Kis Ujság, 1949. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-08 / 32. szám
Utazás Varjúországban A madártan egyik nagy szakértője mondotta egyszer, hogyha az embereknek szárnyuk és tollazatuk volna, csak nagyon kevesen lennének elég okosak ahhoz, hogy varjúk lehessenek. A varjú ugyanis egyike az állatvilág legokosabb és legkülönösebb tagjainak. Vannak egymás közt A varjú kifejezetten társas lény s ezért aránylag kis területen rendszerint 50—60 fészket is találunk. Ravaszságukat és gonoszságukat egymáson gyakorolják leggyakrabban, amennyiben kölcsönösen ellopják a fészeképítéshez összehordott anyagokat. Ha valamelyikük elcseni az üresen hagyott fészekből elemelhető mohát és gyökereket, a saját fészkében dugja el Amikor azonban a tolvaj is őrizetlenül hagyja fészkét, az imént megrabolt varjú felkutatja tulajdonát, azt visszalopja, hozzácsenve még egy féltucat tárgyat rablója fészkéből. Ezt a lopkodást inkább barátságos játéknak tekinthetjük, mert az összetartás a varjak között példásnak nevezhető. Nem egyszer láthatunk varjúcsapatot, amely megsérült társuk sorsán kesereg s mindent megtesznek, hogy segítségére lehessenek. Megtörtént, hogy egy varjú a folyóba esett és elkeseredetten károgott segítségért. Társai azonnal odarepültek és fáradságos összmunkával partra is vontatták. A varjútársadalom sem mentes az örök „házassági háromszög“-től, ami azonban náluk ritkán vezet harcokhoz. Nem ritkán látni két hímet, amint a fészkek apró lakóit etetik, avagy két nőstényt, akik felváltva keltik ki tojásaikat egy kevély hím udvarlását fogadva. Szimuláns vannak ■V varjúfiókák körülbelül három hétig tartózkodnak a fészekben, naponta elfogyasztván saját súlyuknak megfelelő mennyiségű táplálékot. Ezután az idő után elkezdik repülési gyakorlataikat idősebb társaik kritikus szeme előtt. Ilyenkor tanítják meg őket az idősebb varjak a varjúközösség törvényeire. Gyakran előfordul, hogy a ravasz fiókák még akkor is „polya“-táplálékért könyörögnek szüleiknek, amikor már képesek arra, hogy ezt saját maguk is felkutassák. Nem egyszer betegséget színlelnek, hogy kényelmesen kaphassák meg eledelüket. A varjak étlapja hihetetlenül változatos. Oldatokat lehetne teleírni, ha minden egyes táplálékukat felsorolunk. Leginkább növényekkel táplálkoznak, de megeszik a darazsat, a rágcsálókat, a varangyos békát, aléghúst is. Vannak persze kedvenc ételeik is és ilyenkor a legravaszabb módszerekkel igyekeznek ezeket megszerezni. Az egerészés például unalmas és fárasztó dolog. Ilyenkor egyszerűen „felül“ egy a legelőre kicsapott disznó hátára s amikor ez valahol felriasztott egeret, a varjú ezt szépen elkapja s megelégedett károgással fogyasztja el. De megtörtént már az is, hogy egy varjú zsákmány után vadászó rókát vett észre. Amikor ennek sikerült valamit elfognia, a varjú fellármázta társait és együttes erővel addig zaklatták a rókát, amíg ez zsákmányát el nem engedte, amit aztán a varjútársadalom vett birtokába. „Varjúszűkölés” Utánzóképességük csodálatosan fejlett. Éppen úgy tudják a tyúk kotkodácsolását utánozni, mint a kutya szűkülését, avagy a kakas kukorékolását. Megfigyelték egy izben, hogy egy varjú a baromfiudvarban kukorékolást utánozva akart egy tyúkot csibéitől eltávolítani. Amikor azonban ez nem sikerült, addig lépkedett dühösen a kotlós előtt, amíg ez neki nem ment. Ebben a pillanatban két elrejtőzött varjú egy-egy kis csibét elkapva, tovarepült. Mivel a bagoly a sötétben igen gyakran megtámadja a varjúfészket s itt is, ott is megöl egy madarat valahányszor nappal megpillantanak egy baglyot, az egész varjúgyülekezet közösen indul támadásra, hogy ellenségüket területükről eltávolítsák. De hasonlóan járnak el többi ellenségükkel szemben is. Az emberrel szemben roppant bizalmatlanok. Valamelyik fatetőn „szolgálatot teljesítő“ őrszemük puskás embert fél kilométer távolságra is észrevesz és sohasem történik meg, hogy a puskát egy sétabottal vagy horgászbottal összetévesztenék. Ha az őrszem közeledő vadászt jelez, az egész gyülekezet a legnagyobb csendben elrepül, több mint 50 kilométeres sebességgel. Varjúszótár Szótáruk legalább 25 különböző károgásból áll s hallásuk olyan jó, hogy az ágreccsenést — az őz kivételével — minden más vadnál hamarabb hallják meg. Élettartamuk általában 25 év s ezt az időt rengeteg játék és szórakozás tölti ki. Különleges élvezetet okoz nekik az alvók felébresztése. Alig van nagyobb örömük, mint amikor egy alvó mezei nyárra szállhatnak, hogy annak bundáját jól megcibálják, vagy amikor többedmagukkal felülhetnek egy álmos tehén hátára, hogy azt hirtelen viharos károgásukkal megijesszék. Szívesen játsszák a „szembekötősdit“ is, ami abból áll, hogy valamelyik fiatal varjú bebújik egy odvas fa üregébe, ott elkeseredett kirúgásba kezd. A többi a keresésére indul, de nem találja, míg a kicsi önként nem jelentkezik. Ekkor az egész gyülekezet örömteli károgással jelzi, hogy milyen jól szórakoztak. A legkülönösebb azonban a varjútársadalom törvénykezése. Ha valamelyik varjú megszegte társadalmuk törvényeit, a sereg „összeül“, megbeszélik a kiszabandó büntetést, miközben a bűnös valamivel távolabb megadómn várja a döntést. Az „ülés“ néha órákig is eltart, de amikor az ítéletet elhatározták, azt irgalmatlanul végre is hajtják: nekimennek a vétkesnek, előbb szemeit vájják ki, majd halálra püfölik. A varjak „szellemi képessége“ nem gondolkodástülte intelligencia, hanem ösztönszerít ügyesség, velük született bohó vidámsággal párosítva. Paris Jancsi, az úrfélemlítő Völ'S, február hó 1. Errefelé még sokan emlékeznek arra a széphangú pásztorlegényre, aki a máriaasszonyszigeti nagylegelőn bojtárkodott és nemcsak gulyaőrzéssel töltötte életét, hanem a lakodalmak hangulatosabbá tételével, halotti torok, keresztelők, kézfogók vendégeinek mulattatásával, málészájú legények bátorításával, legszívesebben pedig a maga fabrikálta bábok táncoltatásával is. Ahol felhangzott a „jeznám, geznám, akmacsér“ ott a gyerekek visongtak a boldogságtól, a felnőttek a hasukat fogták nevettükben, a fejérnép-féle pedig ábrándosan felejtkezett bele a bábuk táncába, jókedvű figurázásaiba, énekébe, dalába és egy kicsit a bojtár fekete szemébe. A bojtár becsületes neve Bors János volt, de Herman Ottó, a neves madártani tudós ittjártakor „Páriának“ nevezte el, szép hangjáért, sudár termetéért és főként talán, mert a szomszéd bérlő Helén nevű leánya, bizony-bizony szívesen dalolta. Szívem Jancsi, terítsd le a subádat...“ És Jancsi leterítette. Azótától aztán senki sem nevezte igazi nevén, mondják még a marcali Koronában — sorozáskor — is Páris Jánosnak diktálta be valamelyik esküdt. Páris nélkülözhetetlen volt ezen a vidéken, amelyet a jóborok és költők földjének neveznek. Nem ok nélkül, mert nemcsak rizlingje nevezetes, de Petőfi Sándor is tapodja földjét babakorában, nekülönben Csokonay Vitéz Mihály vagy Berzsenyi Dániel. Páris kezdte elhanyagolni a gulyát, mert nem volt nap, amelyen nem akadt volna valami vigadni való, ő mindig mindenütt ott volt ezen a vidéken, ahol muzsika szólt, vagy búsult valaki. Gyerekkoromban Parisnak már csak annyi köze volt a jószághoz, hogyha valahol sok volt a bikaborjú, hát Páris volt az ökörítő. Beteg jószághoz is elhívták, mert nagytudományú ember volt. A faluja becsületéért is ő állott ki, ha kellett. Amikor a Bottyán-pusztaiak azzal szórakoztak, hogy valami ménküfélét — meteorkő lehetett — emelgettek, akkor Páris állt ki és pipálta le erejével a hencegeket. Vörsi vásárkor meg vándorcirkuszosok jöttek és volt köztük egy bolond nagy ember, egymás után teremtette földhöz a legkülönb legényeket s már úgy volt, hogy szégyenben maradunk, akkor csak elő állt Páris és úgy pöndörítette maga alá a cirkuszost, hogy az éj leple alatt jobbnak látta odébb állni. Parisnak tulajdonképen nem is lett volna baja, az urak is szerették. De az urak tévedtek. Amikor a simongáti kepés aratókat, ahogy most mondjuk „át akarták ejteni“, Páris megvadult és a lázadó aratókat elnyomni akaró csendőröket sorba megúsztatta a határárokban. Jó ideig bujkált, aztán elunta a dolgot és eltűnt erről a vidékről. Előbb persze még eligazította egynéhány szegényember ügyes-bajos dolgát: a segédtisztből kivett egy levelet, amelyben „úri becsületszavára“ kijelentette, hogy Galabárdi Kati kisfiának valóban ő a természetes apja, amit addig a tiszt út váltig tagadott. Helén kisasszony valahol a Bakonyban volt férjnél. A rossz nyelvek azt mondják, arrafelé bujdosott el Páris, pedig másképen volt, mert én nagysokára találkoztam Párissal, amikor már fehérhajú öregember volt. Nem Helén vitte őt a Bakonyira, hanem az ősi pásztorélet szeretete, azé a pásztoréleté, amely abban az időben már csak a bakonyi kanászoknál, s talán a hortobágyi csikósoknál, gulyásoknál volt meg, ott is elhalványulóban. 2. Páris itt volt igazán elemében. Itt nem volt atyja fia senkinek, barátja is csak a magafajtájabélinek és az igazán szegénynek. A bábtáncoltatásról régen leszokott, de nem a jókedvről, a nótáról. Mondják, hogy a ma már országszerte híres karádi-daloknak is ő volt a legjobb tudója, ha citeráján megpendült a húr, hát úgy sorjáztak szájáról a szebbnél szebb dalok, mint más szegényemberéről a sűrű sóhajtás. Páris otthonos volt a csopakvidéki présházak tájékán, de a híres veszprémi vásáron is; alig akadt község, amelyik nála nélkül vett volna bikát s ha akadt mégis ilyen, az rendszerint pórul járt. Ha felhangzott valahol, valamelyik faluban: — Jön Páris —, akkor a hencegők elhallgattak és a kutyák is megnémultak. Az idő mindenki felett eljár, Páris is megöregedett és már-már úgy volt, hogy a hajdani úrfélemlítő, disznótori, pinceszem unikum lesz, útmulattató, szomorú bohóc, amolyan modern Háry János. De nem így történt. Az ő faluján is átviharzott a negyvennégy őszi háború és elszaladtak a tíz- meg húszezer holdas uraságok, szerencsére a földet nem vihették magukkal, és a végén Bors Jánosnak is jutott vagy hat hold jó balatonfüred-táji föld- Páris meghalt, de feltámadt a régi pásztorlegény és ha kell, akár ölre is megy a szegényember ügyéért, így történt legutóbb is. A kövér Király Ferkó igen berzenkedett, az újmódi, a szegényemberek összefogása ellen, és váltig azon volt, hogy ne legyen szövetkezet, Páris ekkor egy pofon erejéig még feltámadt és a kulák még két hét múltán is nyifogott a pofonrittyentéstől. Páris a pofon óta kísérletet játszik, mert a minapában is, ottjártamkor bevetődtem a Bors-portára, hát bizony János bácsit citerapengetésen értem és azt mutogatta, hogy milyen takaros bábukat faricsgált ki, jófajta szilfából. Újra hangzott a jeznám-geznám akmacsér, de volt is hálás hallgatóság; a falu gyerekei nevettek az öregember mókáin, de én is úgy nevettem, hogy kicsordult a szememből a könnyem. Fizetségül nem adhattam egyebet, megölelgettem a vénembert és elmesélgettem közös szülőföldünkről, a Kisbalaton tájáról, és csak akkor komorodott el Páris, amikor legénypajtásai közül alig néhányat tudtam élőnek említeni, azok bizony nagyrészt a nyárfás temetőben vannak már, de megvidámodott, amikor a fiaikról hallotta, hogy gazdái, és jó gazdái az egykori hatalmas Festeticsuradalomnak. A nap búcsúzkodott az égen, de feljött a hold s az integető, búcsúzkodó Páris még sokáig látszott az új kanyarulatnál, ahol elbúcsúztam tőle. Disznótorra való meghívást ígért és csodálkoztam, hogy elmúlt Mártonnap, Lucanap, Vízkereszt és a meghívás nem jön, most aztán Veszprémbe utazáskor hallottam, hogy Páris örökre elment. Várjon nyughatik-e a kis bakonyi temetőben, mert amióta meghalt, somogyi utamon többször találkozom furcsa, kóbor szellőkkel, különös árnyakkal, mintha csak Páris járna vissza arra a tájékra, amelyet mind a ketten olyan kimondhatatlanul szeretünk: fáival, hegyeivel, völgyeivel, nádasaival és főként szegényembereivel együtt. Bors D. József (4) Kedd, 1949 február 8 Zsolt Béla meghalt s éppen azon a napon halt meg, amikor a hivatalos lap közleménye nyilvánosságra hozta, hogy a kitűnő publicista-főszerkesztőnek 30 éves újságírói jubileumára a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta. Zsolt Béla élete, szerkesztői s újságírói munkássága szinte szervesen összefüggött az utolsó három évtizeden át a haladó polgárság életével, sorsával s életszemléletének alakulásával. Kevesen hatottak oly nevelő s alakító erővel polgárságunk derékhadára, az éber s balladószellemű polgárokra, mint Zsolt Béla, aki lelkiismeretes íróként nemcsak szószólója volt azoknak, akiket képviselt, de nagyon kemény bírálója is. A lágy Dunántúlon született, de a Tiszántúlon érlelődött meg karakteresen kemény, ostoros újságíró prédikátorrá, Nagyváradon, ahonnan Ady Endre és az ő Holnapköre elindult. A Kőrös partjáról a dunai fővárosba, a haladás legharcosabb központjába tette át csakhamar munkahelyét, ahol a Galilei Körnek, a dunai népek testvériségét proklamáló tüzes ifjúság körében kovácsolódott ki további emberi s írói magatartása. Zsolt Béla Ady ifjabb harcostársainak vértezetében jósokáig úgyszólván egyedül szállt szembe a polgári újságírók köréből a fehérterror irreguláris különítményeivel, a kereszténységet aljasul elüzletesítő kurzuslovagokkal, a Bethlenkorrupcióval, a Töreky-féle ellenforradalmi bíráskodás züllöttségével s a Britannia pincéiből felfejlődő spieszbürger politikushaddal. Küzdelme nemcsak politikai és erkölcsi vonalon folyt, de a fogalomtisztázó érvek s gondolatok szellemi csataterén is. Itt ugyancsak a polgárság legnemesebb hagyományait, a XVIII. század felvilágosodott bölcselőinek s íróinak s főleg a francia enciklopédistáknak hagyományait igyekezett korszerűen továbbvinni. Publicisztikai működésével egyidejűleg a realista emberábrázolás széles galériáját festette fel szépirodalmi ecsetjével, a Toll című folyóiratban, ismert színdarabaiban s regényeiben. Szomorú szívvel búcsúzunk tőle, aki sokszor szinte emberfeletti erőfeszítéssel igyekezett átmenteni a polgári értékeket abba az új rendbe, amely a polgár helyett a dolgozó népet teszi a társadalmi fejlődés hordozójává a világtörténelem drámai sodrában. a függetlenségi népfront nagybudapesti ideiglenes bizottsága megalakult. A bizottságban a Kisgazdapárt részéről Bognár József és Rubletzky Géza vesznek részt. Az ideiglenes bizottság elnöke Marosán György, titkára Köböl József, jegyzője Bognár József. Csillárt Meteortól! Podmaniczky-u. 27 „TEJADÓ MAMÁK" A VAS UTCÁBAN Tizenkilenc állomáron gyűjtik az anyatejet Budapesten a legszomorúbb „ellátatlanoknak" Titokzatos táplálék, melyhez annyi mithosz fűződik, mint a vérhez. Tejtestvérek mondjuk két kisgyerekről, akiket egy asszony dajkált, pedig kettő hozta őket a világra. Ezek a tápláló dajkák, többnyire erős parasztasszonyok, végig vonulnak az irodalmon a görög drámáktól a francia romantikusokig, mint királylányok és szentek bizalmasai egészen Bródy Sándor tragikus falusi Erzsébetjéig, aki gömbölyű fehér mellén saját gyereke helyett idegen vézna kisfiút táplált. Pénzért és semmibevevésért! Mintha maga a falu táplálta volna, a mohó és akkor még sovány Budapestet. Anyatejgyűjtő állomások — Katasztrófa lenne sok csecsemő számára, ha nem lenne az Anya- és Kisdedvédő Intézetnek egy csodálatos intézménye, amit úgy hívnak: Női tejgyűjtőállomás — mondja az anyatejgyűjtő ellenőrzője, a Vas-utca 10-en. — Amikor Surányi professzor megalakította, akkor a kiéhezett városban igazán sorsszerű intézmény volt ez a maga kezdetlegességében. Ma persze egyre tökéletesítjük. Tizenkilenc tejgyűjtő van már Budapesten. Csak itt a központban pillanatnyilag 84 anya adja nekünk a fölösleges tejét, hogy más kisgyerekek kapják. Nem azok, akik meg tudják fizetni, hanem azok, akik rá vannak szorulva. Akiknél az orvos igazolja, hogy életkérdés számukra az anyatej. A hófehér belső terembe tilos idegennek belépni. De a kalauzunk bevisz. Heggel van, körülbelül 18—20 fiatal nő ül egy asztal körül. Fehér itt minden, mint egy fehér selyemre festett kínai képen az anyák, fején fehér bóbita, szájuk előtt fehér kendő és fehér sugárban zizzenve ömlik a tej a sterilizált pohárkákba. — Ezek a tejadó mamák, akiknek több a tejük, mint amennyi saját gyermeküknek kell — hangzik a magyarázat. — Ide irányítják őket a klinikákról vagy a bölcsődéből. Itt átvilágítják és vérvizsgálat után meggyőződünk védőnőink útján, hogy saját gyermekük kellőkép el van látva s akkor felvesszük őket tejadó anyáink közé. Tejüket megvizsgáljuk zsir- és cukortartalom szempontjából. Egy liter anyatejért húsz forintot fizetnek Listát látunk: Júlia 4.6 százalék zsírtartalom, Mária 3.05, Étel 3.05, Éva 8.10. Ez áll a listán. — Igen sok a férjes asszonynév közöttük Húsz forintot kapnak egy liter tejért. Utalványon kapják hetenként kétszer. Naponta idejönnek egy félórára és esetleg megkeresnek 30 forintot is. Személytelenül, barátságosan, tudományos intézettől kapják a pénzt olyasmiért, ami elveszne, de aminek jó hasznát veszi egy másik gyerek. Egy védőnő felírja a tejgyűjtő edényre, ki mennyivel járult hozzá. Aztán sterilizált üvegbe kerül a tej, majd jégszekrénybe. De itt nem sokáig. Kint az előcsarnokban sorban állnak azok, akiknek éhes kisgyermeke otthon sír az anyatej után. Nagymamák jönnek el többnyire, vagy ijedtarcú fiatal apák. Szegényeknek ingyen adják — A csecsemők bélhurutjánál, szamárköhögésénél tízhetes korig életkérdés lehet, hogy anyatejhez jussanak — mondja informátorunk. — A tej ára a szociális indikációhoz igazodik. Mi 20 forintot kérünk egy liter tejért, van akitől 10-et, 5-öt, 1,60-at, de a legtöbbnek ingyen adjuk. 4256 liter anyatejet mértek ki januárban 19 tejközpontban, olyan tejet, amit senkitől nem veszünk el jogtalanul, mert a mi anyáink mind táplálják a saját gyermeküket is! F. A. Feilfinssen enyhe ítélet a hazaárulással vádolt francia tábornokok ügyében Páris, február 7 (MTI) A königsteini táborban fogvatartott három francia tábornok 1944 májusában a Waffen-SS-be való felvételét kérte. A párisi katonai törvényszék szombaton mondott ítéletet felettük. Az ítélet feltűnően enyhe: Fogaidé tábornokot ötévi börtönre és rangfosztásra ítélték; Duisson tábornokot négyévi börtönre ítélték, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették; D'Arras tábornokot felmentették. Baloldali körökben az enyhe ítélet nagy felháborodást keltett és hangsúlyozzák, hogy ez valóságos kihívás nemcsak az ellenállás, hanem a sokszázezer volt francia hadifogoly ellen is — írja az Humanité de Dimanche. A Vásártelep hírei A csepeli nagypiacra vasárnap és hétfőn reggel 35 vágón áru futott be. A szállítmányok a következők voltak: darabáru 12 vágón, káposzta 3, zöldség 7, céklarépa 1, kelkáposzta 1, tojás 1, citrom 8 és alma 2 vagonnal. A kertészek és kisteremlők 33 szekérfuvar árut hoztak fel, tehergépkocsival 55 mázsa élemiszer érkezett. A kora reggeli forgalomban élénken keresték a levesbevaló zöldséget, káposztát, hagymát és almát. A 8 vágon citrom elvámolás után a Közért raktáraiba kerül, szétosztása a kiskereskedők között még a mai nap folyamán megkezdődik. Megjött a a piacra az idei úgynevezett „hajtatott“ zöldhagyma, amelyért a kertészek 100 csomónként 20—35 forintot kaptak, kicsinybeni ára csomónként 21—45 fillér. A kerületi csarnokokban árubőség mellett élénk kínálat volt idénytermékben, marhahúsban, vágott csirkében, tyúkban és tojásban. A tojás ára 56 fillér, batyúzó kistermelők 55—54 fillérjével kínálják. A mai árak kilónként nagyban a következők voltak: Gylbaba és nyárirózsa 0.56, Ella 0.44, céklarépa 0.40— 0.60, makói dughagyma 0.80, zittaui és ehrfurti fajú 0.80—1, metélőhagyma 0.35—0.40, csemege kékhagyma 0.60—1, makói vöröshagyma 0.60—0.64, másvidéki áru 0.56—0.60, makói fokhagyma 2.40—3.30, másvidéki áru 1 40—2.50, póréhagyma 0.80, fejeskáposzta 0.30—0.40, kelkáposzta 0.70—1, vöröskáposzta 1— 1.20, zeller 0.80—1, kalarábé 0.40— 0.60, tisztított karfiol 2.40—2.80, leveles karfiol 1.20—1.40, sárgarépa 0.40—0.50, kelbimbó 1.80—4, tisztított paraj 2.20—3, petrezselyemgyökér 0.60—0.70, sütőtök 0.50—0.60, torma 3—5.50, feketeretek 0.50—0.60, tömött csiperkegomba 12—15 forint. Gyümölcs: nemesfajú alma 3—4.50, közönséges válogatott 2.40—3, közönséges kevert 1.80—2.30, nemesfajű körte 3—4.50, közönséges 2.40—2.80, kötözött szőlő 5—7, aszalt szilva 5.50—7, hazai földimogyoró 20—22, héjasmandula 5—10, aszalt alma 2.40—3, héjasdió 7—8, szilvaíz 5—7, akácméz 10—12 forint. Szárazfőzelék: fürjbab 1.60—1.80, lencse 2.60—3, mák 6.60—7.50 és felesborsó 3—3.60 forint. Tojás: friss áru 0.50—0.54 forint darabonként. Baromfipiac. Élőbaromfi: csirke 10 —11.30, tyúk 10—11, pulyka 11—12, liba és kacsa 13—14 forint kilónként Tisztított vágott baromfi: csirke 11 — 14, tyúk 11—13-50, hízott liba és kacsa 14, hízott pulyka 12—13 forint kilónként. Tisztított bontott baromfi: libazsírnak való bőr és háj 18, libaaprólék 6, kacsaaprólék 5—6, libamáj 24—30, kacsamáj 20—24, libazsír 21 és tyúkzsír 18 forint kilónként.