Dolgozók Lapja, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
1965. március 3. vasárnap ■ /:■ Szovjet képzőművészeti tárlat a Műcsarnokban Több mint százhatvan művet mutat be a szovjet képzőművészet tárlata a Műcsarnokban. Képünkön: 1. J. Lice: Drága jó anyám (MTI fotó — Szebellédy Géza felvétele) DOLGOZOK LAPJA Híres emberek mondásaiból A múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövő elvárja, hogy formálják-Volker Weil Az ifjúság az a korszakamely jobban jönne az élet későbbi éveiben. Bertrand Russell Semmi sem gyorsítja annyira a gyógyulást, mint az orvosi költségek és gyógyszerszámlák. Alec Guinness Abban a boldogságban kell hinnünk, amelyet magunknak teremtünk, nem pedig abban, amelyet mások kínálnak. Jeanne Moreau Az értelem egyfajta ragályos egészség. Alberto Moravia A művelődési miniszterek minden országban elsősorban azért kellenek, hogy kritizálni lehessen őket- Dr. Paul Mikar Expedíciós úton Tanganyikában - Dr. Szunyoghy János folytatja beszámolóját A közelmúltban nagyon érdekes, kiállítás nyílt a tatai Kund y Domokos Múzeumban. Az Expedíciós úton Tanganyikában című összeállítás arról a természettudományi gyűjtőmunkáról számol be a közönségnek, melyet a Természettudományi Múzeum Afrika gyűjteményének kibővítésére, gazdagítására 1963—66-ban magyar kutatók egy csoportja folytatott Kenya és Tanzánia területén. A csoportot dr. Szunyoghy János vezette. Neve nem ismeretlen a nagyközönség előtt. Annak idején levelekben és fényképekkel számolt be a gyűjtőút egyes érdekesebb állomásairól a televízió nézőinek. Nem csupán az tette népszerűvé ezeket a pár perces adásokat, hogy a néző a képzelt utazás során lépten-nyomon szembetalálkozott a számunkra még ma sem eléggé ismert fekete Afrika számos egzotikumával, inkább az, hogy az élményteli beszámoló a televízió szuggesztivitása révén felkeltette bennünk a jelenvalóság érzését, részeseivé váltunk az utazásnak. A tatai kiállítás megtekintése után úgy érezzük, joggal fogalmazunk így: dr. Szunyoghy János, a Természettudományi Múzeum kutatója folytatja beszámolóját... Előnye ennek az örömmel üdvözölt természettudományi kiáVitnak, hogy a részletek felvillantása mellett áttekintést nyújt a gyűjtőút egészéről is. A térképmelléklet tanúsága szerint a gyűjtőcsoport 8500 kilométeres utat tett meg, négy táborhelyen is huzamosabban elidőzött, s gazdag „zsákmánynyal tért haza. A „zsákmány” 320 kisebb, 58 közepes és 117 nagy emlős állat, 50 ezer rovar, számos fényképfelvétel és egyéb. A Meru hegység, ez a Kilimandjaro közelében található kialudt vulkán, erdős övezete színpompás mézmadaraival, keménypáncélú bogaraival, tarka lepkéivel és óriáskígyóival rögződik a látogató emlékezetébe. S kissé hitetlenkedve olvassa a laikus az elektromos fénycsapdáról, hogy az hat hónap alatt 14 ezer lepkét, s ugyanennyi bogarat ejtett zsákmányul. A fenti kép (az áttekinthetőség ennek a kiállításnak az egyik legfőbb erénye) a térképvázlat, a nagyméretű, életteli fényképek, s a vitrinben csodálkozó értékes madarak, bogarak, lepkék láttán áll össze egésszé a szemlélőben. S a nagy gyűjteményből itt bemutatott töredékanyag különössége ellenére is arra készteti az érdeklődőt, hogy összehasonlítást tegyen mi bogaraink, lepkéink, madaraink és ezek között. S ez az akaratlanul meginduló belső asszociációs vezet el a kiállítás folyamat egyik fontos tanulságához. Hogy tudniillik az egzotikus Afrika „emberközelből” minden különössége, sajátossága ellenére is hasonló a mi élővilágunkhoz. Hogy tehát egységben kell szemlélnünk a természetet... Ez a közelhozás teszi annyira szinte tapinthatóvá az afrikai valóságot. A 26 méter kerületű majomkenyérfát, a játékőzikének is beillő, süni nevezetű, kistermetű antilopot, az elefánttetemen lakmározó keselyűket, a naganakórt terjesztő cecelegyeket, a Mangara-tó környékén is a Hortobágy hangulatát idéző szikes legelőt, a mangani törzs hétköznapjait. Az elefánt, zebra, orrszarvú, zsiráf, oroszlán fotói Afrika állatvilágának nálunk „népszerűbb” tagjait idézik ugyan, de a rendezés szerencsére nem engedi eluralkodni a megszokott képet. A Szunyoghy János gyűjtőcsoportja munkáját keresztmetszetében bemutató kiállítás, mely március közepéig tekinthető meg a tatai múzeumban, örvendetes eseménye az idei múzeumi programnak, hiszen megyei erőből nehezen lehetne biztosítani, hogy rendszeresen sor kerüljön természettudományi kiállítások megrendezésére. Ezen az úton viszont érdemes lenne továbbhaladni. Újjáalakult a sárisápi bányászkórus A sárisápi vegyes kórus nemrégiben megtartott összejövetelén a félszáz dalos elhatározta, hogy a „Sárisápi Bányász Kodály Zoltán Vegyeskórus" nevet veszik fel. A névadó ünnepségen vett Pruzsinszki Imre a járási tanács művelődési évi osztályának képviselője Markovics András, a Dorogi Szénbányák szakszervezeti bizottsága részéről, s jelen volt Molnár János- a sárisá Bizottság elnöke is.népfrontoiGajdár László, a vegyes kórus karnagya, méltatta az együttes újjáalakulását, s bizakodóan értékelte azt a tényt, hogy most mintegy ötvenen tettek hitet az énekkultúra mellett. Régi hagyományok élednek újra Sárisápon, hiszen az első dalárda fél évszázaddal ezelőtt 1918-ban aU’kult meg a bányásztelepülésen 9 A fiú görnyedve hajolt TM a kisasztal fölé. Előtte füzetek, könyvek kiterítve. Keze mélyen a hajába túrt, ugyanolyan erőteljes mozdulattal, mint ahogy apjának szokása. Állt az ajtóban, s nézte a fiú hátát. Meg kell próbálni — gondolta. — Nem szabad elveszítenem a barátságát, a bizalmát. Odament hozzá, s a vállára tette a kezét. — No, mi van, öreg? — kérdezte a fiát, s leült mellé. — Semmi. Hallgattak. A fiú nézte a füzetet. — Hetek óta nem tudtunk beszélni — mondta olyan hangsúllyal, hogy a fiának értenie kellett belőle. — Valahogy mindig úgy jött ki a lépés — felelte a fiú,s alsó ajkát — töprengve vagy elutasítóan? — pihés bajuszkája felé tolta. — Végül is... én most ráérek. — Apa, tudod, hogy sok a tanulnivalóm. A negyedik, az már nem játék, ha az ember orvos akar lenni. Hinni kellett neki. Komolyan veszi a tanulást. De mégis... — Egyébként sincs semmi különös — a fiú közömbösséget erőltetett a hangjába. — Nocsak, nocsak — ez pedig úgy hangzott, hogy „hiszi a piszt”. A férfi újságot vett elő, kiterítette maga előtt, s olvasni kezdett. — Nézd, apa — emelte fel végül a fejét a fiú a könyvből. — Nem vagyok már gyerek. Miért kell nekem mindenről beszámolnom? — Félreértesz, fiam. A te életed — a te életed. De beszélgetni dolgokról csak lehet?! — Lehet — egyezett bele a fiú. — Mari? Hümmögés. — Szóval 6. Na, de mi van? Összevesztetek? — Áá. — Napok óta, hetek óta hallgatsz. — Férfiak ilyesmiről nem beszélnek. — Ilyesmiről? Hümmögés. A fiú arca halvány bíboros lett. Az apában feltüremkedett a gondolat, hogy ez a gyerek valóban egészen megváltozott. S ő észre se nagyon vette ezt a változást. — Nézd Gabi. Tudod, hogy mi.. Elakadt. Mit is mondhatna? — Persze, tudom, apa. Mindig jó haverok voltunk. De azért mégis. Amíg csak udvarolgat az ember, szaladgál a lányok után, az egészen más. — Most tényleg olyan nagyon más? — Igen. De ezt talán meg sem érted. — Értem én, hogyne érteném. Csak éppen azt nem szeretném, hogy úgy nevelődj fel, dugdosd a kis titkaidat, ballépéseidet, mint én. — Most mondjam azt, hogy szerelmes vagyok? — Nem kell. — Használjak nagy szavakat? Mondjam azt, hogy miután megtörtént Elhallgatott. Az apa csak most döbbent rá, miről is van szó. Érezte, mint tolul a vér a nyakán az erekbe, surrog a fülébe, lüktet a halántékán. Az ablaküvegen át homályosan rajzolódtak ki az utca túloldalán álldogáló kopasz fák, a kopott cserepes háztetők, a szürke, borús este nyirkos tompasága. Letette az újságot, összeroppantotta az ujjait, s nem tudta, mit kell ilyenkor csinálni. Aztán a fiára nézett. Hirtelen ismét felfedezte benne azokat külső vonásokat, melyeket a a magáéval azonosítani tudott, a simára fésült hollófekete hajat, a merész ívű szemöldököt, a száj erőteljes rajzát, a kicsit kiugró pofacsontot. S a szeme is! Most ebből a szemből nyilt tekintet sugárzott rá várakozóan. Dehát mit vár? S aki gyerekkorától megpróbált társa lenni egyetlen fiának, most felkavaró érzésekkel meredt a gyerekre, inkább férfira, ismét összeroppantotta az ujjait, felállt, járkálni kezdett, még mindig nagy volt a csend, túlságosan súlyos ahhoz, hogy ki lehessen térni a kérdés elől. érezte, mint dobol a vér a halántékán, s mint hatalmasodik el benne a tehetetlenségből táplálkozó düh... — Nézd, apa — hallotta távolról a fia hangját. — Jobb lesz, ha én most elmegyek egyet csavarogni, míg megemészted ezt a falatot. — Sehova nem mész —■ száraz volt a torka. — Különösen nem ahhoz a kis...! Itthon maradsz, megértetted?... Úristen, hát az anyádra nem gondoltál? Hiszen te még gyerek... — No jó, hidd csak ezt! — felelte a fiú az előszobából, s nagyot csattant utána az ajtó. Apja még mindig lámpa alatt állt mozdulatlanul, s nem tudta, mit kell most tenni. Jenkei János : Nehéz pillanat Ferenczy doktor Érdekes, ízléses köntösű kiadvány fekszik előttünk. Címe: Csokonai Lillája, őszinte örömmel nyitjuk fel a könyvecskét, mert hiszen már a téma is sokat ígérő: képet rajzolni a komáromi gabonakereskedő — most már mondhatjuk: tragikus sorsú leányáról, akit Csokonai Vitéz Mihály szerelmi lírájában avatott halhatatlanná, nem csupán hálás de egyben fontos feladat is. Az irodalomtörténet ugyanis mindmáig adósunk maradt a teljes Lillakép megrajzolásával. A szerző Vajda Julianna életútjának megírására vállalkozott a dokumentumok tükrében. Egészséges szemlélettel túllép az irodalomcentrikus megközelítésen, lokálpatrióta önérzettel Lilla emberi alakját állítja a középpontba. De idézzük itt inkább a lektori jelentésben foglalt helyesen summázatot, mely mutat rá a dolgozat értékeire: „A könyvecsl:: értékes gyarapodása a helytörténeti irodalomnak. Csokonai Lillája, Vajda Julianna megérdemli, hogy helyet jelöljünk ki Komárom megye irodalomtörténeti múltja, hagyományai között. S e hagyomány ápolására F. M. könyve kiválóan alkalmas. Nagy írói szerénységgel és mértéktartással nem akar az irodalomtörténészek munkájába avatkozni. mais hasznos számunkra s. munkát végzett ezenkívül a helyi irodalomtörténeti hagyomány ápolásának kézikönyve lehet, kiválóan alkalmas azok öntudatosítására A kiskönyvet megjelenésre alkalmasnak találom és kiadásra ajánlom" Dr. Jenei Ferencnek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársának tudományos ez a véleményezése indította végül is útjára ezt a könyvet. Hogyan született a Csokonai Lillája? Hogyan került közel ehhez az érdekes irodalomtörténeti problémához a szerző, aki se nem irodalmár- se nem történész, hanem — körzeti orvos Dunaalmáson? Feleletet a legilletékesebbtől, dr. Ferenczy Miklóstól vártunk. — Kétéves munka eredménye a Csokonai Lillája című dolgozatom — mondja mosolyogva, titkolhatatlan örömmel a harminchat éves orvos. — Tulajdonképpen mindig is érdekelt az irodalom. Szívesen olvastam nagy költők életrajzát, mert a művek és a biográfia ismerete, összevetése nyomán alakult ki bennem a teljes kép egy-egy alkotóról. Petőfi különösképpen érdekelt, s érdekel, máig sem tettem le arról a tériemről, hogy egyszer majd még Segesvárra is ellátogatok. A tokodi születésű Ferenczy Miklós Esztergomban érettségizett, Szegeden végezte az egyetemet, majd Heves megyében dolgozott öt évig. Ezután került vissza közelebbi pátriájába, előbb négy esztendőre Ács Lillája községbe, majd 1965-ben Dunaalmásra. — Itt megragadott a természet szépség, a sok irodalmi lehetőség, kutatásra váró feladat. Tulajdonképpen Dunaalmáson kerültem igazán meghitt közelségbe az irodalommal. Eredetileg a község kolerajárványainak orvostörténeti feldolgozásával kezdtem a kutatást. Ezzel a munkával 1966-ban sikerrel szerepeltem egy pályázaton. Kutatás közben érdekes bejegyzést találtam a matrikulában: 1844-ben ,,Néhai Vitéz Csokonai Lillájának” nevezték Mihály Vajda Juliannát. Ez, s az idősebbekből itt-ott feltörő szájhagyomány indított aztán arra, hogy tüzetesebben elmélyedjek a „Csokonai Lillája” témájában... S csak tovább tüzelt az,hogy a mendemondában Lillát Csokonai korai halála vélik okozójának-Atbúvázolta szinte az egész Csokonai-irodalmat. Utazgatott is „Lilla-ügyben”: Debrecenbe Csurgóra, Heténybe s még sokfelé ellátogatott. S lassan összeállt a kép. További tervek? — Szeretném folytatni Csokonai Komárom megyei kapcsolatainak felkutatását. S általában, szeretnék hozzájárulni a megye irodalmi hac’omác-ainak tpcntja? Folytatni ébresztvekívánom nvnsti idománytörténeti ki i ipfpspimat is. pai’Ah feipdet-im is nSó-i-pl hieven tavaly az Általános Orvosok Elfoglalt ember. Keresi az elfoglaltságot- így hát egyben elégedett ember is. Ezer példányban megjelent körívvé bizonyára nagy érdeklődést vált szerte, s a megye kimegyetúl is. S hogy most határain itt a mű egynémely gyengéjéről nem szólunk, azt az halomtörténet érdeken belül (Kunszery Gyula „hézagpótlónak- Juhász Géza professzor .,új vonásokat" talmazó könyvnek ítéli) márelsősorban is az az őszinte öröm indokolja, mellyel a ,,genius loci"-t ébresztgető dunaalmási körzeti orvos példás lelkesültségét üdvözölnünk kell. S így sóhajtunk fel, bárcsak további munkák megjelenése követné azt. Irritáló hatása helytörténeti kutatás- a honiismereti mozgalom negy-ve fellendülésében minél hamarább érvényesülne J. J. Tudományos Egyesületének alelnökévé belgyógyászati választottak- s szakvizsgára is készülök.