Kisalföld, 2013. március (68. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-23 / 69. szám

12 SZERKESZTI WERNER KRISZTINA Szieszta HOLDASI-SZABÓ ZSUZSA SZÜLETÉSNAPODRA (NAGYAPÁMNAK 80. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL) A legszebb verset akartam Neked, de verset akarni tudod, nem lehet, így hát ünneplőbe öltözött szívvel jöttem én, ami tán mindennél többet ér. A legszebb verset akartam Neked, reményt kiáltót, gyönyörűt, kedveset, de csak könnyet sercegett a tinta, a papír könnyelműn beitta. Imát kezdtem írni... aztán gondjaim félig elhalasztván íródott négy sor, hogy megköszönjelek. Imában áldottam dolgos két kezed, a szemed, mi messziségbe néz, a szíved, mi edzett, mint a réz, a véred, mi ereidben csobog, az erőd, mi legbelül lobog. Dühömben az asztalra ütöttem, fájdalmat éreztem szívben és könyökben, mert a legszebbet akartam írni!... Érted?! Reményt kiáltót, gyönyörűt, meséset. A legszebb verset akartam Neked, de verset akarni tudod, nem lehet. (2011. november) STEIN JÁNOS EMLÉK Emlékszel a nagy folyóra, a napraforgókra, az el nem csókolt csókokra, az ébren megélt álmokra? Nevető, tűzpiros boldogság, fölaranyló nyár lebegett, majd eltűnt, mint szélben a pipacsvirág, nem kérdem miért, hová. SZABÓ ERIKA SZÍV Zúdul omlik leszakad bezemet az összes bánat, szív kapuja csukódik halkan kattan a zár, hallik. Beomlik a vérrel festett fal összerezzen a testben csobogó vér Csak ennyit ér? kérdezi halkan az idő, s megáll nem mozdul elkopott minden dobbanás. VERSEKET VÁRUNK Továbbra is arra biztatjuk olvasóinkat, akiknek íróasztalfiókjában, kockás füze­tében, számítógépében (saját) versek rejteznek, osszák meg velünk azokat. Szándékunk szerint az arra érdemeseket közöljük. Az írásokat szerkesztőségünk címére (9021 Győr, Újlak u. 4/A) vagy a guldi@kisalfold.hu drótpostacímre vár­juk. A beérkezett termésből most is köz­readunk néhányat. CD M 01 'CD -ie? " CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (1773-1805) költő, akit ta­nárai a jövő tudósaként emlegettek, korának viszo­nyai közepette lenyűgöző tá­jékozottsággal rendelkezett. KOSZTOLÁNY DEZSŐ (1885-1936) író, költő, műfordító. Ró­la írták: „Ha a Nyugat hívei rajongtak Adyért, és mélységesen tisztelték Ba­bits Mihályt, akkor Koszto­lányi volt az, akit szerettek.’ Erdei Versek és arcok című­­ sorozatunkban szombatonként olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. A héten a gyerekkorától Bogyoszlón élő Pintér Csaba erdész, vadgazdamérnök mesélt - többek között - arról, hogy a mindennapi szédületben miként bizsergetik, dobogtatják meg szívét a versek. VERS GÜLCH CSABA - Igazából engem a zene, mégpedig a Hobo Blues Band muzsikája vezetett el a komo­lyan átélt költészethez, például Pilinszky Jánoshoz. A kétlemezes Vadászat című al­bumukon, ami abban az időben legendává vált, szerepelt a Négysoros. Hallgatva úgy belém ivódott, hogy álmomból felkeltve is tudnám énekelni-mondani még ma is: „Al­vó szegek a jéghideg homokban. / Plakát­magányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.” Ezt először Földes Hobo László szövegeként énekeltem, aztán csak később tudatosult bennem, hogy ez a „szálkás” üzenet Pi­­linszkyé - emlékezett Pintér Csaba. VERS A ROPPANÓ AVARBAN - Persze Pilinszky ezzel az „epizóddal” nem ért véget, sok más költővel együtt velem volt például az érettségin is, amikor a fasizmus­hoz kapcsolódó versekről kellett beszélnem. Számos költemény - főként Radnótitól - jött elő belőlem, de számomra a Négysoros az, ami semmi máshoz nem hasonlítható tömör­séggel foglalt össze vala­mit abból a kiszolgálta­tottságból, borzalomból, ami abban az időben a vi­lágra települt. Régi „társam” még Pilinszky mellett Ady is. Mind a mai napig fontosak szá­momra versei. Amikor barátaimmal az elmúlt években bebarangoltuk az elcsatolt területe­ket, Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, akkor például Vereckénél vagy Dévény váránál tel­jes természetességgel hangoztak el a Góg és Magóg fia vagyok én üzenetei: „Góg és Magóg fia vagyok én, / Hiába döngetek kaput, falat / S mégis megkérdem tőletek: / Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? / Verecke híres útján jöttem én, / Fülembe még ősmagyar dal rivall, / Sza­bad-e Dévénynél betömöm / Új időknek új dalaival?” Hasonló élmény számomra, mikor erdőjáráskor, a friss-illatos csendben, a rop­panó avarban előkívánkozik Áprily Lajos Szeptemberi fák című verse: „Bü­kkök sma­ragd színét érezve fent / az első pár vörös folt megjelent. / Állunk. Kezedben késő kék virág. / Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák. / Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon. / Elhullt a Nyár a nagy vadászaton. / Amerre vitte bugy­­gyanó sebét, / bíboros vére freccsent szerte­szét. / Ahol a nyom­vesztő bozóthoz ért, / hogy tékozolta, nézd, a drága vért. / S míg vérnyomán vad szél­kopó csahol, / hörögve összeroskad valahol.” Visszatérve egy kicsit Adyhoz, egy egészen friss felfedezésemet hadd meséljem el! Valamelyik közelmúltbeli éjszakai versolvasásom során leltem rá egy szinte alig ismert művére. Az Életbérem sírva KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: EPIGRAMMA Ő, hogy gyűlölném én a nőket, mert ellenem cselt cselre szőttek, de él egy nő, kitől baj, átok nem szállt reám, akit szerettem, aki szeret most is szünetlen, érette mindnek megbocsájtok, s a vétkezőt is áldanám: e nő: anyám. Nem egy szememre hányja nékem, hogy változik a véleményem, s gúnyolva szólt: „Te gyönge bolygó, te könnyű, csélcsap napraforgó.” Szólok: „Szapuljatok ti, hajrá.” Úgyis csupán a balga hajt rá, én azt felelem, jó bolondok, forgók, de csak a napra forgók, panaszlom egy tükör, szembesí­tés önmagunkkal, néme­lyik sorával pedig biztatás az életre mondott igémé: „Életbérem sírva panaszlom, / Be, csúfolós, kicsi: / Kétes dicsőség, kétes asszony, / Nagy harcok helyett agyos várás, / Akarat helyett tétovázás / S morzsái a dukált aranynak. / Pedig most kel­lene lobognom, / Úgy szalad az időm, / Sza­badult vágyak, finom otthon, / Utak, csókok most kellenének, / Kevés vers és nagyon sok élet / Káros múltamat engesztelni.” VERSVARÁZSLAT BORZALMAKBAN Pintér Csaba lelkesen említette még Rad­nóti Miklóst is, akihez kisdiákkorában egy vetélkedő - Nekem szülőhazám... - vezette el. - Természetesen elolvastam a címadó verset is, de mit ért meg abból egy tizenéves kiskamasz? Aztán később, felnőtt fejjel újra meg újra elővettem, valami csodálatos vi­lág, a hazafiság különleges megfogalmazá­sa tárult elém: „Nem tudhatom, hogy más­nak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt / kis ország, messzerin­­gó gyerekkorom világa. / Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága / s remélem, tes­tem is majd e földbe süpped el.” Hosszan folytathatnám ezt a gyönyörű vallomást. Sokszor felhangzik bennem a Levél a hitves­hez is. Csoda, ahogy azok között a szörnyű, embertelen körülmények között, az erőlte­tett menetben, éhségben, néhány lépésnyi­re a haláltól miként tudott Radnóti ilyen megrendítő idillt varázsolni a versei­be, miként keresett és talált menedéket pél­dául a bori pokolban Fanni szerelmében: „s országok útjait, bíbor parázson, / ha kell, zuhanó lángok közt varázslom / majd át magam, de mégis visszatérek.”. Hasonló ér­zéssel él bennem az Erőltetett menet is. Eb­ben is - ami annak idején csak egy egyszerű memoriter volt számomra - ott világos a bölcsesség, a nyugalom, az élet fénye: „Bo­lond, ki földre rogyván felkél és újra lépked, / s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, / de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, / s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, / s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, / hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.” József Attiláról is beszélnem kell, aki a régi rendszerben ka­pott egy „bélyeget”: ő a munkásosztály költője. Csak azt mondom: el kell olvasni a verseit, A Dunánál, a Hetedik, a Levegőt! címűeket. Ez utóbbiból a zárósorok önma­gukért beszélnek: „Az én vezérem bensőmből vezérel! / Emberek, nem vadak­­ / elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat ér­lel, / nem kartoték-adat. / Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” Ebből a korból idézném még Kosztolányit is, akinek Epigramma című kettős verse nagy tanulság számomra, csendben Áprilyval . 99 A zene, a Hobo Blues Band muzsikája vezetett el a komolyan átélt költészethez Pintér Csaba 2013. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Radnóti Miklós (1909-1944) költő, mindenkor a tiszta műfajiságra törekedett és felelevenítette a hagyományos, kipróbált műfajokat. GURULÓ SOROK Kicsit visszakanyarodva a vers időben ked­venceiként említette Csokonai Vitéz Mihály költeményeit, amelyek hangulatukkal, metrumukkal egyaránt magával ragadják Pintér Csabát.­­ Csokonai versei szinte énekelhetők, csak egy megfelelő magyar népdal dallamát kell megtalálni hozzájuk. Egyik nagy ked­vencem az „Egy tulipánthoz”. Szinte gurul­nak a sorok, ragyog az egész: „A hatalmas szerelemnek / Megemésztő tüze bánt: / Te vagy orvosa sebemnek, / Gyönyörű kis tuli­pánt! / Szemeid szép ragyogása / Lobogó hajnali tűz; / Ajakid harmatozása / Sok ezer gondot elűz. / Teljesítsd angyali szókkal / Szereted amire kért: / Ezer ambrózia csókkal / Fizetek csókjaidért.” Gyönyörű zene! Ha­sonló érzéssel idézhetném A reményhez címűt is. Visszatérve a jelenbe, bevallom, hogy a kortárs költészetet alig ismerem. Né­hány szeretett verset azért mégis őrzök. Ilyen például Tyroler Beatrix Rózsafája: „Kezem ha kezedbe ér / Könnyekkel keveredik a vér / Beszennyezem a tejutat / De nemesedik hit s akarat. / Utad még hosszú, ne engedj az ősznek. / Tanulhatnánk Tőle­­ mi­­ / Botla­dozó, hitvesztett emberek.” A megidézett költők is igazolják, nekem a vers egyfajta tö­mör frissítő, eligazodás a mindennapi szédü­letben. Megbizsergetnek, megsimogatnak és erősen megdobogtatják a szívem.

Next