megorvosolni, ha a kertész és bortermelő gazdaságot kifejlesztjük. Ez a kétszerkettő négy. Amennyi milliókat kapunk a külföldről fölösleges magtermésünkért, csaknem anynyi (ha nem több ?) milliókat adunk ki a külföldről behozott gyümölcsért, főzelékért, borért. Ha mi ezeket a szükséges czikkeket itthon állítanók elő, megmaradna a pénzünk, még mi vihetnénk ki külfödre s annyival kevesebb gabonát termesztenénk, aminek a fölöslegét most senkinek sem tudjuk eladni. Háromszázezer hold szőlőnket, amit fitokszerű elpusztított, gabonatermelésre használjuk : ez már csak túltermelés ! Több szőlőt, több kertet ültessünk, több zöldséget vessünk. Hanem hát kényelmes urak vagyunk. A magtermeléshez nem kellett egyéb, mint hogy beboronáltuk a magot, a többi aztán a pap dolga, hogy imádkozzék rá esőt és jó időt kellő időben. De a kertészeknek mindennap dolga van, okossággal járó dolga. Vajon abból a millennáris kiállítás két millió látogatójából hánynak jutott eszébe, hogy fővárosunk legérdekesebb, legtanulmányosabb intézményét , a Gellérthegy alatti kertészeti akadémiát megtekintse. (Akár egyetemnek is nevezhetném.) Pedig ez nem olyan élvezetes látvány, mint a kincseket rejtő pavillonjaink. Kár, hogy nem lehetett borsón odatolni a kiállítás területére. Mindössze hét éve, hogy fönnáll. Én akkor láttam először, amikor három éves volt. Akkor még csak viskók voltak ott, meg kis területen dolgozó fiatal tanonczok, most már paloták, tantermek, internátusok, műhelyek és ürdék büszkélkednek a megnövelt területen, mely Magyarország legokszerűbb gyümölcs- és szőlőkertészetét egyesíti. Engem elsősorban maga a gyümölcsészet érdekelt. A körték, almák késői őszibaraczkok. Itt látjuk a franczia kertészet legújabb remekeit, de azok mellet a velük versenyező magyar (különösen erdélyi) fajokat, amik közül némely már kezd kiveszni , itt még megőrzik: egy hírneves erdélyi alma a «Sándor czár»-ral vetekedik ; a badacsonyi duránczi baraczk a legremekebb amerikaiakkal s látható itt a bőven termő zöldszinü hátszegvidéki alma is, melyet a román atyafi őszszel betakarít a verembe, tavaszszal fölnyitják a vermet s az őszi vaczkorból már akkor a legillatosabb zamatos gyümölcs lesz, amit a szász urak drágán vásárolnak. Az egyik uton sövénynek vannak fonva az almafák, tele pirosló, sárgálló gyümölcscsel ; a másik uton két öles vasoszló