Heti Kis Ujság, 1991. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1991-02-15 / 6. szám
1991. február 15. Horthy Miklós újra Kenderesen Magyarországra szállítják Horthy Miklós volt magyar kormányzó hamvait, hogy Kenderesen, az egykori családi birtokon találjon végső nyugovást - szól a rövid hír. Munkatársunk megkereste a kenderesi polgármestert, Baranyi Mihályt, aki érdekes részletekkel egészítette ki a szűkszavú tájékoztatást. * - Kinek a kezdeményezésére kerülnek haza Horthy Miklós hamvai? - A Magyar Tengerészek Egyesülete indítványozta, hogy a Portugáliában elhunyt kormányzó végre hazai földbe kerüljön. Érdekes, hogy az egyesület nem politikusként tekint Horthyra, hanem tengerészként, hiszen mint tudjuk, ellentengernagy volt. - Hová kerülnek a hamvak? - Természetesen a családi kriptába, amit néhány éve renováltatott az egyház. - Mikorra várható a hazaszállítás? - Ez nem megy máról holnapra; különböző engedélyek, megállapodások szükségesek, amelyeknek megszerzése időbe kerül. Az időpontot eleve meghatározza, hogy a kormányzó végrendeletében az áll: csak a megszálló csapatok távozása után akar hazakerülni. A hazaszállításra tehát legkorábban a szovjet hadsereg kivonulása után kerülhet sor. - Hogyan fogadta a hírt Kenderes lakossága? - A helybeliek nagy szeretettel emlékeznek Horthyra, akinek sokat köszönhet a falu: ő építtette a vasutat, a postát, és villanyt, vizet vezettetett ide. Az emberek többsége helyesli a hazahozatalt. - Megvan még a régi Horthykastély? - Igen, méghozzá jó állapotban; ma egy szakmunkásképző intézetnek és egy gazdaasszonyképzőnek ad otthont. - Nyilvánítottak-e véleményt a helyi pártok? - Nem, de kár is lenne ebből pártügyet csinálni, hiszen ez mindannyiunk ügye- B. M. Ingókárpótlás? Hát tessék! T. Szerkesztőség! Elolvasván a kárpótlási törvényt, Önökkel is közlöm a következőket. Családunkat 1951 februárjában a következő anyagi sérelem érte: tulajdonunk volt 1 db K-55 típusú Hoffer kormos traktor, 1 db 60-as MÁVAG- cséplőgép, 1 db 6 vasú eke, 1 db 3 vasú eke, 1 db vontatható bódé szerszámokkal. Apám 1950. október 25-én felszólítást kapott, hogy a bérszántást fejezze be, számoljon el az üzemanyaggal, sőt arra is fölszólították, hogy köteles karbantartani a gépeket. 1950. december 17-én ismét fölszólították erre. 1951. február 15-én a megyei mezőgazdasági osztály emberei a gépeket átvizsgálták és fölleltározták. Értéküket nevetségesen alábecsülték: 10 600 forintra. Vételárelőlegként kifizették hozzávetőleg a felét, de aztán több pénzt sohasem láttunk... Csak a javításért és az alkatrészekért többet fizettünk a vételárnál. Úgy mellékesen, nagyapám 30 HP Dezutz-Diesel traktorját is elvitték, kivezették az udvarból, mindörökre... Papírjaink nincsenek az „ügyletről”. A gépekkel még legalább tíz éven át lehetett volna dolgozni. Kérdésem: ki, mikor, hogyan, milyen arányban és miért hajlandó kárpótolni? SZABÓ GYULA, Bicske MŰRŐL SZÓL A STATISZTIKA? A kördiagramokat értelmezve kitűnik, hogy 1949-ben a termőterület túlnyomó része magánkézben volt, a szövetkezetek 0,6 százalék felett rendelkeztek, s ami érdekes: a községek kezelték az összterület 8,7 százalékát. 1968-ra ez az arány jócskán megváltozott, a községi tulajdon megszűnt. A kördiagram alatti táblázatból megállapítható, hogy ez a folyamat 1957 és 1961 között, a téeszesítés idején ment végbe. A terméseredmények és a területnagyságok összehasonlításából pedig kiviláglik, hogy az 1968 és 1989 közötti időszakban az egyéniek által előállított mezőgazdasági termékmennyiség háromszorosára nőtt - javult a termelés hatékonysága, ugyanakkor a szövetkezetekben ez a tendencia fordított előjelű, a termelékenység csökkent. Termőföld és árultó mezőgazdasági termelés alakulása társadalmi szektorok szerint (folyó áron számolva) 1949 Termő- Termőterület lés terület 1954 lés Termőterület 1957 lés 1961 Termő- Termőterület lés 1968 1989 Termő- Termő- Termő- Termőterület lés terület lés Állami A: 13,5% A: 4,6 A: 24,6 A: 13,3 A: 25,3 A: 12,9 A: 32,9 A: 12,7 A: 30,6 A: 15,3 A: 26,1 A: 15,0 Szövetkezetek Községi Egyéni Sz: 0,6 Sz: 1,0 K: 6,7 — SZ: 13,1 K: 7,9 Sz: 7,9 Sz: 9,7 K: 7,9 Sz: 4,8 Sz: 63,4 Sz: 78,6 Sz: 67,1 Sz: 73,1 Sz: 62,0 Sz: 47,8 E: 77,2 E: 91,4 E: 54,4 E: 78,8 E: 57,1 E: 82,3 E: 3,7 E: 8,7 E: 2,3 E: 11,5 E: 1l:9 E: 37,2 (Belső kör a földterület, külső a termelés) országokban: Dánia haladhatja meg a 125, illetőleg a 250 hektárt. Az 1967. évi mezőgazdasági földtörvény értelmében mezőgazdasági ingatlan tulajdonát vagy bérbevételi jogát csak az szerezheti meg, aki mezőgazdasági szakképzettségét igazolni tudja. Ugyancsak ilyen személy lehet a mezőgazdasági üzem vezetője. Ettől a dán jog csak akkor tekint el, ha az üzem földterülete 5 ha alatt van. 15 ha földterületig alapfokú szakképzettséggel, 15-30 ha között középszintű (szokásos) szakképzettséggel, 30 ha felett pedig széles körű szakképzettséggel kell rendelkeznie a mezőgazdasági üzem tulajdonosi vagy bérleti jogcímen működő vezetőjének. A földbirtokok elaprózódásának megakadályozása érdekében Dániában is speciális öröklési szabályok érvényesülnek a mezőgazdasági ingatlanok tekintetében. Az 1919-ben hozott földöröklési törvény értelmében az örökhagyó végrendelettel az örökösei közül egy személyre hagyhatja a mezőgazdasági üzemét, megjelölve azt az összeget, amellyel az üzem örököse ki kell hogy elégítse a többi örököst. Végrendelet hiányában a törvényes öröklés rendje érvényesül akként, hogy az örökösök közül egy személy veszi át a mezőgazdasági üzemet, aki hozamértéken köteles a többi örökös kielégítéséről pénzben gondoskodni. Ha az üzem és a föld átvételére egyik örökös sem hajlandó, akkor az az államra száll, s az a fenti módon köteles az örökösök kielégítéséről gondoskodni. Ezt követően az állam ugyancsak hozamértéken megállapított kedvezményes vételáron a mezőgazdasági üzemet olyan személyre ruházza át, aki hajlandó a vele járó kötelezettségeknek eleget tenni (a farmon lakás) és a feltételeknek megfelelő mezőgazdasági szakképzettség). Ha az állam képviseletében eljáró mezőgazdasági földhasznosító intézetek e jogukkal nem élnek, az esetben az ingatlan forgalmi értéken eladható, vagy az örökösök részéről nem mezőgazdasági célzatú hasznosításra is átvehető. Erre az ún. mezőgazdaságnak nem kedvező vidékeken kerülhet sor. A SZERKESZTŐ SZEMÜVEGÉN ÁT CÍmzett: K. Z., Szolnok A Független Kisgazdapártot dicsérő, ugyanakkor itt-ott elmarasztaló sorait örömmel olvastuk. Ön azt írja, hogy ennek a pártnak kell lennie a legerősebb, legmeghatározóbb tömörülésnek, hiszen Magyarország alapvetően mezőgazdasági, paraszti ország. A kisgazdáknak fölényesen kellett volna nyerniük a parlamenti választásokat - vélekedik, s hogy nem így történt, annak a vidéki emberek érthető félelme, várakozó hallgatása volt az oka. Talán majd legközelebb, mondja Ön bizakodva. Nos, sok igazság van abban, amit állít, mindazonáltal úgy hisszük - s ezt a véleményt a párt jelenlegi, mértéktartó vezetése is megerősíti -, hogy az említett választási eredményekért nem lehet kizárólag a szavazó vagy nem szavazó polgárokat okolni, a párt is elkövetett súlyos hibákat. Kialakulatlan volt még abban az időben választási programja, egyes politikusainak felkészültsége sok kívánnivalót hagyott maga után, és még folytathatnánk. Osztjuk optimizmusát, talán legközelebb. Úgy gondoljuk, már most mutatkoznak olyan jelek - a párt egységesebbé válása, higgadtabb politizálása, növekvő elismertsége melyek arra utalnak: nem hiú ábránd a jövendőbéli jobb szereplés. Levele második felében azt kérdezi, meddig tűri még az FKgP, hogy az ország a külföldi kulturális szemét lerakóhelye legyen? Miért nem vesz részt a párt éppen ezért a rádió és a televízió működtetésében, műsorainak összeállításában? Abban egyetértünk, hogy az országot valóban elözönlötték a silány, talmi kulturális termékek, de ellenük adminisztratív eszközökkel - talán a pornográfia kivételével - küzdeni felesleges, lehet, nem is érdemes. Inkább megfelelőbb választási lehetőséget volna jó kínálni, az igazi értékek propagandáját erősíteni. A rádióról és a televízióról szóló eszmefuttatásával erősen vitatkozunk. Biztosak vagyunk benne: ezekben az intézményekben nincs helye pártoskodásnak. A szigorú semlegesség hívei vagyunk. Fóris László, Budapest Több kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz: 1. A szocialista restauráció elé című versét ajánlja közlésre, hozzátéve, hogy nem költő, ámde világéletében késztetést érzett arra, hogy rímekben gondolkodjék. Nos, a műben foglaltak ellen nincs semmi kifogásunk, viszont úgy ítéljük meg, hogy az ötsoros nem üti meg a közölhetőség mértékét, magyarán nem vers, így tehát közreadásától eltekintünk. Felróhatná, hogy nemrég levelezési rovatunkban megjelentettünk az Önéhez hasonló darabot. Hébe-hóba csakugyan helyt adunk efféle próbálkozásoknak, azért, hogy megmutassuk, mennyire közelről érinti olvasóinkat a napi politika. Mindazonáltal ebből nem kívánunk rendszert csinálni. 2. Szeretné, ha egy politikai tömörülést kritizáló felhívását hirdetésként lehoznánk lapunkban. Nem áll módunkban. A fogalmazvány - mely csak monogrammal van aláírva - hangneme nem újságba való, indulatból való politizálásra utal. 3. Azt a véleményét, mely szerint a Kisgazdapártnak nem csak a földművelők, hanem a munkások, polgárok, értelmiségiek érdekeit is képviselnie kell, teljes mértékben osztjuk. Értesülésünk szerint a párt új vezetése is azon van, hogy az imént említetteket célzó munka sokkal hatékonyabb legyen az eddiginél. A szabadság költője Tollas Tibor 70 esztendős TOLLAS TIBOR Túlélők A Magyar Október 30. évfordulójára Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. Letarolt erdő fái úgy fekszenek vigyázzba Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett maga rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses, október tűzvirága, a holtak jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl, a holtak, a győztes forradalmat. 9 Kevesen jöttek olyan sok megpróbáltatás, annyi szenvedés jogán a magyar irodalomba, mint a közelmúltban 70. születésnapját betöltő Tollas Tibor. Talán senki nem énekelte oly konok kitartással a nyugati magyar irodalomban nemzetének rabigába vert sorsát, mint ez a barczai gyerekből lett költő. Művészete szociográfiai pontossággal idézi meg élményeit. Jellemének minden vonását, művészetének minden ízét gazdagon motiválja hazájáért, népéért végigküzdött élete. Mindig elítélte a hazugságot, a gyakori álarccseréket, a szellemi kiegyezések nyíltabb vagy burkoltabb megalkuvásait. Vérbeli költőként mindent a versre és a nyelvre bízott. Nem ágált, nem marakodott, hanem teremtett. S ami elkészült, abban ott volt az ítélete is. Ha nem a goromba vagy kihívó igazság formájában, akkor a legyőzhetetlen ízlés világhódító könnyedségében. Tollas Tibor a váci börtönben, a kommunista diktatúra poklában, a börtönőröket kijátszva jelentette meg az általa szerkesztett szamizdat versantológia tizenkét számát, amelyekben Géresz Attila, Kárpáti Kamill, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Tollas Tibor, Tóth Bálint és Vitéz György líráját mutatta be. Ezek a sorok tartották a bebádogozott ablakú cellák rabjaiban a lelket, az életkedvet, fenntartották a szellemi ellenállás lángját. Tollas Tibor annak a magyar költészetnek képviselője, folytatója, mely tollal és fegyverrel harcolt nemzete függetlenségéért. Az 1956. november 4-ei második szovjet intervenció után Bécsbe menekült, hogy most már a nyugati világban, a kardot felcserélve a tollal, ennek segítségével folytassa a harcot Magyarország függetlenségéért. 1957-ben az osztrák fővárosban megindította a magyar emigráció egész világra kiterjedő lapját, a Nemzetőrt és sajtó alá rendezte a Fűvészkert antológiát. Egy olyan korban vált költővé, amikor a megszálló hatalom segítségével uralkodó kommunista párt kiirtotta az ország lakosságából a nemzeti öntudatot. A magyarság feje felett ott dörgött állandó jelleggel a nacionalizmus vádja, melynek eredményeként az ország lakossága hitetlenül vette tudomásul, hogy Erdélyben élnek magyarok, a Szlovákiának nevezett Felvidéken is, Kárpátalján, Bácskában s Burgenlandban. A nyugati magyar irodalomban számos fiatal költőnek egyengette az útját a magyar Parnasszus felé. „Különös iróniája a sorsnak - írja Tollas Tibor -, hogy a szabad világban megjelent verseim akár a börtönben írottak, csak »csempészáruként« juthattak el a hazai közönséghez. Nagy elégtétel és nem várt ajándék számomra, hogy az utóbbi években az ’56 után felnőtt fiatal »búvópatak-nemzedéknél« előítélet nélkül visszhangra találtak ezek a versek.” Valóban, a költő versei és az általa szerkesztett Nemzetőr sok olyan fiatal írástudónak jelentett szellemi, erkölcsi megújulást, akik ma az újjászülető magyar demokrácia élvonalában tevékenykednek. Tollas Tibornak 1959-től kezdve nyolc verseskötete jelent meg. Már korai verseiben egyre erőteljesebben bástyázza magát körül erősítő, keményítő érvekkel, eszmékkel. A személyiség elszántságának a közösségi hűség is erőforrást jelent. Lírája erkölcsi értelemben is különbözött a tetszetős vagy éppenséggel középszerű költészettől. Mivel a szenvedély és a szabadságigények nagyon közel járnak egymáshoz, így lírájának mindkettő állandó kísérőjelensége volt. Az utóbbi években a búvópatak-nemzedékkel történő találkozása tovább mélyítette költészetét. Mélyebben átélt, mélyebben megszenvedett és történelmileg is hitelesített lesz így az illúziótlanabb, de keményebb karakterű költői ars poetica. A költői karakter végleges vonása tűnik föl ezekben: a könyörtelen tisztaság, a könyörtelen felelősség vállalása. Az idő hullámzásai fölé növő erkölcs kegyetlen következetessége. A Teremtő megadta neki, hogy a hetvenedik esztendő küszöbén hazájába is ellátogathatott, lírai estek keretében bemutatkozhatott annak a generációnak is, amely előtt a hivatalos Kádár-Aczél György vezette kultúrpolitika elhallgatta, vagy a Népszabadság hasábjain csak ócsároló jelzők kíséretében volt hajlandó nevét leírni. Tollas Tibor fontosnak tudja az irodalmat: a magyarság erkölcsi épsége talán legfontosabb bázisának, a nemzeti lelkiismeret, önismeret és gondolkodás felelős fórumának. Erkölcsi bizonyosságnak, óvó, megtartó és tisztító szónak. Ezért is szolgálták őt fölbecsülhetetlen hűséggel a szavak. Aranyfedezetük a világ volt, hitelesítőjük egy leronthatatlan élet HAAS GYÖRGY HIRHARANG a vallásról * A Dunántúli Református Egyházkerület püspökévé szentelték február 2-án Márkus Mihályt, eddigi tatai lelkipásztort. A Tatán megtartott ünnepségen tettek esküt a dunántúli egyházkerületi tisztviselők, valamint Kálmán Attila, az egyházkerület új főgondnoka is. Kápolnát avattak a pécsi katolikus püspöki énekiskolában. Az intézmény egyébként - negyvenévi szünet után - az idei tanévtől újította fel tevékenységét. Mindszenty bíboros hamvait május 3-án hozzák haza az ausztriai MariazeU- ből. A kísérő küldöttség tagjai sorában ott lesz Paskai László esztergomi érsek, a pápai legátus, valamint a Mindszenty-alapítvány nevében Wierenfrid von Straaten. Május 4-én szombaton fél 11-kor a pápai legátus ünnepélyes gyászmisét mond az esztergomi bazilika előtti téren. Ezt követően a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra Mindszenty hercegprímás hamvait. A gyászszertartáson többek között beszédet mond Göncz Árpád köztársasági elnök és Habsburg Ottó, az Európa Parlament tagja is.