Kisalföld, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-04 / 260. szám
1992. november 4., szerda A CSALÁD NAPILAPJA XLVII./260. szám • Ára: 9,80 Ft A ffiHrares Klafsky Katalin 11. oldal '56-ra nincs elévülés Törvényjavaslat az eljárásról (Tudósítónktól) Rendkívüli vitasorozatokat indított el az '56-os eseményekkel kapcsolatos feljelentések sora. Mindenki mondta saját igazát pro és kontra, hivatkozva az élő magyar jogra. A törvények útvesztőjében még a szakemberek is eltévedtek, csak abban volt egyetértés, hogy a forradalom és következményeinek tényállását tisztázni kell, hisz az embereknek meg kell tudniuk a teljes igazságot. Ennek megállapítására máris megbízást adott a Legfőbb Ügyészség, ahol elrendelték a nyomozást, az események széles körű felderítését. A kormány sem tétlenkedett, hanem sürgősségi beadványként az Országgyűlés elé terjesztette törvényjavaslatát az '56-os októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról. Maga az igazságügy-miniszter jelentette ezt be tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen ő is megerősítette, hogy el kell járni a bűnösök ellen, ha bebizonyítják bűnösségüket. A törvényjavaslat az 1945. évi VII. törvény (háborús bűncselekmények elévülhetetlensége) jogalkalmazását írja elő, mely szerint az '56-os események során elkövetett bűncselekmények elévülésével kapcsolatban a Btk. 33. paragrafusa 2. bekezdését kell alkalmazni. Ezt a törvényt még 1971-ben hirdették ki, a genfi egyezmények figyelembevételével, s amit már alkalmaztak is 1972-ben, majdnem 30 évvel a II. világháború után: 32 vádlottat ítéltek 220 év fegyházbüntetésre a délvidéki Csurogón elkövetett bűnök miatt. A kormány beadványa mellett még másik két törvényjavaslat is - a miniszter értesülése szerint - az Országgyűlés elé kerül, szintén ebben a témakörben.________________| (Törőcsik) Időjárás Előrejelzés ma estig: mindenütt megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható újabb eső, zápor. Megélénkül az északnyugati szél. Csak néhány órás napsütésre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-14 fok között valószínű. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 33 cm áradó, a RÁBA Győrnél 102 cm volt, apadó jellegű. Túl vagyunk a 24. órán Kertész Pál kipakol Húsz évig dolgozott a Rába ETO-nál - ebből három évet másodállásban -, mígnem a nyáron megvált kedvenc klubjától, azóta a Hungária Biztosítónál kapja a fizetést. Többen többször próbálták szóra bírni a technikai vezetőt, ám tegnapig hallgatott. Az ETO labdarúgócsapatának sanyarú helyzete láttán azonban nem bírta tovább, kipakolta, ami a szívét nyomta. - Szeretném leszögezni, hogy önként jöttem el és nem úgy rúgott ki a menedzser - mondja elöljáróban. - A közvetlen kollégáimnak már februárban megmondtam, ha Kovács Jenő marad, én távozom, mert nem vagyok hajlandó vele dolgozni. - Miért nem jött ki Kovács Jenővel? - Ennek sok oka van, az első, hogy szerintem alkalmatlan vezetőnek az, aki nem tudja megválasztani a munkatársait. Tornyival együtt például négy edzőt kiebrudalt, noha Pecze kivételével ő szerződtette őket. Nem adott lehetőséget senkinek, hogy az általa kezdett munkát befejezze. Akárhogy nézzük, a sikertelenség őt is minősíti. A nyilatkozataiban sokszor valótlan dolgokat állított. Többek között azt, hogy a román játékosok egy fillérjébe sem kerültek az ETO-nak. (Folytatás a 19. oldalon.) Médiaalelnökök teljes jogkörrel A kormányfő jelöltjei Politikai kompromisszum rejlik a miniszterelnöknek azon lépése mögött, hogy a rádió és a televízió vezetésével a médiatörvény elfogadásáig elnöki helyettesítő jogkörrel felruházott alelnököket kíván megbízni-mondta Juhász Judit kormányszóvivő. A hírügynökség munkatársa azt kívánta megtudni, hogy a miniszterelnök elnökök helyett miért alelnökök kinevezését javasolja az államfőnek, hiszen a köztársasági elnökkel médiaügyben folytatott megbeszélésén elnökökről és nem alelnökökről volt szó. Antall József tegnap levelet intézett Göncz Árpádhoz, amelyben indítványozza Gombár Csabának, a rádió és Hankiss Elemérnek, a televízió elnökének november 9-i hatállyal történő felmentését, valamint Sára Sándor tévéalelnöki kinevezését. A kormányszóvivő megerősítette: azzal, hogy a médiatörvény elfogadásáig nem tesznek javaslatot az intézmények első számú vezetőinek személyére, a jogszabály megalkotására próbálják a feleket sarkallni. Juhász Judit kifejtette, hogy Nahlik Gábor ellen kifogásokat fogalmazott meg az ellenzék is, és Göncz Árpád köztársasági elnök sem értett egyet korábban a személyével. Ezért a miniszterelnök úgy vélte: ezzel is kifejezi kompromisszumkészségét. Szintézis-show a színházban A győri Szintézis Kft. hagyományos (immár ötödik) kiállításának megnyitója volt tegnap délelőtt a Győri Nemzeti Színházban. Szabó István ügyvezető igazgató elmondta, hogy a háromnapos eseményen bemutatják a DTK számítógépcsaládot, az Agfa színes lézermásolat, ami szinte egyedülálló Magyarországon. Ugyancsak látható a kiállításon az Agfa mikrofilmes rendszer is, melynek előnyeiről, alkalmazási területeiről előadást hallgathatnak meg az érdeklődők holnap délelőtt, 10 órától. Erről a fantasztikus technikáról Bernard Pulpan, az Agfa bécsi leányvállalatának mikrográfiai (archiválási) vezetője beszél. A Kisalföld és a Szintézis Kft. közös pályázatának sorsolása csütörtökön délután három órakor lesz. A kiállítás megtekinthető csütörtökön este hat óráig. Zs. D. Fotó: B. A. Sopronvármegye * A közgyűlés tárgyalta * Laktanyák kalapács alatt * Magyar kár osztrák hibából * Bizonytalan mentősök * Táviratfeladás hétvégén (7. old.) 1 Meseautók kézközeiben (Tudósítónktól) Országos autópiaccá válik november 11.és 1 5-ike között a BNV területe: ott rendezik meg az Autómobil '92 kiállít■ tást. Több mint 300 kiállító, közöttük autóimportőrök, márkakereskedők, háttéripari szolgáltatók vonultatják fel kínálataikat. 27 ezer négyzetméteres fedett területen szebbnél szebb autócsodákban gyönyörködhetnek majd az autó szerelmesei. Látványos programokat is terveznek a közönség szórakoztatására, így például a 17- es pavilonban - több játék mellett - egy hatalmas versenypályát állítanak fel távirányítású autók részére. Minimotorokat,gokartokat is bemutatnak - a gyermekek hétvégén ki is próbálhatják - autós rodeó- és látványos reklámfilmeket vetítenek, a hölgyeknek (is) divatbemutatókat tartanak. A családosok (két felnőtt, két gyermek) kedvezményes belépti díjakkal látogathatják meg a kiállítást. Vidékről féláron lehet felutazni a MÁV-val a rendezvényre, ahol igazoltatni kell a menetjegyet. A kiállítás mindennap 9 órától 18 óráig várja a látogatókat. T. B. Hogyan jutunk támogatáshoz? Lapunk október 6-i számában teljes terjedelmében közöltük a kormány támogatási programját a mezőgazdaság őszi munkáihoz. Bár a megyei földművelésügyi hivatal hatáskörében szintén kiértesítette az érdekelteket, mégis általános a tájékozatlanság a segítség igénybevételi módjáról. Nagy Endre hivatalvezetőt kérdeztük, miként igényelhető a meghirdetett 1500 forintos hektáronkénti támogatás? Azzal kezdem, hogy sokan a támogatás szektorsemlegességével sincsenek tisztában: mindenkinek adható, legyen az igénylő akár magántermelő, akár szövetkezet, vagy állami gazdaság. A lényeg az, hogy a föld be legyen vetve! Az igénylőknek a megyei földművelésügyi hivatalhoz (Győr, Árpád út 32. VIII. emelet) kell benyújtaniuk a támogatás iránti kérelmet. A hektáronkénti 1500 forint a búza-, árpa-, rozs-, tritikalevetésekre jár, repcére nem. A kérelem jogosságát a hivatal a helyszínen ellenőrzi, igazolja. Az igazolt kérelemmel és a termelési költséget bizonyító számlával (például a föld elmunkálási díja, vagy minősített, fémzárolt vetőmag, műtrágya, üzemanyag ára) az APEH-hez kell menni, ott állítják ki a csekket a költségek részbeni visszatérítésére. CS. E.