Kisalföld, 1986. május (42. évfolyam, 102-128. szám)
1986-05-14 / 113. szám
KRÓBKRESEMÉNYEK Domus üzlet Téten Nemcsak Tét nagyközség lakossága és a vonzáskörzetében élő harminc-ötvenezer lakos számára kedvező, hogy tegnap Téten, a Fő utca 20. szám alatt új bútorbolt nyílt a Domus üzemeltetésében. Az első vevő például dr. Juhász Karolina, a győri KTMF oktatója győri lakos létére Pápára indult a keresett Füles ülőgarnitúráért és félúton rálelt. Az ötletesen berendezett háromszáz négyzetméteres üzlet minta után árusít, így háttérraktára az egész Domus hálózat. A gyors kiszolgálást CB-rádió segíti, s ha a választék ilyen bő lesz, mint nyitáskor volt, a vásárlók is elégedettek maradnak. Az új építésügyi jogszabályról július 1-én lép életbe az új országos építésügyi szabályzat, amely újra szabályozza az építésügyi hatóság tevékenységét, valamint az állampolgárok építési ügyeiben is eligazítást ad. A szabályzat keretjogszabály, amely megerősíti a helyi tanácsok felelősségét abban, hogy az állampolgárok építési szándékait a terület- és településfejlesztési politikának és a helyi érdekeknek megfelelően szabályozza. Tegnap Győrött a megyei tanács székházában a megye első és másodfokú hatóságainak vezetőit, a tervezőket és megyénk helységei vb-titkárait hívták össze. Dr. Papp József, a megyei tanács vb- titkára tartott bevezető előadást, majd Laár Árpád, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője adott mindenre kiterjedő tájékoztatót a megjelenteknek az új magyar állampolgárok döntő többségét érintő jogszabályról. Madarak és A Hazafias Népfront környezetvédelmi bizottsága, a Kapuvári Városszépítő Egyesület és az Erdészeti Egyesület nagyszabású rendezvényivel ünnepli pénteken a Kapuvár környéki csíkoségek erdőben és madárvárjánál az idei Madarak, fák napját. A fák ünnepe gazdag program szerint a Királytón a Hanság folyóit, vízrendszerét mutatják be, a résztvevők megtekinthetik az erdészeti hansági gyűjteményt, gyalogtúrát szerveztek a csíkoségeri erdőben, a madárvártánál kiállításon és előadáson ismerkedhetnek meg a fiatalok a Hanság flórájával és faunájával. Szalonnasütés, tábortűz, kispályás foci is várja az ünnepi kirándulás várhatóan soksok résztvevőjét. Hol tart a sorszám? Trabant Limousin Hyeomat Budapest 201 Trabant Hyeomat Combi Budapest 94 Trabant Limousin Budapest 2809, Debrecen 2491, Győr 224 Trabant Combi Budapest M 279, Győr 664 Wartburg Standard Budapest 25, Debrecen 105, Győr 235 Wartburg Special Budapest 27 107, Győr 211 Wartburg Speciál tolótetős Budapest 59*1 Wartburg Tourist Budapest 275, Győr 121, Debrecen 283 Skoda 105 S Budapest »537, Debrecen 8402. Győr *413 Skoda 120 L Budapest 2112«. Debrecen 11 949, Győr 15 025, Skoda 120 GLS Budapest 1449 Lada 1200 Budapest 41513, Deb- recen 26 335, Győr 14 390 Lada 1300 S Budapest 16 702, Debrecen 12 959, Győr 5605 Lada 1500 Budapest 14 753, Debrecen 10 934, Győr 4797 Lada Combi Budapest 7315, Debrécén 3974 Moszkvics Budapest 14 009 Polski Fiat 126 P Budapest 26 >74 Győr 9570 FSO (Polski Fiat) 1500 — 5410 Dacia Limousin Budapest 3* 019, Debrecen 23 011 Dacia Combi Budapest 227, Debrecen 183, Győr 216 Zastava Budapest 12 92* A tegnapelőtti magyar és a tegnapi matematika feladatok megoldása után ma a gimnáziumokban idegen nyelvekből, a szakközépiskolákban szakmai tárgyakból kezdték meg írásbeli vizsgáikat az érettségiző diákok. E héten 1119 megyei gimnazista és 1675 szakközépiskolás vett vizsgarajtot a siker reményében. Felvételünk a csornai Hunyadi János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola tanulói körében készült. KROKODILSORS könnyek nélkül. A krokodilsors paradoxona, hogy kihalásuktól a zimbabwei díszműipari tenyésztőtelepek mentik meg a hüllőket. Az állatfajt csak az év eleje óta részesítik teljes védelemben, tojásaikat összeszedik és a kikelt ivadékok öt százalékát hároméves korban szabadon engedik. Ez nagyobb túlélést nyújt nekik, mint a természetes környezet, mert ott csak a tojások két százalékából lesz felnőtt krokodil. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT, du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet la ugyanott este 8 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN, du. 5 órától reggel 7 óráig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-tól reggel 7- ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig az új körzeti rendelőben, a Vörös Hadsereg u. 62. szám alatt. Telefon: 182. Az ügyelet ellátja Csorna, Barbacs, Maglóca, Rábatamási lakosait. KAPUVARON: a központi körzeti ügyeleti szolgálat Kapuvár városban (öntés település kivételével) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor települést. Telefon: 41-222. Kötelező TIIDOSZERES: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt de. 8—18 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt du. 13—14 óráig. KAPUVÁRON: a Kossuth u. 91. sz. alatt du. 13—18 óráig, továbbá: Balf, Szany, Pázmándfalu. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma este 7 órától reggel 7 óráig a győri 11-722-es telefonszámon. Ügyeletes riporter: HORVÁTH SÁNDOR hívójelünk: „Kisalföld" 10-től 16 óráig az AM 14-es csatornán Határhelyzet Kedden este 19 órától újra megnyitják az utat a nickelsdorfi határállomáson, ígérték a tüntető burgenlandigazdák. Hétfő este óta tartották ismét eltorlaszolva a legnagyobb forgalmú átkelőhelyet az osztrák—magyar határon. A gépkocsiforgalom jelentős kerülővel és késéssel a jóval kisebb átbocsátóképességű Sopron—Klingenbach határállomáson bonyolódik. Mára kiderül, tartják-e szavukat a tüntetők. Ma: BONIFÁC Eredeti formája a latin Bonifacius volt és ennek „jótevő” a jelentése. Ladó János névkutató viszont a „homo boni fati” latin szókapcsolattal magyarázza a név értelmét, ami szerinte „a jó sors embere” jelentésű. ékésül SSLx é ■ Tanácstagi beszámolók. Mosonmagyaróváron ma a Motim Alkotmány utcai munkásszállójában dr. Szeredi Zoltán, holnap a vasúti vendéglőben Makkos Antalné tart tanácstagi beszámolót. A beszámolók este 6 órakor kezdődnek. □ A BÉKE és barátsági hónap rendezvénysorozatában ma Kapuváron, a szövetkezeti klubban délután négy órakor Molnár Lászlóné, a HNF városi titkára tart előadást Békében élni címmel. A szovjet békeprogramról a soproni rendelőintézetben két órakor a helyi pártalapszervezet rendez előadást a JAPÁN és a csendesóceáni térség egyre nagyobb gazdasági szerepéről rendez vitával egybekötött összejövetelt a győri Aradi vértanúk útja 12. sz. alatti közgazdász klub holnap délután fél háromkor. Vitavezető előadó Hernádi András, a Világgazdasági Kutatóintézet szakértője. □ A MAGTÁR—NDK barátsági hét mai eseményei: baráti találkozó az Ernst Thälmann brigád tagjaival a Petőházi Cukorgyárban. Ugyanott az NDK sportéletéről rendeznek kiállítást és előadást. Este pedig Ecsen, a helyi pávakör tagjai látják vendégül a német művészeket. □ TINIKLUB: Ma 16 órakor a győri Család- és Nővédelmi Tanácsadóban (Liezen- Mayer u. 57.) tartják a Tiniklub zárófoglalkozását A kerekasztal-beszélgetésen az egészségre káros szenvedélyekről és következményeikről fejti ki véleményét a három meghívott: a szülésznőgyógyász, a pszichiáter és a rendőrszakértő. Az egészséges táplálkozás érdekében ételkóstolót tartanak, amelyet a kórházi diétás szolgálat állít össze. ■ Készülődés a nyitányra. Gyors ütemben folynak a karbantartási munkálatok a győrújbaráti úttörőtáborban. A napokban a Kiosz festői öt faházat újítottak fel társadalmi munkában. KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron Megyei Bizottsága és a Győr-Sopron Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. Levélcímünk: Győr, Pf. 28. 9002. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. Éjszakai szerkesztés: 17-822. Kiadja a Győr Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a postahivataloknál, a hírlapkézbesítőknél és a Posta hírlapüzleteiben. Kéziratot, illusztrációt nem ölünk meg és nem adunk vissza Készítette a győri Széchenyi Nyomda. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507 1986. május 14. Szerda A Nap kél 5.09 — nyugszik 20.12 órakor A Hold kél 8.41 — nyugszik — órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt született Mihail Bulgakov (1891—1940) szovjet-orosz regény- és drámaíró, újságíró. Várható időjárás ma estig, az ország nagy részén marad a túlnyomóan napos idő. A nappali gomolyfelhőképződést a Dunántúlon már szórványos zápor, zivatar kíséri. Hajnalban átmenetileg ködfoltok képződnek, a gyakran élénk déli szél a Dunántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között alakul. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 410 centiméter volt, Győrnél a RÁBA 195 centiméter, mindkettő apad. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Eco-mix. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Népdalcsokor. — 9.37: Beszélni nehéz. — 9 49: Dalposta. — 10.05: Irodalmi világjárás. — 10.35: Dallal üzen Ázsia. — 10.51: Operaegyüttesek. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 14.05: Justh Zsigmond: Faimus. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: Hangos szótár. — 15.50: Könnyűzene — hangszerszólók. — 16.05: MR 10— 14. — 17.00: Vesszőparipáink. — 17.30: Filmzene. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 1915: Slawomir Mrozek színháza: Egy nyári nap. — 19.59: Európa zenéje Liszt zongoráján. — 20.39: Nótaest — 21.30: Virágvasárnap — őszszel. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Karai József kórusműveiből. — 22.44: Egy igazgató névjegye. — 23.04: Hans Hotter énekel. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Zenés műsor. PETŐFI RÁDIÓ: 8.03: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05—12.00: Napközben. — 12.10: Birtwistle: Grime thorpe ária. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Katonadalok, néptáncok. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: Randevú a Jókai Klubban. — 15.05: Rivaldafényben — Gilbert Bécaud. — 15.55: Verbunkos muzsika. — 16.08: Slágerfilmek — filmslágerek. — 16.48: Diákfoci. — 17.08: Olasz slágerek. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Körkapcsolás bajnoki vízilabda-mérkőzésekről. — 19.30: Defossez: Fanfár. — 19.40: Népdalkörök pódiuma. — 20.05: Kim Cannes felvételeiből. — 20.50: Tükörképek. — 21.05: Zsák és foltja. — 21.45: Nagy Gábor szerzeményeiből. — 22.00: Melis György felvételeiből. — 23.20 —0.14: Könnyűzene esti hangulatban. — 0.15—4.20: Zenés műsor. 3. MŰSOR: 9.08: Gyurkovics Máriára emlékezik Huszár Klára. — 9.36: A Holland Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 10.28: Barokk muzsika. — 10.55: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 11.55: Pillanatkép. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.05: Elektronika és társadalom. — 13.25: Huszár Lajos: Két madrigál Weöres Sándor versére. — 13.46: Haydn-áriák. — 14.25: Slágerről slágerre. — 15 05: A Beauz Arts trió felvételeiből. — 16.09: Kocsis Zoltán zongorázik. — 17 00—17 30: Számítógép az iskola nádon. — 17 30: A Komlói Pedagógus Kórus énekel. — Kb. 10 10: Hegedűszólók. — 18.30: Szlovák nyelvű műsor. — 10 05—10.35: Iskolarádió. — 10 35: Teresa Wojtaszek-Kubiak oneraáriákat énekel. — 20.10: Fiatalok a seregben. — 20.40: Claudio Abbado vezényel. — 20 03- Oda a nullához. — 20 39: Reneszánsz hangszeres muzsika. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: A Culture Club lemezeiből. — 17.20: Interart 86. — 17.40: Frankie Holiday gitározik. — 17.55: Reklám. — 18.00—18.30: Nyugat-dunántúli Krónika. BUDAPESTI TV I.: 8.55: Tv-torna. — 9.00: Fizika. — 9.25: Angol nyelv. — 9.49: Fizikai kísérletek. — 9.50: Delta. — 10.15: Utolsó állomás. Román film. — 11.45: Képújság. — 15.30: Iskola tévé. — 15.45: Aki mer, az nyer! — 16.25: Hírek. — 16.30: Értelmes munka iskolája. — 17.10: Betűreklám. — 17.15: A kakukk. Iráni tv-film. — 17.50: Képújság. — 17.55: Reklám. — 13.00: A világ tetején (4.). — 18.50: Közönségszolgálat — 19.05: Tv-torna. — 1910: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Jogi esetek. — 20.45: Betűreklám. — 20.50: Jaroslav Hasek: Rafinált bűnösök. Tv-film. — 22.00: Népzene. — 22.05: Dokumentumfilmk. — 22.45: Híradó 3. — 22.55: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.30: Ifjú Oroszország (7.). — 18.35: Képújság. — 18.40: Ecranul Nostru. — 19.00—19.30: Miskolci tv-fesztivál. Díjkiosztó ünnepség. — 19.30: Szovjet rövidfilm. — 19.40: Pakisztáni kisfilm. — 20.00: A nagyszentmiklósi kincs. Rövidfilm. — 20.25: Na jó, viaskodni akarunk. NDK rövidfilm. — 20.50: Fehér alapon fekete-fehér négyzet Angol rövidfilm. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Az ABBA története. — 22.10: Tv-basic. — 22.35: Képújság. SZLOVÁK TV L 8.50: Hírek. — 9.00: Iskola-tv. — 9.25: A bohóc dalai. — Zenés gyermekműsor. — 9.50: Központi vonal. — Szovjet film. — 11.15: Tudományos és műszaki magazin. — 11.55: Hírek. — 15.30: Hírek. — 15.35: Iskola-tv. — 15.55: Szakmunkástanulók műsora. — 16.25: Német nyelv gyerekeknek. — 16.50: Tudomány és technika. — 17.30: A szocializmus világa. — 17.55: Emlékek. — Dokumentumműsor. — 18.20 :Esti mese. — 18.30: Azimut — 13.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 2005: Libusia fejedelemasszony. — Tv-játék. — 21.10: A forradalmi mozgalom élén. — Dokumentumműsor. — 21.50: Találkozás szovjet művészekkel. — 22.40: Hírek. — 22.50: Dél-Csehország költészete. OSZTRÁK TV I.: 9.00: Hírek. — 9.05: Hivatal, Hivatal. — Szórakoztató műsor. — 9.30: Francia nyelvtanfolyam. — 10.00: Iskolatelevízió. — 10.30: A Waltonok. Amerikai film. — 12.10: Elit- vagy tömegképzés. — Dokumentumműsor. — 13.00: Hírek. — 16.30: Gyermekműsor. — 18.00: Osztrák képek. — 18.30: Mi. — 19.00: Ausztria — ma. — 19.30: Tvhíradó 1. — 20.15: A viaszvirág-csokor. — Angol film — 21.35: A Föld él. — Bolygónk portréja (11.). — 22.20: A vadászvendég. — Tv-film. — 23.50: Hírek. II., 17.00: Kommunikációs társaság. — 17.30: Tájak és emberek. — 18.00: Emberek és állatok. — 18.30: Tom and Jerry. — Rajzfilm. — 18.55: Sport — 20.45: A bolygóhőmérséklet. — Tudományos film. — 21.15: Tv-híradó 2. — 21.35: Kulturális magazin. — 21.45: Dokumentumműsor. — 22.30: Ember az ópiumhegyekből. — Thaiföld! film. 20.35. Hírek.