Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1989-03-14 / 6. szám

2. oldal racey/tdu Him A félegyházi tanács és képviselőtestület munkálkodása az 1848 — 49-es forradalom és szabadságharc idején Az 1848. március 15-i forradalom eseményei­nek híre valószínűleg közvetlenül eljutott Félegyházára. Váro­sunkban elég sok keres­kedő és vásározó élt, akik a fővárosban is árusítgattak. Március 15-én Pesten fontos va­sárnap volt, az ott látot­­takról-hallottakról ha­zatérve nyomban beszá­molhattak. A lakosságot foglalkoztatták is a pes­ti forradalomról érkező hírek. Félegyháza tanácsá­nak reagálásáról viszont csak március 26-ától van dokumentum. Ek­kor hozzák létre az öt­ven fős „csend­őrséget” vagyis a polgári őrsé­get. Az őrséget megvá­lasztó népgyűlésen fel­olvasták a pesti 12 pon­tot, magyarázták a már­ciusi eseményeket, egy­ben felszólították a né­pet, hogy ne kövesse­nek el semmi rendelle­nességet. Másik felada­tuk a rend és a „Csend” fenntartása volt. A rend fenntartásának a város négy tizede volt a fele­lőse. Ez a négy tized váltogatta időszakon­ként egymást. A rend felügyelője Szabó Ká­roly és Fazekas Alajos volt. A 48-as törvények szentesítése (április 11.) utáni hetekben a félegy­házi városi tanács egy­re kedvetlenebbül néz­te az „izgatások túlára­­dását” és az elöljáróság növekvő népszerűtlen­ségét. Az április 28-iki népgyűlés már nyíltan a tanács ellen fordult. A tanácsülésen, mely nem sokkal később folyt le, az elöljáróság lemon­dott, és átadta a hatal­mat Félegyháza népé­nek. A felsőbb hatósá­gok azonban nem hagy­ták jóvá lemondásukat. Az új törvények ér­telmében 1848. június 1-jén képviselő-testü­letet hoztak létre. Fél­egyháza 17 ezer lakosa után 94 képviselőt vá­lasztottak. A városi ta­nács csak 12 tagú volt. A tanács és a képvi­selőtestület munkája eképpen volt elosztva: a képviselőtestület álla­pította meg, hogy mit kell tenni, és annak végrehajtását a tanács feladatai közé sorolták. Ugyancsak június 1-jén zajlott le a tisztújítás, melyen kevés kivétel­lel a régi elöljáróságot választották újra. A tisztségviselők csak hosszabb huzavona után foglalták el posztjukat. Hogy jobb belátásra tértek, az azért volt, mert Zenta városa segít­séget kért a szerb felke­lőkkel szemben. Még emlékezetükben volt az, amikor a Rákóczi-sza­­badságharc idején a szerbek felnyomultak a Kiskunságban, feldúl­tak több várost. Erre vállalták posztjukat a „régi” és egyben „új” városi tanács tagjai. Nyomban hozzáláttak a nemzetőrség szervezé­séhez. Ez egyben Mé­száros Lázár hadügymi­niszter parancsa is volt. 1848 júliusában a szer­­bek ellen küldött két zászlóalj jászkun nem­zetőrségben 259 félegy­házi nemzetőr indult el, valamennyien önként jelentkeztek. Közöttük volt Szabó János főbí­ró és több tanácsnok, az elöljáróságnak csak­nem a fele. Augusztus 28-án a ta­nács levelet írt Mészá­ros Lázár hadügymi­niszternek, melyben je­lenti az összeírt nemzet­őrök számát. (1256 fő). Panaszolják a levélben, hogy nincs elég fegy­ver és lőpor, sem kikép­ző személyzet: „A ha­zaszeretet, s haza köz­érdekbeni áldozat kéz­ség soha sem hejánzott népünkben, s nem he­­jánzik az jelenleg sem — nem lehet azonban őszintén meg nem val­lanunk, mikép minden készség, — minden lel­kesedés a nemzetőrök­­ben jó formán le­ha­­ngoltatik az által, hogy fegyver és tanítók h­iá­­nyában gyakorlatlanul szállhatnak táborba — másrészről pedig az Elöljáróságnak a kiállí­tásban­ eljárása nehe­­zittetik meg”. Végül ké­rik a minisztert, hogy panaszukat orvosolja. Mészáros Lázár válaszá­ban a kormányzat ne­­­­hézségeire hivatkozik,­­ ami miatt a kérést nem­­ tudja teljesíteni. A tanács az országos­­ adakozás helyi megszere­r­vezésében is szorgosko­dott. 1848. júniusában és júliusában a tanács­­ 343/1848. sz. határozata­­ szerint a kijelölt egyé­nek tizedenként fizették be a pénz- ill. termé­­­­szetbeni adományokat. ] A kimutatás szerint a természetbeni adomá­nyokat is pénzzé tették, és az augusztusi befo­lyó összegekkel együtt 1246 forint 27 krajcárt küldtek fel a pénzügy­minisztériumba a hon­védelmi előkészületek számára. Amikor a magyar kor­mány 1848—49 telén Debrecenbe költözött, Félegyházáról a „hon­gyűlés képviselője” nem ment a kormány után. Ezt szóvá is tették a közgyűlésen. A helyzet tisztázása végett elküld­tek két embert, egy ta­nácsnokot : Dobos And­rást és egy embert a népből: Katona Jánost. Útjukból visszatérve február 19-én a képvi­selőtestületnek elmond­ták, mit végeztek. Fel­olvasták Kossuth Lajos üzenetét, amelyben a Honvédelmi Bizottmány elnöke leszögezi, hogy a város előtte: „hazafiai s tisztviselői kötelesség tekintetében eddigelé tisztán áll”. Februárban Kecske­métről a császári csapa­tok parancsnokságáról levelet kaptak, melyet felbontatlanul küldtek tovább a magyar kor­mány megbízottjának. Ez nem volt veszélyte­len, mert nem sokkal később Kecskemétről Félegyházára jött egy császári lovas század, és felszólította a várost, hogy hódoljon meg Jel­lasics bán előtt. A fe­nyegető fellépés ellené­re a képviselőtestület úgy határoz, hogy nem akar a „honárulás” bű­nébe esni, tehát nem hódol be. 1849 áprili­sában folytatódott az újonctoborzás. A Jász­berénybe küldött hon­védeket Illés János kor­mánybiztos hazafias ajándéknak akarta be­tudni. A városi közgyű­lés erre olyan választ adott, hogy az újonco­kat nem ajándékként, hanem a tartozások le­rovására küldték. Má­jus végéig közel 300 újoncot állítottak fegy­verbe, de folyt a tobor­zás tovább is. Hegedűs Károly tanácsnok és Fe­kete Pál képviselő még júniusban is vittek reg­rutákat Kecskemétre és Jászberénybe. Legutol­jára pedig július 24-én 18 honvédet szállítottak Szegedre, amikor már a kormány is oda mene­kült, és csak néhány napi közelségben voltak városunkhoz a császári és cári csapatok. 1849 júliusában a vá­ros vezetői, hogy a fosz­togatástól és az erősza­kosságoktól megmene­küljenek, 6000 forintért búzát és zabot vásárol­nak. 1849. július 19-én a gyérszámban megje­lent képviselők még úgy határoznak, hogy a jász­kun területek vezetői­nek felhívására megkí­sérlik tartalék hadsereg toborzását. Ezen a napon még Szemere Bertalan­tól is kapnak felszólí­tást, hogy népfelkelést szervezzenek, de ezt to­vábbi utasítás híján már meg sem kísérlik. 1849. július 28-án Hay­­nau csapatai, majd 29- én Panyutyin orosz tá­bornok kozákjai özön­­lötték el Félegyházát. Ettől kezdve a városi tanács már a császári parancsoktól függött. A forradalom és szabad­ságharc helyi története véget ért. Fekete Paula SZABÓ JÓZSEF (1824—1893) az 1848—49-es szabadság­­harcban honvéd őrnagy, később császári és királyi al­tábornagy volt. A szabadságharc bukása után hét évig az aradi várban raboskodott. 1856-ban kegyelmet kapott. 1861-ben országgyűlési képviselője lett szülővárosának, Kiskunfélegyházának. Hősi életének hű példázója sírjelének felirata: „A dicsőséget karddal szerezte s mégis büszkesége a hazáért viselt rablánc volt.” MÓRA FERENC: MÁRCIUS 15. örömtüzeknek világa reszket Észak, kelet, dél, nyugat fele. Öröm hozsannát röpít a légben Friss márciusnak balzsam szele. Ne verjétek föl olcsó babérral Mohlepte sírok halottait. Nem tudva róluk, hogy álmodozzék Örök dicsőség nagy álmait! Álmodjátok csak bősz folytatását Világszabadság csatáinak, Álmodjatok csak szabad kazárul Villámdobáló istenfiak! Ha sejtenétek késő utódok Lélekpirító gyalázatát: Életre kelvén, elsöprenétek Hős véreteknek korcs fajzatát! Vérkönnyezésű­ szent szíveteknek Hiába itta erdő, mező: Gaz és szemét közt bús éjszakába Szabadság fája nem nőtt elő! Gyalázat, szégyen földhöz kötözvén Vagyunk a régi bitang rabok: Csakhogy bilincsünk önként viseljük Aludjatok csak, aludjatok! Mikor bolyongtunk magunkba, árván, Reánk borulván sűrű sötét, Csitítgatok mi hiú mesével Szegény szívünknek síró sebét. Ámítgatók, míg álomba zsibbadt És lüktetése elhallgatott, S járunk-kelünk most élő halottkép — Aludjatok csak, aludjatok! Nem emlékezvén dicső napokrul Szabad hazárul nem álmodunk: Nem oly dicső volt, ragyogva napként, A porba fürdik mi homlokunk! Erőnk elernyedt, térdünk megingott, Acélkarunk is lelankadott: Tengődve tengünk, magunknak árnya — Aludjatok csak, aludjatok! önérzet, emlék, vágy és reménység Mi szíveinkből lassan kihal. Bolond türelmünk beéri szépen Tépett szabadság foszlányaival. Mi gyávaságunk többé nem ösmer Orcát pirító gyalázatot, Már föl se vesszük, sőt féltve féltjük — Aludjatok csak, aludjatok! Ha olykor-olykor akadna emlék, Mely lángra gyújtná könnyes szemünk: Tiltó parancsszó sivít a légben, És lelkesedni csak nem merünk! Ünneplő arcot bár most is ölténk Óh miért zavarná nyugalmatok Rabgondolatnak lánc­ csörrenése? ... Aludjatok csak, aludjatok! S holt tenger árján szellő se lebben, Nyugalma, csendje oly csüggeteg, Nincsen remény, hogy támadna, kérne Világot rázó bősz fergeteg! A vészmadár is, zúgó viharnak Síró sirálya elhallgatott, A síma vízen lustán halászgat — Aludjatok csak, aludjatok! De jó, hogy alszol, de jó, hogy alszol, Világszabadság apostola! De jó, de jó, hogy meg nem találtuk Porát sírodnak sehol, soha! Mi haszna lenne reánk emelned Bosszúra hívó véres kezed, Mi haszna lenne szent őrülettel Süket pusztába mennydörgened: Hogy mersz te élni, föld szennye, terhe, Nyomorult, gyáva rabszolganép? Villám ha volnék Isten kezében Rád törve, zúzva lesújtanék! Ég csattogásán, föld reszketésén Hadd dőlne romba egész világ! Ég csattogásán, föld reszketésén Születne újra egész világ! Az alkalmi verset a FÉLEGYHÁ­ZI HÍRLAP 1898. március 15-iki nemzeti színű keretbe foglalt, ünne­pi száma közölte.) 1989. március 14.

Next