Dolgozók Lapja, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
1 The Sunday Times • Fegyverek a koporsókban Az utóbbi hetekben szokatlanul sok temetést tartottak Saigonban — jegyezte meg bánatosan a napokban az egyik vietnami hírszerző tiszt. A vietnamiak nagy pompával ünneplik meg a születéseket, az elhalálozásokat, és a házasságokat — már amennyire a háborús körülmények megengedik — és a vietnami temetés különösen látványos esemény. A hagyományos vietnami temetés olyan költséges, hogy gyakorta több halott rokonai összeadják a pénzt, együttesen rendezik meg a szertartást és testületileg vonulnak ki a temetőbe. Így aztán nem keltett különös figyelmet, amikor a gyászoló tömeg több koporsót vitt magával a vállán, mégha e koporsók szokatlanul nehezeknek is tűntek és több is volt belőlük a szokásosnál. Múlt szerdán azonban olyan jelentések érkeztek, hogy árnyékszerűen osonó alakokat láttak előző éjszaka kilépni a menekültek kunyhóiból, amelyek elcsúfítják a saigoni temetőket. Az ismeretlen személyek — a jelentések szerint — felnyitották a koporsókat, és szétosztották azok tartalmát — jól megolajozott automata és nehézfegyvereket. A Vietcongnak szilárd szervezete van Saigonban a franciák elleni háború ideje óta és az egymást követő kormányoknak nem sikerült a felszámolniuk azt. Saigonban Nemzeti Felszabadítási Front politikai szervezete a kipróbált sejtrendszert valósította meg. A héttagú sejt minden egyes tagja (férfi vagy nő) csak közvetlen felettesét ismeri. Az üzeneteket az utcákat elözönlő árvák és fiatal fiúk továbbítják emlékezetből vagy papírdarabkákon feljegyezve. Nem okoz túlságosan nagy nehézséget, hogy információkhoz jussanak, mert például a „Tigris” nevű amerikai katonai telefonközpontban vietnami lányok dolgoznak. A fegyverek megszerzése sem bizonyult nehezebb feladatnak. A Vietcong a temetőkben létesített raktárakon kívül gondoskodott arról, hogy automata fegyvereket, gránátokat, rakétákat és lőszert rejtsenek el a fő célpontok közelében, így például a ssigoni rendőrség három tömbnyire Westmoreland tábornok házától egy nagy ládát talált elrejtve tele fegyverekkel és vörös karszalagokkal. A Vietcong az ilyen jellegű központokból a reá jellemző hatékonysággal osztotta szét a fegyvereket: a sejtvezetők adták át az embereknek, de kizárólag éjszaka. Ennek következetében egyetlen foglyul ejtett Vietcong sem tudta megmondani az amerikaiaknak a fegyverraktárként felhasznált házak pontos helyét, és így a Vietcong infrastruktúrája érintetlen maradt ELŐRE A haderő létszáma: 1 fő Noha az Ausztria és Svájc között megbújó Liechtenstein hivatalosan nagyhercegség, benne mégis minden parányi, mondhatni ici-pici. Az ország területe mindössze 159 négyzetkilométer- lakosainak száma csupán 18 000, a parlamentben csak 15 képviselő ülésezik, a hadsereg állománya pedig alig haladja meg a 20-at. Ám a törpe-ország mini-költségvetése számára túl nagy megterhelést jelentett ennek a 22 katonának az eltartása. Éppen ezért II. Ferenc József herceg elhatározta, hogy felszámolja a „hadsereget”. Utóvégre 22 katona úgysem tudná biztosítani az ország védelmét. Csakhogy az effajta takarékossági intézkedésekkel Liechtensteinben nem mindenki értett egyet. A liechtensteini „haderők” komoly pártfogókra találtak. A vita mind hevesebb lett. Egymást érték az érvek és az ellenérvek. A disputa lassanként olyan méreteket öltött, hogy végül a parlament elhatározta: népszavazást tart a „hadsereg” jövőjével kapcsolatos kérdésben. A referendum során a lakosság 70 százaléka a „hadsereg” felszámolása mellett foglalt állást. A hadseregpártiaknak tehát fejet kellett hajtaniuk. Maradt azonban egy vigaszuk: a „haderőket” mégsem számolják fel teljes egészében. Elhatározták, hogy az ország legidősebb katonája (egyetlen egy!) továbbra is a „hadsereg” kötelékeiben marad. Máris a következő hirdetés jelent meg egyes nyugati lapokban: „Liechtenstein, a mindössze egy katonával rendelkező ország, tárt karokkal várja Önöket”. POLITYKA Odera—Duna csatorna Főljük az előkészület a gigászi beruházás, az Odera — Duna csatorna megvalósítására. 1967 februárjában került a csatorna műszaki és gazdasági tervdokumentációja a csehszlovák kormány elé. Decemberben Bécsben már harmadszor tanácskoztak az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának keretében csehszlovák, lengyel és osztrák szakértők. A KGST bevette programjába a nagyis szabású tervet. 1985-re teljesen elkészül a hatalmas mű, amelyet nem hiába neveznek „európai Szuezi-csatornának”. A terv tulajdonképpen nem két, hanem három folyót érint. Ezért nevezi a csehszlovák szakirodalom DOE (Duna—Odera—Elba) rendszernek. A rendszer valamivel Pozsony felett kezdődik, a Dunán. Prerovnál mouc közelében) oderai (Obo és e éai ágra oszlik. A csatornázott Morva folyón vezetne a DOE viziút Gottwaldov vidékére, ahonnét mesterséges csatornával folytatódnék. Prerovig. Az oderai ág hossza 115 kilométer, az elbai ágé 160 kilométer lenne. Az Odera—Duna viziút a nemzetközi osztályozás szerint IV osztályú viziút lenne. Ez azt jelenti, hogy 1300 tonnás hajók is járhatnának, tolóhajó-komplexumok esetében pedig ez a szám 3000 tonnára emelkedne. Kétségtelen, hogy a DOE- rendszer megvalósítása sok ország érdeke. A Baltigert a Fekete-tengerrel, Jenaz Elbán keresztül pedig az északi tengerrel is összekötő nagy víziút létrehozásában Csehszlovákia, Lengyelország, a két német állam, Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia és a Szovjetunió egyaránt érdekelt. Az Odera—Duna útvonalon szállított árumennyiséget már a következő tíz évre évi 65 millió tonnára becsülik. Érdekes, hogy 1957-ben m még csak évi 10—12 millió volt a becslés. A víziutak jellemző sajátossága azonban hogy ha egyszer kiépültek, egyre nagyobb árumennyiséget vonzanak. A jelenlegi adatok szerint a költség 9—10 milliárd cseh koronára becsülhető (az egész DOB-rendszer, minden kísérő létesítménnyel — erőművek, szivattyúállomások, stb. — együtt.) Ez a költség természetesen meghaladja a csehszlovák gazdaság anyagi lehetőségeit. Ezért olyan megoldás...dolnak, amelyben több gonállam venne részt. A KÜLFÖLDI LAPOK Le Nouvel Observeteur Szakember - munka nélkül Kis Renault kocsi gördül Nagy Károly hajdani vadászterületén : Pierre Maurin elhagyta kényelmes otthonát. Befordult főutcájába, leállítja Algrange kocsiját a polgármesteri hivatal előtt, fölmegy a főlépcsőn és belép az egyik irodába. így kezdődött 1966. január 3-án Pierre Maurin hosszú, magányos útja: a Rochonvillersi Bányák igazgatója lebélyegeztette első munkanélküli lapját a városházán. Visszájára fordított világ: az igazgatót elbocsátották. Pierre Maurin erős, egészséges ember; 47 éves, megvan a mérnöki diplomája, a jó hírneve és több komoly ajánlólevele. De ez már két év óta így van, s ma még mindig a „munkaalkalmat keresők” csoportjába tartozik. Pierre Maurin 1951-ben a Rochonvillersi Bányavállalat igazgatója lett, 33 fejjel. 1962-ban állami éves kitüntetést kapott: bányászérmet „a nemzeti iparnak tett szolgálatáért”. A társaság, amely alkalmazta, csak dicsérő szavakkal szólt a fiatal igazgatóról,dea jószerencse azonban megfordult: a „francia Texas” bányái bezárták kapuikat, vagy csökkentették termelésüket. A rochonvillersi bánya szomszédját és „unokatestvérét”, az ottangeit, 1965-ben bezárták és annak igazgatóját nevezték ki Pierre Maurin helyébe, akinek viszont egy madagaszkári bánya vezető helyét ajánlották fel. Ő azonban nem fogadta el: a tengerentúlt száműzetésnek tekintette. Kezdetben Maurin a végkielégítésből élt, arra számított, hogy majd csak megváltozik a helyzet. De állandóan csak hullámvölgyek következtek. Látogatásai sem jártak eredménnyel: ismerősein és az apróhirdetéseken keresztül már csak szűkebb körű felelősséget követelő állást keresett. Végre aztán 1966 január 3- án — első ízben — lebélyegeztette a munkanélküli igazolványát. Segélyt ugyan nem kapott, de a munkanélküli kártya betegbiztosítást jelent. Már két év óta jár bélyegeztetni a városházára, de még mindig nem adta fel a harcot. Bizonyos, hogy tízezer elbocsátott bányászra jut egy munkanélküli igazgató, de Pierre Maurin esete megmutatta, hogy a 40 éven felüli kádereknek milyen kockázatos dolog elveszíteni az állásukat. Tegnap, amikor még a barikád másik oldalán állt, nem is gondolt erre. Ma azonban felbőszül a gondolatra: „A szakember is ugyanolyan árucikk, mint valamennyi más. Ma még tartják a pénzen keresztül, de holnap kiteszik, kiteszik...” Pierre Maurin fejezte be a mondatát, nem de azt hiszem úgy gondolta: .......mint egy munkást”. Perspectives 150 MILLIÁRD FEGYVERKEZÉSRE Az ENSZ gazdasági és társadalmi tanácsa összeült Genfben, hogy megvitassa nemzetközi szakértők előterjesztését a leszerelés gazdasági és társadalmi következményeiről. A hat ország előterjesztése hangsúlyozza: „A világ körülbelül ugyanolyan összeget áldoz a fegyverkezésre, mint amennyi a gyengén fejlett országok nemzeti jövedelme”. Az előterjesztésből a következőket tudhatjuk meg: 1. A világ jelenleg évente 150 milliárd dollárt áldoz fegyverkezésre. 2. Ez az összeg kétharmada a gyengén fejlett országok — tehát a latin-amerikai, afrikai és ázsiai országok — nemzeti jövedelmének. 3. Annyi, mint az egy év alatt termelt összes fogyasztási javak 10 százaléka és egyenlő az árukivitelből származó dollár-bevétellel. 4. Világszerte 20 millió ember visel katonai egyenruhát és 50 millió dolgozik közvetlenül a hadügyi programok végrehajtásán. 5. A katonai költségek 85 százalékát hét ország kiadásai teszik ki: nevezetesen az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britannia, Nyugat-Németország, Kanada és a Kínai Népköztársaság. A leszerelés legfőbb követelménye az lenne, hogy e csillagászati összegeket más célra fordíthatnák. THE TIMES Drága menyasszonyok Teheránban tavaly három hónap alatt mindössze 3000 házasságot kötöttek. Ez nagyon kevés egy 3 millió lakosú városban, ahol 267 000 hajadon és több mint fél millió nőtlen férfi él. Az iráni lányok mindig híresek voltak szépségükről, ízlésükről, jó tulajdonságaikról. Az iráni nők kitűnő háziasszonyok és hűséges feleségek. Ráadásul az utóbbi időben szép sikereket értek el a tanulás terén, s egyre tevékenyebben részt vesznek a közéletben is. Mi lehet hát az oka, hogy sok fiatalember mindezek ellenére sem házasodik? Az, hogy az iráni lányoknak egy nagy hibájuk van: ők talán a legdrágább menyasszonyok a világon. Ha egy fiatalember feleségül akarja venni egy átlagos család viszonyok között élő lányát, több karperecét, nyakéket és más drágakövekkel díszített ékszert kell vásárolnia menyasszonyának. De ez még csak a kezdet. Nemcsak a menyasszonynak kell drága ajándékokkal kedveskednie, hanem a rokonoknak is, s neki kell fizetnie az eljegyzés és a lakodalom költségeit. A legnagyobb kiadás azonban csak ezután következik: át kell adnia a menyasszonynak vagy szüleinek a váltságdíjat, amelynek összege néha több ezer font. Novoje Vremja Szer a szonda ellen A múlt év végén Angliában nagy belviszály kezdődött. A küzdelem egyrészt a közlekedésügyi minisztérium, másrészt a szeszes italokat előállító trösztök, valamint a vendéglőtulajdonosok egyesült erői között bontakozott ki. A minisztériumnak sikerült olyan törvényt elfogadtatnia, amely megengedi rendőrségnek, hogy ittassága gyanúja esetén a gépkocsivezetőket alkoholpróbának vessék alá. Azt a gépkocsivezetőt, akiről kiderül, hogy ittasan ült a volánnál, nagy összeggel megbírságolják és egy évre bevonják jogosítványát. Az új törvénynek, amelynek következtében a szeszes italok fogyasztása 50 százalékkal visszaesett, a bárok, vendéglők, sörözők, valamint a szeszes italokat előállító vállalatok tulajdonosai jósággal hadat üzentek. Fakereskedők és iparosok veszteségei ugyanis milliókra rúgnak. Sokan közülük a csőd szélére kerültek. Ezért hát védelmi intézkedésekhez folyamodtak. sajtóban nagy kampányt indítottak az új törvény kijátszására alkalmas különféle eszközök reklámozása végett. Azoknak a vezetőknek, akik felöntöttek a garatra, javasolták, hogy egyenek forró burgonyapürét, mert az elveszi az alkohol szagát, azt ajánlották az autósoknak, hogy a wiskyt j és a sört olajjal és paradicsomlével keverve igyák stb. Az ellentámadásban a főszerepet egy bizonyos Esh doktornak szánták, aki olyan pirulát talált fel, amely lehetetlenné teszi az alkohol kimutatását. Az új pirulát a múlt év végén az egyik hajóskocsmában ünnepélyesen próbálták ki. A kísérleti személy Norman Johns, az angol italkereskedők szövetségének elnöke volt. A szövetség 65 000 tagot egyesít. Johns, miután több, mint két liter sört megivott, majd a csodatévő pirulák közül hármat lenyelt, számos „szurkoló” jelenlétében alkoholpróbának vetette magát alá. Belefújta a levegőt egy speciális műanyagballonba. A nézők lelkesedése nem ismert határt: az alkoholpróba az ittasság tüneteinek teljes hiányát konstatálta! Vajon mit fog tenni az angol közlekedésügyi minisztérium hogy semlegesítse annak az új eszköznek a hatását, amellyel most az alkoholpárti vezetőket ellátják? Rheinischer Merkur Szuperszonikus polgári repülőgépek Minden amellett szól, hogy a polgári légiforgalom viharosan meghirdetett új érája az elkövetkező évtizedekben kezdetét veszi. évek a polgári A hetvenes repülésben több változást hoznak majd, mint az eltelt húsz esztendőben. A lökést ehhez azoknak a repülőgéptípusoknak építése adta meg, amelyek három tulajdonságukkal különböznek az eddigi gépektől. Gyorsabban repülnek, több utast szállítanak és olcsóbbak lesznek. A nagy problémák a földön kezdődnek, s egyelőre, mivel a tényleges repülési viszonyokról csak megközelítő értékek ismeretesek, mint kérdések fogalmazhatók meg. Milyen következményekkel jár például az a hatalmas hangrobbanás, amely akkor lép fel, ha egy „Concorde” túllépi a hanghatárt? Hogyan viselik el a szívbeteg vagy vérkeringési betegségben szenvedő utasok a repülést, amely őket az eddigi utazási idő töredéke alatt dobja át az egyik klímazónából a másikba? Vajon egy olyan óriási repülőgépet, amely 500, vagy talán 1000 utast szállít, pánik esetén egyáltalán lehet-e stabilizálni? Mi történik ha 5—10 úgynevezett „Jumbo” egymásután száll le a repülőtéren, tehát 5000 utas, egy kisváros lakossága egyszerre özönlik az eligazító helyiségekbe, keresi a telefont, a taxit buszt, és 10 000 és az autócsomagért áll sorba? Az 1968-as évet a polgári légiközlekedés új szakasza születési évének meg, de tévedtek, hirdették Ámbár még ebben az évben felemelkednek a földről az első polgári szuperszonikus repülőgépek, de csak kísérleti repülés céljából.