Kisdednevelés, 1933 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-01 / 1. szám
ó pába, részint a keresztes háborúk harcosai hallották Keleten, s mondták el itthon. E mellett az állítás mellett tanúskodnak maguk a mesék, melyekben különböző népeknél azonos motívumokat találunk. A harmadik a Lang és Tyler elmélete, ez a legérdekesebb. Eszerint: a mese nem egy nemzet szülötte, minden népnek már a legrégibb időkben megvolt a maga meséje s a barlanglakó ősember, — akinek a ránk maradt rajzai mutatják, hogy volt fantáziája — tudott mesélni is. Különböző nemzetek meséinek hasonlósága csak azt mutatja, „hogy a legkülönfélébb népeknek a legrégibb időkben egyazon véleménye volt a test és lélek életéről a halál után, a szellemekről, a varázslókról, az egészségről, a betegségről, az állatokról s a természetről.“ Ezt a véleményt a nép elődeitől örökölte s mint örökséget megőrizte a mesékben és egyes babonákban, amint Nógrády László mondja. Most pedig hagyjuk a tudósokat vitatkozni! Nekünk nem az a fontos, Grimmnek van-e igaza, Benfeynek, vagy Lang és Tylernak. Nekünk mindegy, honnan jött a mese, fő hogy itt van. Hogy van egyáltalában. Lehet, hogy tábortűznél született az első mese, mikor a fáradt harcosok ledobták kezdetleges fegyvereiket, kinyújtóztatták kimerült tagjaikat és valamelyik, talán a legöregebb elkezdett mesélni a törzs egy elhalt vitézének hősi tetteiről. De az is lehet, hogy nem tábortűznél, hanem pásztortűznél. És a mese nem vitézi tettekről szólt, hanem aranygyapjas bárányról, vagy ezüstszőrű csikóról. És míg a nyáj békésen legelészett a megszokott, szűk völgyben, a pásztorok képzelete az ezüstszőrű csikó hátán elvágtatott messze a hegyeken túl. Vagy talán vacsoratűznél, mely körül az őskor asszonyai, leányai sürögtek, forogtak s míg a vadászatról hazatérő férfiakat várták, szívhezszóló történeteket meséltek a százszorszép leányról, százszorszép leánynak messze földön híres, vitéz mátkájáról. Én azt hiszem, kicsike tűz volt csak, az otthon tüze, valami nagyon sötét, borzalmas éjszakán egy asszony táplálta, rakta, hogy távoltartsa a vadállatokat. A barlangban, meleg prémek közé takarva, gyermek feküdt és félt. Félt a vadállatoktól, amelyek csöndesen jönnek a sötét éjszakában, a szemük zöld fénynyel világít és a szájukban rettenetes fogak vannak. Az asszony pedig míg a barlang nyílásában a tüzet rakta, mesélt neki a csodaszemű gyermekről, ki tekintetével megszelídítette a medvét, hogy az lefeküdt a lába elé; a kígyót, hogy az táncolni kezdett neki; a sast, hogy felvette a hátára és repülni vitte, vitte, vitte . . hova is? És míg elmondta hova, merre vitte, lassan rózsaszínű lett az ég, felmosolygott a nap, reggel lett s megszületett az első mese. Igen, én azt hiszem, az első mesét anya mesélte a gyermekének. Mesélte az őskorban, mesélte azóta századokon át és néha-