Dolgozók Lapja, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-13 / 292. szám

6 Hivatásos testnevelő falun Legutóbbi ülésén az MTI Komárom járási Tanácsa az iskolai testneveléssel és sporttal foglalkozott. A ta­nácskozáson egyöntetű volt a vélemény, hogy e terüle­ten nagy a fejlődés a járás­ban. Különösen sok a javu­­lás a személyi feltételek­nél: ma már a tanulók 64,5 százalékát szakos testnevelő tanítja. Több képesítés nél­küli nevelő szerzett a múlt évben testnevelőtanári dip­lomát. Közéjük tartozik Papp Margit is,­­aki Banán tanítja a gyerekeket a test­nevelésre és sportra. (Ő egyben a JTS tanácsának tagja is. Jó munkáját, aktivitását ez utóbbi már eleve jelzi. De azt is szerettük volna megtudni, hogyan él egy friss tanári oklevelet szer­zett testnevelő olyan köz­ségben, ahol nemcsak élet­rendje és munkaidő utáni szórakozása üthet el a vá­rosi pedagógusokétól, hanem a tárgyi feltételekkel sem állhat olyan jól, hogy isko­­lájában teljesen eredmé­nyes munkát végezhessen. »Új kakasban Délután lévén, az iskolá­ban csak Szabó Vince igaz­gatót találtuk, aki elisme­rően beszélt a fiatal testne­­velőről. Elmondotta azt is, hogy a község vezetőinek gondoskodása kiterjed a pe­dagógusokra, többeknek megfelelő lakást biztosítot­tak. A közelmúltban Papp Margit is kapott egy szoba­­konyhás, összkomfortos kást a tanácsháza mellett.­­— Most bizonyára otthon van — mondotta. Szeren­csénk volt: az ifjú testneve­lő éppen vázlatot készített odahaza a másnapi órára. Első pillanatra úgy tűnt, egy kedves diákkal állunk szemben, annyira fiatalos az újdonsült tanár. Persze, hisz csak 22 éves , és eb­ben az életkorban még a nőkről is megírható éveik száma­ szól Papp Margit lelkesen be­munkájáról. Amint mondotta, öröme kettős: örül annak, hogy az érettsé­gi után, mint képesítés nél­­kül, nevelő, tanára kerül­hetett, s ezzel gyerekkori vágya teljesült. Utána nyomban felvették a Pécsi Tanárképző Főiskolára, a testnevelési és biológiai szakra, ahol négy év után sikeres államvizsgát tett. De nagyon örül annak is, hogy szép lakást kapott, amelyet most bútorozott be. Az órák nem maradnak el Nagyon szereti a gyereke­ket, ezért választotta a pe­dagóguspályát. Némi szo­rongással jött Banára Kis­bérről, ahol szüleinél lakott és gimnáziumba járt. De már pályája kezdetén nagy segítségére volt az iskola igazgatója és a tantestület. A gyerekek is hamar meg­szerették, pedig erélyes és következetes volt velük szemben. Minden tanulója hamar beszerezte a torna­­felszerelést, és úgy jelent meg a testnevelési órákon. Építettek egy kézilabdapá­lyát is az iskolaudvaron. Részt vettek különböző út­törő olimpia versenyeken és ott eredményeket el Télen — toroatóv is értek il­letve tornaszoba hiánya miatt — tanteremben tart­ja az órákat, de azok soha­sem maradhatnak el. N­incs ideje unatkozni KISZ-tag és a helyi alap­szervezetnél is tevékenyke­dik. Amellett úttörő raj­ve­zető. A községi sportkörön belül létrehozta a női kézi­labda csapatot. Azelőtt is­meretlen fogalom volt eb­ben a községben az, hogy a leányok az általános iskola elvégzése után sportoljanak, sportruhába öltözzenek. Ő érvelt, agitált a KISZ-ben: ha a fiúk sportolnak, miért nem tehetik meg ezt a leá­nyok, hiszen egyenlőség van és annak a testedzésben is meg kell mutatkoznia. A jó példával maga járt az élen: nemcsak az sok vezetését vállalta, edz,­ha­nem a játékot is. S hogy nem akármilyen játékos, bi­zonyítja, hogy az együttes gólrekordere. A múlt évben járási­­ bajnokságot nyertek és csak azért nem indultak a megyei osztályban, mert nagyon rossz a közlekedés vasárnap Banára. Most a járásban lévő 11 női csa­ts­pat közül az előkelő harma­dik­­ helyet szerezték meg. Beleilleszkedett már a fa­lu közösségébe, jól érzi ma­gát a banai emberek között. A keresetével elégedett, hi­szen a fizetése most emel­kedett, amellett konyhaker­tészete és egy hold illet­ményföldje van. A presszó­ba is néha-néha ellátogat,­ különben amúgy sincs ide­je unatkozni, az iskola és a kézilabda csapat leköti min­den szabad idejét Papp Margit csak egy ki­ragadott példa a községek­ben tevékenykedő lelkes, és szorgalmas testnevelő taná­rok közül. Ők az új ered­mények csiholói — és ezek a falusi sportéletben és az általános iskoláknál az utóbbi időkben már nem is maradnak el. A jövőben bizonyára még több Papp Margithoz hason­ló testnevelő tanár kerül a falvakba. És akkor még inkább megvalósul az MTI II. kongresszusának az jelszava, mely szerint széle­­­sebb alapokat kell teremte­ni a testnevelésre és sport­ra falun is­­, hogy ezzel is közelebb kerüljön a falu a városhoz. • • H. Gy. Cram­it lev­ele a világválogatott magyar játékosairól Érdekes levelet Sós Károly Dettmar kapott Cram­mertől, a világválogatott ed­zőjétől. A kitűnő nyugatné­met edző a négy magyar játékos — Albert, Novák, Farkas és Szűcs — játéká­ról számol be a magyar szö­vetségi kapitánynak, a Bra­­zília ellen mutatott teljesít­ményük alapján. Sorrendben így értékeli labdarúgóinkat:­­ Novák: mind a két félidő­ben jól játszott, különösebb hibát nem vétett. Minden kockázat nélkül, egyszerűen, megingás nélkül látta el fel­adatát. Szűcs­: különösen akkor volt mutatós játéka, amikor be tudott kapcsolódni a tá­madásba. Védőmunkája va­lamivel halványabb volt en­nél. Az első félidőben egyébként Overath-al és Al­berttel nagyszerű hármast alkottak. Albert­ tíz perc alatt já­tékba lendült, és teljesítmé­­nye mindig­kobb lett. Cso­dálatos gólt rúgott és 45 perc alatt többet futott mint (v^Tribur máskor — amikon látt’m . Farkas sokat dolgozott, a’ lan­ iögn nyug*alsnságot ke* 1­2 3 4 5 * 7 8 9 10- tett a brazil védelemben. Né­ha azonban egy-egy jól in­dult és folyamatos támadás után túlcselezte magát. Be­­válogatását azonban minden­képpen indokolta mutatott játékával. Carmer végezetül leszöge­zi, hogy mind a négy ma­gyar labdarúgópályán kívü­li viselkedésével és mutatott játékával kiérdemelte a FIFA vezetőinek elismeré­sét. DOLGOZOK LAPJA TEKE KRÓNIKA MÉG EGY NB II-ES CSAPAT A Dorogi Bányász mellett most még egy férfi csapa­tunk van a teke NB II-ben. A megyei bajnokságot nyert Tatabányai Bányász ugyanis sikeresen szerepelt az osz­­tályozón és a magasabb osz­tályba jutott. Miután a Ta­­bányai Bányász női együtte­se szintén visszakerült az NB I-be, az idén tekézőink igazán nem restellkedhetnek az eredményeket illetően. A Tatabányai Bányász férfi együttesén kívül egyéb­ként a Diósgyőri VTK, a Bp. Csertő, a Pécsi Bányász, Soproni EAC és a Hódmező­­­vásárhelyi MEDOSZ sikeresen az osztályozót vette és jutott az NB II-be. TIZEK BAJNOKSÁGA A tekézőknél is megtartot­ták a Tizek bajnokságát. Megyénkből a Tatabányai Bányász női tekézői vettek részt az NB I-es osztályú versenyzők részére tartott vetélkedőn, legeredménye­sebben Kovedákné szerepelt, aki 411 találattal harmadik lett. Mögötte negyedik he­lyezést ért el klubtársa, Dvorszky, aki 410 fát ütött, míg Fenyőháziné 383 találat­tal a hetedik helyet szerezte meg. Ők egyébként jövőre is­mét az első osztályban lesz­nek erősségei csapat­unknak. Cselgáncs A Magyar Cselgáncs Szö­vetség Budapesten, a Jég­színházban rendezte meg az ez évi junior egyéni bajnok­ságot A vetélkedőn me­gyénket dorogi és tatabá­nyai cselgáncsozók képvisel­ték. Közülük Mácsai István (Tatabányai Bányász) nehéz­­súlyban második lett, míg Papp Antal (Dorogi Bányász) a 70 kilogrammos kategóriá­ban bronzérmet szerzett. Asztalitenisz Már két csapatunk szerepel az NB III-ban Az asztalitenisz sportágban is befejeződött az ez évi me­gyei csapatbajnokság. A baj­nokság zárótáblázata: 1. E. Elekt. 18 17 1 - 220:68 33 2. Komáromi MEDOSZ 18 14 2 2 209:79 30 3. Oroszlány 18 12 3 3 197:91 27 4. Ny. Eternit 18 10 2 6 172:116 22 5. A. Timföld 18 9 2 7 179:109 20 h­. Th. Cem. 18 7 - 11 111:177 14 7. Dorog II. 18 4 3 11 109:179 11 8. E. Maróg. 18 5 1 12 106:182 11 9. M.-bánya 18 3 - 15 62:226 6 10. Tokodi B. 18 2 - 16 75:213 Az őszi idényben az Esz­­­tergomi Elektromos biztosan őrizte meg első helyét, s lett a bajnoki cím birtokosa. A második helyezett fiak is nagyszerűen komára­szere­peltek, hiszen mind tavas­­­szal, mind ősszel csak a baj­nok Elektromostól kaptak ki. Feltűnő volt az Oroszlányi Bányász és a Tatabányai Ce­mentgyár nagyszerű őszi haj­rája: az előbbi az ekkor szerzett 15 pontjával az elő­kelő harmadik helyet sze­rezte meg, míg a tatabányai gárda ugyancsak jó teljesít­ménnyel a tavaszi utolsó helyről a hatodik helyre küzdötte fel magát. A nyer­gesúj­faluiak és az almásfü­­zitőiek kissé visszaestek bajnokság második félidejé­­­ben. A többi együttes a vá­rakozásnak megfelelően sze­repelt. A jövőre első ízben meg­induló NB III-as csoportban való szereplésre a megyei bajnokság első és második helyezettje vívta ki a jogot. Az új harmadosztályban te­hát három együttesünk lesz, az Esztergomi Elektromos, a Komáromi MEDOSZ és a Dorogi Bányász, mely az idén kiesett az NB II-ből, s most egy osztállyal lejjebb játszik. Atlétika Egy kis visszaesés Az idén is nyilvántartot­ták az atlétikai szakosztá­lyok pontversenyét. Két együttesünk, a Tatabányai Bányász és az Oroszlányi Bányász ezúttal rosszabb he­lyezést ért el. A Tatabányai Bányász a férfi csoportban került az első 20 közé: 181 ponttal 17. lett. A múlt év­ben nyolcadik volt, s főképp a vidéki együttesek között foglalt el előkelő helyet. Az idén viszont a Kaposvári Dózsa a Debreceni VSC, a Komlói Bányász, a Pécsi VSK és a Győri Dózsa meg­­■l­őzte. Az Oroszlányi Bányász női atlétagárdája 55 ponttal a huszadik helyet szerezte meg 70 szakosztály között. A múlt évben négy hellyel ők is előbb álltak, vagyis akkor tizenhatodikak voltak. Az oroszlányiakat a vidéki együttesek közül a Békés­csabai Dózsa, a Szegedi Ha­ladás, a Zalaegerszegi TE, a Szolnoki MÁV, a Gyulai MEDOSZ, a Dunaújvárosi Kohász, a Szekszárdi Dózsa és a Győri Dózsa előzte meg. A férfi mezőnyben egyéb­ként ismét a Bp. Honvéd végzett az élen az Újpesti Dózsa és a Vasas előtt, míg a nőknél a három legjobb a Bp. Honvéd, Bp. Építők, és a Vasas. Ez a pontszámítás a ver­senyeken való részvételből, az ott indulók számából és az elért helyezésekből adó­dott. S bár itt a számok mást mutatnak, megyénk at­létikájában az idén­szerű eredmények is nagy­szü­lettek Elsősorban Kiss An­talnak a mexikói olimpián elért nagy bravúrjáról ismét megemlékeznünk. kell De bíztató jel az olyan fiatal tehetségek kibontakozása mint a tatabányai Forisek Erzsébet, az oroszlányi Va­dász Julia és a dorogi Szűcs Zsuzsa. Tehát pontszámítás ,de vagy ode- megyénk at­létikája nem fo«r ki a te­­hetséfrőkből, s mindig hozz újat, nagyszerű eredménye­ket. 10 REGGELI. 1968. dec. 13. péntek Jlaea napja 50 éve, 1918. december 13-án, a bukaresti üze­mek nélkülöző munkásai abbahagyták a munkát délidőben és rendezett sorokban, fegyelmezetten, kenyeret és békét köve­telve a román főváros központja irányába vo­nultak. Midőn a felvo­nuló munkások oszlopa a város központjába ért, a hírhedt munkásgyűlölő Margl­ieau tábornok pa­rancsot koztatott adott a felsora­katonáknak, hogy lőjenek a munká­sokra. A gyilkos sortü­­zet okádó gépfegyvere­ket közlegényi egyenru­hát öltött tisztek kezel­ték. A „véres csütörtök” gyalázatos és szörnyű vérfürdője után 102 mun­kás — köztük öregek, nők, gyermekek — ma­radt holtan a Nemzeti Színház előtti téren.­­ A megtorlást folytatva, reakció feldúlta a szakszervezetek székhá­zát, és több, mint 2000 munkást megkínoztak, letartóztattak, többet pe­dig meggyilkoltak, köz­tük, I. c. Frimut, a ro­mán munkásmozgalom akkori vezetőjét, aki az elszenvedett kínzások kö­vetkeztében halt meg, s akinek a temetése a munkások tízezreinek nagy tüntetésébe csapott át. — Színvonalas műsoros estet adott az elmúlt napok­ban a koppánmonostori mű­velődési otthonban az almás­­füzitői , nyolcvan tagú mű­kedvelő együttes. A koppán­­monostoriak lelkes tapsnal köszöntötték a vendégeket. Az előadás bevételét a viet­nami nép megsegítésére for­dítják. — 60 LAKÁSSAL meg­alakult Tatabánya-Újváros­ban a város hetedik lakás­­szövetkezete. Ezzel a megyé­ben 17-re nőtt a lakásszö­vetkezetek száma. Év végéig előreláthatólag Esztergomban és Tatán kerül sor újabb lakások átadására.­­ A tarjáni takarékszövet­kezet nemrég nyitotta meg tardosbányai kirendeltségét. A község lakói már az első napokban csaknem 100 ezer forint betétet helyeztek el. Ej, az a Tej úr szőnyeg! A dorogi járási ügyészség de­viza­ bűntett alapos gyanúja miatt nyomozást folytat Julius Pivar­­csi csehszlovák állampolgár el­len, aki november 11-én, a ko­máromi közúton történő határ­­átlépése alkalmával a gépkocsi ülése alá rejtve 4 db különböző méretű — 4400­— forint értékű velúrszőnyeget kísérelt meg ki­vinni hazánk területéről. Hasonló bűntett miatt folytat nyomozást ugyancsak a dorogi járási ügyészség Jozef Dezi csehszlovák állampolgár ellen is, aki november 11-én, a gépkocsi ülésén letakarva egy darab 2x3 méteres velúrszőnyeget kicsempészni az országból,próbált Alzbeta Trafikova ellen szin­tén deviza­ bűntett alapos gyanú­­ja miatt rendelt el nyomozást a dorogi járási ügyészség. Ő no­vember 13-án a Pannónia ex­pressz egyik film kérében egy 2x3 méteres velúrszőnyeget kísérelt meg elrejteni a vámvizsgálat elöl. A hőmérséklet: mínusz 1 és mínusz 6 fok között Várható időjárás péntek estig: délnyugaton kisebb felhőátvonulások, szórványo­san havazással. Máshol kevés felhő, csapadék nélkül. Mér­sékelt, időnként élénk délke­leti szél. Helyenként zúzma­­rás köd. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet pénteken mínusz 1, mínusz 6 fok között. 4 1968. december 13. pontct KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS t ! Ezúton mondunk köszönetet azoknak a barátoknak, is­merősöknek, tanulótársaknak és intézményeknek, akik drá­ga gyermekünket utolsó út­jára elkísérték és fájdal­­­­m­unkban osztoztak. ERŐS CSALÁD. Leégett egy baromfi­stálló Csütörtökön reggel tüzet ész­leltek a Bábolnai Állami Gazda­ság Ürge-majorjában. Kigyul­ladt az egyik baromfiistálló. Te­lefonon nem tudták értesíteni a gazdaság önkéntes tűzoltóit, mert a távbeszélő hálózatban za­­var keletkezett. Csak futárral tudtak riasztani, s így a mentés késve kezdődhetett meg. A lángok közben annyira el­­harapództak, hogy a helyszínre érkezett komáromi állami tűzol­tók már nem tudták megmente­ni az épületet. A kárt mintegy 100 ezer fo­rintra becsülik. A tűz okának kiderítésére vizsgálat kezdődött. — NYOMOZÁST rendelt el a komáromi rendőrkapi­tányság Tamás József 43 éves gépkocsivezető, nagy­­igmándi lakos ellen, mert november 24-én, a hajnali órákban Komárom belterü­letén saját gépkocsiját itta­san vezette. Ugyancsak nyo­mozás folyik Sebestyén Ti­bor 25 éves traktorvezető a bábolnai lakos ellen, mert ittasan motorozott.­­ Vetélkedőt rendeznek szombaton 14-én este hét órai kezdettel a táti szakma­közi bizottság klubjában. A megyei könyvbarát bizottság, a táti kulturális bizottság és a szakmaközi őszi könyvhetek bizottság­ai keretében, a hármas évforduló jegyé­ben rendezi meg a vetélke­dőt a helybeli és a szőnyi szakmaközi bizottság klub­jának tagjai részvételével. A baráti­­­ mérkőzést^ bállal zárják le. Farmok a tenger fenekén? Amerikai szakemberek szerint 1980-ban már sem­mi akadálya nem lesz an­nak, hogy az emberek tengerfenéken lakjanak. A a tengerfenéken farmok lé­tesülnek, s a munkások búvárruhában dolgoznak majd ott, és termelik az igen fontos proteinokat. — KERTÉPÍTŐK ZSEB­KÖNYVE jelent meg a Me­zőgazdasági Kiadó gondozá­sában. A könyvecske a kert­építők naponként felmerülő kérdéseire a­d választ. Első­sorban vállalatok és szövet­kezetek munkavezetői és ad­minisztratív ügyintézői for­gathatják eredménnyel, de a kerttervezők is hasznos ada­tokhoz juthatnak tanulmá­nyozásával. Kiadja a Komárom megyei Lapkiadó Vállalat Tatabánya v.. megyei tanács székháza Felelős kiadó: BOZO BPLA Telefon: 81—43. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetheti bármely postahiva­­talnál a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben é. a Posta Köz­­ponti Hírlap irodánál­­ Budapest V József nádor tér I S2.i Előfizetési dH t­­őnam­a 17.— Ft Kéziratokat nem őrzf­nk meg és nem küldünk vissza Komárom megyei Nyomda válL * Lám v­­mdája Tatabánya M­afcX; 25 05« DOLGOZOK LoPJA Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja főszerkesztő- RAPPEL EMIL Telefon- 83—9L Szerkesztőség Tatabánya V megyei tanács székháza Telefon- 21—67 11—30 Mezőgazdasági rovat: 81—91

Next