Kisalföld, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-13 / 212. szám
6__ Őszinte okulással és tisztelettel Hatvan évvel ezelőtt végezte el a tanítóképzőt Sárospatakon. Ma a 82. évét tapossa. Ám a múló idő nem zsugorította össze érdeklődési körét a mindennapos gondok mécsesnyi lángocska köré. Akiről szó van, Boda József, tíz éve a soproni Pedagógusok Nyugdíjas Otthonának lakója. Jó sora van? ..Nem panaszkodhatok Valamit mégis el kell mondanom. Nagyapám 93 éves volt, nagyanyám meg 91. Hatvanhárom évig éltek együtt. Szerették egymást, valóban ásókapa válásig. Öszörögtek, ha valamelyikük a másikuk, kanapéjára telepedett, vagy elfoglalta, megszokott székét. Hát így van ez az öregekkel, ha pedg idegenül kerülnek öszsze, egy szobába zárva, akkor... Ez nem panasz, csak csendes észrevétel.” „ A Somogy megyei volt, műves ember akit a sors is kergetett, igy került a család a főváros szélére. Innen járt gimnáziumba Boda József. Naponta kétszer másfél órát gyalogolt. Amikor kézbe kapta oklevelét, a budapesti Medve utcai elemiben kezdett tanítani. Korán megszerette az Irodalmat és azt magas szinten maga is művelte s műveli ma is. Tanította Németh Lászlót, a nevessé vált írót. A Tanácsköztársaság megdöntése után magatartása és beosztása miatt ,a Gyermekvédelmi Központban dolgozott kirigy társai feljelentették, először 3 évi fizetés- viszszaminősítésre, majd állásvesztésre ítélték, öt évre eltiltották a tanítástól. Boda József visszament aföldhöz. „Bálványoson parasztkodtam négy évig.” Aztán a Franklin Nyomdában címszalagíró és végül korrektor lett. Dénesre hívták tanítani, onnan Becskeházára és végül Martonyiba került. Innen ment nyugdíjba 1953- ban. Az első világháború legelején megsebesült, két évig feküdt kórházban. Gyógyulása után jelentkezett Osváthnál, a Nyugat főszerkesztőjénél, akivel sokáig beszélgettek. Osváth nem ígért semmit, de hamarosan megjelent Az előőrs című verse. Ebből idézünk: „Halotti csönd, mi mosti reád mered, agyadra súlyosul s a gyáva lélek ijedt füledbe riadót veret .. . Apró verssel kezdte, majd egyre súlyosabb veretű, művekbe fogott. Hét vaskos kötetbe gyűjtve írta meg a magyar nép keserves sorsát a hunoktól napjainkig. Úgy mondta: szonettkoszorúk dalkörökre és énekekre bontva Egy-egy kötet háromszáz gépelt oldal. — Soha nem szándékoztam nyomtatásban megjelentetni. Hét példányt küldtem el „jó” helyekre: Széchenyi Könyvtár, Illyés Gyula, a Nagyvilág, Németh László és a családom tagjai őrzik ezeket. Németh László az Utrake- szén szonettkoszorú kézhez vételi után így írt volt tanítómesterének: ,,A szép gyöngybetűs versekből az látom, hogy egykori gyermeki érzésem nem tévedt, aki így készül, az útra túl a hetvenen, annak kitűnő embernek kell lennie.” Illyés Gyula három levejét Tihanyból küldte Boda Józsefnek. Az első 1965-ből kelt: „Az a véleményen,, ami Schöpflin Aladáré volt annak idején (1929), nem hiányolható hang ez a magyar irordalomból.” A harmadik levelét 1968-ban írta: „Az újabb szonettkoszorút rögtön elolvastam, őszinte okulással és tisztelettel képességeid iránt. Legszebb irodalmi emlékeim közé tettem és sokszor ki fogom még nyitani.” Most a nyolcadik köteten dolgozik: Relativitás (szatírák könyve). Bölcs öregsége, sok tapasztalata, életúízódásai ebben a kötetben kristályosodnak néha gúnyfricskákká. Boda József is ott ült a soproni ünnepségen, ahol Gesztesi József, a győri Tanítóképző Intézet igazgatója és Csonka Józsefné, a Pedagógus Szakszervezet megye bizottságának munkatársa átnyújtotta neki és három társának a gyémántdiplomát, négy másik pedagógusnak az aranydiplomát, és egy óvónőnek szintén az aranyat (jó) Bálványoson született. Aó szonettek mestere, a gyémánt- Apja szegény zöld- diplomás Boda József (cobenwein relv.) Intézkedtek Meghallották... Amikor ez év július elé■ jén „Nem engedélyezem!" címmel megírtuk a kisztácsai Csutora utca lakóinak mérhetetlen bosszúságát, nem gondoltuk, hogy a semmiségnek tűnő ügyben később is állást kell foglalnunk. „Nem hallják, vagy , nem akarják?’’ címmel szeptember 6-án leszögeztük: „Elgondolkoztató, hogy egyetlen ember — a hatóság segítségével — tetszése szerint bosszanthatja embertársait.” A cikkeinkre küldött hatósági válasz egyetért a lakók panaszával. „Takács László tulajdonát képező útszakasz kisajátítása folyamatban van, befejezése után hivatalosan is megnyitjuk az utcát. Munkatársunk egyébként ismét a helyszínen járt és megegyezett Takács Lászlóval, hogy vasárnapra a kerítést eltávolítja és az átjárást a nagyközönség részére biztosítja”. Reméljük, az ígéret teljesül. Bízunk abban is, hogy időközben Takács László belátta, eljárása méltatlan a ma emberéhez... KEDVES melódiák fontak körül, s a dallamok ezernyi emléket zúdítottak rám. Magam előtt láttam a mindig elegáns, örök fiatal Farkas Imrét, írók, újságírók, mindannyiunk aranyos Mókucs bácsiját. Kedvenc törzshelyünkön, a kávéházban, ő volt a társaság központja. Mint ifjú hírlapíró, csodálattal hallgattam az „Iglói diákok” és sok kedves dal szerzőjének kedves történeteit, kellemes csevegését. Megőriztem egy történetet az „öreg diákról”. Elöljáróban el kell mondanom, hogy szeretek — különösen őszidőben — temetőben sétálni. Itt lehet legjobban hallgatni a csendet. A Kerepesi temetőben gyakran elzarándokoltam a Szegény kisgyermek panaszainak halhatatlan költőjéhez, Kosztolányi Dezsőhöz Most is megállok annál a sírdombnál, amelyik Tóth Árpád hamvait takarja, s a „Vén ligetben” fenséges sorait idézem. Meglátogatom haló poraiban Babits Mihályt és a „Jónás könyvére” gondolok. Hosszú ideig álldogálok ilyenkor egy másik sírkőnél, amely alatt „Gőg és Magóg fia” alussza örök álmát. Tisztelgek Egyed szerkesztő úr sírjánál is... Az egyik temetői sétám alkalmával, már jöttem kifelé, mikor a lombok között életnagyságú bronzszobrot pillantottam meg egy sír felett. Egy férfi, kezében hegedűvel, amelyen elpattantak a húrok, Radics Béla nyughelye ez. Azemlékművön még annyi áll: „Megállok a keresztútnál, ahol nyáron annyi fehér virág van.” Ott jutott eszembe megint Mókucs bácsi. A régi pesti Ostende kávéházban egy csendes estén egyedül üldögélt. Itt muzsikált zenekarával az akkor már világhíres Radics Béla. Észrevette az írót, és hegedülve asztala felé lépegetett. Játék közben csak annyit mondott: — Van egy új nóta, szöveg kéne hozzá, — és már játszotta is, olyan szépen, hogy a kávéház vendégei mind odafigyeltek. Farkas Imre hallgatta, játszatta a szerzővel még sokszor. Majd a pincértől kéziratpapírt kért. (Ó, hol vannak már a kéziratpapírt kínáló kávéházak !) És ott, a kávéházi asztalon, azonnal megírta a „Megállók a keresztútnál” szövegét és átadta a prímásnak. Egy hét múlva már városszerte játszottál, és énekelték az új nótát. A nótakeresztelőt jóval később tartották, Radics Béla elegáns Ráday utcai lakásában. Ott volt a Radics és a Magyari család minden tagja. Először a Kossuth-nótát játszották el, majd az újat. A magyaros ebéd után francia pezsgőt ittak, a legjobb márkájút. A feketénél fémtokba bújtatott Havanna szivarral kínálták Mókucs bácsit — Rotschild szállítja nekem Bádenből — mondotta a prímás. Sokáig voltak együtt a nótakeresztelőn, a muzsikáról és a régi nótafákról beszélgettek. Kevesen emlékezünk már Radics Bélára, csak a hozzám hasonló korú, őszülő hajú legények. Farkas Imréről is sokáig hallgatni kellett, miközben az egész világon játszották zenéjét Ezen az emlékeket ébresztő őszi estén újból örömmel hallgattam kedves dalait, és mindig sokat gondolok rá, különösen, ha séta közben megállok a keresztútnál, ahol nyáron annyi fehér virág van ... Imre Béla Megállók a keresztúrinál... Még harmincnyolc örömmel teszünk eleget a győri Richards-gyár szakszervezeti bizottsága kérésének. A Kisalföld tegnapi számában hírt adtunk arról, hogy a vállalattól tíz szocialista brigád jelentkezett a textiles szakszervezetek elnöksége által meghirdetett vetélkedőre. Amikor munkatársunk a tájékoztatást kapta, csak tíz brigádról szólt a hír. Tegnap délelőtt jelentették lapunknak, hogy már 48, tehát harmincnyolccal több szocialista munkacsoport jelentette be részvételét a vetélkedőre. Gratulálunk a lelkes richards-gyári dolgozóknak! KISALFÖLD 99Akik vették a lapot Az újságolvasó gyakran találkozik a rendőrségi felhívással, amely szinte mindig ugyanazon a helyen, ugyanazzal a címmel jelenik meg a lapokban: „Jelentkezzenek a károsultak!” Agyafúrt csalók, veszélyes szélhámosok áldozataihoz szólnak a felhívások, olyan emberekhez, akik tolvajoknak pénzt kölcsönöznek, csavargókra bízzák értékeiket, lakásaikba fogadják a házasság szédelgő, két, álorvossal gyógyíthatják magukat, nem létező örökségre előleget adnak, egyszóval a legátlátszóbb meséknek is „bedőlnek”. Jelentkeznek-e a károsultak? Ha igen, mit mondanak vallomásaikban, hogyan ítélik meg saját magikk hiszékenységét, amelynek áldozatiéi lettek? Felismertem a csirkefogót A nyomozótiszt várószobájában négy asszony beszélget. — Határozottan felismertem a csirkefogót. Háromszáz forintot kért tőlem. Én bolond fejjel odaadtam a pénzt és nyugodtan vártam, hogy felszereljék lakásomba a telefont — így az egyik asszony. . . — Ez a férfi biztos fölényével nyerte meg a bizalmat. Képzeljék, elhozta a vezetéket is, hófehér készüléket ígért, aztán nem láttam többé — mondja a másik asszony. Odabent, a nyomozó szobájában láthatjuk a férfit, F. Istvánt. Most már nagyon csendesen, szerényen viselkedik, biztos fölénye, amely a károsultak szerint első számú fegyvere volt, nyomtalanul eltűnt. F. elhitette áldozataival, hogy vezető beosztásban dolgozik a postánál, csak egy szavába kerül és máris szerelik a régen várt telefont. Ha valaki netán mégis kételkedett szavaiban, türelmet kért, másnap elhozta a vezetéket, hangzatos kérvényt fogalmazott, és a nagyobb hatás kedvéért okmánybélyeget is ragasztott a kérvényre. — Elismerem, hogy bűnös vagyok. Jelentkeztek a károsultak, szám szerint több mint harmincan. A rendőrségi felhívásból tudták meg valahányan, hogy becsapták őket, kit 300, kit 500 forinttal. A marós orvos Az iménti ügyben befejeztük a nyomozást — tájékoztat a nyomozó tiszt. — Persze néhány csalás lehet még . .. számláján, csak ő nem emlékszik többre, a károsultak pedig nem jelentkeznek többen. Előfordul, hogy a becsapott emberek szégyellik hiszékenységüket, ezért nem is tesznek vallomást. Őszi doktor példája csak megerősíti ezt a feltevésünket. — Ki az az Őszi doktor? — Közismert szélhámos, rendes nevén Jász Jenőnek hívják. Ha akarja, előkeresem az aktáit,... .... Az akták tanúsága szerint Őszi doktor „civilben” marós, s különféle csalásokért többször ült börtönben. Legutóbb, amikor kiszabadult, nem tudott azonnal elhelyezkedni. Alkalmi ismerőseitől kért kölcsönöket, és miután teljesen eladósodott, elhatározta, hogy felcsap orvosnak. Jász Jenő korábbi katonai szolgálata idején felcser volt. Ezen a „jogcímen” vásárolt egy orvosi táskát, ezzel feszített az utcán, jelent meg az eszpresszókban, és mindenkinek így mutatkozott be: „Doktor Jász-Oszwald Oszkár vagyok!” Kitűnő fellépése hamarosan sokakat megtévesztett, elbűvölt. Hogy orvos voltát szükség esetén igazolni is tudja, személyi igazolványát meghamisította. Jó pénzért „hivatását” is gyakorolta: betegeit olyan injekciókkal gyógyította, amelyeket saját részére íratott fel az SZTK-nál. A kisbíró unokája Tíz-egynéhány vaskos aktacsomó más esetekről, furfangosabbnál furfangosabb csalásokról tanúskodik. S ez mindössze egy év „termése”,s egyetlen rendőrkapitányságon. Így leggyakrabban a vidéki embereket környékezik meg, kerítik hálójukba a hiszékenység vámszedői. Itt van például P. Gyula bűnlajstroma. Az alig 30 éves fiatalember ötször ült börtönben, bejelentett lakása szerint vidéken kellett volna élnie, de ő a fővárosban ütött tanyát, alvilági társaival csalásra, fosztogatásra szövetkezett. P. Gyula áldozatai között van egy parasztbácsi, aki így adja elő a panaszát a rendőrségen : „Kérem, én megértem. 65 esztendőt, de még nem ültettek fel ilyen csúfosan. Ez a fiatalember a pályaudvar söntésében szegődött mellém, és megkérdezte, hogy ismerem-e őt, mert ha nem tudnám, falubeliek vagyunk, ő a kisbírónak az unokája. Mondtam a kisbíró nevét, mire ő rávágta, hogy igen, ez az ő nagypapája. Megörültem, hogy ebben a ménkű nagyvárosban legalább lesz útikalauzom. Egyébiránt táskarádiót akartam venni, a fiatalúr készséggel felajánlotta szolgálatait, el is kalauzolt egy üzletféléig, ott elkérte a pénzt, hogy majd beszél az üzletvezetővel, hogy az olcsóbbik készülékből adjon, aztán mire felocsúdtam, nyomtalanul eltűnt”. P. Gyula mindig kigondolta a legmegfelelőbb mesét, saját szavaival csak olyan emberekkel kísérletezett, „akik vették a lapot”. Csaknem negyven embertől sikerült kicsalnia kisebb-nagyobb összegeket. Menyasszonyt keresett Jóllehet nem mindenkárosult jelentkezik a rendőrségen, a sajtófelhívások azonban mind nagyobb segítséget adnak a bűnügyek felderítéséhez. T. László 55 éves, rovott múltú segédmunkást például házasságszédelgésért tartóztatta le a rendőrség. A nyomozás kiderítette, hogy T. László néhány hónapja újsághirdetést tett közzé: menyasszonyt keresett. Azoknak, akik tetszettek neki, házassági ajánlatot tett, mondván, csak lakásra van szükség. A jó megjelenésű szélhámos azonnal tudott lakáscímeket is. Hogyan, hányan hittek T. Lászlónak? Eddig hét bejelentés érkezett a rendőrségre, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a segédmunkás, hiszékeny nőktől több mint 200 ezer forintot csalt ki. De van még néhány más ügy is a házasságszédelgő számláján, olyan, amit bevallott — és feltételezik — olyan is, ,amit nem vallott be. Ezért a rendőrség várja, hogy minden károsult jelentkezzék. Kőszegi Frigyes is Plakátragasztót felveszünk, Magyar Hirdető, Győr, Kazinczy u. 16. , 1963 szeptember 13., szombat Közlemény Győr Város Tanácsa VB, IX. egészségügyi osztály vezetője a belváros területén kötelező patkányirtást rendel el A patkányirtás 1969. szeptember 15-től október 29-ig szakaszosan történik. A szakaszok helyi és időrendi részletes beosztásáról az érintett terület ingatlantulajdonosai a belváros területén kifüggesztett „Hirdetmény”-ek útján kapnak tájékoztatást. Áramszünet Tudomására hozzuk a t. fogyasztóközönségnek, hogy Győrött szeptember 14-én, vasárnap 6 és 14 óra közötti időben Belvárosban, Újvárosban, Szigetben és Révfaluban (Külső-Bácsai u. a körtöltéstől kifelé eső rész kivételével.) ÁRAMSZÜNET LESZ. ÉDÁSZ Vállalat Győr városi üzemvezetőség.