Kisalföld, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-31 / 26. szám

_ * A FALUT ÉRDEKLI Nagyon keresik külföldön a magyar lucernamagot Az elmúlt években igen kedvező ok­ az időjárás a lucernára. A jó közepes termés szép jövedelmet h­ozott a termelőknek. A vöröshere sem sikerült olyan jól, de a terve­zett mennyiség ebből is begyűlt. Mindkettőből — fele-fele arány­ban —­ mintegy 500 vagon volt a magtermés. Ebből nemcsak az ez­­évi belföldi szükségletet tudják kielégíteni, de lehetőség nyílik ar­ra, hogy több év után megindul­jon a kivitel is. A magyar lucernamag ma is rendkívül keresett cikk a világ­piacon és jó árat — mázsánként 30 dollárt­­ fizetnek érte. A borjú elválasztása Több olvasó kérdezte már, le­­h­et-e azon segíteni, hogy a tehén borjú elválasztása után teljesen leadja a tejet? Felelet: A tej visszatartása a­ehén egyik rossz, örökletes tulaj­donsága lehet, s úgy igyekezzünk a tej leadásához hozzászoktatni, hogy a fejes elkezdésekor az egyik agybimbó alá eresszük oda a bor­át, s választás ideje táján foko­zatosan vonjuk el az anyja alól. A nagyüzemi tenyészetekben az igen rossz szokású tehenet „daj­ka" tehénként használják idegen borjak felnevelésére. Ha a foko­zott szoktatással nem adja le a­­éhén a tejet borjú nélkül és daj­­kálásra sem tudjuk hasznosítani, ajánlatos selejtezni. Indián-gyümölcs Orosházán Gyuris Gyula orosházi műked­velő botanikus kertjében megér­teit© gyümölcsét az indiánok ked­venc növénye, a Golgotha virága. Peruban és az Amazonas menti trópusi őserdőkben honos növényt magról ültette Gyuris. Márciustól késő őszig virágzott és színpompás virágai az őserdő hangulatát vará­zsolták az orosházi lakásba. Gyü­mölcse ízletes csemege. Szójás csalamádé termesztése A szója elsősorban fehérnövény. Nemcsak magtermése vagy az olaj gyártása után visszamaradó pogácsája, illetve extrahált darája révén szolgáltatja a fehérjét, ha­nem maga az élő növény, akár zöl­den kaszálva, akár besilózva is igen értékes és olcsó fehérjeforrás. Állattenyésztőink már régóta is­merik és értékelik a szóját, mint silótakarmányt. Egy hízó tinóval naponta 25—40 kilogramm szójás csalamádét etet­hetünk meg. Ennek megtermesz­­téséhez 900 négyszögölnyi terület szükséges. A szójás csalamádé ka­szálását már július végén elkezd­jük és egészen szeptember végéig folytathatjuk, s a szójás kukori­cát egymás után két-három heti időközökben három részletben vetjük fő vetési növényként. A zöl­den már el nem fogyasztható szó­jás csalamádét még az elvénülés előtt silózzuk be. Meddig él a lúd ? A lúd legmagasabb életkora 20—22 esztendő, ennél nagyobb kort csak ritkán ér el Éppen ezért figyelemre méltó Őcsény községben Bártfai Zoltán baromfi­­udvara, a­hol Tolna megye legöre­gebb libáit tartják. Bártfaiék leg­idősebb libája 18 esztendős, a má­sik „aggastyán” valamivel fiata­labb: 17 éves. Mindkét szárnyas magas kora ellenére jó tojó, úgy, hogy gazdájuk tovább tartja őket, életük végéig, azaz még legalább két-három esztendeig. \ KISALFÖLD Az igazság furcsa értelmezése — Válasz az écsi tanácselnöknek — Múlt héten cikket közöltünk Horváth Vilmos écsi lakosról. Kifo­gásoltuk, hogy egy évvel ezelőtt 4000 forintért egy jó traktort vett a tényői termelőszövetkezettől, s az árát mindmáig elfelejtette kifi­zetni. Megírtuk, hogy Horváth ta­valyi, mintegy 6000 forint adójá­nak a felét sem fizette ki, hoha több mint négy hold földet vett. Azért maradhatott hátralékban, mert a tanácselnöktől halasztást kapott. A kritikára másnap meg­érkezett a válasz. Tatai Ferenc écsi tanácselnök válaszát az aláb­biakban közöljük: „Cikkükre a következőket szeretném válaszolni. Ami a községi tanácselnök tényke­dését illeti, nem felel meg a valóságnak, mivel kérem annak kimutatását, hogy mi­lyen arányban és miért ad­tam adófizetési halasztást. Ezt úgy látom, nem tüntette fel a cikk, úgy érzem, hogy az ilyen újságcikkel nem sokra megyünk és nem talál­juk meg azt az utat, amivel a kupeceket le tudjuk lep­lezni és a falu közvéleményét erre mozgósítani tudnánk." Itt álljunk meg egy monutumra. Az elnök elvtárs tehát nem tudja, milyen arányban és miért adott adófizetési halasztást Horváthnak Mi tudjuk, hogy milyen arányban, de azt, hogy miért tette, mi sem tudjuk. Honnan tudnánk, ha ön nem tudja? Vagy azt akarja írni, nem tudja honnan szerezte az új­ságíró azt az értesülést, hogy ön adta a halasztást? Megmondjuk: öntől tudjuk. Talán emlékszik rá, mi kiírtuk az adókönyvből Hor­váth 3005 forintos adótartozását. Az a könyv árulta el azt is, hogy az illető több mint négy hold föl­det vett tavaly. Ak­kor megkér­deztük öntől: Hogyan maradhattak Horváthék a nagy összeggel hát­ralékban? Ön azt válaszolta: „kel­lett nekik a pénz, mert a család egyik tagja beteg volt, ezért járul­tunk hozzá, hogy csak később fi­zesse be adóját.” Erre mi megje­gyeztük: ha betegség volt náluk, s nincs pénzük az adóra, nem kellett volna traktort és több mint négy hold földet vásárolniuk. Úgy lát­szik ön mindezt elfelejtette. Most mi eszébe juttatjuk. Ha kételkedne szavainkban, megkérdezheti az igazságot attól a bizonyos sze­mélytől is, aki szintén jelen volt a beszélgetésen, s aki Önnek régi jó ismerőse. Kérjük, legalább neki higgyen. No, de folytassuk a leve­let: „A traktorvásárlással kap­csolatban és az árának kifi­zetésével való üggyel úgy gondolom, hogy foglalkozzon a tényői tsz és a tényői ta­nács, ne pedig az écsi tanács elnöke." Ebben némileg talán igaza van. Éppen ezért a cikk nem is kriti­zálta önt azért, mert Horváth csú­nyán becsapta a tényői termelő­szövetkezetet, s ráadásul mást is be akart csapni, mert a kifizetet­len traktort a vételárnál ezer fo­rinttal drágábbért el akarta adni. Bár Ön is hibás e dolog miatt. Hisz jól tudja, hogy engedély nélkül traktort senki sem tarthat üzem­ben, Horváth mégis azt tette az ön szemle láttára, egészen közel a ta­nácsházhoz. Azt is tudja, hogy ma a traktorokat nem lehet csak úgy adni-venni, de mégsem figyelmez­tette Horváthot, amikor e törvény­telen ügyet az ön tudtával régóta bonyolítgatta. Mindennek dacára a „traktorügyben” Önt a cikk egy­általán nem hibáztatta. Ez bizony hibája volt az írásnak. Nézzük to­vább a levelét: „Helytelennek tartom az ilyen újságcikkek megírását akkor,, amikor az újságírók csak reklámot akarnak csi­nálni egy bizonyos ügyből és olyan személyt is rágalmaz­nak (!), aki nem hibás en­nek az ügynek menetéből és a törvényes rendet minden területen betartja és betar­tatja.” Tehát helytelen a cikk, mert az újságírók csak reklámot akarnak csinálni vele. Melyik újságírók, el­nök elvtárs? Ott csak egy újság­író volt. Vagy úgy gondolja, hogy minden újságíró valamiféle reklá­mozó? Igen, ezt gondolja, leg­alábbis ezt írja. Nagyon fura és egészen különleges, egyedülálló nézetei vannak önnek az újság­írókról. Azt is írja, hogy rágalmaz­zuk, mert betartja és betartatja a törvényességet, ön szerint tehát nem törvénytelen, hogy Horváth inkább földet vett, minthogy az adóját befizette volna. Az is tör­vényes ugyebár, hogy az ideje en­gedély nélkül ipart űzött. Furcsa fogalmai vannak elnök elvtársnak a törvényességről is. És a rágal­mazásról is. Rágalmazással vádol bennünket, mert megírtuk a két­ségtelen igazságot. Hát nem ön rá­galmaz bennünket?! Mi a valóságot írtuk hamisítatlanul. Ezt egy másik écsi lakos level­ével is bizonyít­hatjuk. Az illető — igaz névtelenül — azt írja: „Kérem, az történt az újságcikk után, hogy ennél a Horváth Vilmos­nál dolgozott a nyár óta Váci László, körülbelül 23 éves, a falu­ban csak úgy hívják: Hop-hop. Horváth most ijedtében, a tél kö­z­epén azonnal elbocsátotta. Mi­csoda dolog ez? Hogy nem volt az illetőnek munkakönyve és az OTI-ba se volt bejelentve, az is bizonyos. Az is, hogy Horváthtól fizetést sem kapott a szegény gyerek. Hát ilyen egy tanácstag (vagyis Hor­váth) viselkedése? Megjelent az igazság (!) a Kisalföldben, az illető adót nem fizetett és a tényői szö­vetkezetnek sem fizette ki a trak­tor árát, a szegény gyerekkel meg így bánt el.” Lám, ez a levél is azt mondja, hogy megjelent az igazság a Kis­alföldben. Tehát nem reklám, el­nök elvtárs. A cikkre nagyon is szükség volt, hogy felnyissa az ön szemét, megmutassa, hogy ébe­rebbnek kell lennie a sorozatos visszaélésekkel szemben. Nagyon sajnáljuk, hogy levele végén az alábbiakat írja: „Én mint 1945-ös kommunis­ta, megtanultam, mit kell cselekedni és nem kérem az ilyen személyek segítségét az ilyen irányú munkában.” Ön tehát 1945-ös kommunista. Miért hangoztatja ezt? Az újság­író talán fasiszta? Valahol a lelke mélyén az újságíró is csak ember, nemde? Megtanulta, hogy mit kell cselekednie ? Úgy létszik rosszul tanulta meg. Nem kéri az „ilyen személyek segítségét?" Milyen sze­mélyekét? Nem gondolja, hogy túl­ságosan messzire megy a sérte­getésben? Mi nem akarjuk viszo­nozni az Ön minősíthetetlen hang­ját, inkább csak azt jegyezzük meg: a 1945-ös kommunisták is követhetnek el hibát. Önnél ré­gebbi kommunistákat is ismerünk, akik hibáztak. Sőt olyanokat te, akiket a hibák miatt a párt javas­latára felelősségre vontak és le­váltottak, mert hibáikat nem is­merték el, hanem folytatták, a kri­tikát pedig minősíthetetlen han­gon — amint most ön teszi — visz­­szaverték. Eléggé zavaros levelé­ből kitűnik, hogy ön mindezt még nem érti. Reméljük, hogy meg fog­ja érteni. P. Z. D­­ulaszigeti f­am­usók Ásványráró. A dunaparti er­­dész tanyánál három csó­nakban elhelyezkedik huszonnégy erdei munkást Favágók. Fenes István motorcsónakba ül és a há­rom csónak elé húz, hogy vontas­son bennünket. Elindulunk. A be­fagyás előtt álló víz tükrét fehé­ren fodrozza a vezércsónak hu­szonhét lóerős motorja. Csodála­tos vízi táj: a zúzmarás erdősze­­gély fáinak millió csillára, a kék ég ölelkezése a mozdulatlan Du­nával. Elsiklunk a pók­macskási gát mellett. Aztán a „vizikaraván” egy része kiszáll az öntési Nagy­erdőnél. A többiek végállomása a Gatya-sziget. Fűrészt és fejszét fognak az emberek, ott, ahol előző napon abbahagyták a munkát. Csípős északi szél könnyezteti az embert a szigeten. Cseppet sem kedvez a favágóknak. Az ala­csony szögből tündöklő nap su­gara szinte semmit sem ér. Amo­lyan füldörzsölő reggeli hideg van. A vattás kabátú emberek hozzá­látnak a favágáshoz. Az öreg St­urcz Tibor bács méri az első csa­pásokat a fa tövére. Olvad a dér, csepeg a víz a bajuszáról, ő már melegszik. — Halló, emberek! Itt vagyunk! — kiáltja egy ember Ásványráró felől, csak úgy visszhangzik az erdő.It­­ép étkeztek tehát a fuvaro­*'■* sok is négy szekérrel. Ké­rik a motorost, hogy vigye őket is a szigetre. A kitermelt fát akar­ják a partra hordani. Horváth Mi­hály Lendvai Károllyal együtt fű­részelni kezd is nagyon szép „mű­helyben.” Nekitérdelnek, némely­kor meg kiegyenesednek. Közelükben van a Dániel csa­lád. Egy brigádot alkot. Imre még fiatal legény. Hatalmas csapások­kal éppen végez egy magas tűz lékelésével. Izzad is belé. — Te már most melegedsz a tű­zifánál — böki meg öccsét Dániel István. — Mi is kimelegszünk a fűrészeléstől, de legalább ma is kalickába lesz három köbméter hasáb fa. Takács Géza, Dániel Pál és For­ró Imre odább dolgoznak. Tegnap­ról félbehagyott munkájukat foly­tatják. Takács hegyes karókkal cövekeli a méterfa helyét, Forró meg csapkodja a fát, hogy csak úgy nyílik szét. Dániel Pál kezé­ből már hull is a cövekek közé a zúzmarás, moháshéjú hasábfa. Egyszercsak nagy recsegés, ropogás! Terebélyes ágú hatalmas fűz dől ki. Az, amelyik­nél Horváth—Lendvai pár zenélt a fűrésszel. Leterítették a széles­törzsű fűzet. Szabó István, Dabi Antal és Tamás Ferenc, a sziget nagy­­dunapart felé eső részén igazán „nagy fába vágták fejszéjüket”. Két ember is kellene a fatörzs át­karolásához. Nem a legjobban si­került a lékelése, hamar megszo­rul benne a fűrész. Már-már alig tartja valami, mégsem mozdul. A favágók kerülgetik, nézegetik. Most egy roppanás, ők széjjel ugranak. A szomszédos fák ágait letördelve, nagy zörejjel lecsapódik a nyárfa­óriás. Varga Gyula, az erdész he­lyettese jön is a mérőrúddal: „hossztolni”, kimérni a rönknek való részt. Teljes gőzzel megy a munka: a galyázás, hasogatás, fűrészelés. Az egyébként csendes dunai sziget­világ hangos a sokféle zörejtől. Egy-egy csóka károgva mutatja magát. Sajnálja, hogy elpusztul a kidőlt fával együtt sok-sok ma­dárfészek. Messziről motoros hajó darálja a levegőt, a kürtje felbúg, jelzi, hogy küzd a dunai jégzaj­lással. A nap szikrázva szórja sugarát. Dél van, pihenőidő. Az emberek tüzet gyújtanak, s körülállják a máglyát. A szél kissé alábbhagy. Egyenesen szökik fel a lángnyelv, pattog a száraz fa, sziszeg a ned­ves. A hirtelen támadt melegtől itt-ott kipattan a barka. Kendőt terítenek a jeges földre, s a tűz mellé gugolnak a favágók. Szalonnát sütnek, friss kenyérre csepegtetik a forró zsírt. Aztán némelyikök háttal áll a tűznek, hogy izzadt inge száradjon. A jó ebéd után előkerül az itóka is. Lendvai József kenyérmorzsával vörösbegyet csalogat is tűzhöz. A madárka nem fél, rászáll a tűzből kiálló ágra is, csakhogy felmele­gedjen. A két Horváth viaskodik egyet, de barátságból. — Te, Miska, te burokban szü­lettél! Biztosan nyersz a lottón. Milyen áldomást fizetsz nekünk? — Hiába húzol Feri, akármit mondasz, én akkor is lottózom, meglátod előbb, vagy utóbb nye­rek — vág vissza Miska. — Én majd csak akkor kezdek lottózni, ha látom, hogy jössz a bankból a sok százassal. — Ne is beszélj, mert könnyen megérheted, hogy lesz dínom-dá­­nom a mi utcánkban. Nekem is állhat a szerencse. Nem? — Hiszen az a baj, hogy áll és nem ér utat — mondja a másik. I­­szkai Frigyes erdész szavai rekesztik be ti déli szüne­tet: — A jövő heti munka: ritkítás lesz a sziget halrekesztői részén. Azután eloszlik a társaság. A favágók újra elfoglalják állásai­kat az ég végtelen sátra alatt. Délután ötig ugyanaz a munka, mint délelőtt. — Húzd a fűrészt Miska! Nem tudod, hogy vígan él a favágó — ugratja társát a megolvadt ba­juszos Stulcz bácsi. A fűrészé, a fejszéjé a főszerep most is. No, meg ember is kell hozzá, mégpe­dig erős, egészséges, izmos, így megy ez mindennap az ás­ványrárói dunaszigeten. Radics Elemér. 1958. Január 11,­ptetese". Február végén kotrógépet kap az Iváni Téglagyár Az elmúlt év végén nagy gond­ban voltak az Iván Csék­majori Téglagyár vezetői. December 31-i határidővel kotrógépet rendeltek az ÉM Építőgépgyártó és Javító Vállalatnál, amit a vállalat az utolsó pillanatban lemondott. Ez pedig megakadályozta volna a gyár tavaszi munkájának normá­lis beindulását. A „Kisalföld” cikkben foglalkozott ezzel a visz­­szás helyzettel. Ennek nyomán a budapesti gyár dolgozói elvállal­ták, hogy februárban leszállítják a kotrógépet az ivániak részére, így április elején Ivánban üzembe helyezhetik az új téglaprés mű­helyt, amely növeli a téglagyár mennyiségi termelését, egyben pe­dig a minőségi gyártást is elő­mozdítja. Újabb tűz volt Sopronban A nagy hideg beköszöntésével egyre gyakrabban fordulnak elő erős fűtés következtében keletke­zett tüzek. Immár a második ilyen lakástűz okozott kárt Sopronban. Kedden a délelőtti órákban a Rá­kóczi utca 2. szám alatt gyulladt ki a padló. A cserépkályhában a szokottnál erősebben tüzeltek és a szigetelés valószínűleg nem volt megfelelő, ezért keletkezett a tűz. A kár, mivel a cserépkályhát is le kellett bontani, megközelítette a háromszáz forintot. Ugyanezen a napon a délutáni órákban Ágfalváról jeleztek tüzet. A közös szérűn gyerekek játszot­tak, azok gyújtották fel az egyik szalmakazlat, s utána elfutottak. Két másik kazal is lángra lobbant. A keletkezett kár 2185 forint. Régi festmények foto-analízise Régi festményeket különféle fényet megvilágítva meg lehet ál­lapítani, hogy nem rejlik-e a kép alatt másik kép, vagy nem javí­tották-e a képet. Közönséges, ult­raibolya, infravörös és Röntgen­sugárral megvilágított festmények gyakran elárulják, hogy a kép alatt egy, vagy esetleg több más kép rejlik. Nemritkán az alul lé­vő kép értékesebb az utóbb fes­tettnél. Ilyenkor leszedik a felső képet.

Next