Református gimnázium, Kiskunhalas, 1913
pompát, amely belül tárul szemeink elé. Sorra jártuk a különböző termeket. Gyönyörködtünk az étterem gobelinszerű festményein a „Balatoni halászat"-on és a „Bölény vadászaton" valamint az ülésterem két hatalmas freskóján, egyik az 1848-ik országgyűlést, a másik a 67-iki koronázást ábrázolja. Nem kevésbé érdekesek a társalgó freskói, Emese álma, a csodaszarvas regéje. Legnagyobbszerű a kupola csarnok, amely a legfényesebb gyűlések számára épült. Kijövet hosszan gyönyönyörködtünk Zola Györgynek alkotásában az Andrássy szoborban, melynek egyik oldalán a király koronázása, a másikon a berlini congressus van megörökítve. Búcsút véve a tündérpalotától, átalmentünk az igazságszolgáltatás renaissance stila palotájához, melynek homlokzatán a három táltosparipáját hajtó római vitéz és a remek előcsarnok lepte meg figyelmünket. Szemlélődés közben magyaráztuk meg az itt elhelyezett hivataloknak nemes czélját, amelyre az épület felírása is figyelmeztet: „Justitia est regnorum fundamentum." Innen jutottunk a Szabadságtérre, ahol nemrég még a magyar ember szívében fájó érzést keltő épületkolosszus helyén, hol ömlött ki a nagy magyar miniszterelnöknek Batthyány Lajosnak is vére, most modernstílü, milliókon épült bankpaloták emelkednek. Hazafelé még a Szt. István templomot ejtettük útba, melynek hatalmas kupolája uralkodik az őt körülvevő emeletes paloták között, melyek közé valóban be van ékelve. A reneaissance kolossusba belépve áhítattal néztük pazarfényű márványfalait, képeit és szobrait, amennyire az estefelé levő időben, megépítésénél fogva is, a titokszerű homályban módunkban volt. Az Andrássy-út bejáratánál a földalati villamost is megnézve, mentünk tovább, szemlélve a szép palotákat s a nagyvárosi élet forgalmát. Útközben különösebb figyelemre méltó volt még az Opera mint a renaissance építészetnek szintén egyik példája. Hogy egésznapi figyelmet lekötő munkánk után kissé szórakozzunk, vacsora után elmentünk a Beketow cirkuszba, hol jót mulattunk a sok tréfás jeleneten, de a nevelésnek és szoktatásnak kézzel fogható példáját is láttuk a 10 drb bemutatott tigrissel, hogy mikép tud még a vad állat is engedelmeskedni és megszabott korlátok között mozogni. Másnap reggel a még elindulásunkkor előirányzott programmunk nem számított és fájdalmas érzelmeket keltő látni valóval szaporodott. A központi vásárcsarnok megtekintése után, a nemzeti múzeum gyűjteményeinek látogatása volt kitűzve. A vásári forgalmat s a garmadában összegyűjtött élelmi cikkeket megtekintve, értünk a korinthusi oszlopaival kimagasló palotának, tarka virágágyak közül kiemelkedő