Kisdobos, 1961 (10. évfolyam, 11-12. szám)
1961-11-01 / 11. szám
1917. november 7-ét az emberiség legnagyobb ünnepének tartja minden igazérzésű, igazságra törekvő ember, akármelyik pontján él is a földnek, akármilyen körülmények között. 1917. november 7-e az új emberi társadalom születésének napja. * 1917. november 7-e óta sokféleképpen ünnepelték ezt a napot. A Szovjetunióban nagy, vidám felvonulásokkal és katonai díszszemlével. A kapitalista országokban nagygyűlésekkel és tüntetésekkel. Hányszor láttam, amint dühödt rendőrök, olykor lóháton, gumibotokkal vagy kivont karddal belenyargaltak az ünneplő tömegbe! De látta ota azt is, hogy a proletárok sem hagyták magukat: kávéházi székek, asztalok, az utcai fák tövét védő rácsok repültek a támadók felé. De megtartották november 7-ét olyan országok proletárjai is, olyan helyeken is, ahol még gyűlést sem rendezhettek, még ott is, ahol a kommunisták győzelmét dicsérni halálos bűnnek számított. Magyarországon, Horthy országlása idején, minden büntetés, minden terror ellenére, titkosan összehívott gyűléseken, de még a börtönök celláiban is, a politikai foglyok ajkáról felcsendült az Internacionálé. Minden november hetedikék közül legélőbben az 1944-es budapesti maradt meg emlékezetemben. Talán azért, mert ez volt a legszomorúbb és mégis legreményteljesebb. Olyan volt azon a napon a mi, mai vidám Budapestünk, mint valami temető, halottakkal és sírásókkal. Az arcokon ott ült a szenvedés. Sok asszony és gyermek hiába várta már akkor a háborúba hajszolt apa levelét. Aki megírhatta volna, az már ott porladt a Don-kanyarban... Mások a nyilasok által elhurcolt szeretteiket siratták. A börtönökből külön büntetőszázadokba osztották a politikai foglyokat, a kommunistákat, és fegyvertelenül vitték őket a frontra, hogy aknaszedés, éhség és fagy pusztítsa el őket. Az utcákat fegyveres, nyilaskarszalagos bandák járták, összeszedtek fiatalt, öreget, gyermeket és hajtották őket, nem tudni milyen halál elé. Minden ember szíve száz sebből vérzett, és száz sebe volt magának a városnak is. Naponta és éjszakánként négyszer-ötször hördültek fel a légibombázást jelző szirénák, hajtották le az éhezésben, örökös rettegésben és álmatlanságban kimerült lakosságot a pincékbe, az óvóhelyekre. A bombatámadás múltával, többórás várakozás után, az élve előkerülőket mindig új romok, új halottak várták. Holtak feküdtek a romok között, legyilkoltak az utcán. Jét kép a nagy. BoARadatok Vic^ Ezt a két képet két pápai úttörő, Dömötör István és Szalay Imre festette, még az elmúlt évben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére. Dömötör pajtás festménye, a baloldali, egy jelenetet ábrázol a nagy napok hősi történetéből. De Szalay pajtás épülő házakat festett, azért, mert úgy gondolja: a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönhetjük a szocializmus építését, a Szovjetunióban is, a mi hazánkban is. Jól gondolja!