Kisdednevelés, 1925 (50. évfolyam, 1-6. szám)

1925-01-01 / 1. szám

zetés csak a követő etőzménye a társadalom állapotának; amíg a bo­nyolult átalakulási, ,elrendeződési folyamat nem tisztul, addig a részletkérdésekberit is nehéz tisztán látnunk. Ezzel együtt jár, hogy a nőnevelés legjobb rendjében való közös megállapodás is természetesen messzire látszik tőlünk. A nevelés a társadalom­nak nem magában álló, egyébtől független tevékenysége, hanem a társadalom állapotától, életszükségleteitől meghatározott munka s csak ez állapot, e szükségletek azonos értelmezése esetén le­hetne egységes közvélemény a nevelésre nézve is. Ebből azonban nem az következik, hogy eszerint várjunk nyugodtan, amíg a tár­sadalmi változások mostani korszaka lejár és akkor igyekezzünk levonni a nevelési eredményeket. Akkor már késő lenne. Csupán az következik a mai állapotból, hogy nagyon óvatosak legyünk: a neveléshez fűződő nagy érdekek közül egyiknek sem szabad rövidséget szenvednie; a szükségleteket nem szabad egyoldalúan ítélnünk meg, mert ez egyoldalú intézkedésre vezetne s nem a megnyugvást segítené elő, hanem az elégedetlenséget fokozná. Ma arra van szükség, hogy minden erővel igyekezzünk az előttünk álló kérdésekben, tehát a nőnevelés kérdésében is az egészséges közvélemény kialakulását megkönnyíteni és ezzel a cselekvés, a szervezés útját egyengetni. Evégre az az első tenni­való, hogy azokat az alapvető tételeket keressük meg, amelyekben való egyetértés nélkül hiába­­való a részletekről vitatkoznunk, kölcsö­nös megértés esetén pedig könnyű a részletekben felmerülő kü­lönbségeket higgadtan megvizsgálnunk. A legelső tétel éppen az, hogy a nevelés kérdéseit csupán a nemzet álapotával kapcsolat­ban lehet tisztán felismerni és helyesen megoldani. A nőnevelés a köznevelésnek egyik része, a köznevelés pe­dig a nagy szervezetnek, a nemzet életének egyik szerve­s jósá­gát és fogyatkozásait azon mérjük, mennyire tudja ez a szerv a maga feladatát a nemzet életében teljesíteni, mennyire tud az élet szükségleteinek eleget tenni. A köznevelés egyes részeinek a feladatát nem lehet magában állapítani meg, hanem csupán mint a köznevelés egyetemes feladatának egy-egy részletét. Vagyis mindig csak arról lehet szó, hogy az egyetemes feladat hogyan teljesíthető egyik vagy másik ponton a legjobban. Voltaképen tehát alapjában véve a köznevelésben mint szervezetben mindenik szervnek a feladata azonos a többiek feladatával, az egész együtt a nemzet nevelése, de mindeniknek megvan a maga sajátos módja a feladat betöltésére, megvan bizonyos külön rendeltetése is, amelyben a többiek nem helyettesíthetik, éppen ezért kellett en­nek a szervnek kialakulnia. Ebből következik a nevelésügy terén minden szervezésnek ez a kettős alaptétele: a köznevelés szerveze­tének egységesnek kell lennie­­az egyöntetűség elve] és minde­nik szerv munkájának sajátosan kell kialakulnia (az egy érdesítés elve). Ezen az alapon tárulnak fel előttünk a nőnevelésnek azok a kérdései is, amelyekben pusztán tényeket véve alapul, nem nehéz

Next