Kisalföld, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-15 / 193. szám
1992. augusztus 15., szombat SZIVÁRVÁNY Zsadányi Dezső Holnapra is visszaszívott mondat elharapott szó egresbogyó szemű csend zápor dühös versei a párkányon üresen kopogó rímekkel és az önmagára csomót kötő ember kihallgat mert nem lelé azt a nyugalmat miből teremhet az a más sziklafalon is kapaszkodó gyökér vagy a tekintetek csavarmenetei között csak egy mosolygós ragyogás tudom a gondvert kidöglesztett napok elénk hordják halomba szemetük semmibe ágaskodnak ujjaink s a lihegő sötétben a vészkijáratjelző az egyetlen fény -téblábolnak az aranyigazságok de a méreggörcsbe rándult erek nehéz és hangtalan munkazajai a torok hörgő oxigénigénye s a félelem, hogy a szív harctéri szolgálatra alkalmatlan lesz átitat bennünket már mint kötszert a vér! (Na de nem tekerem tovább -ez a vers a jussom és akarom hogy belőle mindenkinek jusson...) Egyébként is Cimborák! nem mi cefrésedünk. A Világ! .Általában véve is, a versírás legnagyobb technikája: elfelejteni tudni a technikát, amint az rutinná válik." - írja Vas István A versírásról című 1969-es jegyzetében. Szépen lekerekített, elmés megállapításnak látszik elsőre ez a gondolat, de ha elgondolkozunk azon, hogy a technika valóban megtanulható, és a hozzá való görcsös ragaszkodás az írást mesterséggé fokozza le, akkor mélyebb igazságtartalmát is fölismerjük. Hogy átlépni a korlátokon tudatos cselekvés kell, hogy legyen. De ehhez föl kell ismerni a korlátokat. Az irodalom tanulmányozása is csak akkor élmény, szívet-lelket üdítő szórakozás, ha valamiféle rendezőelv alakul ki bennünk. Ha megtanuljuk skatulyáit, csak akkor lehet egyiket a másikkal összekeverni. A verselemzés sem más, mint technika, sokak számára unalmas pepecselő munka: a versegész alkatrészekre szedése, majd újbóli összeszerelése. Förtelmes mutatvány valóban, s egyfajta logika szerint teljesen értelmetlen, hisz az ilyesféle gyakorlatok csak a vers jelentésének a felszínét karcolják. De meg kell mégis tanulni, hogy később ne kelljen „elemezni”. Mert egy idő után első olvasatban is fölizzanak a műben az egymásra mutató metaforák, s a vers-ékszerek csillogása elsőre elkápráztat. Valóban túl kell lépni a technikán. Nem lehet tudni, hogy az mikor válik rutinná. Mikor szüli a szép, de élettelen másolatokat. Olyan ez, mint a föllelt szerelem: ha a legmagasabb hőfokú pillanatokat kívánjuk időtleníteni, tudni kell időben elmenni. Mert láz helyett hőemelkedéssel beérni: öncsalás.* * * Ha valaki, hát Faludy György érti a technikát. Az 1990-ben kiadott Erotikus versek szertelen kalandozás az irodalomban, s annak igenlése, hogy minden korlátot áttör, minden önmaga által épített falat lerombol a szerelem, az erotika, a gyönyör. Hogy az emberiség története nem csak a technika fejlődésének a története, nem csak a gyilkolásé, a pusztításé, de szeretettörténet, szeretkezéstörténet is. S hogy az erotika, a nemiség nem kiegészítője az életnek, hanem része. Neki nem kellett Freud nyomán felfedezni a nemiséget, elég volt csak elmerülni a verstengerben, hogy minderre rájöjjön. Ismeretlen szanszkrit költők versei ragyognak nedvességtől fényesen tollán, távoli évezredek emberi örömei, pirulásai, gátlástalanságai izzanak maivá a lapokon. Milyen gyönyörű Ámáru (?VII. század) A nő ellenáll című verse, íme: Míg szájával számhoz közelített elnéztem, s konokul bámultam a padlóra, fülem nem akarta meghallani, de édes szavai ölemben bizseregtek, és elpirultam, izzadt arcomat tenyerembe zártam, tehetek-e róla, hogy szemérmem virága magától feslett ki neki, mint bimbójából a rózsa? * * * A kötet záró versét először csak nem értettem. Nem találtam formailag, technikailag a könyvbe illőnék. Már csak azért sem, mert hitem szerint egy könyv záró verse hangsúlyos. Aztán sokadszori olvasatban sejtettem, hogy talán tudatosan helyezte ide Faludy a többi opusz játékosságától elütő költeményt, Takahási Mutszuo Búcsú fiatal testemtől című versét. A záró gondolat szívenütő fölismerése okán? „Most feláll, cipőben/ s mezítelenül, a szobában sétálni/ kezd fel-alá ahogy majd sokszor sétál,/ és közben gyorsaan megöregszik, arca/ merev lesz, és nem mer visszafordulni/ ide, hol a fiatalember guggolt,/ s cipőjét kötötte, finom selyembe / csomagolt makkjával, mert csak ez volt az élet/ szépsége; a többi lényegtelen.” Ez a „többi lényegtelen” nem hagy nyugodni. A vers többi része fölött könnyen napirendre tér az ember. Egy mezítelen fiatalember „guggol , és megköti cipőjén a zsinórt". S „nem nézi ágyékát, de arra gondol, / mindig arra, ágyéka bársonyos/ hegyére, az áttetsző nyersselyembe/ csomagolt bimbóra, mely itt hintázik/ keze fölött”. A kacskaringózó, több soron áthajtó mondatokat csak olvasni nehéz a könyv többi, „szabályos” verse után. De érezni bennük a lefojtott erotikát, a fiatal test ünneplését. A nyersselyem bőr szépségét. "Az éhes farkasok hasa ilyen” - pontosít a költő, s tudjuk, hogy ez a méregerős hasonlat egyszerre képes mohóságot, vágyat, éhséget, vadságot és szelídséget érzékeltetni. Eddig a látvány dominált. A bekeretezett pillanat uralta a verset. A csönd. De a fiattalember föláll, s kilép a pillanatból. És „nem mer visszafordulni”, „mert csak ez volt az élet szépsége, a többi lényegtelen” - kapjuk a magyarázatot. Így lesz ezzel a nyugtalanító lezárással, ezzel a minden hagyományos technikát megcsúfoló verssel a világlíra 50 gyöngyszemét magába záró kötet teljes. Böröndi Lajos NAPLÓ JEGYZETEK A többi lényegtelen? KISALFÖLD 11 AZ IDŐ FÉNYLŐ HATALMA Interjúk tengeren innen és túlról alcímet viseli Gütdi Csaba új kötete, amely nyugati magyar írókkal rögzített találkozásait tartalmazza. Talányosabb, jelképesebb, költőibb Az idő fénylő hatalma főcím. Olyan időben kezdted a beszélgetéssorozatot a 19 nyugati magyar íróval amikor gyökeres társadalmi változások kezdődtek itthon - mondtam a kötet szerzőjének, lapunk állandó külső munkatársának, amikor e különleges, írásos gyűjtemény hátteréről érdeklődtem - Tudatos vagy véletlen lépés volt ez? - Szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a nyugati magyar irodalom jeles alkotóival kapcsolatba kerültem, és ez a kötelék egyre erősödött. Ferdinandy Györggyel ismerkedtem meg először. Annak előtte olvasgattam Tűz Tamás, Horváth Elemér írásait a Vigíliában, a Hitelben, Ferdinandyt hallottam a Szabad Európa Rádióban. Tudtam, hogy ki kicsoda, de semmi többet. Egy könyvcsere után azonban mélyült a kapcsolatunk. Eredménye: Ferdinandy meglátogatott, itt volt nálam Enesén. Idegen szigeteken című könyvében megemlékezett a győr sövényházi estjéről. Előkerült az az ötlet, hogy miért ne lehetne őt interjúban bemutatni. Aztán szó esett Horváth Elemérről is, aki Csornán született, rábaközi, tehát földiek vagyunk. - Mikor volt ez? - 1988 nyarán volt. - Győrsövényháza, Enese, 1988. Fontos pontok az életedben. Sorsod a falusi tanításhoz köt, ahonnét mégis megpróbálod belátni azt a nagyvilágot, amelyben írók élnek. De e kis tájéknak azokat az embereit is keresed, akik innen kirajzottak, vagy munkájuk eredménye visszavetődik az itt élőkre. - Valóban így van. 1988 azonban azért fordulat, mert előtte az erdélyi magyarokkal foglalkoztam. Ferdinandy hatására felfedezés volt számomra a nyugati magyar irodalom. Rájöttem, az erdélyieknek is, a nyugati magyaroknak is más a szimbólumrendszerük. Az erdélyiek rejtjelesen beszélnek, a nyugatiak nyíltan, feketénfehéren szólnak a szabadságról. - Végül egy híján húsz írót szólaltattál meg. - Egyelőre valóban csak tizenkilencet, akikben, mint a könyv címe is utal rá, a haza, az idő fénylő nyoma különbözőképpen maradt meg, tisztán. Folytatni lehetne ezt a sort, és szeretem is tenni. Ezzel a gesztussal igazolni szeretném, hogy egy faluból el lehet érni a nagyvilágot. Beszélgetőpartnereim valamennyien méltányolták ezt, sejtelmem szerint azért, mert ők is elszigetelten élnek. - Érzelmi viszonosság volt bennük irántad? - Igen, úgy érzem, az volt. Hiányzott belőlük a másokban oly gyakori felsőbbségi érzés. Vitéz György, a nagy avantgárd megköszönte, hogy rá is gondoltam. - Horváth Elemér a Csornán született költő azt mondja, hogy a táj, emberi kapcsolatok összessége, a Rábaköz éppúgy, mint a szaharai sivatag. Mintha a 19 személyiségben 19 féleképpen élne a haza. - Ez így is van. Mindegyik másképp vélekedik a hazáról. Vándor Györgyi, aki a Rajk-per egyik vádlottja volt, az mondta, hogy számára a haza Arany Jánossal ér véget. Horváth Elemér számára a haza Csornát is jelenti a gömbakácokkal, amelyeken rajt szárad az emberek véres nyoma. Forrai Eszter, akinek egyik szülője orosz, a másik lengyel (Magyarországra menekült zsidók voltak), mégis magyarul írja verseit. A két Domahidynek, Ferdinándynak a nyelv jelenti a hazát. Szabó Ferenc jezsuita páter és Szépfalusi István evangélikus lelkész is megfér együtt ebben a kötetben. - Örülök, hogy utaltál erre. Személyes az én válogatásom is, de tudatos annyiban, hogy a nyugati irodalmi elit és középosztály tiszteletre méltó képviselőit igyekeztem megjeleníteni. Úgy érzem, ez az említett példákat felhozva, sikerült. Irritál azonban az a fajta szubjektív szelekció, amely csak a ma divatos nevekhez tapad. A szubjektív szelekció ellen én egy másik fajta szubjektív szelekcióval válaszoltam.Nagy hatású, ahogy ezek az írók, András Sándor, Borbándi Gyula, Csepelyi Rudolf, Csiky Ágnes Mária, Domahidy András, Domahidy Miklós, Ferdinandy György, Forrai Eszter, Gosztonyi Péter, Gömöri György, Horváth Elemér, Kocsis Gábor, Major-Zala Lajos, Saáry Éva, Szabó Ferenc, Szépfalusi István, Tollas Tibor, Vándor Györgyi és Vitéz György bánnak az anyanyelvükkel. Az ő számukra az anyanyelv mentsvár, amelybe gyökereiket ereszthetik. Tehetségük bizonyítéka, hogy csak önmagukra utalták, mégis kiteljesedtek. Vitéz György, a nagy avantgárd azt mondja: „ Úgy olvassátok verseinket, mintha először olvasnátok magyarul. ” Más helyütt arra figyelmeztet: „Mi más dobütemre menetelünk.” Horváth Elemér azt kérdezi: „Ó dallam, amire ráment az életem/ Örök vagy-e vagy csak történelem?” A kérdés jogos, a más dobütemre menetelés arra utal, hogy a magyar irodalom hatágú sípja közül egyik elhalkul. Azért halkul el, mert a szabad lélegzetvétel folytán megszűnik ennek a különleges irodalomnak az utánpótlása. A szabadság dobütemét kint, nyugaton nem kell tovább ütni. Bárhogy lesz, bármiképp alakul, a nyugati irodalomnak ez a hozadéka, amiről beszélünk nagyon értékes. -Hogyam folytatod tovább? - Az anyagiaktól függ. És attól, milyen lesz a könyv fogadtatása, megveszik-e a Bahia könyvesboltban és a Vár Art Galériában Győrött. Érdeklődnek-e majd a bemutatóesteken? Ez szerencse dolga. Remélem nem hagy el bennünket... Varga Lajos