Kisdednevelés, 1895 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1895-01-01 / 1. szám
ma- .uítbunk, az „alaki jas munka“ fajait népies eszközjátékokkal szaporítsuk s így az „alaki munkát“ azzá tegyük, a minek lennie kell: eszközjátékokká! — A szavak kicsinyített alakjaival se éljünk viszsza; a kedveskedés, a családias hang megtűri egy-egy szó kicsinyített alakját, de a túlzás ebben olyan időtlenségekre vezet, mint aminőt a költő nagy sikerrel tett nevetségessé. Semmi szükség a sok „ócska ,acska, ecske“-re ! Kozma Andor jól tette, hogy „rólunk“ beszélt. Megerősített nézeteinkben és — talán — elősegítette ezeknek terjedését. És ez javára volna kisdednevelésünknek. Barna Pál: Az óvónők és tanítók együtt tartsák-e önképző gyűléseiket? Eme nagyfontosságú kérdés foglalkoztatja legújabban az ügy iránt érdeklődők figyelmét. S mint ilyen, én is bátorkodom a fölvetett kérdéshez röviden hozzászólani, mégpedig azon okból, hogy e tekintetben a vélemények két részre oszlottak. Nem szándékozom azt vitatni és bizonyítgatni, hogy ha „az óvónők és tanítók együtt, azaz egy helyen és időben tartják önképző gyűléseiket“, mily kiszámíthatatlan hasznos és üdvös eredményeket hoz ez ügyünkre, hisz ez már tények által kétségbevonhatatlanul be van bizonyítva. De nem szándékozom az ellenkező véleményt sem „leszavazni“, erre szükség úgy sincs, mivel ez már megtörtént, amennyiben egyedül áll hárommal szemben. Hanem az ellenkező vélemény szerzője, G. R. ügytársnő némely kitételére vonatkozólag vannak megjegyzéseim s ezeket óhajtom röviden előadni. Legelsőbben is hasonlatait nem találom egyáltalában alkalmazhatóknak a mi esetünkre. Én ugyanis el nem bírom gondolni, hogy ki képzelhetné magát: könyörületből befogadott Lázárnak ott, ahol teljes joggal megállhatja helyét. Továbbá szintén nem érthetem, mire céloz azon kitételével, hogy a mi szakosztályunk közreműködése „unalmas“, vagy pláne „alkalmatlan“ lenne a tanító-egyesület kebelében? Hiszen ha ilyet föltételezhetünk a tanítókról, úgy annak az az egyedüli oka, hogy nem ismerik a tanítók az óvodák belső életét s annak működési körét, azt pedig velük megismertetni, ügyünk java érdekéből: kötelességünk. De hát hogyan ismerhessék meg működésünket, ha mi nem adjuk meg erre az alkalmat, sőt elzárkózunk a közös gyűlések elől, ahol pedig a legkiválóbb alkalom nyílik az ismertetésre! Avagy mi módon