Kis Újság, 1999. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)
1999-07-09 / 27. szám
6 A mindennapjainkat kell elviselhetővé tenni Beszélgetés Kiss Benedek költővel Az 1969-ben megjelent Elérhetetlen föld című antológiában mutatkoztak be a Kilencek nevű költőcsoport tagjai, Mezey Katalin, Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Oláh János, Péntek (Molnár) Imre, Rózsa Endre, Utassy József. E költőcsoportnak ma is, már-már emblematikus képviselői Utassy József és beszélgetőpartnerünk, Kiss Benedek. Ők részben vállalták a folyamatosságot azzal a népben és nemzetben gondolkodó, mítosz- és nyelvteremtő költészetarchetípussal, amelyet Juhász Ferenc és Nagy László honosított meg. Ám mégis, alapvetően mást képviseltek, mint Juhászék. Utassy és Kiss Benedek lírája nyelvileg szikárabb, a köznapi beszédhez közelítő, mégis emelkedett, egyedi képekben lát és láttat ma is. Verseik ritmikája is a végletekig letisztult. - Mindketten vidékről származunk, Utassy Ózdra való, jómagam Akasztón születtem. E gyökereknek köszönhető, hogy az általad emlegetett tendenciához mind a mai napig hívek maradtunk. Szerintem mindez az ötvenes évekre nyúlik vissza. Eszmélkedésünk azokban a baljós esztendőkben történt meg. Tetszett, nem tetszett, bizony hamar gondolkodóvá kellett válnunk. Láttuk magunk körül a kiszolgáltatottságot, a nyomorúságot. Mi magunk álltunk a huszonöt deka porciós kenyérért sorba hajnaltól délig, közben a kenyér nem egyszer elfogyott. Ezek a benyomások hamar felnőtté avattak bennünket már akkorra is, mikor egyetemre kerültünk. Gyermekfővel az 1956-os forradalmat is megéltük, részt venni benne egyrészt vidékiségünk, másrészt tizenhárom-tizennégy esztendős voltunk miatt nem tudtunk. Ám az élményt a zsigereinkben elraktároztuk. Pesten szinte szükségszerű volt, hogy egymásra akadjunk a kollégiumban. Kiderült, hogy ez is verset ír, amaz is verset ír. Hamar feltöltődött az addig vérszegényen működő egyetemi alkotókör. Koczkás Sándor vezetésével nagyon sok szép vitaestet éltünk át. A kollégium eleven szellemi közösséggé alakult, ahol mi naponta találkoztunk, beszélgettünk. Nagyon jó iskola volt, nem túlzás, ha kimondom: jelentett annyit, mint maga az egyetemi oktatás. Ezzel a gondolkodással, ezzel a háttérrel számomra más út nem is adódhatott volna, mint a nemzethez, a néphez, a felelős költészethez való kapcsolódás. E gondolkodásmód nem tűr manírokat és modorosságokat, így hát nem csak a művek tartalmát, hanem a formáját is meghatározza. Ezek a gondolatok és élmények, amelyekkel mi érkeztünk, követelték a kötött formákat, a magyaros és klasszikus dallam- és ritmusvilágot. Én magamra nézve az erős fegyelmet tartom ma is kötelezőnek. - A kötetcímeid is erőteljesek és kifejezőek, elemi robbanékonyságot sugároznak: Gazdátlan évek, Békesség nektek, utak. - Ifjú koromban tele voltam energiával, tenniakarással. Erősen hittem abban, hogy a vers valakinek, valakiknek és valamiről szól. Vallottam: a vers nem más, mint üzenet, amely hatni tud. És hatni fog. Most, ahogy már harmincadik esztendeje vagyok a pályán, kicsit le is tör, hogy nem tudtam sem megváltoztatni, sem megváltani a világot. Amennyire a körülményeim rendeződtek, indulataim is lecsitultak. Úgy érzem, a nagyvilág is, és ez a mi közvetlen kisebb világunk is szelídülni kezdett, mégsem az ötvenes években vagyunk és mégsem a „János bácsi” országa már az, amiben élünk. Korban is előrehaladtam, idősödtem. Azzal egy ütemben, ahogyan a családom is szépen alakult, növekedett és formálódott, az életet is egyre elviselhetőbbnek, elfogadhatóbbnak kezdtem érezni. Lehiggadtam, s a bennem lakozó horgas indulatok és nagy törekvések egy kicsit alább hagytak - Téged a gyermekvers-irodalom doyen-jének is neveznek. — A gyermekversírás munkám egyenrangú része. Úgyannyira, hogy amikor elkezdtem őket írni, magam sem gyerekversnek szántam némelyiket. A többi verseimben is barátaim, ítélőim olyan habitust, olyan szellemiséget és játékosságot véltek fölfedezni, amiből egyenes út következik a gyermekirodalom, a gyermekvers felé. Elég hamar, tudatosan kezdtem a gyermekléleknek megfelelően verseket írni. Ehhez hozzájárult, hogy az én gyerekeim is megszülettek, aztán nőttek, nőttek. Sok mindent tanultam, költőként is tőlük, mert csodálatos a gyerekek világa. Való igaz, hogy minden gyerek költő. S ez fordítva is érvényes. Felnőttként is az tud igazi költészetet teremteni, aki minél tovább meg tudja magában őrizni a gyerekséget. - A műfordításban is a legjobbak között tartanak számon. - A műfordítás olyan, mint amikor az ember szamárvezetővel ír. A mesterségbeli tudás és beleérzőképesség folytán fordítani akkor is képes vagyok, amikor verset nem tudok írni. A versíráshoz saját külön ötlet, termékeny pillanat szükségeltetik. Speciális ráhangoltság egy témára, és olyan felfokozott lelki és idegállapot, amikor valami rendkívüli dolog megfogalmazódik. Lehet ezt akár biológiailag is értelmezni, de van a magyarban erre egy szép szó: ihlet. A műfordításnál ez a rendkívüli dolog már megfogalmazódott az eredeti műben, nekem csak tükrözni kell. Meg kell találni az eredeti költemény adekvát magyar megfelelőjét. A műfordítás nagyon a kedvemre való dolog, mert míves munka, és akármikor képes vagyok rá. Pósa Zoltán Szempont Tamás Gáspár Miklós újra itthon van - tudhatjuk a 168 óra jóvoltából. Ez jó hír! Újra törődhet velünk, sorsfordító problémáinkkal. Ez még jobb hír! A szellem ínyencei a keresztrejtmények helyett szívesebben barangolnak a gondolatok kacskaringós útvesztőiben, ahonnan a logika segítségével igazi élmény a verőfényre kijutni. TGM szellemi labirintusai mindig izgalmakkal kecsegtetnek, a betévedő sose tudhatja, hogy egerekkel vagy éppen a szörnyeteg Minotaurusszal fog találkozni. Július elején a Hit Gyülekezete körül kipattant botrány kapcsán fél kolumnát meghaladó terjedelmű elmélkedést bocsátott közre, amelybe alkalomszerűen belefoglalta speciális valláselméletét is. A módszernek kettős, sőt hármas haszna van. Meg lehet védeni a kisegyházat, elmarasztalhatók a hazai nagyegyházak, s mindezen túl a „skandallum” alkalmat ad az ezredvégi Magyarország „sok rejtett aspektusának "föltárására. Az értelmezést - mivel a tanulmányt az összekötő szövegrészek zavarossá, áttekinthetetlenné teszik - megkönnyíti az alapgondolatok kiemelése. TGM szerint korunk mai világnézetére az új filiszterség, azaz merev nyárspolgáriság jellemző, amellyel egyidejűleg tényhelyzetként kijelenti, hogy „Magyarország vallástalan ország... Nincs kevésbé keresztény nemzeti kultúra Európában, mint ez". Vajon mi szükség ilyen nyilvánvaló képtelenségek állítására? A jeles „filozófus" ennyire műveletlen volna? Vagy csupán a kimódolt végkövetkeztetés érdekében fogalmaz meg ilyen állításokat? Ám mihez kezdjen a jámbor olvasó az egyre vadabb képtelenségekkel, melyek szerint „a katolikus egyház csak tradícióvédő, kiváltságvédő lelki jégverem ”, a reformált anyaszentegyház (vélhetőleg a református) pedig „folklórkedvelő nacionalista klubmozgalom”. S hogy félreértés ne essék, sommásan nyomatékosát „A hivatalos, hagyományos, elismert egyházak a vallás elfelejtésének - olykor elegáns és agyafúrt ügynökségei. A sznobokat vonzzák, nem az istenkeresőket”. Ebben az aspektusban természetesen Jézus is megkapja a magáét: „A halálfélelem leküzdésére való a vallásos praxis, a liturgia, amely persze, mint ismeretes, könnyen eltávolíthat Jézus isteni nemtörődömségétől és morál fölötti amoralitásától(!!) Őrült beszéd, de van benne rendszer - mondaná Shakespeare, ha megérte volna ezt. Hogy mi ennek a rendszernek a lényege, megvilágítására már csak két-három kiragadott gondolata szükségeltetik. TGM szerint „Magyarország e legkeresztényietlenebb ingatlan egyszerűen megdöbben a vallás puszta látványán, perverz anomáliának érzi”. Hiszen: „ami nem tetszik a Hit Gyülekezetében, az a keresztyén vallás”! És hogy politikai nyomatékot is adjon, megtoldja még egy színes minősítéssel: „Mint minden más radikális protestáns csoport - a pünkösdi karizmatikusok is - a Hit Gyülekezete politizál. Mivel marginális, szabadságot akar. Mivel szabadságot akar, liberális”. Hát itt van a kutya elásva! Mindezek után érthető, hogy mi szükség volt a logikai bakugrások ilyetén sorozatára. Ebben a labirintusban ne keresse senki a szellem napvilágát, itt még a tohuvabohu gomolyog. S a sötétben csak patkányok szaladgálnak. Zászlós TÜKÖR 1966-tól kezdődően, tíz éven keresztül kutattam a Bermudaháromszög titkainak megfejtési lehetőségeit. Megkörnyékeztem a Tengerészeti Hivatal tisztviselőit, a Pentagon illetékeseit, kikérdeztem parapszichológusokat, fizikusokat, csillagászokat, UFO-szakértőket. Végigjártam a katasztrófák feltételezett helyszíneit, kihallgattam mindenkit, akinek köze volt, köze lehetett az eltűnésekhez. Az alábbiakban megkísérlem röviden összefoglalni mindazt, amit megtudtam, illetőleg amit a megtudott anyagból igazolhatónak, verifikálhatónak tartok. A jelentés terjedelemfeltételei nem teszik lehetővé a bizonyítási eljárások részletes leírását, ezért azokat külön mellékletekben csatolom a jelentéshez. Az eredeti kéziratok, számítási anyagok a Tengerészeti Hivatal 1115. számú trezorjában találhatóak. Elsőnek a hajóeseteket veszem sorba, a II. fejezet sorrendjében. 1. 1931. Stavanger: Teherhajó, 43 főnyi legénységével együtt, nyomtalanul eltűnt. Július 24-én délután 18 órakor adta le az utolsó jelzést Cat Island közeléből. Megállapítottam, hogy a hajót átfestették, egy sor alkatrészét kicserélték, új papírokat vettek számára, új nevet kapott, és a kapitány, John Sortenger parancsnoksága alatt tovább hajózott az óceánokon. Természetesen a kapitány is, a legénység minden tagja is új nevet vett fel. Régi kapcsolataikat megszakították. Különös volt, hogy egyikükről sem találtam fényképeket, sem a hivatalos tengerészeti fórumokon, sem családtagoknál. Az eset 45 évvel ezelőtt történt, tehát a legénység legfiatalabb tagja is több 70 évesnél, amennyiben egyáltalán életben van még. Tom Krysertől, a hajó 72 éves volt szakácsától tudtam meg a részleteket 1969 tavaszán. A szakácsot két nappal később ismeretlen tettesek megölték. Adataim alapján elkezdték keresni a hajót, melynek Sud lett az új neve, és az embereket, akiket szintén megneveztem új nevükön. Nem találtak meg senkit, semmit. 1969 nyarán hatalmas csomagot kézbesített számomra a posta. Széles, rozsdás hajólemez volt benne. A Sud egyik fenéklemeze lehetett. (Folytatjuk) Kérem, nekem fogalmam se volt a rendszerváltásról - mondja nekem egy régi barátom, afféle félidős tanár, ijedős, de azért eszes. - Én éltem bele a tíz év vakvilágába, kapkodtam a fejemet, ilyen kormány, olyan kormány, egyik ósdi, másik komcsi, a harmadik csudaszép... de nem vettem észre, hogy rendszerváltás történt volna. Mert, történt, kérem? - Ne mafláskodjon. Nem látta? - Őszinte lehetek? Nem. Tanítottam, főleg latint, beburkolódzva a szakmámba, kapogattam a fizetésemet, csökkentve-emelve éldegéltünk, etetve, éhezve, mikor hogy jött, de így volt ez, kérem, Kádár úr rendszerében is, ha most szabad így szólítanom a régi elvtársat, mert azt azért látom, a régi elvtársak új urak. - Nahát. Ez a rendszerváltás. - Igen, kérem. Értem, ha ezt tetszik mondani. - Ezt mondom. - Én meg bele a vakvilágba, régi kódexekkel foglalkoztam, nemigen jártam vendéglőben sem azóta - annak előtte sem, a tanári fizetésemből nem futotta, leginkább csak reggelire ettem egyegy brióst a tejbüfében, a Kanizsai Dorottya utcában, ott szép fekete asszony szolgált ki, de én arra sem tudtam ügyelni, mert megvolt a magam felesége, köszönöm, nemigen nézegethettem, érthető, a feketeségre, az enyém nagyon hamar fehér lett, nos azt akartam mondani, a tejbüfében meghúzódva iddogáltam a tehéntejet, mert akkor még nem volt kecsketej, ami - állítólag - egészségesebb a szívnek, s nekem ügyelnem kell a szívemre, amolyan szívbeteg forma vagyok, még ugye, nem haltam meg, vagyis azt akarom mondani, bírom, de azért kecsketejet keresek már, ebben láttam valamiféle változást, talán ez volna a rendszerváltás? - Ez. Kecsketej. - Nem rendszerváltozás? Mintha Antall, a megboldogult, úgy értem, úgy hallom, ma sok magyart avatnak boldoggá, akár hétszáz év távolából is, maga Antall úr is boldog lehet még... - Már nem. - Na, úgy értem, mintha ő erőltette volna, hogy rendszerváltozás és nem rendszerváltás, de lehet, hogy ez talán szőrszálhasogatás, magam is tanár vagyok, szeretem hasogatni a szőrszált, de ez politika és ehhez én nem értek, szóval a tejbüfében ittam a tejet a brióssal, megvoltunk. Ebéd paprikáskrumpli, egyszerű szüleim voltak, afféle kisvárosi gyerek vagyok, szerettem a paprikáskrumplit, ez talán nem bűn... Nem. Egyáltalán nem. így. Este semmi. Talán egy kefirt - feleségem, aki még nálam is egyszerűbb családból jött, mindig így mondta, kefirt, hiába magyaráztam neki, hogy ez így tárgyeset, talán ezt sem értette, szóval kefirt, fél szelet parizer, ezt sem szereti, ha nem párizsit mondunk, hogy idegen szó, magam sem szeretem a sok angol companyt, szexet, meg peep showt mondunk - maga volt már peep showban, uram? -Voltam. - Mit csinálnak ott? - Néznek. - Mint a moziban? - Nem. Élőben. - Eseményt? - Nem. Egy nő micsodáját. - Ó, ez borzalmas! - Nem annyira. Meg lehet szokni. Vagy szökni. - Hogy érti ezt? - Ha finnyáskodik, otthagyja. - És a nő maga marad? - Maga. De legalább nézhető. Szabad nézni. - És, ez lenne a rendszerváltozás? - Ez. Nézheti. - Jaj, ne is tessék mondani! El se merem mondani a feleségemnek.Mit csináljak? - Nézze! Bermuda-háromszög; Rendszerváltás A nagy fogás Dinkarikatúra Kis Újság