Kisalföld, 1973. október (18. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-27 / 252. szám
Szobrok, szőnyegek, kofák HOL VOLT, hol nem volt, valamikor régen, még a gazdaságirányítás új rendjének bevezetése előtt rendelet szabta meg, hogy a beruházások költségvetésének két ezrelékét képzőművészeti alkotásokra kell fordítani. Tehát, ha egy új létesítmény, mondjuk, került húszmillióba, akkor abból negyvenezerért szobrokat, festményeket, mozaikokat, gobelineket stb. kellett beszerezni, s az új létesítménynél felállítani, kifüggeszteni. Aránylag egyszerűen érvényesült ez a rendelet, hiszen akkoriban jobbára csak állami beruházások történtek, könnyű volt áttekinteni annak mikéntjét és hogyanját. 1968. január elsejével megszűnt ez az egyszerűnek látszó rend, megszűnt a kétezrelékes rendelet. Az új rend bevezetésével a Képző- és Iparművészeti Lektorátus irányítja a köznek szánt alkotások sorsát. A Lektorátus az évi nemzeti költségvetés beruházási öszszegéből részesedik, túlzottan soknak nem mondható, húszmillió forinttal. Ha az évi beruházások összegét szerényen és kerekítve 100 milliárdnak vesszük, akkor most a Lektorátus tízszer kevesebb pénzzel gazdálkodik, mint tehetné a kétezrelékes rendelet birtokában. A Lektorátusnak tehát ebből az évi húszmillióból kell az országos igényeket kielégítenie, rangsorolni a kívánságokat, elosztani a pénzt, illetve az alkotásokat a tizenkilenc megye, a főváros és a megyei jogú városok között. A kép teljességéhez kétségkívül hozzátartozik az is, hogy nemcsak ebből a húszmillióból kerülnek szobrok, szőnyegek, kutak az új épülethez, létesítményekhez, csurranhat-cseppenhet más forrásokból is némi pénz, például, ha a beruházó és a tervező nagyon ügyes, s be tudja bizonyítani, hogy egy bizonyos képzőművészeti alkotás hiányában összedől az épület, vagy legalábbis céljának alkalmatlan nélküle. Ekkor a közvetlen beruházási összegből tudnak némi részt hasítani az épületet szebbé, meghittebbé, emberibbé tevő, prakticista szempontból viszont lényegtelen, fölösleges valaminek. Dehát ez nem nagyon járható út, figyelmes szervek vigyázzák a beruházási pénzeket. A KÍVÁNSÁGOKAT, óhajokat a Képző- és Iparművészet Lektorátus tehát összegyűjti. Nézzük, a megyében hogyan történt ez a nemrégiben! A Győr városi tanácsházán ültek le egy hosszú asztal mellé a városi és megyei tanács, a tervezőintézetek és a Lektorátus megbízott képviselői, s az előbbiek sorra előadták kívánságaikat, s az utóbbiak mindjárt mérlegelték. A Győri Tervező Vállalat képviselője, egyben a győri színház megálmodója felkészülten, fontossági sorrendben mondta el, hogy milyen képzőművészeti alkotásokat képzelt el a színházhoz. Legfontosabbként említette azt a térplasztikát, amely a színház előtti térre kerülne; másodikként egy mellvédet, lehetőleg bronzból készítendőt, majd egy szobrot javasolt, amely Kisfaludyt, a színház névadóját formázná. A színésztársalgóba egy faliszőnyeget, mozaikburkolatot a pillérekre, figurális nagyfüggönyt a színpadra, faliszőnyegeket a könyvtárba és az igazgatói szobába, díszes fogantyúkat az ajtókra. A tanácsi tervező képviselője a megyei könyvtárba szeretne intarziát, s hogy az jobban mutasson, a terveken két ajtót mindjárt át is rajzolt egy másik falra. Gyorsan megteltek az ívek: szobor vagy szökőkút kell a csornai Petőfi téri lakótelepre, jó lenne egy játszóplasztika a győri Adyvárosba, gobelin és Széchenyi-portré a nagycenki kastélymúzeumba, szobor a soproni Kőfaragó téri házakhoz, művészi ivókút a játszótérre, kerámiafal a mosonmagyaróvári és a győri új óvodák oldalára, mozaik az új mosonmagyaróvári kórházba, egy régi kapu másodlagos elhelyezése a soproni Washington-parkba, diszkót az épülő győri gyógypedagógiai intézet udvarára —, hogy néhányat soroljunk a „talán megvalósítható, s indokolt” elképzelések listájáról. S míg felállítják a szobrot, kifüggesztik a gobelint, felrakják a mozaikot? Pesten, a Lektorátuson összehangolják a megyék, a városok igényeit, sorrendet állapítanak meg, próbálják a húszmillióból igazságosan teljesíteni a lokálpatrióták, a szép környezetre vágyók kívánságait. Azután pályázatot írnak ki a művészeknek, ők terveket készítenek, azokat elbírálják, s megbíznak végül közülük egyet, mondjuk a mosonmagyaróvári kórházba kerülő mozaikfal elkészítésével. S AMIKOR MÁR látjuk a műveket, szinte természetesnek vesszük, hogy ott vannak, még vitatkozunk ugyan egy kicsit, hogy tetszik vagy nem tetszik, meg hogy mit is akar ábrázolni, s később, az ablakon kitekintve, az ajtón belépve ismerősként üdvözöljük, megpihen rajtuk a szemünk, s anélkül, hogy tudnánk, miért, harmonikusabban érezzük magunkat. Bodó László Az objektíven át: Történelem és emberi sorsok prosrámája Novemberben nyílik meg Budapesten a Novosztyi szovjet Sajtóügynökség (APN) fotókiállítása. A kiállításra kerülő több mint ezer fénykép érdekes utazásra hívja a látogatót: a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig és a Kárpátoktól a Csendes-óceánig. A szovjet fényképészek munkái sokat mondanak a különféle nemzetiségű szovjet emberekről, életükről, munkájukról, arról, hogyan pihennek, miként látják vendégül barátaikat, vagy védik veszélybe került hazájukat. Az APN fotókiállításának 1970-ben volt a premierje az USA-ban. Azóta a kiállítást 20 országban rendezték meg, a többi között Franciaországban, Kanadában, Japánban, Olaszországban, Indiában, Ausztráliában, Lengyelországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Romániában, az NDK- ban. Lengyelországhoz fűződik a kiállítás nyitvatartási rekordja, ahol a tervezett három hónap helyett nyolc hónapon át fogadott látogatókat. „...Az 1200 fényképből álló kiállítás a Szovjetunió és népeinek Amerikában először bemutatott egyedülálló művévészi portréja” — adta hírül az UPI hírügynökség. ..A kiállítás nemcsak tartalma miatt csodálatos, hanem a képek magas művészi színvonala miatt is — írta a Prace nevű csehszlovák lap. — Megismertet bennünket a Szovjetunió életének minden oldalával, és tanúsítja a szocialista építés sikereit. A munkák magas művészi színvonala, humanizmusuk a szovjet kiállítást minden hasonló, Prágában bemutatott kiállítás között a legjobbá és legszebbé teszik.” És néhány szót magáról a kiállításról, a szerzőkről. Az APN „A Szovjetunió — ország és emberek” című kiállítása — az eddigi legnagyobb, külföldön bemutatott fotótárlat, amelynek előkészítésével az APN speciális kollektívája két éven át foglalkozott. Ezalatt körülbelül negyedmillió fényképet néztek át. A kiállításhoz körülbelül 1600 felvétel tartozik, de állandóan érkeznek új felvételek is, amelyek a Szovjetunióban lejátszódó gazdasági, társadalmi változásokról, fontos eseményekről és az emberek életéről szólnak. A kiállított munkák 620 szerző nevéhez fűződnek, köztük olyan ismert fotóművészek, mint Ahlomov, D. Baltterman, A. Szkurikin, Ja. Tyihonov, V. Taraszevics és V. Lagrants. A szerzők egyben képviselik a Szovjetunió különböző nemzetiségeit is. Látni itt orosz és ukrán, üzbég és tadzsik, belorusz és litván fotósok munkáit. Számos kép nemzetközi pályázati díjakat is nyert. A kiállításon éles vitákat kiváltó de bátor művészi megoldásokkal és új fényképészeti kifejezőeszközök keresésével jellemezhető munkák is helyet kapnak. A látogató „utazása” a Szovjetunió tájain egy-két órát, de lehet, hogy ennél hosszabb időt kíván. Ezalatt azonban számos esemény tanúja lehet és megismerkedhet sok szovjet ember portréjával is. (APNEES) Mesteri életmű Finoman díszített tányér, kistál, kettős köcsög, köpülő. (Nagy Éva felvételei) A hagyományos paraszti háztartás jellegzetes kellékeit, cserépedényeket mutat be a Xantus János Múzeum időszakos kiállítása. A tárlók a népművészet megyénkben mesterének, a ma is alkotó idősb. Völcsey Lajos, déri fazekasmester művészien elkészített tányérait, fazekait, aratókorsóit, szálas kantáit, bödöneit kínálják gyönyörködésre a látogatóknak. Fekete edények: tejesfazék, mosogatótál, kiskorsó, fedő. • •Önképzés a népfrontban Az idén is módot talált a Hazafias Népfront révfalui kerületi elnöksége és nőbizottsága, hogy társadalmi, kulturális, egészségügyi életünk fontos tudnivalóiról tájékoztassa a lakosságot. A Nők Akadémiáján tíz előadás hangzik el a téli hónapokban. Az első október 17-én, az utolsó 1973. április 23-án. Ezeken a többi között a cukorbetegségről, a reumáról, a gyógynövények hatásáról, az idegrendszerről szól az orvos. Téma lesz a közlekedés, fiúk, lányok kapcsolata, a családtervezés. A Szovjetunió tájait vetítettképes előadáson mutatják be. A Szülök Iskoláján négy előadáson az ifjúság egészségügyi, politikai, erkölcsi és közösségi nevelésének tudnivalóiról hallhatnak a szülők. A témák tartalmas, érdekes előadásokat ígérnek. Hasznossága mégis attól függ elsősorban, hogy menynyien hallgatják és mennyit tesznek magukévá a révfalui emberek. Csokonaira emlékeznek Kétszáz évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihály. Költészetére egyaránt jellemző az érzelmesség, a játékosság, a humor és a filozófiai elmélyülés. Csokonai felsőnek alakította ki az árnyaltabb, modernebb érzelmek kifejezésére alkalmas, nagylélegzetű strófaszerkezeteket (Magányossághoz, A tihanyi Echóhoz). Hatása napjainkban is érezhető. Születésnapjának évfordulóján a soproni 403. számú Pesti Barnabás Ipari Szakmunkásképző rendez. A szakmunkástanulók irodalmi színpada Csökönai - emlékműsorral készül, amelyet ma délután 3 órakor a Zárgyár kultúrtermében kezdődő szavalóverseny előtt mutatnak be. A műsort Bödöcs Pál magyartanár tanította be. Nyolcvan szakmunkástanuló áll majd színpadra, s egy Csokonai-verset, illetve egy magyar költő versét tolmácsolják. Évadkezdő hangverseny Változatos, szép műsorral kezdte új évadját a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. Jó művekből állította össze műsorát, és a hétfő esti hangversenyen szinte önmagát túlszárnyalva muzsikált mind a zenekar, mind pedig a karmester, Horváth Gyula, Haydn, Prokofjev, Ljadov kompozíciói adták az előadás dinamikus tengelyét. A Vivaldi-mű nem illeszkedett a sorba, mert a két kürtre készült versenymű gordonkakürt szólókkal megoldott „dramatizálása” csak ártott ennek a darabnak, s különben is, még nem éreztük koncertképesnek. A Mária Terézia szimfóniát valószínűleg Mária Terézia 1773-i eszterházi látogatásakor mutatták be. A soproni közönség most ismerkedett ezzel a Haydn-szerzeménnyel, s az ismerkedés közben kellemes élményt szereztünk. Üde, frissen pergő, a késői „londoni” szimfóniák ízét, zamatét rejtő I. és IV. tétel, a rusztikus menüett méltán fölhívta magára és a fiatalos hévvel muzsikáló együttesre figyelmünket. Viszont a II. tétel „élettel” való megtöltése, stílusbeli sajátosságainak plasztikus ábrázolása kevésbé nevezhető sikeresnek; a lassú tételek (darabok) szólamvezetése, formálása, pozitív töltése általában nehéz feladat, de egyben fokmérő is. Igen sok jót mondhatunk Prokofjev ,.Péter és a farkas” (Op. 67.) című zenés meséjének bemutatásáról. Az 1936- ból való zenekari darab gyermekek számára készült; a zenekar exponált hangszereit meséhez kötve, mesefigurákhoz kapcsolva, játékos formában — de igen nagy komolysággal — ismerteti. A soproni zenekar jókedvűen, pontosan, kimunikáltan adta elő a „mesés” zenét; bizonyította az új hangzáseffektusokban való jártasságát, ez iránti fogékonyságát. Külön ki kell emelni a hangszeres szólisták hiteles játékmodorát, intenzív zeneiségét. Ljadov: Nyolc orosz népdalában a késő romantikus orosz iskola szimfonikus irodalmába pillanthattunk. Részletekben gazdag, választékos formatechnika a sajátja e műnek; a rendkívül színes, szinte bravúros hangszerelési megoldások csaknem teljesen realizálódtak a soproni szimfonikusok előadásában. N. A. Önellátó Bősárkány A bősárkányi termelőszövetkezet 150 kocát tart. A korszerű körülmények között gondozott állomány utódjaiból évente 2300 sertést hizlal meg a gazdaság saját feldolgozásra. A termelőszövetkezet húsüzeme hetente átlagosan 45—50 sertést vág le és dolgoz fel, a tőkehúst és a mintegy 20 fajta hentesárut a faluban, saját boltjában értékesíti. Ugyanakkor segíti áruival Győr és Mosonmagyaróvár ellátását. A közös gazdaság az idén bővítette húsüzemét. A lakosság igényli a marhahúst, s a bővítés lehetővé teszi, hogy jövőre elegendő marhahúshoz jusson a község lakossága. A húsüzem ötös brigádja vállalta a szarvasmarha feldolgozását. 1973. OKTÓBER SZOMBAT