Kisalföld, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-14 / 62. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. március 14., szombat Ára: 2,20 Ft XLII. évfolyam, 62. szám Ülést tartott az MSZBT elnöksége Pénteken Apró Antal vezetésével ülést tartott az MSZBT ügyvezető el­nöksége. A testület táj­­ékoztatót hallgatott meg a közelmúltban megtar­tott moszkvai béke­fórumról. Ezt követően megvitatta a Szovjet­unióban az elmúlt esz­tendőben diplomát szer­zett magyar ösztöndíja­sok hazai visszailleszke­désének tapasztalatait. Megállapította, hogy a pályakezdés e fiatal ér­telmiségiek többségénél­­ zökkenőmentes volt. A szovjet felsőoktatási in­tézményekben szerzett szaktudás, az orosz nyelv alapos ismerete néhány év alatt elismerést, kellő szakmai­ érvényesülést biztosított számukra. H tartalomul A környezeti bomba csak a fejekben ketyeg + Tervegyeztetés az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban + Fontos 90 perc előtt a zöld-fehérek + Kisalföld Magazin Kisfaludy-napok dallal, tánccal Megyei kulturális fesztivál A Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmával, a Szózat hang­jai után ünnepélyes külsőségek között tegnap este megnyi­tották Győrött a középiskolás fiatalok megyei kulturális fesz­tiválját, a Kisfaludy-napokat. A seregszemle történetében hu­szonnegyedik alkalommal megjelent tanulókat, tanáraikat, a meghívott vendégeket, dr. Kreiter Máriát, a megyei pártbi­zottság titkárát, Orbánná dr. Horváth Mártát, a Győr városi pártbizottság titkárát, Pusztai Andrea, a Kazinczy Gimnázi­um tanulója köszöntötte a Petőfi Sándor művelődési központ­ban. Az ugyancsak kazinczys Csiba Anikó szavalt. A Kis­faludy-napok nyitányán Kovács Péter, a KISZ megyei bi­zottságának titkára mondott beszédet. Emlékeztetett 1848, 1919 és 1945 forradalmi tavaszainak történelmi jelentőségére. Idézte a legszebb nemzeti hagyományokhoz kötődés köl­tői-írói parancsolatát: Az ember kötődik tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez. Ez a kötődés átszövi érzelmi éle­tünket és meghatározza ér­telmi fejlődésünket is. Csak­hogy az ember szabadulni akar■ Gonosz és terhes em­lékeitől, elvásott és megko­pott tárgyaktól, nyűgös ha­gyományoktól." — Hosszú út vezetett az 1848. márciusából a mába — hangoztatta a szónok — majd kitért az egykori győri újság, az 1848-as Hazánk tu­dósítására: „Nagyszerű ese­mények korában élünk, amelyben egy órának ered­ménye századokkal felér­". Ebben, a szellemben szólt 1848. törté­nel­mi eredményei­ről, majd az ifjúság és a múlt­ viszonyáról beszélt. Megállapította: Az ifjúság robbanékony energiája, tü­relmetlen, harcos szelleme, jövőbe vetett bizalma és hi­te a győzelemhez mindig szükséges volt a forradalom­ban, a szabadságharcokban, de nem kevésbé így volt ez a békés építő munkában. A fiatalok időszerű szere­péről a következőket mon­dotta: Ma is megvannak a kor forradalmi feladatai. Társadalmunkban az élet­adta leckét nekünk, fiatalok­nak meg kell oldanunk, még akkor is, ha ez nehézségek­kel jár, akkor is, ha elisme­rése néha elmarad. „Jövőnk a tét!" szól, a KISZ KB fel­hívása minden fiatalhoz. Meg kell értenünk és értet­nünk mindenkivel, hogy a napi feladatokat más nem oldhatja meg helyettünk. Bi­zonyítanunk kell, hogy képe­sek vagyunk magasabb minő­ségű munkavégzésre, alkotó vágyunk, egész személyisé­günk teljes kibontakoztatá­sára. Az alkotó vágy meg­valósításához járul hozzá az ifjúsági szövetség tizenéve­sek körében meghirdetett megújulási törekvése. Bízunk abban, hogy középiskolásaink tenniakarása, jobbító szándé­kának kibontakozása, az ön­tevékeny diákmozgalom to­vább színesíti a tanórán kí­vüli tevékenységet. A ma if­júságában is van akarat, megvan a bizonyítás vágya. (Folytatás a 2. oldalon.) ­ A Fertődi Építőipari Szövetkezet kivitelezésében Fertőszentmiklóson új, kétszintes, nyolctantermes iskola épül, konyhával és étkezdével. A 65 milliós költséggel épülő létesítmény műszaki átadását 1986. június 30-ra tervezik. „KÜZDENI ERŐNK SZERINT” 10/10 március 15-re emlékezni mindig, minden jovos helyzetben különös és fölemelő kötelesség. Hiszen a nemzet életében az olyan törté­nelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amelyek által több­nek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy kö­zösség törvényszerű összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szellemi erőt, amit Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vasvári, Táncsics, Jókai életműve jelent a magyarságnak. Akkor is haza és haladás legfonto­sabb kérdései dőltek el, s bár nem szerencsés a törté­nelmet példatárnak, s lehetséges párhuzamok gyűjte­ményének tekinteni. 1848 maradandó sugárzása abból is adódik, hogy Petőfiék forradalmában és szabadság­­harcában a legjobbak fogtak össze, s adtak választ a lét vagy nemlét nagy kihívására. Cselekedetük törté­nelmi érvényét még a szabadságharc legyőzésének tra­gédiája se vonhatja árnyékba. Lét és nemlét nagy kihívásával azóta többször kel­lett bátran szembenéznünk. Példára és párhuzamra te­hát, a múlt erkölcsi támasztékaira gyakran volt szük­ségünk. Még akkor is, ha különben tudjuk, hogy a tör­ténelemben minden órának, minden helyzetnek más a parancsa. 1848-ban a nemzeti függetlenség és a polgári haladás volt a tét. Az ország sorsa, jelene és jövője a cselekvés és nem cselekvés kettősségében fogalmazódott meg. S aki a tétlenséget, a maradást választotta, eleve kire­kesztette ezt a népet az európai fejlődés lehetőségéből. Ha a legjobbakban, s magában a népben nincs bátor­ság a cselekvésre, Magyarország politikai, társadalmi, gazdasági értelemben hosszú időre a perifériára szorul. Ez az, ami ma is tanulságos: a helyzet józan felis­merése és a cselekvés bátorsága. Most más kérdéseket vet fel a történelem, elsősorban azt, hogy képesek va­gyunk-e a kor követelményéhez igazítani a szocializ­mus hazai gyakorlatát. De a cselekvés és nem cselek­vés kettőssége éppolyan sorsmeghatározó dilemma, mint volt 1848 históriai napjaiban. Mert, mit jelent a tétlenség? A perc, a pillanat esetleges és látszólagos nyugalmát, s ugyanakkor a teljes távlatvesztést, a jövő bizonytalanságát. A cselekvés vállalása, persze, egyéni és közösségi fájdalmakkal, átmeneti veszteségekkel is járhat, de a jelen kényelmes nyugalmával nem lehet megváltani a jövőt. Csak a cselekvés bátorságával. Ilyen értelemben történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk újra. A vagy-vagy állapotába. Perifériára szorulni a huszadik században is lehet. Hiába hivatkozunk arra a sok áldozattal is járó történelmi útra, amelyet 1945 óta megtettünk, a világban elfoglalt, lényegében ked­vező helyünket a mában is meg kell erősítenünk. Mert ez a hely nem örökös vívmány. Vitathatatlan eredmé­nyeink ellenére kihullhatunk az időből, ha nem fej­lesztjük magunkban a változás és változtatás képessé­gét, ha nem tudjuk követni a szükségszerűségek hí­vását. Íríj»»­1 — a címben is idézett Vörösmarty JlIOUIIN­K szavaival — ma is ,,egy nemzetnek sorsa áll". S ez a sors a fölzárkózás vagy lemaradás ellentétében villantja fel önmaga táv­latait. A világ nélkülünk is halad, de nekünk egyálta­lán nem mindegy, hogy a történelemben hátrébb csú­szott nemzetek sorában vagyunk-e vagy sem. Különö­sen nem mindegy a fiataloknak, hiszen a mai dönté­seink — a jók s a rosszak is — az ő életüket fogják meghatározni. Ezért van felelőssége és helye az induló nemzedékeknek is a cselekvésben, hogy az idők sza­vának megfelelő változások minél gyorsabbak, s a tár­sadalom egészére kiterjedők legyenek. Ezért tette köz­zé tettekre sarkalló felhívását január végén a KISZ Központi Bizottsága: „Jövőnk a tét!" Ma már nincs értelme annak a kérdésnek, hogy adott körülmények között lehet-e tenni valamit. A kor más megfogalmazást követel. Fordított kérdésfeltevést. Sza­­bad-e semmit sem tenni? Lehet-e fiatal tömegeknek sikeres egyéni életben reménykedni, miközben az or­szág, a közösség súlyos gondokkal néz szembe? Egyén­nek és közösségnek ilyen kettéválása csak ideig-óráig képzelhető. A reformok korában élünk, s ezeket a kor­szakokat nemcsak a magánérdekű, a személyes érvé­nyű gondolatok kormányozzák, hanem azok, amelyek a köz ügyét és boldogulását viszik előbbre. Akár bátor egyéni vállalással is. Meglehet, hogy a közelmúlt történelmi tapasztalatai nem mindenben kedveznek az új szemlélet, az új tár­sadalmi magatartás elfogadásának. Hiszen nem mindig fogadta egyöntetű elismerés azoknak a törekvéseit, akik vállalkozni s változtatni akartak. Ez igaz. De tud­ni kell, hogy aki meg akarja haladni a jelent, annak törvényszerűen vitája van a meglevő állapotokkal, a tétovasággal, s konfliktusa a visszahúzó erőkkel. E nél­kül ez nem megy, s mindig is így volt a történelem­ben. 1848 nagy példája ebben is megnyilatkozik. Ma persze az idő nem végletes önfeláldozást kér tő­lünk. Cselekedeteink távlata nem a segesvári csatame­ző. Mégis kérdés, hogy a mostani ifjú nemzedék föl­készült-e arra, amire a mai kor szólítja, egyre erőtel­jesebben. Végzetes volna azt válaszolni: nem. Könnyű kibúvó ugyanis, hogy ez a nemzedék nem volt jelen a nagy ügyek eldöntésekor, nem kérdezték meg, hogy milyennek képzeli a szocialista gazdaság és társada­lom útját. Következésképpen vállalják a felelősséget és a szükséges változtatások gondját azok, akik eddig is a folyamatok középpontjában álltak. A fiatalság pedig vagy beilleszkedik abba, ami van, vagy elegán­san kívül marad. Nem. Ma nem lehet ilyen munkamegosztás. Vannak ugyan a kívülmaradást ösztönző megfontolások, de minél hosszabb távon gondolkodunk, ezek annál inkább elveszítik az érvényüket. Be kell látni: ma már a be­illeszkedés, a meglevő gazdasági és politikai mechaniz­musokba való közömbös belesimulás se elegendő. A nemzet érdekeit tekintve sohase volt az, most még ke­vésbé. A p­apá­r nemzedék tanultabb, mint eddig mai ízia bármelyik volt a magyar történe- l lemben. Közéletisége azonban sokszor messze alatta marad annak, amit egy művelt emberfők számában igencsak megnövekedett nemze­déktől joggal várhat az ország. Olyan helyzetben va­gyunk, amikor egy generációnak a gyakorlat mezején kell megmérnie önmagát: képes-e vállalni a történe­lem által rámért küldetést? Előttünk valóban egy nem­zetnek sorsa áll. A márciusi ifjak példája — 1987-ben — leginkább erről beszél. . . DOMONKOS LÁSZLÓ A KISZ KB titkára

Next