Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1958. november (13. évfolyam, 88-96. szám)

1958-11-19 / 93. szám

6 Művelődési otthonaink életéből Az Almásfüzitői Timföldgyár színjátszó csoportját jól is­merik az üzem dolgozói, a kolónia lakói. Tudásukat többször bemutatták a környező falvakban is. A csoport a Doktor úr című darab után, most A kard éle című szovjet, egyfelvonásos színművet tanulta meg. A darabot november 7-én, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója alkalmából mu­tatták be. • Jelenet a darabból (Fotó: Dr. Kóbori Béla) Komárom megyei DOLGOZÓK LAPM Új könyvek megyénk könyvesboltjaiban Aszlányi: Hét pofon. Hor­váth: A II. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál. Obraczov: Ezt láttam London­ban. Pulszky: Életem és korom, I—II. Tamási Áron: Világ és holdvilág. Bátori: Zöldség- és gyümölcseladók zsebkönyve. Berényi: Választék és készlet. Genthon: Rippl- Rónai József. Hemingway:­­ Búcsú a fegyverektől. Karkó­s István: Félszívű apostolik.­­ Makkai: Kis rádiókészülékek­­ építése. Prohászka: Szőlő és­­ bor. Csemegi: A gótika művé­szete. Echard: Magyar—francia szótár. Hirschler: A nők védel­mében* Merre tart Afrika. Keszthelyi: Én mondom to­vább. Nagibin: Fény az ablak­ban. Seghers: A sankt barbá­rai halászik. Sinclair: A szere­lem tövises útja. Varga Jenő: Az imperializmus gazdaságá­nak és politikájának fő kérdé­sei. KÖNYVEKRŐL: Hatvany-Gink: Beszélő házak Hatvany Lajos, a régebbi és modern magyar irodalom­­történet nagytudású búvá­ra, ebben a rendkívül szép, albumalakú könyvben össze­gyűjtötte azokat a visszaemlé­kezéseket, amelyek nagy íróink budapesti lakóhelyeire vonatkoznak. Sajnos, sok ré­gi írónk budai vagy pesti la­kásáról rendkívül kevés (vagy némelykor semmi) adat ma­radt fenn. (Pl. Verseghy Fe­renc, Vasvári Pál stb.). Ezért volt hézagpótló munka, hogy Hatvany felkérte XX. századi, már elhunyt irodalmi nagy­jaink barátait, hozzátartozóit: jegyezzék fel, milyen körül­mények között laktak, éltek, dolgoztak a Nyugat, a Kelet Népe, a Szép Szó szerkesztői, munkatársai. A könyv nemcsak a mának készült, hanem a száz évvel később élő nemzedéknek is. Néhány emberöltő múlva nyil­ván nem lesznek meg azok az utcák, amelyeknek köveit Mó­ricz vagy Radnóti taposta, és talán már nem lesznek meg a azok a házak, amelyekben Tóth Árpád és Szabó Dezső lakott. De utódaink ebből a könyvből némi képet tudnak majd alkotni maguknak a XX. század első felének pezs­gő magyar szellemi életéről, íróink életkörülményeiről és emberi küzdelmeiről. A cikkek nagy részét maga Hatvany írta. (Petőfi, Arany, Táncsics, Kossuth, Jókai, Gyu­lai Pál, Kaffka Margit stb.) Még csöppnyi terjedelmű ta­­nulmányocskái is a Nyugat első, nagy nemzedékének ki­váló tagját mutatják be. Egy­­egy jól kiválasztott epizód Petőfi életéből éles fényt vet a költő nagy egyéniségére. Egy vidéki rokon jön fel Pe­­tőfiékhez Pestre. Sándor még alszik, Júlia fogadja a vendé­get, aki túrót, szalonnát stb. hoz ajándékba faluról. Júlia gyorsan eldugja az éléskam­rába a csomagot, mondván, hogy Sándor soha senkitől sem fogad el ajándékot. — A jószívű Jókai (hatalmas jöve­delme ellenére) örökös anyagi bajokkal küzdött, mert fűnéle­­fának váltókat írt alá. — Hat­vany mint f­iatalember ,Gyulai Pál titkára volt, nagyon élve­zetes a kiegyezés utáni idők nagy kritikusáról szóló írása is. A könyv megemlékezik XIX. század irodalmi szaion­­n­jairól, ahol a reformkori iro­dalmárok (Kisfaludy K., Köl­csey, Bajza stb.) irodalmunk megújításáról szőtték álmai­kat. A XX. század irodalom­­történeti nevezetességű kávé­házai (főleg a New York) és kiskocsmái, Ady, Krúdy, Ka­rinthy, állandó találkozóhelyei szintén nem maradtak ki a könyvből. Gink Károly fényképfelvé­telei nem egyszerű illusztrá­ciók, hanem önmagukban is megálló műalkotások. Gink méltó utódja klasszikus fo­tográfusainknak, Székely Ala­dárnak, Rónai Dénesnek. Ma­ga az egész könyv pedig egy­re fejlődő könyvkiadásunknak mind tartalmilag, mind nyom­­datechnikailag példaszerű pro­duktuma. Dévényi Iván SOSE HALOK MEG! Az Állami Déryné Színház előadása Kisbéren Megyénk színházkedvelő közönsége, mely nemrég még visszafojtott lélegzettel követte nyomon a színpadon viharzó drámát, a napok­ban jókat kacagva adta át magát a vidámság­nak. Az Állami Déryné Színház Dobozy Imre Szélvihara után, most a Sose halok meg! című háromfelvonásos vígjátékkal látogatott el me­gyénkbe. Közönségünk telt házzal, tapssal fo­gadta a darabot. Nem alaptalanul. Határozot­tan jól esett ez a kis szórakozás, kikapcsoló­dás. Ez már egymagában is érdeme a darab­nak. Ha pedig hozzátesszük, hogy a színmű­nek figyelemreméltó mondanivalója is volt, akkor érthető, hogy miért osztozunk abban a tetszésnyilvánításban, mely estéről estére e szatirikus, operettelemekkel vegyített vígjá­ték mellé szegődött. Osztozkodásunk a tapsban, a sűrűn felcsat­tanó nevetésben azonban korántsem egyértel­mű. Inkább a rendezésnek (Kalmár Tibor) és a színészek játékának szól, és kevésbé a for­gatókönyv készítőinek (Benedek Árpád, Kál­lai István). A jól induló darab színvonala az első, de különösen a második felvonás után jól észrevehetően esik. A Vígjáték legfőbb hi­bája talán az, hogy nincs jól megírva. Ponto­sabban, hogy három felvonásra nincs jól meg­írva. A szerkezet, amely a körülbelül egyfel­­vonásnyi rádió­játékban még egységes volt és jól szolgálta a mondanivalót, szétesett, szét­folyt. A „bővítések” jó részét ki lehetne húzni anélkül, hogy azt bárki is észrevenné. E meg­nyújtás inkább kárára, mint hasznára vált a mondanivalónak. A betétek némelyikén erő­sen érezni lehetett az erőltetettséget, az öncé­­lúságot. Például a főorvosasszony elég unal­mas, túl hosszú jelenete. Az ötletes befejezés azonban ismét keretbe foglalta a cselekményt, hangsúlyozva a darab mondanivalóját. Meglepő, hogy éppen e pozi­tív tartalmat kifogásolták Tatán, mondván, hogy a darab destruktív, az ellenforradalom szellemét idézi, mert bírálja a vezetőket. Vé­leményünk szerint ez helytelen értékelés. A vígjáték nem általában bírál. A darab szovjet íróinak (Dihovicsnij és Szlobodszkoj) szándé­ka nyilvánvaló: a szatíra eszközeivel leleplez­ni, kigúnyolni az olyan néptől elszakadt, bü­rokratává lett igazgatókat, mint Kakas Dezső. Ki tagadhatná, hogy nálunk is vannak még Kakas Dezsők, talpnyaló, bólogató Fikuszok, az igazgatói kegyért esedező titkárnők stb? Nem­ tarthatjuk helyesnek a jogos, dicséretre méltó kritika kiforgatását. Márpedig a tatai esetben mi másról lenne szó? Az általunk említett fogyatékosság dacára, helyesen tette a Déryné Színház, amikor műsor­ra tűzte a vígjátékot. Nemcsak szórakoztunk, de tanultunk is belőle. A szereplők közül első­nek Gerbár Tiborról kell szólnunk elismerés­sel, aki ezúttal Kakas Dezső szerepében re­mekelt. Sok színnel, humorral megrajzolt fi­gurája élő karikatúrája volt a bürokráciának. Játéka megérdemelten váltotta ki oly sokszor a nyíltszíni tapsot. Fikuszt Hídvégi Elek sze­mélyesítette meg művészi rátermettséggel. Sándor Böske Bogár Annát alakította a da­rabban. Tehetségének most is számtalan ta­nújelét adta. Vajay Erzsi jól keltette életre Olga alakját. Fáy Györgyi, Vajda Dezső, Cs­urka László, Somfai Margit, Kenderesi Ti­bor, Tordai Gábor és Pintér Rózsi szintén hozzájárultak a darab sikeréhez. (b) Vajay Erzsi és Gerbár Tibor a darab egyik jelenetében IGÉNYESEBBEN... Néhány észrevétel községeink kulturális programjáról Ilyenkor, amikor már télbe fordul az idő, már nem sok tennivaló akad a földeken. A termelőszövetkezetekben meg­tartják a zárszámadást; pénzt, gabonát, tengerit stb-t oszta­nak, kinek mi jár munkaegy­sége szerint. Az egyénileg dol­gozó paraszt is felméri mun­kája eredményeit, aztán tervet kovácsol a jövőre. Persze egyedül. A termelőszö­vetke­zethetlek pedig közösen. Mert lassacskán már ilyesmire is futja az időből. A nehéz mun­kában eltelt hónapok után olyan napok következnek, amikor már több jut pihenés­re, művelődésre, szórakozásra. A téli esték közeledése fon­tos feladatokat ró a pártszer­vezetekre, tanácsokra és a mű­velődési otthonok igazgatóira. Szemben a múlttal, ma már nem váltogathatják egymást eseménytelenül ezek az esték. Falun is növekszik azoknak a tábora, akik a kocsma helyett a mozit, a színházat, a műve­lődési otthont keresik fel, akik szellemben is gyarapodni kí­vánnak. Elsősorban a párt és tanács helyi szervezeteinek kötelessé­ge gondoskodni arról, hogy művelődési otthonaink érde­kes, változatos programmal készüljenek a télre. Nem vé­letlenül hozzuk ezt szóba. A falvakat járva, a munkaterve­ket tanulmányozva, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a kultu­rális programok egy része elmarad a követelményektől. Nem hisszük például, hogy Süttő lakosságának kulturális szükséglete csupán a műsoros estekig, s egy-egy ismeretter­jesztő előadásig terjed. Ezért nem helyes a Rákóczi Ferenc Művelődési Otthon munkater­ve. Ez a terv 1958 októberétől 1959 áprilisáig szabja meg feladatokat és a következőket a tartalmazza: Október: műsoros est, november: műsoros est, vagy búcsúbál, december: tea­délután, majd szilveszteri bál, január: a nőtanács színdarab­ja, február: a KISZ színda­rabja, március: tarka­ délután. Továbbá minden hónapban egy ismeretterjesztő előadás. Igaz, a művelődési otthon igaz­gatója megjegyzi, hogy a terv még változhat, mégis szembe­tűnő a program szürke egy­hangúsága, hiszen azt a műve­lődési otthon vezetője, a kul­turális élet helyi irányrítója ké­szítette. Ami tegnap elég volt, ma kevés Hasonlókat tapasztaltunk a napokban is, amikor megláto­gattunk néhány községet. Per­sze nem arról van szó, hogy ezeken a helyeken semmit sem tettek és tesznek a falu kultúrájáért. Nagyigmándon hetente négyszer van filmve­títés, többször tartanak ren­dezvényt a körülbelül 320 sze­mélyes művelődési otthonban. A tánccsoport az idén a har­madik helyen végzett a me­gyei kulturális seregszemlén. Most egészítik ki a színjátszó­csoportot. Egy könyvtárral is dicsekedhet a község. A KISZ helyi szervezete rövidesen vá­sárol egy televíziós készüléket. Nos, erről mondtuk az imént, hogy ma már kevés. A téli időszakra szóló elgondolások se sok jóval kecsegtetnek. Egy­­egy színdarabbal, a tánccso­porttal és talán néhány isme­retterjesztő előadással Nagyig­mándon is bezárul a kör. Bakonyszombathelyen Du­dás Ignác pedagógus, a műve­lődési otthon igazgatója adott tájékoztatást a falu kulturális életéről. Meggyőződtünk róla, hogy az utóbbi hónapok itt sem múltak el eredménytele­nül. Ezt bizonyítja a 40 tagú úttörő-zenekar, a két leány tánccsoport, a színjátszók stb. A tervvel, az ötletekkel, a kez­deményezéssel azonban ebben a községben is baj van. A mű­velődési otthon igazgatójának elképzelése legalábbis mutatja. Nem részletezzük ezt a hallottakat. Műsoros est, táncmulatság, majd az isme­retterjesztő előadással véget ér a sor. Ácsteszéren az Állami Dé­ryné Színház, valamint a könyvtár segíti a kultúra ter­jedését. A 400—450 személyt befogadó művelődési otthon megtelik közönséggel, amikor a színház ellátogat a község­be. Ezenkívül már csak a film­színház tarkítja a község kul­turális életét. Se művészeti csoportok, se szakkörök, se egyéb, a lakosság művelődé­sét szolgáló rendezvények nin­csenek. Csináljanak belőle ügyet E példák után már határo­zottabban állíthatjuk, hogy néhány községünk kulturális programja sok hagy maga után, kívánnivalót hogy ezek nem elégítik ki a növek­vő kulturális szükségletet. Nem véletlen, hogy az ilyen közsé­gekben aztán még számotte­vőbb azoknak a fiataloknak a száma, akik el akarják hagyni falujukat. Szükséges tehát, hogy kiegészítsék, színesebbé tegyék ezeket a munkaterve­ket. Ehhez azonban az is szük­séges, hogy a helyi pártszerve­zetek és tanácsok ügyet csinál­janak belőle, hogy a falu kul­turális életét ne hatodrangú feladatnak tekintsék, hogy ne hagyják magára a művelődé­si otthon igazgatóját. Több szem többet lát. Ha a falu leg­jobbjai összefognak, és együtt szőnek tervet községük kultu­rális életéről, akkor igénye­sebbek lesznek a kulturális programok, jobban szolgálják a kulturális forradalom győ­zelmét. — góra — Szigorúan bizalmas... hirdették a falragaszok no­vember 4-e előtt egy héttel, hogy a komáromi József Attila kultúrházban ezzel a címmel ad műsort az Állami Bábszín­ház, felnőttek részére. Ez volt az első kísérlet Ko­máromban, hogy felnőtteknek bábműsort mutatnak be. Ne­héz is volt a közönségszerve­zők munkája, mert a közönség nagy része legyintett, azzal a megjegyzéssel, hogy csak báb­színház. De az a 200 főnyi színházlá­togató, aki két és fél órán ke­resztül kacagott és a tapsoktól fájó tenyérrel távozott a kul­­túrházból, meggyőződött róla, hogy nemcsak gyermekeknek nyújt élményt, harlem felnőt­teket is szórakoztat a bábozás, ha azt művészi fokra emelik. A műsorban Bilicsi Tivadar színművész is fellépett. Művé­szetében ismét nem csalódott a közönség. Kellemesen, kedve­sen és a „vidéki” közönséget nem lenézően előadott ének­számaival és kupléival csalt ki vastapsokat a közönségtől. Nem volt telt ház, de a meg­jelentek egyre feltörő tapsai­ból és megnyilvánulásaiból következtetve úgy érezzük, hogy a bábművészet ezzel az előadással belopta magát a vá­ros felnőtt közönségének szívé­be. Sza— Vi— 1938. NOVEMBER 11V* ÚJ FILMEK NŐVÉREK (Szovjet film) Alekszej Tolsztoj „Golgotha” című regénytrilógiáját az egész világon ismerik. A magyar nézők is nagy érdeklődéssel várják a regény első részének, a „Nővérekének megjelenését a filmvásznon. Tolsztoj a „Nővérekében a forradalom előtti orosz élet széles panorámáját rajzolta meg. Ez az első része csak előjáték, egy nagy szimfonikus mű nyitánya. De amint ez lenni szokott, a nyitányban már cseng, ha kissé tartózkodóan is, ha kissé lelassított ritmusban is, az egész mű vezér motívuma, C­SEMPÉSZEK (Magyar film) Újszerű, eredeti témát dolgozott fel Szabó Pál, a „Csem­pészek” írója. Még jól emlékszünk a Talpalatnyi föld című regényéből készült, 1948-ban bemutatott filmjére, amely a falusi szegények megrázó krónikája. Most az író új filmjében képet rajzol a harmincas évek Angliáiról és Mihályairól, el­szánt élniakarásukról, boldogságvágyukról,

Next