Kisalföld, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-13 / 212. szám

6__ Őszinte okulással és tisztelettel Hatvan évvel ezelőtt vé­gezte el a tanítóképzőt Sáros­patakon. Ma a 82. évét tapos­sa. Ám a múló idő nem zsu­gorította össze érdeklődési körét a mindennapos gondok mécsesnyi lángocska­ köré. Akiről szó van, Boda József, tíz éve a soproni Pedagógu­sok Nyugdíjas Ottho­nának lakója. Jó sora van? ..Nem panaszkodhatok Va­lamit mégis el kell mondanom. Nagy­apám 93 éves volt, nagyanyám meg 91. Hatvanh­árom évig él­tek együtt. Szerették egymást, valóban ásó­kapa válásig. Öszö­­rögtek, ha valamelyi­kük a másikuk, ka­napéjára telepedett, vagy elfoglalta, meg­szokott székét. Hát így van ez az öre­gekkel, ha ped­g ide­genül kerülnek ösz­­sze, egy szobába zár­va, akkor... Ez nem panasz, csak csendes észrevétel.” „ A Somogy megyei volt, műves ember akit a sors is kergetett, igy került a család a főváros szé­lére. Innen járt gimnáziumba Boda József. Naponta kétszer másfél órát gyalogolt. Amikor kézbe kapta okle­velét, a budapesti Medve ut­cai elemiben kezdett tanítani. Korán megszerette az Irodal­mat és azt magas szinten ma­ga is művelte s műveli ma is. Tanította Németh Lászlót, a nevessé vált írót. A Tanácsköztársaság meg­döntése után magatartása és beosztása miatt ,a­ Gyermek­­védelmi Központban dolgo­zott k­irigy társai feljelentet­ték, először 3 évi fizetés- visz­­szaminősítésre, majd állás­­vesztésre ítélték, öt évre el­tiltották a tanítástól. Boda József visszament a­­földhöz. „Bálványoson pa­­rasztkodtam négy évig.” Az­tán a Franklin Nyomdában címszalagíró és végül korrek­tor lett. Dénesre hívták ta­nítani, onnan Becskeházára és végül Martonyiba került. Innen ment nyugdíjba 1953- ban. Az első világháború leg­elején megsebesült, két évig feküdt kórházban. Gyógyulá­sa után jelentkezett Osváth­­nál, a Nyugat főszerkesztőjé­nél, akivel sokáig beszélget­tek. Osváth n­em ígért sem­mit, de hamarosan megjelent Az előőrs című verse. Ebből idézünk: „Halotti csönd, mi mosti reád mered, agyadra súlyosul s a gyáva lélek ijedt füledbe riadót veret .. . Apró verssel kezdte, majd egyre súlyosabb veretű, mű­vekbe fogott. Hét vaskos kö­tetbe gyűjtve írta meg a ma­gyar nép keserves sorsát a hunoktól napjainkig. Úgy mondta: szonettkoszorúk dal­­körökre és énekekre bontva Egy-egy kötet háromszáz gé­pelt oldal. — Soha nem szándékoztam nyomtatásban megjelentetni. Hét példányt küldtem el „jó” helyekre: Széchenyi Könyv­tár, Illyés Gyula, a Nagyvi­lág, Németh László­ és a csa­ládom tagjai őrzik ezeket. Németh László az Utrake-­ szén szonettkoszorú kézhez vételi után így írt volt taní­tómesterének: ,,A szép gyöngybetűs versekből az látom, hogy egykori gyermeki érzésem nem tévedt, aki így készül, az útra túl a hetvenen, annak kitűnő embernek kell lennie.” Illyés Gyula három levejét Tihanyból küldte Boda Jó­zsefnek. Az első 1965-ből­ kelt: „Az a véleményen,, ami Schöpflin Aladáré volt annak idején (1929), nem hiányol­ható hang ez a magyar iror­dalomból.” A harmadik le­velét 1968-ban írta: „Az újabb szonettkoszorút rögtön elolvastam, őszinte okulással és tisztelettel képességeid iránt. Legszebb irodalmi em­lékeim közé tettem és sok­szor ki fogom még nyitani.” Most a nyolcadik köteten dolgozik: Relativitás (szatí­rák könyve). Bölcs öregsége, sok tapasztalata, életúízódá­­sai ebben a kötetben kristá­lyosodnak néha gúnyfrics­­kákká. Boda József is ott ült a soproni ünnepségen, ahol Gesztesi József, a győri Ta­nítóképző Intézet igazgatója és Csonka Józsefné, a Peda­gógus Szakszervezet megye bizottságának munkatársa átnyújtotta neki és három társának a­ gyémántdiplomát, négy másik pedagógusnak az aranydiplomát, és egy óvónő­nek szintén az aranyat (jó) Bálványoson született. Aó szonettek mestere, a gyémánt- Apja szegény zöld- diplomás Boda József (cobenwein relv.) Intézkedtek Meghallották... Amikor ez év július elé­­■ jén „Nem engedélyezem!" címmel megírtuk a kisztácsai Csutora utca lakóinak mér­hetetlen bosszúságát, nem gondoltuk, hogy a semmi­ségnek tűnő ügyben később is állást kell foglalnunk. „Nem hallják, vagy , nem akarják?’’ címmel szeptem­ber 6-án leszögeztük: „Elgon­dolkoztató, hogy egyetlen em­ber — a hatóság segítségével — tetszése szerint bosszant­hatja embertársait.” A cikkeinkre küldött ha­tósági válasz egyetért a la­kók panaszával. „Takács László tulajdonát képező út­szakasz kisajátítása folyamat­ban van, befejezése után hi­vatalosan is megnyitjuk az utcát. Munkatársunk egyéb­ként ismét a helyszínen járt és megegyezett Takács Lászlóval, hogy vasárnapra a kerítést eltávolítja és az át­járást a nagyközönség részé­re biztosítja”. Reméljük, az ígéret telje­sül. Bízunk abban is, hogy időközben Takács László be­látta, eljárása méltatlan a ma emberéhez... KEDVES melódiák fontak körül, s a dallamok ezernyi emléket zúdítottak rám. Magam előtt láttam a mindig ele­gáns, örök fiatal Farkas­ Imrét, írók, újságírók, mindannyiunk aranyos­ Mó­­kucs bácsiját. Kedvenc törzshelyünkön, a kávéház­­ban, ő volt a társaság központja. Mint ifjú hírlapíró, csodálattal hallgattam az „Iglói diákok” és sok kedves dal szer­zőjének kedves történeteit, kellemes csevegését. Megőriztem egy történetet az „öreg diákról”. Elöljáróban el kell mondanom, hogy szeretek — különösen őszidőben — te­metőben sétálni. Itt lehet legjobban hallgatni a csendet. A Kerepesi teme­tőben gyakran elzarándokoltam a Sze­gény kisgyermek panaszainak halhatat­lan költőjéhez, Kosztolányi Dezsőhöz Most is megállok annál a sírdombnál, amelyik Tóth Árpád hamvait takarja, s a „Vén ligetben” fenséges sorait idé­zem. Meglátogatom haló poraiban Ba­bits Mihályt és a „Jónás könyvére” gondolok. Hosszú ideig álldogálok ilyen­kor egy másik sírkőnél, amely alatt „Gőg és Magóg fia” alussza örök álmát. Tisztelgek Egyed szerkesztő úr sírjánál is... Az egyik temetői sétám alkalmával, már jöttem kifelé, mikor a lombok kö­zött életnagyságú bronzszobrot pillan­tottam meg egy sír felett. Egy férfi, ke­zében hegedűvel, amelyen elpattantak a húrok, Radics Béla nyughelye ez. Az­­emlékművön még annyi áll: „Megállok a keresztútnál, ahol nyáron annyi fehér virág van.” Ott jutott eszembe megint Mókucs bácsi. A régi pesti Ostende kávéházban egy csendes estén egyedül üldögélt. Itt mu­zsikált zenekarával az akkor már világ­híres Radics Béla. Észrevette az írót, és hegedülve asztala felé lépegetett. Já­­ték közben csak annyit mondott: — Van egy új nóta, szöveg kéne hoz­zá, — és már játszotta is, olyan szé­pen, hogy a kávéház vendégei mind odafigyeltek. Farkas Imre hallgatta, ját­szatta a szerzővel még sokszor. Majd a pincértől kéziratpapírt kért. (Ó, hol vannak már a kéziratpapírt kínáló ká­véházak !) És ott, a kávéházi asztalon, azonnal megírta a „Megállók a keresztútnál” szövegét és átadta a prímásnak. Egy hét múlva már városszerte játszottál, és énekelték az új nótát. A nótakeresztelőt jóval később tar­tották, Radics Béla elegáns Ráday utcai lakásában. Ott volt a Radics és a Ma­­gyari család minden tagja. Először a Kossuth-nótát játszották el, majd az újat. A magyaros ebéd után francia pezsgőt ittak, a legjobb márkájút. A fe­keténél fémtokba bújtatott Havanna szi­varral kínálták Mókucs bácsit — Rotschild szállítja nekem Báden­­ből — mondotta a prímás. Sokáig voltak együtt a nótakereszte­lőn, a muzsikáról és a régi nótafákról beszélgettek. Kevesen emlékezünk már Radics Bé­lára, csak a hozzám hasonló korú, őszülő hajú legények. Farkas Imréről is sokáig hallgatni kellett, miközben az egész világon játszották zenéjét Ezen az emlékeket ébresztő őszi es­tén újból örömmel hallgattam kedves dalait, és mindig sokat gondolok rá, kü­lönösen, ha séta közben megállok a ke­resztútnál, ahol nyáron annyi fehér vi­rág van ... Imre Béla Megállók a keresztúrinál... Még harmincnyolc örömmel teszünk eleget a győri Richards-gyár szak­­szervezeti bizottsága kérésé­nek. A Kisalföld tegnapi szá­mában hírt adtunk arról, hogy a vállalattól tíz szocia­lista brigád jelentkezett a textiles szakszervezetek el­nöksége­ által meghirdetett vetélkedőre. Amikor munka­társunk a tájékoztatást kap­ta, csak tíz brigádról szólt a hír. Tegnap délelőtt jelentet­ték lapunknak, hogy már 48, tehát harmincnyolccal több szocialista munkacsoport je­lentette be részvételét a ve­télkedőre. Gratulálunk a lelkes ri­­chards-gyári dolgozóknak! KISALFÖLD 99Akik vették a lapot Az újságolvasó gyakran találkozik a rendőrségi fel­hívással, amely szinte min­dig ugyanazon a helyen, ugyanazzal a címmel jelenik meg a lapokban: „Jelentkez­zenek a károsultak!” Agya­fúrt csalók, veszélyes szélhá­mosok áldozataihoz szólnak a felhívások, olyan emberek­hez, akik tolvajoknak pénzt kölcsönöznek, csavargókra­­ bízzák értékeiket, lakásaikba fogadják a házasság szédelgő, két, álorvossal gyógyíthatják magukat, nem létező örök­ségre előleget adnak, egyszó­val a legátlátszóbb mesék­nek is „bedőlnek”. Jelent­keznek-e a károsultak? Ha igen, mit mondanak vallo­másaikban, hogyan ítélik meg saját magikk hiszékeny­ségét, amelynek áldozatiéi lettek? Felismertem a csirkefogót A nyomozótiszt várószobá­­jában négy asszony beszél­get. — Határozottan felismer­tem a csirkefogót. Három­száz forintot kért tőlem. Én bolond fejjel odaadtam a pénzt és nyugodtan vártam, hogy felszereljék lakásomba a telefont — így az egyik asszony. . . — Ez a férfi biztos fölé­nyével nyerte meg a bizal­mat. Képzeljék, elhozta a vezetéket is, hófehér készü­léket ígért, aztán nem­ lát­tam többé — mondja a má­sik asszony. Odabent, a nyomozó szo­bájában láthatjuk a férfit, F. Istvánt. Most már nagyon csendesen, szerényen visel­kedik, biztos fölénye, amely a károsultak szerint első számú fegyvere volt, nyom­talanul eltűnt. F. elhitette áldozataival, hogy vezető be­osztásban dolgozik a postá­nál, csak egy szavába kerül és máris szerelik a régen várt telefont. Ha valaki ne­tán mégis kételkedett szavai­ban, türelmet kért, másnap elhozta a vezetéket, hangza­tos kérvényt fogalmazott, és a nagyobb hatás kedvéért okmánybélyeget is ragasztott a kérvényre. — Elismerem, hogy bűnös vagyok. Jelentkeztek a károsultak, szám szerint több mint har­mincan. A rendőrségi felhí­vásból tudták meg valahá­­nyan, hogy becsapták őket, kit 300, kit 500 forinttal. A marós orvos Az iménti ügyben befejez­tük a nyomozást — tájékoz­tat­ a nyomozó tiszt. — Per­sze néhány csalás lehet még . .. számláján, csak ő nem emlékszik többre, a károsul­tak pedig nem jelentkeznek többen. Előfordul, hogy a becsapott emberek szégyellik hiszékenységüket, ezért nem is tesznek vallomást. Őszi doktor példája csak megerő­síti ezt a feltevésünket. — Ki az az Őszi doktor? — Közismert szélhámos, rendes nevén Jász Jenőnek hívják. Ha akarja, előkere­sem az aktáit,... .... Az akták tanúsága sze­rint Őszi doktor „civilben” marós, s különféle csalásokért többször ült börtönben. Leg­­utóbb, amikor kiszabadult, nem tudott azonnal elhe­lyezkedni. Alkalmi ismerő­seitől kért kölcsönöket, és miután teljesen eladósodott, elhatározta, hogy felcsap or­vosnak. Jász Jenő korábbi katonai szolgálata idején fel­cser volt. Ezen a „jogcímen” vásárolt egy orvosi táskát, ez­zel feszített az utcán, jelent meg az eszpresszókban, és mindenkinek így mutatkozott be: „Doktor Jász-Oszwald Oszkár vagyok!” Kitűnő fel­lépése hamarosan sokakat megtévesztett, elbűvölt. Hogy orvos voltát szükség esetén igazolni is tudja, személyi igazolványát meghamisította. Jó pénzért „hivatását” is gyakorolta: betegeit olyan injekciókkal gyógyította, amelyeket saját részére íra­tott fel az SZTK-nál. A kisbíró unokája Tíz-egynéhány vaskos ak­tacsomó más esetekről, fur­fangosabbnál furfangosabb csalásokról tanúskodik. S ez mindössze egy év „termése”,s egyetlen rendőrkapitánysá­gon. Így leggyakrabban a vidéki embereket környéke­zik meg, kerítik hálójukba a hiszékenység vámszedői. Itt van például P. Gyula bűn­lajstroma. Az alig 30 éves­ fiatalember ötször ült bör­tönben, bejelentett lakása szerint vidéken kellett volna élnie, de ő a fővárosban ütött tanyát, alvilági társai­val csalásra, fosztogatásra szövetkezett. P. Gyula áldozatai között van egy parasztbácsi, aki így adja elő a panaszát a rend­őrségen : „Kérem, én megértem. 65 esztendőt, de még nem ültet­tek fel ilyen csúfosan. Ez a fiatalember a pályaudvar söntésében­ szegődött mellém, és megkérdezte, hogy isme­­rem-e őt, mert ha nem tud­nám, falubeliek vagyunk, ő a kisbír­ónak az unokája. Mondtam a kisbíró nevét, mire ő rávágta, hogy igen, ez az ő nagypapája. Meg­örültem, hogy ebben a mén­kű nagy­városban legalább lesz útikalauzom. Egyébiránt táskarádiót akartam venni, a fiatalúr készséggel felaján­lotta szolgálatait, el is kala­uzolt egy üzletféléig, ott el­kérte a pénzt, hogy majd be­szél az­ üzletvezetővel, hogy az olcsóbbik készülékből adjon, aztán mire felocsúd­tam, nyomtalanul elt­űnt”. P. Gyula mindig kigondol­ta a legmegfelelőbb mesét, saját szavaival csak olyan emberekkel kísérletezett, „akik vették a lapot”. Csak­nem negyven embertől sike­rült kicsalnia kisebb-nagyobb összegeket. Menyasszonyt keresett Jóllehet nem minden­­ká­rosult jelentkezik a rendőr­ségen, a sajtófelhívások azonban mind nagyobb se­gítséget adnak a bűnügyek felderítéséhez. T. László 55 éves, rovott múltú segéd­munkást például házasság­szédelgésért tartóztatta le a rendőrség. A nyomozás ki­derítette, hogy T. László né­­­hány hónapja újsághirdetést tett közzé: menyasszonyt ke­resett. Azoknak, akik tetszet­tek neki, házassági ajánla­tot tett, mondván, csak la­kásra van szükség. A jó megjelenésű szélhámos azon­nal tudott lakáscímeket­­ is. Hogyan, hányan hittek T. Lászlónak? Eddig hét beje­lentés érkezett a rendőrség­re, amelyekből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a segéd­munkás, hiszékeny nőktől több mint 200 ezer forintot csalt ki. De van még néhány más ügy is a házasságszédel­gő számláján, olyan, amit bevallott — és feltételezik — olyan is, ,amit nem vallott be. Ezért a rendőrség várja, hogy minden károsult jelent­kezzék. Kőszegi Frigyes is Plakát­ragasztót felveszünk, Magyar Hirdető, Győr,­­ Kazinczy u. 16. , 1963 szeptember 13., szombat Közlemény Győr Város Tanácsa VB, IX. egészségügyi osztály vezetője a belváros területén kötelező patkányirtást rendel el A patkányirtás 1969. szeptember 15-től október 29-ig szakaszosan történik. A szakaszok helyi és időrendi részletes beosztásáról az érintett terület ingatlantulajdonosai a belváros területén ki­függesztett „Hirdetmény”-ek útján kapnak tájé­koztatást. Á­ra­mszünet Tudomására hozzuk a t. fogyasztóközönségnek, hogy Győrött szeptember 14-én, vasárnap 6 és 14 óra közötti időben Belvárosban, Újvárosban, Szigetben és Révfaluban (Külső-Bácsai u. a körtöltéstől kifelé eső rész kivételével.) ÁRAMSZÜNET LESZ. ÉDÁSZ Vállalat Győr városi üzemvezetőség.

Next