Kisalföld, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-02 / 77. szám

1957. április 2. kedd. A kérdés arról hogy mit tettek hét alatt cikk nyomán Két héttel ezelőtt Győri jegy­zetek címmel hírt adtunk arról, hogy a különböző bérkimérések indokolatlanul emelik áraikat, taxi­sofőrök pedig ellenőrizhetet­lenül magas intelárakat szabnak meg egy-egy fuvar alkalmával. Javasoltuk: állítsanak fel térképet a taxiállomáson. Eltelt két hét és a cikkre nem jött semmi válasz. Nem sajnáltuk a fáradságot és ér­deklődtünk: milyen intézkedés várható a közeljövőben az emlí­tett ügyekben? Elsőnek a Városi Tanács keres­kedelmi osztályát kérdeztük meg. A Városi Tanács kereskedelmi osztályának vezetője szerint a ki­mérések annyiért adják a bort, amennyiért akarják. Azért, mert sokat kérnek, nem lehet megvon­ni a kimérési engedélyüket.­­ Ez azt jelenti, hogy a Városi Tanácsnak nincs joga dönteni ab­ban, hogy a város területén ki, vagy kik milyen szellemben ke­reskednek? — De igen, csakhogy nem tud­juk őket kötelezni semmire. Ha csak a lelkükre nem beszélünk. Nos a beszélgetésből elég ennyi. Ehhez még csak annyit. Lehet, hogy a Városi Tanács nem tud ér­vényt szerezni akaratának, de igenis módot kell, hogy találja­nak a kimérések megfékezésére. Tűrhetetlen, hogy bár a termelő­szövetkezeti kimérések élvezik a nekik biztosított jogokat, de ha az üzletről van szó, nem néznek sem fogyasztót, sem szocialista keres­kedelmet és srófolják fel az ára­kat. ősz óta már több alkalommal emelték az árakat, pedig többek állítása szerint tavaly ősz óta nem volt újabb szüret Magyarorszá­gon. Az olvasók is és mi is kíván­csian várjuk a »lelkükr­e be­szélés« eredményét.­­ A taxiállomáson még semmi jele a térképnek. A taxik ma is úgy fuvaroznak, hogy az utazónak fogalma sincs a kérhető díj ösz­­szegéről. Megkérdeztük az Autó­­közlekedési Vállalat igazgatóját, hogy mire várnak. Mint kiderült, nem ültek ölhetett kezekkel. Még ebben a hónapban Győrött két taxiállomást állítanak fel a jele­nsé­gin kívül. Egyet az SZTK épülete előtt, a másikat pedig v­alószínűleg Nádorvárosban a kórház körül, így a hónap végén már a város három pontján lehet taxit fogadni. Jelenleg 28 taxi bonyolítja le a forgalmat, de még ez is kevésnek bizonyult és amellett, hogy a régi taxikat folyamatosan kicserélik, lépéseket tettek új személygépko­csik beszerzésére is. Az új taxiállomások felállításá­val egy időben elhelyezik a taxi­állomásokon a térképeket is, ahol az utas hozzávetőlegesen kiszá­míthatja, hogy körülbelül mennyi pénzébe kerül majd a rendelt fuvar. A térképek sem oldják azonban meg teljesen a fizetés körüli zűr­zavarokat. Megnyugtató az lenne, ha minden autóra taxiórákat sze­relnének fel. Taxióra pedig mind­össze négyszáz darab van az or­szágban és azt is a fővárosi taxik­ra szerelték fel. Javasolja az Autóközlekedési Vállalat, hogy a volt Gamma Művek vagy a Ganz Mérőkészülékek Gyára készítsen taxiórákat, hiszen kifizetődne, mert ezer darabra azonnal kapna megrendelést. Addig is, míg meg nem érkez­nek a taxiórák, várjuk a térké­peket. r.ro. A gyár ... a fogyasztóért... A Győri Keksz és Ostyagyárba mindig szívesen megyek. Nem ép­pen azért, mert édességet gyár­tanak, hanem mert ott mindig pe­zseg az élet. A vállalat igazgatója és a többi kommunista, a műsza­kiakkal együtt mindig töri a fejét valami új dolgon, ami növeli az üzem jövedelmét, vagy kulturál­tabbá teszi a termelést. Csak né­hány dolgot említek meg. Május elsejére elkészül az új kazánház. Nemsokára a karbantartók is új épületbe költözködhetnek, ahol az eddiginél sokkal jobb körülmé­nyek között dolgozhatnak. Az egész üzemet csempeburkolattal látták el. Felszereltek három új ostyasütő automatát (ez különö­sen a speciál kedvelőit érinti). Par­kosították a bölcsőde udvarát. És még sorolhatnánk tovább, hogy mi mindent csináltak az utóbbi hónapokban az üzemben. Jelenleg a csokoládéüzemet sze­relik. Eddig ugyanis készen kapta a Keksz és Ostyagyár a csoko­ládé-tömböket, amelyeket a gyárt­mányaihoz használt fel. Újabban azonban már kakaóbabot is szál­­lítanak a vállalatnak. Ez adta azt a gondolatot a gazdasági vezetők­nek, hogy maguk állítsák elő a csokoládét. Április negyedike után már meg is kezdődik ez a munka. Szükség is van rá mert nagyon-nagyon sok fondánt­­nyuszi, ostyaszelet és egyéb ké­szítmény vár arra, hogy megmár­­togassák a finom csokoládé­fürdő­ben. Bár az üzem vezetősége a jöve­delmezőségre igen nagy gondot fordít, ugyanakkor egyre jobban figyelembe veszi a fogyasztók igé­nyeit. Az elmúlt években inkább még így számoltak: Ennyi meg ennyi mázsát termelünk kekszből, cukorkából, stb. s ezek ennyi meg ennyi forintot hoznak. Lényegé­ben úgy nézett ki a dolog, hogy a fogyasztó van a gyárért. Miután mást úgy sem tehet, azt vásárol, amit az üzem készít. Ma már más módon gondolkod­nak a Győri Keksz és Ostyagyár­ban. A gyár van a fogyasztóért , mondogatják, s eszerint is dol­goznak. Állandóan kutatják a­­le­hetőségeket, hogy minél jobban kielégíthessék a fogyasztók igé­nyeit. így született meg például a konyakos­ meggy készítésének a terve (tegye szívére a kezét, aki azt mondja, hogy nem szereti). Nem győznek eleget gyártani be­lőle. Egyre több fajta teasüte­mény, keksz, »speciál«, különböző krémekkel töltött csokoládés desz­­szert készül. E cikkek iránt kül­földön is igen nagy az érdeklődés. A csodák csodája — vagy nem is csoda? — kiderült, hogy sokkal jobb üzlet a fogyasztók igényei­nek megfelelően termelni, mint valami­­magasabb szemponték sze­rint. Úgy viszik a gyárból az árut a nagykereskedelmi vállalatok, mintha legalábbis ingyen adnák Nemcsak a nyuszikat és cukorto­­jásokat, amelyek szezoncikkek, hanem a­­spéciért­, kekszet és a többi árut is. Az eredmény? Az üzem 30,6 százalékkal teljesítette túl az első negyedéves tervét. A tervezett egy százalékos nyereség helyett két százalékot értek el. Ehhez hozzá­járult többek között az is, hogy talán soha ilyen jó nem volt az anyagellátás, mint ezekben a hó­napokban. Az sem mellékes do­log, hogy az üzemben már január 1-től teljesítménybérben dolgoz­nak a munkások. Igen jó a mun­­kafegyelem. — Soha ne legyen ennél kevesebb munkánk — mondják a dolgozók a csomagoló­­ban, miközben fürgén rakják do­bozokba a húsvéti árut. Úgy gondoljuk, hogy ha a jö­vőben is elsősorban a fogyasztók igényei szerint dolgozik az üzem, akkor — éppen a fogyasztók jó­voltából — mindig lesz legalább ennyi munka, az­­év végén pedig — nyereségrészesedés. s. n. KISALFÖLD A kíváncsiság arra ösztönöz, hogy egyik nap három kérdést te­gyek fel öt munkásnak a Mosonmagyaróvári MOFÉM gyárban. Kér­déseim a következők: — Az ön véleménye szerint mit jelent saját életében ezenkilencszáz­­negyvenöt? A felszaba­dulás? — Hogy élt 1945. adta lehetőségekkel? — Mi a véleménye a mai helyzetről? Írásban kérem a vá­laszokat. Mondhatnám: dolgozatot iratok az életről. A dolgozatot írók nem gyerekek. Az élet vén „diákjai“. Az egyik irodában kö­zel egy óra alatt olajos kézzel, kék munkaruhá­ban válaszolnak kérdé­seimre. Idézem írásaikat. „1945. előtt — írja Mikulás István 52 éves lakatos — bizony nem jól éltem. 1931-től 1935-ig munkanélkül voltam. Néha akadt al­kalmi munka. Napi 1 pengő 40 fillérért dol­goztam. Vagy úgyneve­zett inségmunkára jár­tam, körülbelül három kiló lisztért dolgoztam két napot a kavicsbá­nyában. A háború alatt napi 12—16 órát kellett robotolni és nem volt annyi szociális intéz­mény, mint ma. Példá­ul én akkor még csak nem is gondolhattam volna üdülésre, amit ma minden évben meg­tehetek. Ez nagyon jól­esik nekem.“ Drescher Ottóné szép gömbölyű betűi mesél­nek: „1940-ben mentem férjhez és bizony akkor is sokat kellett dolgoz­nom, hogy kis ottho­nunkat megalapozzuk. Sajnos akkor jött a há­ború és hiába gürcöl­tünk. A pénzünkért nem sokat tudtunk vásárol­ni, de később megvolt a reményünk arra, hogy egy jobb jövő elé né­zünk.“ A második kérdésre így válaszol Vadnyánszki Rezső 35 éves műveze­tő :„1945. adta lehetősé­gekkel a következőkép­pen éltem. Munkahe­lyemen igyekeztem ké­pességem szerint jól dolgozni, amelyet jó eredmények kísértek. Szakmai elgondolásai­mat sokszor sikerült megvalósítani. Igyekez­tem a múlt nehéz mun­kakörülményein változ­tatni, ezáltal nemcsak dolgozó társaimon, ha­nem saját magamon is segítettem. Egyszerű dolgozóból művezetői teendőkkel bíztak meg. Ez nem volt könnyű feladat, de ma úgy ér­zem, mégis érdemes volt szorgalmasan dolgozni. Munkáimért többször kitüntetésben részesül­tem.“ Kuszmann István né­hány szóval fejezi ki ér­zéseit: „Az üzemekből eltávolítottuk a tőkése­ket és átvettük az irá­nyítást.“ Végül a harmadik kérdésre adott válaszo­kat idézem: Tóth Jánosné: „Sze­rintem a mai helyzet elég nehéz. Nagy még a bizalmatlanság az el­múlt időszak hibái miatt. Szerintem, ha mi párttagok összefogunk és elbeszélgetünk a be­csületes dolgozókkal, akkor sikerül rávezet­nünk őket a helyes út­­ra és nagyon szép ered­ményeket érünk majd el.“ Vadnyánszki Rezső: „Ha az elmúlt időszak hibáit a dolgozók javá­ra kijavítjuk, akkor sok félrevezetett embert megnyerünk, akiknek a munkája ugyancsak szükséges, hogy gazda­sági helyzetünk szilár­dabb legyen.“ Mikulás István: „Ha nem jön az októberi el­lenforradalom akkor le­het, hogy ma jobban érürik. Ma azon fárado­zunk, hogy pótoljuk a mulasztottakat.“ Drescher Ottóné: „Ta­lán sosem kellett úgy megbecsülni pártunkat és hazánkat, mint aho­gyan most kell. Mert megint megmutatta, hogy mindent megtesz értünk, dolgozókért Nekünk ezt úgy kell vi­szonoznunk, hogy ter­melőmunkánk jobb le­gyen, mint eddig volt, így lesz jobb életünk és akkor lesz értelme munkánknak. Csak az az ország virágozhat és fejlődhet, ahol békés termelőmunka folyik.“ Kuszmann István: „1945-ben fegyvert fog­tunk a kezünkbe és megvédtük az üzemet. Most is megvédj­ük. A kibontakozás szépen­­ jól halad. Rövid id­ő múlva úgy tündökö­l pártunk mint 1948—Ili­ben.“ Íme, ezt írta dolgoza­­­tában két asszony és három férfi az életről. 1957. április 4 küszöbén Váratlanul kértem őket erre, hogy őszinték le­hessenek. Úgy érzem azok voltak. Békés József írásbeli dolgozatok — Április 4 küszöbén — 200 földműves­­szövetkezeti dolgozót tüntetnek ki április 4.-én Az Országos Földművesszöve­t­kezeti Tanács azokat a földműves­­szövetkezeti és vállalati dolgozó­kat, akik­ az októberi eseményeit alatt hősies helytállással harcol­tak Budapest élelmiszerellátásá­ért, április 4-én Kiváló Földmű­vesszövetkezeti Dolgozó címmel tünteti ki, s pénzjutalomban ré­szesíti. Országosan mintegy két­száz földművesszövetkezeti dolgo­zó kitüntetésére kerül sor. MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT felvesz esz­tergályos, marós, lakatos és villanyszerelő szakmunká­sokat. Jelentkezés a portán: Győr, Kandó Kálmán út 5. K­il­nn­ü­l GYŐRI MEZŐSZÖV VÁLLALAT (Vágóhíd u. 2. sz.) meg­rendelésre raktárról azonnal szállít 3 tonnás, széles nyomtávú utánfutó kocsit — műtrágyaszórógépet — burgonyaültetőgépet —• víz és trágyalé lajtkocsit — 12, 16, 24 kalapácsos terménydarálókat — agregátort S SIPOS GYULA Hadak útja volt ez a föld évezredeken át. .. Alig zöldellt ki a fölperzselt mező, alig hajtott még bolyhos bimbót az ág, tövig lerágták idegen lovak,­­ letiporták a katonák.­­. is új házadnak fundamentumot, forgasd szőlőnek mélyen a földet, csontokat vet föl az ásód. Emléke van minden göröngynek. Mint tenger iszapjába hullt hajók, alattunk süllyedt hadak feküszttek. Hányszor hirdették kormos kőrakások egy-egy falu nyomát? Perzselt levéllel álltak körül feketelombú fák temetetlen holtakat, kiket a had kardélre hányt Mint rázott méhraj hányszor szóródott szét kis magyar családunk! Habos lovak dőltek ki alólunk, nádas mélyén, rengetegben haltunk, idegen hegyek kövei sebezték láncban ért lábunk. Törökkel, tatárral, németek ellen; minket neveztek hajas törököknek. Nyugattal mentünk török űzésére, minket neveztek némethitüeknek. S mind a mi mezőnk juhait falta, akár támadott, akár védett minket. Most is jöttek idegen katonák. Hadak útjává váltak az utak. Fegyveres emberek tették küszöbünkre megfáradt lábukat. Dörgő nagy gépek, kis tatár lovak húzták a sárbaragadt ágyúkat. Most is jöttek idegen katonák — n­em láttunk még soha ilyen hadat — harcoltak, sebesültek, haltak házunk előtt, kertjeink alatt. Vérükkel mosták a minket maró rozsdát, mint zúduló, tisztító áradat. Az ő fegyverük adta meg a szót a hallgató, riadt szegényeknek. A szabadulást azoknak, kik örök szolgaságra ítéltettek, ők adtak újra emberi rangot itt a magyarnak, az embernek. HADAK ÚTJA­ ­ "6k ők mondták ki: nem idegené, nem úré a miénk a hazánk! A népé, amely fönntartotta egy évezreden át. Ők mondták ki: szabadítóink, a szovjet katonák.

Next