Ellenőr, 1930 (17. évfolyam, 1-20. szám)

1930-05-18 / 10. szám

ELLENŐR 23 Az egykor híres Borszék-fürdő évről-évre hanyatlik (Kolozsvár, május 16.) Az Ellenőr egy évtizede — úgyszólván minden für­dőszezon előtt — szóváteszi az egykor híres Borszék-fürdő körül uralkodó ál­lapotokat. Az elmúlt évben is rámutat­tunk arra, hogy a fürdőt a tulajdonos borszéki közbirtokosság­tól bérlő társa­ság minden eszközzel csupán a borvíz értékesítésére szorítkozik, magával a fürdőteleppel, annak fejlesztésével egy­általán nem törődik. A bérlőtársaság­gal annak idején különös körülmények között kötött szerződés revíziója küszö­bön áll s ekkor remélhetőleg sor kerül azon kívánalmak kielégítésére is, me­lyeknek egy régi villatulajdonos ad han­got alábbi levelében: „Ezen hozzászólásomra nem a tu­lajdonos közbirtokosság érdeke, mert hiszen azt ő meg tudja védeni, hanem az a gondolat indított, mely szerint Bor­szék-fürdő nemcsak a két község tulaj­dona, hanem az ezer meg ezer gyógyu­lásra szoruló beteg révén mindezeké is, az egész székelységé, az országé, sőt a külföldé is, amennyiben onnan is szám­talan beteg keresi fel Borszék-fürdőt. Én egyszerű régi villatulajdonos va­gyok, aki nem ismerem a közbirtokos­ságnak a Fürdővállalattal kötött szer­ződését, de annyit látok, hogy valami nincs rendjén a fürdő körül, amennyi­ben a fürdőnek a vállalat első éveiben történt fellendülése és építkezései után a további építkezés egyszerre megakadt, különösen elmaradt a meleg- és lápfür­dő és kor­szalon felépítése, melyek nél­kül egy modern fürdőt a mai időkben el sem lehet képzelni. Minket, villatulajdonosokat szoro­san érint a fürdő előrehaladása, mivel, bárhogyan is szeretjük Borszéket, a ven­dégek befogadására szolgáló villáinkat elsősorban üzleti számításból építettük fel, remélve és bízva abban, hogy befek­tetésünk idők folyamán meg is fog té­rülni. Hogyha azonban a fürdő nélkülöz minden komfortot, amellyel egy modern fürdőnek hinnia kell s különösen nélkü­lözi ,a meleg- és lápfürdőt, mely a régi Borszék-fürdőnek egyik speciális für­dője volt; ha nem rendelkezik egy kor­­szalonnal, ahol a vendégek üres óráik­ban kedvükre elszórakozhatnak, ezt mi, villatulajdonosok is megérezzük, mivel évről-évre kevesebb vendég keresve fel Borszéket, villáink üresen maradnak s mi a fürdő szépítése és nagy befekte­tések dacára maradunk az adóssággal és gonddal, hogy befektetéseinket a hat­heti fürdőszezonon kívül várjon honnan is tudjuk előteremteni. Már pedig Borszék-fürdőnek jövője, ha tovább is igy halad, csakis a hanyat­lás lesz, mert már észrevehető, hogy vendégei évről-évre maradoznak el. Mi, villatulajdonosok, eddig is a leg­nagyobb mérvű községi és állami terhek­kel rovattunk meg, a fürdővállalat ré­szére is igen nagy villanyáram szolgál­tatási dijat fizetünk s mindezen hatal­mas szolgáltatásokért mi nem kapunk semmi ellenszolgáltatást. Nekünk, villatulajdonosoknak, nem áll módunkban panaszainkra sehol orvos­lást keresnünk; részünkre csak a nagy nyilvánosság maradna hátra és miután a közbirtokosság és a bérlő társaság­ kö­zött éppen felvetődött a szerződés re­víziójának kérdése, közvetve a közbir­tokossághoz fordulunk, hogy miután az építkezések kérdése nem csak őt, hanem minket, villatulajdonosokat is érint.

Next