Kisdednevelés, 1933 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

, néha meséli ma is. De ma mintha halkulna a meseszó, feledés­be merülnének a mesék! Miért? Talán nem érdekli többé a gyermeket a mese? De igen. A gyermek ma is szívesen hallgatja, hogy „egyszer volt, hol nem volt,“ képzelete táplálékot keres a mesében, ér­zelmeit lelkesíti, értelmi tevékenységét fölébreszti és fokozza a mese, de ritkán van része benne, mert a mesélő kevés. Az életünk megváltozott. Vannak, akik a sokféle köteles­ségtől, szellemi, testi munkától fáradtak, ezek nem képesek me­sélni és vannak, akiknek a szórakozás köti le minden órájukat s a meséje nem marad egy negyedórájuk sem. Mindenki több munkát vállal, mint amennyit nyugodtan elvégezhet, mindenki siet, rohan. Kinek marad ideje letelepedni és mesét mondani? És akinek ideje van is: van-e türelme? És ha türelme van, van-e fantáziája, hogy a mesék szárnyalását követni tudja és a gyer­mek lelkét repülni megtanítsa? Hol vannak a nagymamák, kik a kályha melletti karosszékben oly szívesen meséltek sült­­almaszag, kötőtűzörgés mellett? Ma vagy keményen dolgoznak, azért nem érnek rá; vagy tele vannak gonddal és szomorúság­gal, ezért nincsen kedvük, vagy bridge szalonokban töltik az estét, ezért kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy meséljenek. És a mamák, akik a kis pólyással az ölükben meséltek a na­gyobb gyermekeknek? A mamák hivatalban görnyednek, vagy háztartási alkalmazott hiányában kettő helyett dolgoznak, vagy sportpályákon treníroznak valami versenyre, vagy a legújabb táncot gyakorolják, — de mesélni igen ritkán mesélnek. ( A „kis pólyások“ pedig mint a rossz nyelvek mondják, már kimentek a divatból!) A faluban is kihal már a mese. A téli estéken nem szőnek-fannak már meseszó mellett: kinek kell a háziszőttes ruhanemű? Selyemrongyban járnak, krajcáros újságot olvas­nak. Pedig hogy összekapcsolja a szülő és a gyermek lelkét a mese! Egy-egy átmesélt este kedves közös emlék lesz, egy-egy mesealak soha meg nem haló jóbarát. A mesét még sem becsülik meg a szülők, sem mint szórakoztató, sem mint nevelőeszközt. A mese egyre jobban kiszorul az otthonból, hogy menedéket talál­jon — hol? — az óvodában és az iskolában. Sajnos, az iskolában igen kicsi, tizedrangú szerep jut neki. A tananyag egyre bővül, a tanítóknak ezt is, azt is el kell végeznie meghatározott időre — a mesére egyre kevesebb idő jut. Szegény Mesetündér hiába mondja: Tarkavirágos csodarétről jöttem Csodaréten mesevirágot szedtem .... hiába kopog, mindenütt zárt ajtókra talál. De egy ajtót kitárnak előtte, egy helyen szeretettel fogadják, még a helyét is meg­­fujják. Ez az egy hely: az óvoda. De nem téved-e az óvoda? Kell-e, üdvös-e a gyermekeknek a mese? Mohamedtől kezdve, ki ■a Koránban a mese ellen szólt, Rousseauu és néhány német tudós

Next