Ellenőr, 1928 (15. évfolyam, 1-25. szám)
1928-10-28 / 21. szám
ELLENŐR 24 A vinnavári lakoma Félévet adok az Erdélyi Helikonnak. Pedig , mikor e sorokat írom, még huszonnégy óra választ el a pesti debüttől s nem tudhatom, világsikert aratnak-e a dobogón, vagy udvarias „na igen”-ek pofonjával térnek-e vissza. (Időbe telik, míg megtudjuk majd az igazat. E felvonulás dekoratív, elemei némaságra fogják kárhoztatni a komoly sajtókritikát. De valahogy majd megtudjuk.) És nem is a budapesti bemutatkozás apropója, nem is az itthonmaradottak mozgó elégedetlensége mondatja velem a komor prognózist, a hat hónapot. De nem mehet tovább. Az Erdélyi Helikonban vannak komoly íróemberek is, szárnyaló szellemek, akik nem bírják, nem bírhatják tovább e szabad írói közösség szolgalevegőjét. Kemény János szép elgondolása durva valóságokba ütközött. A „szabad írói közösség’’ fennen magasztalt alkotmánya: egy kellemetlen hierarchia. Van titkos mosolyú vezérkara, adminisztratív bürokráciája, benfentes lakájhada s a messzemessze végében: a szolgaságba vert szellemek. Kilóg a lóláb, tudom. Engem nem vettek be a Helikonba. Kilóg a lóláb s én nem takarom. Eszem ágában sincs: Markovits Rodiont a lábánál fogva előcibálni s szörnyülködni farizeus módra, hogy lám ilyen kitűnő irót kihagytak... Én ott senkinek a hiányát nem nélkülözöm. És eszem ágában sincs ujjal mutatni egyre, kettőre, tizenkettőre, hogy: „Lám ilyeneket nálamnál előbbrevalónak találtak ...” Én ott senkinek a jelenlétét nem fájlalom. De — lóláb ide, lóláb oda — megállapítom, hogy harmadéves fennállása alatt az Erdélyi Helikon elszintelenítette, bénaságba verte, megalkuvások és hazugságra, rabszijára fűzte az élő szellemet. Huszonnégy félbőrkötésre hiába mutat rá s kiadóhivatali nyugtákat is hiába lenget. Amit állítottam, állom s bizonyítom ha kell — a bőrkötéses könyvek íróival. ( Szegény Berde Mária... mintha az én igazolásomra irta volna „A vinnavári, lakomá’ ’-t.) Tudom kérem, tudom: ezt a gyönyörű balladát, a dáridós éjszakára következő kifosztottság reggeli sírását, már régen írták, Helikon se volt még. (Nem baj, ami jó írás ott megszületett, vagy nyomdafestéket látott, ahhoz mindhez nincs köze a Helikonnak.) •* S ha volna is! Nem erről van szó. Nem egyes jó, vagy gyenge írásokról. Hanem a mozdulatlan sivatag levegőről, ami megüli az erdélyi irodalmi életet a szépnevű irodalmi közösség létrejötte óta. Csak nézd meg gyönyörű lapjukat, a világvárosi tipográfiával ékes „Helikon”-t! Jó verseket hoz-e, rossz verseket? Kultúrközeledést hirdet-e, vagy elzárkózást? Krenner essai van-e benne, vagy Makkai-regény? Kit érdekel! Ki bontja fel! Ki örül, ha jön! S ki szomorkodik, ha elmarad! És ezen nincs segítség. Hiába: új munkatársak, hiába: iparkodó régiek. Meghal a desinteressement jegyében, mert úgy is született. (Szegény vidéki nyomdász, elbukott lapok! Csak percekig, de éltetek. De szálltatok. Égmagasan e cifraruhás halottak felett.) ' * Mi baj van itt? Mely organikus zavar? Nehéz ezt szóval elmondani, még olyan goromba embernek is, mint én vagyok. De megkisérlem. Osvát Kálmán. hitMHMMttMMIHNMMtl A kiváló minőség a STOLLWERCK tejkaramellák világsikerének titka.