Kisalföld, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-13 / 110. szám

12 KÜLÖN KASSZA Bódi Guszti és Margó külön kasszán él, mert a piszkos anyagiak rossz hatással van­nak a kapcso­latukra. KÜLÖN KASSZÁN ÉLNEK Bódi Guszti és Margó külön kasszán él. Egy bulvárlapban bevallották: a piszkos anyagiak rossz hatással vannak a kapcsolatukra, rendszeresen vitatéma volt, hogy ki mire költ. Margó elmondta: cipőmániás, férje szerint értelmetlen ennyi pénzt kiadni lábbelire. A há­zasságuk viszont mindennél fontosabb, ezért leültek, megbeszélték a dolgot, és a külön kassza mellett döntöttek - azóta is működik. Tavaly a TV2 Mr. és Mrs. műsorában be­szélt először igazán nyíltan magánéletükről Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea. Katego­rikusan kijelentették, hogy eszük ágában sincs házasodni. Elmondták, hogy külön kasz­­szán élnek. Esetükben ez még nem okozott problémát. Ellentétben Gesztesi Károllyal és Liptai Claudiával, akiknél a külön kassza - nem biztos, hogy emiatt - válással is zárult. Amikor egybekeltek, házassági szerződést is kötöttek. Erdélyi Mónika és volt élettársa, Mukli Gyula zenész öt év után szakított. Szintén tavaly, Joshi Bharat műsorában mondta el Gyula: nem tetszett neki, hogy bár közösen vettek házat és gyermekük is született, külön kasszán voltak, így amikor nyaralt a család, külön vál­tottak valutát. Angelina Jolie és Brad Pitt közös kasszán él, és ez nem is okoz nekik gondot, ráadásul nagyjából egy­formán keresnek. Hat gyermeket nevelnek, ezért is döntöttek úgy, hogy bevételeiket beteszik a közös „perselybe”, és jövedelmük egy részét költik csak ma­gáncéljaikra. Angelina például jótékonykodik. MEGBESZÉLNI A KIADÁSO­KAT.­­ Közöttünk Petrá­val sohasem volt hie­rarchia, előfordult pél­dául, hogy én nem dol­goztam, ő igen. Nekem az sem számít, hogy me­lyikünk keres többet - taglalta Attila. Viccesen megjegyezte: Étterem­ben én fize­tek, mozi­ban viszont Petra. Ná­lam soha nincs kész­pénz, mert elhagynám. Ezért is ala­kult ez így. HOLLYWOODI PÉLDA |­D|73|mr|C£l|| Honoré de Balzac a pénzről B^,“***B B B»**^**" ■ a boldogság... mindenkor a talpunk és fejünk búbja közt lakozik, és akár egymillióba SZERKESZTI: SZABÓ CSILLA kerül évente, akár száz aranyba, lelki életünkre gyakorolt hatása ugyanaz. AZ IGAZI SZEMPILLA A fütyülésről DARVASI LÁSZLÓ TÁRCÁJA Egyszerre csak azt vettük észre, hogy szedik szét a házat. De nem akármikor vettük észre, hanem reggel fél hét előtt néhány szörnyű perccel, amikor is közvetlenül fej­­magasságban berregni kezdett egy falfúró, aztán pedig valami légkalapács kezdett harcolni a falon, és frissen mosott párnahuzatra verte ki a fejünkből az agyvelőt. Fél hétkor. De ez nem volt elég, mert a másik házat, amelyre a konyhaablakból látunk, azt is pontban ekkor, nem ké­sőbb, nem hamarabb kezdték szétszedni, ott gyémántfe­jes aszfalttörővel és katyusahangú betonkeverővel kezd­tek dolgozni a snájdig magyar munkáslegények, mint mondtuk, szép tavaszi reggelen, fél hétkor. Na most nor­mális országokban ilyenkor lőnek. Clint Eastwood lesz az ember, szivarka a szájba, elő a colt, tíz gyors és pontos lövés, aztán az áldott csend, a kegyelmi csend, és ez a csend talán még Semjén Zsoltnak is tetszene. Na de hát ki mondta, hogy ez egy normális ország?! Ezt aztán iga­zán nem mondta soha senki. Ha reggel fél héttől lehet fú­rózni, betonkeverőzni, kalapálni, falat bontani, akkor le­het. Nézzük a munkásokat, fújdogáltuk a kávét, hát mit csináltak? Hát fütyörésztek. Mi meg arra gondoltunk, hogy te jó ég, tényleg, a férfi mennyire szeret fütyörészni, a nő meg nem, ő inkább dú­dol, vagy magában beszélget, de a férfi fütyörészik és fü­­tyülget séta, meccs, szívműtét, színházi taps közepette, ilyen-olyan munkálkodás közben, talán még a jobban eső szerelmeskedés alatt is, mert. Mert miért is? Nyilván ar­chaikus, mélyrétegi dolog ez, előzménye lehet éppúgy a majomrikoltozás, mint a kakaskukorékolás. Nagyon, na­gyon régen, még a hetvenes években, amikor az összes dög kommunista a szegény kis úttörőket kínozta a vidéki mozikban, ha elsötétült a terem, az összes férfiú torkasza­­kadtából üvölteni, de leginkább fütyülni kezdett, egészen addig, amíg meg nem jelent a vásznon a mély dekoltázsú Lollobrigida, és azt nem mondta, gyerekek, elég, külön­ben nem lesz tusolós jelenet. Attól fogva már csak szaftos beszólások voltak az első sorokból. De ha vége lett a filmnek, az utcára tódult a nép, és ek­kor a fütyülés egy új, de nem értelem nélküli formája vette kezdetét, ez pedig a szívás volt, a fiúk szívni kezdtek az el­ringó, tovatipegő lányok után, és ez nem jelentett keve­sebbet, mint hogy tetszel nekem, gratulálok, barátkozhat­nánk testileg az albérleti belső szobában, a koleszvécé­­ben, egyebek. Hacki Tamás az más ügy, róla most nem is szólnánk. Viszont mi már tényleg azt hittük, hogy ebből a modern, skype-os, mobilos, ipodos, iphone-os, virtuáli­­sos, cunamisos korból kiveszett a fütyülő munkás, de je­lentjük, nem, a munkás reggel negyed hétkor fütyörészni kezd az ablak alatt, beindítja a világ leghangosabb atom­­búzasilóját, és mi halljuk a dallamot, lehet bólogatni, le­het érzékenykedni, együtt fütyörészni, hogy hej, Sárika, hej, Mariska, de nagy kár, hogy nem vagy benne a barack­pálinkás betonkeverőmben. Babahoroszkóp Babahoroszkóp rovatunkba várjuk ol­vasóink 0-3 éves korú gyermekeinek, unokáinak portréfotóit, illetve születési adatait a születési hely, év, hónap, nap, óra és perc pontos megadásával, hogy segítségükkel elkészítsük a picik rövid asztrológiai elemzését. Bánvölgyi Dávid Hódmezővásárhely, 2008. 07. 31., 4:55 Egy fiú, aki vezérnek született. Öntudatos, tetterős, ugyanakkor mély a beleérző képessége. Egyenes, nyílt jellem, becsületes és talpraesett. Tiszteletet követe­lő tartása van. Saját maga és a környezete sorsát is kézben tart­ja, irányítja. Szüksége van rá, hogy mindig ő legyen a közép­pontban, még evés közben is produkálja magát. Ha nem kapja meg az őt megillető figyelmet, nem rest akár egy kis hisztit is segítségül hívni. Igényes a külse­jére, szereti az elegáns ruhákat, a pompát és a csillogást. A pénz fontos az életében, de amilyen könnyen megszerzi, olyan köny­­nyen el is költi. A bírálatot és a kritikát a büszkesége nem viseli el. Nem szereti az egyedüllétet és a magányos feladatokat. Szülei­nek, akik elsődleges példaképei, meg kell tanítaniuk a világos ál­lásfoglalásra, és az önálló cse­lekvésre, nekik pedig meg kell tanulniuk okosan és következe­tesen szeretni kisfiúkat. Jelentkezzen! A kan­csart@lapcom.hu-ra várjuk a je­lentkezéseket. Az elemzéseket Sári Marian okleveles asztroló­gus készíti el, elérhető a 70/380-0002-es számon. CZENE ATTI­LA A KÖZÖS KASSZÁRÓL: " Szerintem az a lényeg, hogy mindkét fél otthon érezze magát ebben a hely­zetben, és ezt meg is lehes­sen beszélni. " 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK Egy háztartás külön kassza? Ahogyan napjainkban már nem általános, hogy a férfi viszi haza a több jövedelmet, az sem evidens, hogy a közös kassza a működőképesebb egy kapcsolatban. Egyéniség, egzisztencia, költekezésre való hajlam kérdése a döntés. Czene Attila a közösre esküszik, a Bódi házaspár külön „perselyre” váltott. PÁRKAPCSOLAT KANCSÁR TÍMEA Közös vagy külön kassza? Előbb vagy utóbb minden pár válaszút elé kerül. Hogy melyik oldalra billen a mérleg? Kialakul, hogy melyik ver­zió a működőképes. De vajon igaz le­het: külön kassza, hosszú szerelem? Vagy a nagy függetlenség a bizal­matlanság terméke? gyűj­tött pénznek külön helye van. - Petra spó­rolós, kritikus, válo­gatós. Nem az a típusú nő, akinek mindegy, hogy mennyibe kerülnek a dolgok, és meggondolat­lanul megveszi, ami tetszik. Sokszor nekem kell rábeszélni egy-egy ruha­darabra, mert tudom, hogy később megbánná, ha otthagynánk - árulta el a 36 éves Attila, aki egy héten egy­szer biztosan elmegy a feleségével bevásárolni, és a ruhaválasztásból semmiképpen nem hagyná ki. Ad a véleményére, szinte Petra öltözteti. A FÉRFI KÉNYEZTESSEN! Az egykori úszó szerint a férfiaknak az a felada­tuk, hogy kényeztessék kedvesüket. Ezért a házasság előtti együtt járás­kor azt tartja természetesnek, ha a férfi fizet az étteremben, a moziban, bárhol. Amerikában egyébként pont az ellenkezőjét tapasztalta, ott min­denki maga állja a saját költségeit - legalábbis az udvarlás időszakában. Attila elárulta, szerencsére mindig keresett annyit, hogy kedveskedni tudjon Petrának. Meglepte a szerel­mét egy szép virággal, egy neki tet­sző ruhadarabbal. Nem kell azt hin­ni, hogy ez viszonzatlan marad: a nők nagyon figyelmesek, amikor a férfiak szülinapot, névnapot, kará­csonyt ünnepelnek. A BIZALOM AZ ALAPJA. - Közös, így gyTMEgyszerű: Közöttünk Petrával sohasem volt hierar­mindennek a hiia, előfordult például, hogy én nem dal­alapja1" avatod §0Ztam* 6 '§en- Nekem 37 Sem Számít­ be Czene Attila melyikünk keres többet. olimpiai bajnok Czene Attila úszó (1996, At­lanta, 200 méter vegyes), mi a közös kassza titka. Éppen a minap mentek el a bankba a feleségével, Bánhidi Petrával, hogy végre közös számlát nyissanak. Három évvel ezelőtt köl­töztek be az otthonukba, miután összeházasodtak. Attól fogva a kö­zös kassza elvét gyakorolják. A vál­lalkozásukhoz a sárga csekkekre hétköznapi életünk

Next