Heti Kis Ujság, 1991. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1991-02-15 / 6. szám

1991. február 15. Horthy Miklós újra Kenderesen Magyarországra szállítják Horthy Miklós volt magyar kormányzó ham­vait, hogy Kenderesen, az egykori csa­ládi birtokon találjon végső nyugovást - szól a rövid hír. Munkatársunk meg­kereste a kenderesi polgármestert, Baranyi Mihályt, aki érdekes részle­tekkel egészítette ki a szűkszavú tájé­koztatást. * - Kinek a kezdeményezésére kerül­nek haza Horthy Miklós hamvai? - A Magyar Tengerészek Egyesülete indítványozta, hogy a Portugáliában el­hunyt kormányzó végre hazai földbe ke­rüljön. Érdekes, hogy az egyesület nem politikusként tekint Horthyra, hanem tengerészként, hiszen mint tudjuk, ellen­tengernagy volt. - Hová kerülnek a hamvak? - Természetesen a családi kriptába, amit néhány éve renováltatott az egyház. - Mikorra várható a hazaszállítás? - Ez nem megy máról holnapra; kü­lönböző engedélyek, megállapodások szükségesek, amelyeknek megszerzése időbe kerül. Az időpontot eleve megha­tározza, hogy a kormányzó végrendele­tében az áll: csak a megszálló csapatok távozása után akar hazakerülni. A haza­­szállításra tehát legkorábban a szovjet hadsereg kivonulása után kerülhet sor. - Hogyan fogadta a hírt Kenderes lakossága? - A helybeliek nagy szeretettel emlé­keznek Horthyra, akinek sokat köszön­het a falu: ő építtette a vasutat, a postát, és villanyt, vizet vezettetett ide. Az em­berek többsége helyesli a hazahozatalt. - Megvan még a régi Horthy­­kastély? - Igen, méghozzá jó állapotban; ma egy szakmunkásképző intézetnek és egy gazdaasszonyképzőnek ad otthont. - Nyilvánítottak-e véleményt a helyi pártok? - Nem, de kár is lenne ebből párt­ügyet csinálni, hiszen ez mindannyiunk ügye- B. M. Ingókárpótlás? Hát tessék! T. Szerkesztőség! Elolvasván a kárpótlási törvényt, Önökkel is közlöm a következőket. Családunkat 1951 februárjában a kö­vetkező anyagi sérelem érte: tulajdo­nunk volt 1 db K-55 típusú Hoffer kormos traktor, 1 db 60-as MÁVAG- cséplőgép, 1 db 6 vasú eke, 1 db 3 vasú eke, 1 db vontatható bódé szer­számokkal. Apám 1950. október 25-én felszólí­tást kapott, hogy a bérszántást fejez­ze be, számoljon el az üzemanyaggal, sőt arra is fölszólították, hogy köteles karbantartani a gépeket. 1950. de­cember 17-én ismét fölszólították er­re. 1951. február 15-én a megyei me­zőgazdasági osztály emberei a gépe­ket átvizsgálták és fölleltározták. Ér­téküket nevetségesen alábecsülték: 10 600 forintra. Vételárelőlegként ki­fizették hozzávetőleg a felét, de aztán több pénzt sohasem láttunk... Csak a javításért és az alkatrészekért többet fizettünk a vételárnál. Úgy melléke­sen, nagyapám 30 HP Dezutz-Diesel traktorját is elvitték, kivezették az udvarból, mindörökre... Papírjaink nincsenek az „ügyletről”. A gépekkel még legalább tíz éven át lehetett volna dolgozni. Kérdésem: ki, mikor, hogyan, milyen arányban és miért hajlandó kárpótolni? SZABÓ GYULA, Bicske M­ŰRŐL SZÓL A STATISZTIKA? A kördiagramokat értelmezve kitűnik, hogy 1949-ben a termőterület túlnyo­mó része magánkézben volt, a szövetkezetek 0,6 százalék felett rendelkeztek, s ami érdekes: a községek kezelték az összterület 8,7 százalékát. 1968-ra ez az arány jócskán megváltozott, a községi tulajdon megszűnt. A kördiagram alatti táblázatból megállapítható, hogy ez a folyamat 1957 és 1961 között, a téeszesí­­tés idején ment végbe. A terméseredmények és a területnagyságok összehason­lításából pedig kiviláglik, hogy az 1968 és 1989 közötti időszakban az egyéniek által előállított mezőgazdasági termékmennyiség háromszorosára nőtt - javult a termelés hatékonysága, ugyanakkor a szövetkezetekben ez a tendencia fordí­tott előjelű, a termelékenység csökkent. Termőföld és árultó mezőgazdasági termelés alakulása társadalmi szektorok szerint (folyó áron számolva) 1949 Termő- Termő­terület lés terület 1954 lés Termő­terület 1957 lés 1961 Termő- Termő­­terület lés 1968 1989 Termő- Termő- Termő- Termő­­terület lés terület lés Állami A: 13,5% A: 4,6 A: 24,6 A: 13,3 A: 25,3 A: 12,9 A: 32,9 A: 12,7 A: 30,6 A: 15,3 A: 26,1 A: 15,0 Szövetkezetek Községi Egyéni Sz: 0,6 Sz: 1,0 K: 6,7 — SZ: 13,1 K: 7,9 Sz: 7,9 Sz: 9,7 K: 7,9 Sz: 4,8 Sz: 63,4 Sz: 78,6 Sz: 67,1 Sz: 73,1 Sz: 62,0 Sz: 47,8 E: 77,2 E: 91,4 E: 54,4 E: 78,8 E: 57,1 E: 82,3 E: 3,7 E: 8,7 E: 2,3 E: 11,5 E: 1l:9 E: 37,2 (Belső kör a földterület, külső a termelés) országokban: Dánia haladhatja meg a 125, illetőleg a 250 hek­tárt. Az 1967. évi mezőgazdasági földtörvény értelmében mezőgazdasági ingatlan tulaj­donát vagy bérbevételi jogát csak az sze­rezheti meg, aki mezőgazdasági szak­­képzettségét igazolni tudja. Ugyancsak ilyen személy lehet a mezőgazdasági üzem vezetője. Ettől a dán jog csak akkor tekint el, ha az üzem földterülete 5 ha alatt van. 15 ha földterületig alapfokú szakképzett­séggel, 15-30 ha között középszintű (szo­kásos) szakképzettséggel, 30 ha felett pe­dig széles körű szakképzettséggel kell rendelkeznie a mezőgazdasági üzem tulaj­donosi vagy bérleti jogcímen működő ve­zetőjének. A földbirtokok elaprózódásának meg­akadályozása érdekében Dániában is spe­ciális öröklési szabályok érvényesülnek a mezőgazdasági ingatlanok tekintetében. Az 1919-ben hozott földöröklési törvény értelmében az örökhagyó végrendelettel az örökösei közül egy személyre hagyhat­ja a mezőgazdasági üzemét, megjelölve azt az összeget, amellyel az üzem örököse ki kell hogy elégítse a többi örököst. Végrendelet hiányában a törvényes öröklés rendje érvényesül akként, hogy az örökösök közül egy személy veszi át a mezőgazdasági üzemet, aki hozamértéken köteles a többi örökös kielégítéséről pénz­ben gondoskodni. Ha az üzem és a föld át­vételére egyik örökös sem hajlandó, akkor az az államra száll, s az a fenti módon kö­teles az örökösök kielégítéséről gondos­kodni. Ezt követően az állam ugyancsak hozamértéken megállapított kedvezmé­nyes vételáron a mezőgazdasági üzemet olyan személyre ruházza át, aki hajlandó a vele járó kötelezettségeknek eleget tenni (a farmon lakás) és a feltételeknek megfe­lel­ő mezőgazdasági szakképzettség). Ha az állam képviseletében eljáró mezőgazdasá­gi földhasznosító intézetek e jogukkal nem élnek, az esetben az ingatlan forgalmi ér­téken eladható, vagy az örökösök részéről nem mezőgazdasági célzatú hasznosításra is átvehető. Erre az ún. mezőgazdaságnak nem kedvező vidékeken kerülhet sor. A SZERKESZTŐ SZEMÜVEGÉN ÁT CÍmzett: K. Z., Szolnok A Független Kisgazdapártot dicsé­rő, ugyanakkor itt-ott elmarasztaló sorait örömmel olvastuk. Ön azt írja, hogy ennek a pártnak kell lennie a legerősebb, legmeghatározóbb tömö­rülésnek, hiszen Magyarország alap­vetően mezőgazdasági, paraszti or­szág. A kisgazdáknak fölényesen kel­lett volna nyerniük a parlamenti vá­lasztásokat - vélekedik, s hogy nem így történt, annak a vidéki emberek érthető félelme, várakozó hallgatása volt az oka. Talán majd legközelebb, mondja Ön bizakodva. Nos, sok igazság van abban, amit állít, mindazonáltal úgy hisszük - s ezt a véleményt a párt jelenlegi, mér­téktartó vezetése is megerősíti -, hogy az említett választási eredményekért nem lehet kizárólag a szavazó vagy nem szavazó polgárokat okolni, a párt is elkövetett súlyos hibákat. Kia­lakulatlan volt még abban az időben választási programja, egyes politiku­sainak felkészültsége sok kívánniva­lót hagyott maga után, és még foly­tathatnánk. Osztjuk optimizmusát, talán legkö­zelebb. Úgy gondoljuk, már most mutatkoznak olyan jelek - a párt egységesebbé válása, higgadtabb po­litizálása, növekvő elismertsége melyek arra utalnak: nem hiú áb­ránd a jövendőbéli jobb szereplés. Levele második felében azt kérdezi, meddig tűri még az FKgP, hogy az ország a külföldi kulturális szemét le­rakóhelye legyen? Miért nem vesz részt a párt éppen ezért a rádió és a televízió működtetésében, műsorai­nak összeállításában? Abban egyetértünk, hogy az orszá­got valóban elözönlötték a silány, tal­mi kulturális termékek, de ellenük ad­minisztratív eszközökkel - talán a pornográfia kivételével - küzdeni fe­lesleges, lehet, nem is érdemes. In­kább megfelelőbb választási lehetősé­get volna jó kínálni, az igazi értékek propagandáját erősíteni. A rádióról és a televízióról szóló eszmefuttatásával erősen vitatko­zunk. Biztosak vagyunk benne: ezek­ben az intézményekben nincs helye pártoskodásnak. A szigorú semleges­ség hívei vagyunk. Fóris László, Budapest Több kérdéssel fordult szerkesztő­ségünkhöz: 1. A szocialista restauráció elé című versét ajánlja közlésre, hozzátéve, hogy nem költő, ámde világéletében késztetést érzett arra, hogy rímekben gondolkodjék. Nos, a műben foglal­tak ellen nincs semmi kifogásunk, vi­szont úgy ítéljük meg, hogy az ötso­ros nem üti meg a közölhetőség mér­tékét, magyarán nem vers, így tehát közreadásától eltekintünk. Felróhat­­ná, hogy nemrég levelezési rovatunk­ban megjelentettünk az Önéhez ha­sonló darabot. Hébe-hóba csakugyan helyt adunk efféle próbálkozások­nak, azért, hogy megmutassuk, mennyire közelről érinti olvasóinkat a napi politika. Mindazonáltal ebből nem kívánunk rendszert csinálni. 2. Szeretné, ha egy politikai tömö­rülést kritizáló felhívását hirdetés­ként lehoznánk lapunkban. Nem áll módunkban. A fogalmaz­vány - mely csak monogrammal van aláírva - hangneme nem újságba va­ló, indulatból való politizálásra utal. 3. Azt a véleményét, mely szerint a Kisgazdapártnak nem csak a földmű­velők, hanem a munkások, polgárok, értelmiségiek érdekeit is képviselnie kell, teljes mértékben osztjuk. Érte­sülésünk szerint a párt új vezetése is azon van, hogy az imént említetteket célzó munka sokkal hatékonyabb le­gyen az eddiginél. A szabadság költője Tollas Tibor 70 esztendős TOLLAS TIBOR Túlélők A Magyar Október 30. évfordulójára Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába.­­ Letarolt erdő fái­­ úgy fekszenek vigyázzba Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett mag­a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses, október tűzvirága, a holtak jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl,­­ a holtak, a győztes forradalmat. 9 Kevesen jöttek olyan sok megpróbáltatás, annyi szenvedés jogán a magyar irodalomba, mint a közelmúltban 70. születésnapját betöltő Tollas Tibor. Talán senki nem énekelte oly konok kitartással a nyugati magyar irodalomban nemze­tének rabigába vert sorsát, mint ez a barczai gyerekből lett költő. Művészete szociográ­fiai pontossággal idézi meg élményeit. Jellemének minden vonását, művészetének min­den ízét gazdagon motiválja hazájáért, népéért végigküzdött élete. Mindig elítélte a hazugságot, a gyakori álarccseréket, a szellemi kiegyezések nyíltabb vagy burkoltabb megalkuvásait. Vérbeli költőként mindent a versre és a nyelvre bízott. Nem ágált, nem marakodott, hanem teremtett. S ami elkészült, abban ott volt az ítélete is. Ha nem a goromba vagy kihívó igazság formájában, akkor a legyőzhetetlen ízlés vi­lághódító könnyedségében. Tollas Tibor a váci börtönben, a kommunista diktatúra poklában, a börtönőröket ki­játszva jelentette meg az általa szerkesztett szamizdat versantológia tizenkét számát, amelyekben Géresz Attila, Kárpáti Kamill, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Tollas Tibor, Tóth Bálint és Vitéz György líráját mutatta be. Ezek a sorok tartották a bebádogozott abla­­kú cellák rabjaiban a lelket, az életkedvet, fenntartották a szellemi ellenállás lángját. Tollas Tibor annak a magyar költészetnek képviselője, folytatója, mely tollal és fegy­verrel harcolt nemzete függetlenségéért. Az 1956. november 4-ei második szovjet inter­venció után Bécsbe menekült, hogy most már a nyugati világban, a kardot felcserélve a tollal, ennek segítségével folytassa a harcot Magyarország függetlenségéért. 1957-ben az osztrák fővárosban megindította a magyar emigráció egész világra kiterje­dő lapját, a Nemzetőrt és sajtó alá rendezte a Fűvészkert antológiát. Egy olyan korban vált költővé, amikor a megszálló hatalom segítségével uralkodó kommunista párt kiirtotta az ország lakosságából a nemzeti öntudatot. A magyarság feje felett ott dörgött állandó jelleggel a nacionalizmus vádja, melynek eredményeként az or­szág lakossága hitetlenül vette tudomásul, hogy Erdélyben élnek magyarok, a Szlovákiá­nak nevezett Felvidéken is, Kárpátalján, Bácskában s Burgenlandban. A nyugati magyar irodalomban számos fiatal költőnek egyengette az útját a magyar Parnasszus felé. „Különös iróniája a sorsnak - írja Tollas Tibor -, hogy a szabad világ­ban megjelent verseim­­ akár a börtönben írottak, csak »csempészáruként« juthattak el a hazai közönséghez. Nagy elégtétel és nem várt ajándék számomra, hogy az utóbbi évek­ben az ’56 után felnőtt fiatal »búvópatak-nemzedéknél« előítélet nélkül visszhangra talál­tak ezek a versek.” Valóban, a költő versei és az általa szerkesztett Nemzetőr sok olyan fiatal írástudónak jelentett szellemi, erkölcsi megújulást, akik ma az újjászülető magyar demokrácia élvo­nalában tevékenykednek. Tollas Tibornak 1959-től kezdve nyolc verseskötete jelent meg. Már korai verseiben egyre erőteljesebben bástyázza magát körül erősítő, keményítő érvekkel, eszmékkel. A személyiség elszántságának a közösségi hűség is erőforrást jelent. Lírája erkölcsi érte­lemben is különbözött a tetszetős vagy éppenséggel középszerű költészettől. Mivel a szenvedély és a szabadságigények nagyon közel járnak egymáshoz, így lírájának mind­kettő állandó kísérőjelensége volt. Az utóbbi években a búvópatak-nemzedékkel történő találkozása tovább mélyítette köl­tészetét. Mélyebben átélt, mélyebben megszenvedett és történelmileg is hitelesített lesz így az illúziótlanabb, de keményebb karakterű költői ars poetica. A költői karakter végle­ges vonása tűnik föl ezekben: a könyörtelen tisztaság, a könyörtelen felelősség vállalása. Az idő hullámzásai fölé növő erkölcs kegyetlen következetessége. A Teremtő megadta neki, hogy a hetvenedik esztendő küszöbén hazájába is ellátogat­hatott, lírai estek keretében bemutatkozhatott annak a generációnak is, amely előtt a hi­vatalos Kádár-Aczél György vezette kultúrpolitika elhallgatta, vagy a Népszabadság ha­sábjain csak ócsároló jelzők kíséretében volt hajlandó nevét leírni. Tollas Tibor fontosnak tudja az irodalmat: a magyarság erkölcsi épsége talán legfonto­sabb bázisának, a nemzeti lelkiismeret, önismeret és gondolkodás felelős fórumának. Erkölcsi bizonyosságnak, óvó, megtartó és tisztító szónak. Ezért is szolgálták őt fölbe­­csülhetetlen hűséggel a szavak. Aranyfedezetük a világ volt, hitelesítőjük egy leronthatat­lan élet HAAS GYÖRGY HIRHARANG a vallásról * A Dunántúli Református Egyházkerület püspökévé szentelték február 2-án Márkus Mihályt, eddigi tatai lelkipásztort. A Tatán megtartott ünnepségen tettek esküt a dunántúli egyházkerületi tisztviselők, valamint Kálmán Attila, az egyházke­rület új főgondnoka is. Kápolnát avattak a pécsi katolikus püspöki énekiskolában. Az intézmény egyébként - negyvenévi szünet után - az idei tanévtől újította fel tevékenységét.­­ Mindszenty bíboros hamvait május 3-án hozzák haza az ausztriai MariazeU- ből. A kísérő küldöttség tagjai sorában ott lesz Paskai László esztergomi érsek, a pápai legátus, valamint a Mindszenty-alapítvány nevében Wierenfrid von Straaten. Május 4-én szombaton fél 11-kor a pápai legátus ünnepélyes gyászmisét mond az esztergomi bazilika előtti téren. Ezt követően a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra Mind­szenty hercegprímás hamvait. A gyászszertartáson többek között beszédet mond Göncz Árpád köztársasági elnök és Habsburg Ottó, az Európa Parlament tagja is.

Next